Esztergom és Vidéke, 1895
1895-03-14 / 21.szám
elnöklete alatt ülést tartott. A havonként előforduló kisebb jelentőségű ügyek elintézése után Andrássy János alispán javaslatát vették tárgyatás alá, melyet az alispán a belügyminiszternek az állami anyakönyvvezetés életbe léptetésére való •előmunkálatok megtétele, illetőleg az esztergom-megyei anyakönyvi kerületek megállapítása és az anyakönyvvezetők ajánlása tárgyában a közigazgatási bizottsághoz intézett leiratára készített el. A bizottság összesen 34 kerületet állapított meg. Ezek a következők : Szentgyörgymező, Pilismaróth, Dömös, Nyergesujfalu, Süttő, Nagysáp, Párkány, Kőhidgyarmat, Kéménd, Bény, Bart, Nagyölved, Farnád, Kisujfalu, Muzsla, Ebed, Búcs, Bátorkesz, Esztergom-Szentlélek, VízivárosSzenttamás, Táth-Tokod, Bajóth-Mogyorós, Piszke-Lábatlan, Dorogh-Leányvár, Uny-Dágh-Kirva, Bajna-Epöl, KesztölczCsév, Csolnok-Sárisáp, Kéty-Kural, Dunamocs-Karva, Nána-Kicsind, Magyar és Német Szölgyén, Libád-Béla, Köbölkút, Sárkány-Gyiva. Ahol több község képez egy anyakönyvi kerületet, ott e sorrendben elül álló község lesz a székhely, s az ottani jegyző az anyakönyvvezető, pl. a Dunamocs-karvai kerületben Dunamocs. Csak 3 olyan kerület van a felsoroltak között, ahol személyi okokból nem a jegyzők, hanem mások lesznek az anyakönyvvezetők. Esztergom városban a polgármester tölti be a tisztet, helyettese a rendőrkapitány lesz. A könyvvezető jegyzők esak ott kapnak külön tiszteletdijat, ahol jegyzői javadalmazásuk csekély. Igy van három anyakönyvvezető, ki 50 frtos és három- négy, ki 100 frtos évi tiszt eletdijban fog részesülni. Az ülés további folyamán utasította a bizottság a községi elöljárókat az 1895/96. évi tankötelesek összeírására. Javaslatba hozatott, hogy Karva-községben kir. postahivatal létesíttessék azon feltétellel, ha annak fenntartásához az érdekeltség 5 éven át 150—150 frttal hozzájárul. — A lábatlani cementgyár közgyűlése. Az épitő-ipar szükségletei terén Magyarország nagy, a technikai tökély európai színvonalán álló gyárak állítása által már évek óta függetlenítette magát. E nemben a legjelentékenyebb vállalatok egyike az Országh Sándor dr. igazgatósági elnök, Geissler Lajos és Wendland Károly vezető igazgatók alatt kitűnően prosperáló > Egyesült cement- és téglagyár részvénytársaság« mely tőszomszédságunkban, Lábatlanon bir gyárral. A társaság imént Budapesten tartott közgyűlése, mely a nevezett vezető személyeknek jól megérdemelt köszönetet mondott, 8°/ 0-os osztalék fizetését határozta el. A cementgyár teljesítőképessége a társaság fenállása óta 35°/ 0-kal emelkedett. A termelőképesség biztos további emelkedése ujabb nagy beruházások által az idei tavasszal még inkább érvényesülni fog. Dicséretre méltó e társaságnál a mérlegösszeállitásnak általa szigorúan betartott óvatos szolidsága és az emberbaráti gondoskodás, melyet az igazgatóság az általa foglalkoztatott számos munkásnak szentel. E célból az igazgatóság Budapesten és Lábatlanon munkás- és betegházakat állíttatott fel, melyeknek belső berendezése nemcsak az állami közegészségügyi hatóság követeléseiuek felel meg, hanem figyelembe veszi a közegészségügy előre haladott emberbaráti igényeit is. A közgyűlés végén választás volt. Megválasztattak az igazgatóságba: Országh Sán dor dr., Treichlinger József, Beutum Ignácz, Jaksch Károly, Lang L., Weissenbacher Endre, Geissler Lajos, Wendland Károly (uj), és Hanke Jenő (uj); — a felügyelő bizottságba: Scheich Károly, Reimann Lázár, Frischmann Ignác és Wykner Zsigmond. y— A dunai átkelés. A nagydunai jég Esztergomnál a prímási palotán alul már jóformán eltakarodott, de az uj vashídon felül még szilárdan áll, bár átkelni rajta épen nem tanácsos. A propeller egész télen át és most is Párkány és Esztergom közt szabadon közlekedik. — A kisdedóvó-társulat értesítőjét kaptuk az 1894 évről. A társulat védnöke a hercegprímás volt, elnöke Pór Antal apátkanonok, alelnöke Meszéna János, igazgatója Dr. Fehér Gyula. Volt 30 választm. tagja, 75 alapító- és 175 részvényes tagja. Az óvodába 149 kisded járt. Az értesítő a közönséghez ezt a felhívást intézi: A mélyen tisztelt közönséghez ! Alig van hasznosabb intézet, mint egy kisdedovoda, mely szárnyai alá karolván a kisdedeket, azokat gyengéd szeretettel óvja, védi; a gyermekek szivét, elméjét nemesiti, s kis szivökben a vallásos kegyelet és a szülők iránti szeretetet fejleszti, ápolja. Ily nemes czélért küzd az Esztergom szab. kir. városi kisdedovoda is. De csakis a nagyérdemű közönség kegyes pártfogásával képes e céljának megfelelni, mert ez intézet egyedül a jótevők adományaiból tartatik fenn. Miért is felkérjük a m. t. közönséget, szíveskedjék aláírásával intézetünk fennmaradását biztqsitani. Alapító tag fizet egyszer mindenkorra 40 frtot. Részvényes tag évenkint 2 frtot, s a kötelezettség tart három éven át. Jótevőktől bármily csekély összeget is szívesen fogadunk. — Vakmerő fogadás. Zubovícs Fedor, a különc honvéd-kapitány, ki tavaly Egyptomban vadászott tigrisekre és oroszlánokra, ismét hallat magáról. Zubovics tudvalevőleg most Verőcén lakik esinos vadászkastélyában és meglehetősen elvonulva él a világtól. Egyszer Brunkalánéval fogadott, hogy Váctól Verőcéig versenyt hajtat a vasúttal. Brunkaláné a vonatra száltt be, Zubovics pedig négy fekete, tüzes táltosával vágtatott a vonat mellett. A fogadást elvesztette ugyan, de csak négy perczel később érkezett Verőczére, mint a vasút. Nyáron revolverrel kezében járkál az utcán, igen pőre öltözetben. Ha pedig kocsival megy, ki nem tér senki Isten fiának. A parasztokra rákiált bármilyen terhes szekérrel is megy amaz: — Térj ki paraszt! A jámbor vagy kitér a hatalmaskodó úrnak, vagy ha nem, akkor rosszul jár: Zubovics végigveri az ostorral. Ilyen és hasonló stiklik miatt Zubovicsnak az utóbbi időben sok kellemetlensége volt. Most megint olyan dologban töri a fejét — mint visegrádi tudósítónk irja —• ami ha sikerül, egyike lesz a század legnagyobb bravúrjainak és Zubovics összes eddigi stiklijeit felül fogja múlni és őt a gróf Sándor Móricok hírnevéhez juttatja. A vakmerő huszárkapitány fogadást tett négyezer forintba, hogy március hó 15-én a befagyott Dunán négyes fogattal át fog hajtatni. Sajnáljuk, hogy tudósítónk elfeledte megírni hogy kivel fogadott. Annyi azonban bizonyos, hogy a Duna jege máris nagyon törékeny, s a folytonos olvadás következtében 15-ig annyira porhanyó lesz, hogy nem csak négyes fogatnak, hanem egyes embernek is biztos veszedelem lesz rajta keresztül menni. Ezért azt hiszszük, hogy Zubovics ur nem azért veszti majd el fogadását, mivel nem mer majd neki vágni a jégnek, hanem a hatóság fogja megakadályozni, hogy a biztos halálnak kitegye magát. — Elhalasztott vásár. Köbölkút község elöljárósága értesít minket, hogy a köbölkúti vásár nem március hó 17-én, hanem 27-én fog megtartatni. — Koszorúk ára a szegényeknek. Albrecht főherczeg és Metternich Richárd herczegnek végakarata az volt, hogy hogy ravatalukra ne tegyenek virágkoszorúkat, hanem azt a pénzt, melyet virágokra szántak, adják a szegényeknek. Nagyon felzúdultak a bécsi virágkereskedők ez intézkedés ellen, hogy ők is adófizető polgárok, nékik is élniök kell, s ha mindenki így tesz, előbb-utóbb koldusbotra kell jutniok. Pedig nincs igazuk a jó virágkereskedőknek. Előkelőbb halottak ravatalát ezrekbe került virágerdő szokta borítani, ami elhervad, elhányódik, Azt hozzák föl, hogy a szegény halottaknak már mást nem adhatunk, mint virágot. Ez igaz, de igaz az is, hogy hervadó virágnál sokkal becsesebb a szegények hálája. Igy tesznek a nemeslelküek még haláluk után is jót. A virágkereskedőknek pedig azért még jut elég megrendelés. Az esztergomi tisztikar boldogult Albrecht főherceg óhaja szerint nem vett koszorút, hanem a koszorúra begyült pénz egyrészét, 45 frtot városunk polgármesterének adta át a szegények közt való kiosztás céljából. — Tokaj-Hegyalja rekonstrukciója. Zemplén vármegye főispánja, a ki a Tokaj-Hegyalja rekonstrukciója érdekében kifejtett mozgalom legfőbb intézője, február hó 19-ére értekezletet hitt össze Sátoralj a-Ujhelybe. Az értekezletre mintegy 50 szőlősgazda gyűlt össze s a főispán az egész Tokaj-Hegyaljáról bekért mintaborokat, a melyek amerikai alanyba beojtott tőkén termettek, a szőlőgazdákkal megizleltette. Az volt u. i. a célja, hogy a szőlősgazdák maguk győződjenek meg, hogy milyen bor terem most a Hegyalján. A gazdák véleménye megnyugtató, sőt határozottan biztató. Most, minthogy igen fiatal, nyers- és éretlen borokat küldtek mintául kostolásra, nem konstatálhatták, hogy ezen borok karaktere egy és ugyanaz-e a régi, kincset érő tokajhegyaljai borok karakterével, de megközelíti ; erőben nem vetekedik a régivel, de annyira jó már most is, hogy könnyű asztali bornak nagyon beválik. Mint örvendetes tényt konstatálták ez alkalommal, hogy az amerikai fajról szűrt aszú bornak megvan a hires tokaji asszu zamatja, a mi biztató jel arra, hogy idők multával újra világkereskedelmi cikk lesz a tokaj-hegyaljai aszu. — Merelli megérkezett. A városunkba érkezett hires illuzionitta vasárnap f. hó 17-én és hétfőn 18-án a Fürdő szálloda nagytermében illuzionista előadásokat fog tartani. Merelli úr művészetében — mint a lapok irják — már királyunk is gyönyörködött ; mert ő renkivül ügyes mutatványaival folytonosan lekötni bírja a közönség figyelmét. A bűvész a következő történet által hívja föl magára a figyelmet: 1887-ben Oroszországban utazott s ott abban a szerencsében részesült, hogy a cárnak egy udvari ünnepélyére meghívták. Az udvar kíváncsian várta a történendőket. Midőn egyszerre az ajtó föltárult és Merelli frakkan, fehér nyakkendővel belépett, késlekedése okául a rossz időt s azt hozta mentségül, hogy kocsit nem kaphatott. Alig hogy pár szót kiejtett, a cár fölállt és közel lépve hozzá, mérges tekintettel mérte végig. Merelli kétségbeesve az általa előidézett kellemetlen fogadtatáson, szemeit földresütve észrevette, hogy a nagy sietségben elfelejtette az egyik sárcipőjét az előszobában levetni. Gyorsan magához térve, lehúzta a lábán levő sárcipőjét, kinyitotta az ajtót s azt monda: «Mars ki !» S a cipő megértette a gazdája szavait, mert gyors tempóban cammogott ki az ajtón, a melyet a bűvész utána gyorsan bezárt. A cár a bűvész által előidézett jeleneten annyira megvolt lepve, hogy az előadás végén Merellinek emlékül egy gyémántokkal kirakott melltűt ajándékozott. P — Kratz Antal műórásnak lapunk mai számában foglalt hirdetésére e helyütt is felhívjuk az olvasóközönség figyelmét. Kratz Antal az 1885-iki országos kiállításon díszoklevelet és kitüntető érmet nyert egy műóráért, amelyet boldogult Simor János hercegprímás vásárolt meg, és mely még ma is a prímási palota dísztermének márvány asztalán látható. Az óra és diszes tokja is egészen szabadkézi munka. Kratz a millenniumi kiállításon egy diszes, álló szalonórát fog kiállítani újabb, saját találmányú szerkezettel. Megrendeléseket órákra, melyek az ezredéves kiállításon kiállíttatni fognának, még elfogad március hó 20-ig. IRODALOM. — Magyar Gyűjtők Lapja cim alatt hasznos szaklap fog legközelebb megindulni. Hivatása a régészet minden ágát felölelni, a hazai régiséggyűjtőket egymással ismeretségbe hozni. Cikket fog hozni a hazai őskori leihelyekről, középkori nyomtatványokról, stb. Minden hó elsején és 15-én jelenik meg Er-Mihályfalván. Felelős szerkesztője Erdős Miksa lesz, kiadja Beck Adolí. Előfizetési ára egy évre 4 frt, félévre 2 frt. — Millenniumi történet. Az A t h en a e u m r. társaság kiadásában megjelenő «A magyar nemzet története* cimű tíz kötetes nagy munkájából (millenniumi kiadás) gyors egymásutánban megjelent a tizennégy edik és tizenötödik füzet, melyekben Kuzsinszky Bálint folytatja érdekes tanulmányát Magyarországnak a római uralom alatti törtörténetéről, a második és harmadik században. Majd folytatólag a harmadik fejezetben a római tartományok kormányzását és a negyedik fejezetben a hadi viszonyokat ismerteti, melynek folytatása a tizenhatodik füzetben lesz. Eddig jórészt ismeretlen adatok alapján dolgozik Kuzsinszky Bálint s különösen a római provinciák kormányzását és a hadi viszonyokat oly kimerítően tárgyalja, hogy dolgozata ebben a tekintetben valóságos forrás-munka lesz. Ugyancsak ebből a tanulmányból látjuk, hogy magyar a nemzeti muzeumunk mily gazdag tárháza a római jog és közigazgatás, valamint a római kultúra történetének. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENŐ. Merelli-színház! Vasárnap, március hé 17-én és hétfon 13-án a Fürdő-szálloda nagytermében nagy díszelőadást tart tart CHEVALIR MERELLI és BELLA CORA közreműködésevei az ő szabadalmazott légművével. A műsorból kiemelendő, itt eiőszőr : a lebegő najádok tündéri és légi képei. Bella Corától a londoni kristály palotából az ő elbájoló légi-, tükör- és illúziótáncaival. Színház a VÍZ alatt, 3 nagy vízmedencével. A műemberek (New-Yorkból.) MISTEmiTItl, eltűnése egy nőnek szabadon a nézőtérről. Helyárak: Körszék 1 frt, zártszék 60 kr, földszint 40 kr, karzat 20 kr. Jegyek előre válthatók Tábor Adolf úr papírkereskedésében. Pénztárnyitás 7, kezdete 8 órakor. SCHENKENGEL A. varrógép raktára Esztergom, (a „Fürdő" szálloda közelében.) Bátor vagyok a n. é. közönséget fölkérni, hogy mielőtt magát varrógép vásárlásra elhatározná, ne mulassza el megtekinteni világhírű T>FAFF L GÉPEIMET. Csinos külső, könynyü és rendkívül csendes járásukkal felülmúlnak minden más gyártmányt. A mozgó részek kovácsolt aczélból és keményítve vannak. (Részletek nyers állapotban megtekinthetők.) Fölötte lelkiismeretes és gondos kivitelük kizár minden javítást, minélfogva hosszú időre terjedő jótállást biztosítok. Megnagyobbított üzletemben nagy választékot tartok raktáron. — Kiváló tisztelettel Schenkeiigel A. Mosógépeim használatánál — a ruha nagyobb kímélete mellett — 50% takaríttatik meg szappan, idő, helyiség és tüzelőanyagban. Facsarógépek, mángolók raktáron.