Esztergom és Vidéke, 1895

1895-03-03 / 18.szám

— Miniszteri biztos Esztergomban. A vallás és közokt. m. kir. ministcr a hely­beli érseki kisdedóvónőképző valamint a városi népiskolák megvizsgálására Gyer­tyánffy István kir. tanácsost a budai paedagogium igazgatóját küldötte ki rend­kivüli miniszteri biztosul. — A legnagyobb alapító. Boldogult Simor János bíboros-érsek végrendeleté­ben t i z e z e r frtot hagyott a magyar írók segélyegyletének, mely hazafias és kulturális czélra eddigelé tett legnagyobb alapítványt a tavalyi évről szóló jelen­tésben meleg szavak kíséretében referálta el az egyesület érdemes titkárja, Vadnai Károly. — A hercegprímás pozsonyi palotája sok gondot okozott már a pozsonyiaknak. A palotát mindenáron hivatalhelyiségül akarták megszerezni, mikor egyszerre híre futott, hogy a primás eladja azt egy ma­gántársulatnak. De mikor köztudomásra jutott, hogy a prímás nem hagyta jóvá a privátkonzorciummal kötött szerződést, a pozsonyiak ismét fellélegzettek, hogy hát mégis csak övék lesz a palota, még pe­dig jó olcsón. Azonban ismét akadt egy konkurrens vállalkozó, még pedig a katho­likus vallásalapban, mely azt tervezte, hogy három épületét : a gimnáziumot, jogakadémiát és egy magánházat eladja, hogy az így nyert pénzen a primási pa­lotát megvásárolja és azt a jogakadémia céljaira berendezze ; mindezek mellett pe­dig a gimnázium részére állami segély­lyel díszes palotát akartak emelni. Mind e tervekből azonban most már nem lesz semmi, mert a hercegprímás megunva a sok kellemetlenséget, kimondta, hogy a palota nem eladó. r- A régészeti társulat ülése. Az »Esz­térgom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat« csütörtökön délután a városház nagytermében tartotta első választmányi ülését Kruplanicz Kálmán főispán úr el­nöklete alatt. Jelen voltak : Boltizár Jó­zsef, Brenner Ferenc, dr. Burián János, dr. Csernoch János, dr. Földváry István, Gyarmathy József, dr. Helc Antal, dr. Ke­reszty Viktor, Magos Sándor, Maszlaghy Ferenc, Móroc Emilián, Obermayer György, Pór Antal, dr. Prokopp Gyula, Rózsa Vitái, Vojnits Döme és dr. Walter Gyula urak. Elnök megnyitván az ülést, min­denekelőtt bejelenti, hogy a febr. 3-án tartott alakuló közgyűlés megbízása ér­telmében táviratilag kérte föl főmagas­ságu Vaszary Kolos bíboros hercegprí­más urat a társulat fővédnökségének ke­gyes elfogadására. Még az nap megjött a távirati válasz, mely szerint ő Eminen­ciája a fővédnokséget szívesen elfogadja. Midőn a keletkezőben levő társulatunkra oly megtisztelő és nagyfontosságú eme tényt a választmány tudomására hozza elnök úr ő méltósága : egyúttal azon óha­jának ad kifejezést, hogy a minden szé­pért és jóért lelkesülő, egyházi úgy, mint hazafias erényekben tündöklő főpapot az isteni gondviselés sokáig tartsa meg szá­munkra ! Lelkes éljenzés követte elnök úr eme kijelentését, mely ismétlődött, midőn ama küldöttség fogadtatásáról szó­lott, mely dr. Knauz Nándor püspök úrnál is járt, hogy ő méltóságát a tisz­teletbeli elnökség elvállalására felkérje. A nagytudományu főpap, az országos hirű történettudós a legnagyobb előzékenység­gel fogadta a küldöttség tagjait: élénken tudakozódott a társulat viszonyairól, a tagok számáról; örömmel vállalta el a tiszteletbeli elnökséget. Kiemelvén a tár­sulatnak városunkra úgy, mint a megyére szükséges és hasznos voltát, azon biztos reményének adott kifejezést, hogy Esz­tergom és a szomszéd megyék művelt közönsége felkarolja az üdvös eszmét és virágzásra juttatja, a mihez a maga ré­széről is megígérte a támogatást. Ezután a választmány fölkérésére elnök ur magára vállalta, hogy nem csak a megye egyes községeit, mint testületeket fogja a társu­latba való belépésre buzdítani; hanem Bars és Hontmegyét is felszólítja a tá­mogatásra. Főispán úr két irányt tüz ki a társulat céljául: t. i. az összes megsze­rezhető anyag összegyűjtése után Esz­tergom monographiájának megírását és a társulat kebelében levő szakfé.rfiak irá­nyítása mellett ásatások eszközlését. Ép­pen ezért a kinyomatandó alapszabá­lyok és a tagok névsorának megküldése alkalmával minden egyes tag felszóllíttatik: a gyűléseken a régészeti vagy törté­nelmi osztálynál óhajtanak-e részt venni ? Több apró ügy elintézése után dr. Walter Gyula felszólalására a választmány elha­tározta, hogy a hires éjszaksarki utazó, Payer Gyula által márcz. 31-én tartandó felolvasás rendezését a társulat kezébe veszi. A részletek megbeszélésére szűkebb bizottság küldetett ki, mely legközelebb részletes tervet fog bemutatni. Ezután el­nök ur köszönetet mondva a szép szám­mal megjelent tagoknak, az ülést befeje­zettnek nyilvánítá. — A kaszinó műkedvelői előadásairól ezt az értesítést kaptuk: Az »Eszter| gomi kaszinó« tagjaiból alakult műked| velő-társaság az egyesület beléletének élén-| kitése végett — a nyár négy hónapját kivéve — jelen év minden havában a kaszinó házi színpadán szinielőadásokat (esetleg hangversenyeket) fog rendezni. Midőn erről a kivül czimzett igen tisztelt úrnőt, urat és családját értesíteni szeren­csénk van, egyúttal szíves tudomására hozva azt, hogy minden egyes előadásra a belépő dij 1 korona s hogy a helyiség szűk volta miatt a hölgyekre való tekin­tettel csekély számú számozott ülőhelyek 5o°/ 0 (25 kr.) elővételi dij felülfizetésével Brutsy Gyula ur üzletében válthatók meg, jelezzük, hogy a f. évi március hó 9-én tartandó első előadás alkalmával »Ki a hibás«, »Az egérke« és »A közügyek« című 1—1 felvonású színjátékok fognak előadatni. Az előadást néhány nappal megelőzőleg kibocsájtandó színlapok rész­letesebb programmal fognak szolgálni. Kiváló tisztelettel. Esztergom, 1895. február havában a rendezőség. — Miniszteri rendelet az ismétlő isko­lák Ügyében. A közoktatási miniszter rendeletet bocsátott ki, melyben szigorúan utasítja a községeket, hogy az ismétlő iskolákat szervezzék s lelkiismeretesen ügyeljenek föl az oktatásra. A minisztert e szigorú rendelet kibocsájtására az kész­tette, hogy az országban nem csupán a községi és felekezeti iskolák, hanem még az állami iskolákban sem tartják meg a vasárnapi ismétlő iskolát. Nagyon kívána­tos lenne, ha ez üdvös rendeletet váro­sunk intéző körei megszívlelnék, s minden eszközzel odahatnának, hogy most a vá­rosok egyesítésének alkalmával az ismétlő oktatás ügyét városunk területén rendez­nék, jobban mondva azt életbe léptetnék. Mert igaz ugyan, hogy az iparos tanon­ezok iskolázása szervezve van, nincs azon­ban szervezve 'még absolute a nagyszámú 12—15 éves földmives tanköteleseknek is­métlő iskoláztatása, a kiknek a duhaj verekedések és betyárkodásokban elfásult erkölcseire csak jótékony hatással lehetne az ismétlő iskola. — A renovált városháza. Az egyesítés befejeztével égető szükséggé *fog válni a nagy Esztergom szükségletéhez mért új városháza. A közgyűlési nagyteremben ezután 156 városatya fog tanácskozni, a hivatali helyiségek is részint szűkek, ré­szint egyes hivatalok számára egyátalán nincs hely. E szükségleten van hivatva segíteni az az ügyes terv, melyet Hőnél Béla építész készített, s mely a pénzügyi bizottság egyik közelebbi ülésén fog be­mutattatni. A terv megtartja Bottyán János palotáját, de azon 60—70.000 frtba kerülő bővítést eszközöl. E szerint a nagyterem jobbra és balra, valamint a Széchenyi-tér felé kibővíttetnék és tágas karzattal láttatnék el. A mostani nyitott folyosó eltűnnék, mert a földszint fala egész az utcáig jönne. Az udvarba ke­resztépületet és hátul egy egyemeletes új épületet tervez az épitő. Lényegesen megbővülnenek a reáliskola és a leány­iskola helyiségei is. — Közlekedés a jégen. A jégpánczél, mely Dunánkat az uj vashídon felül s Szent­györgymezőtől lefelé két hét óta borítja, a beállás idejének elején csakhamar in­gyen közlekedési eszközül szolgált olyan szegény embereknek, a kik a propeller­nek 5 krnyi legolcsóbb viteldiját is nehe­zen bírták leszúrni. Az élénk közlekedési utat, mely a gőzhajóállomás irányában volt, néhány nap múlva elzáratta ugyan a hatóság, a mi azonban nem zavarja a vállalkozó szellemű publikumot, a mely még itt-ott ma is egész bátran közleke­kedik a jégen, főként az esti órákban, a propeller járás beszüntetése után. — Halálozás. Miklosovich Alajos pozsonyi apát-kanonok 76 éves korában elhunyt. A boldogult nagy tudományú főpap tervezte a hatvanas években az esztergomi főegyházmegye térképét, mely nagy fali térkép Scitovszky hg-primás ál­dozatkészségéből jelent meg. Fiatalabb korában a fizikai professzora volt Nagy­szombatban, mely kedvenc stúdiumához haláláig nemcsak hűen ragaszkodott, de mint egy munkaerőt megtakarító gépezet feltalálója lakásán valóságos gépész-mű­helyt tartott, s technikai tanulmányok szerzése végett Berlinben és Parisban is többször megfordult. Jóllehet technikai kedvteléseire sokat költött, szép ingatlan vagyont hagyott hátra. — Csodaszülött. A primási palotában, a bennlakó Szláma nevű első kocsis neje pénteken éjjel egy olyan csodaszülött fiú­gyermeknek adott életet, a kinek karjai teljesen hiányzanak s a két kezefeje köz­vetlenül a vállakból van kinőve. A külön­ben egészséges szervezetű és egyéb tag­jaiban ép újszülöttet ma helybeli orvo­saink egymásután keresték föl, s az esetét az alispáni hivatalnak is bejelentették. — Felülfizetések. A folyó hó 23-án Párkányban a »Baglyok« által rendezett tánczestélyen a következők fizettek felül: Rogrün Edéné. 5 frt, Rogrün Ede 1 frt 50 kr, Frűhauf Sámuel 2 frt, Winter Gereoc 2 frt, Schrank Béla 1 frt 50 kr, Pick Simon 1 frt 50 kr. dr. Fritz József 1 frt 50 kr, Renner Gáspár 1 frt 50 kr, Tó­biás Zsigmond 1 frt, Tóbiás József, dr, Goldner Fülöp, Singer Henrich, Lőwy Ödön, Gross Mór, Sinkó József, Komlós Vilmos, Milch Adolf, Gross Ferencz, Pál­mai J. József, Hándler Ignáczné, Schiller Lipót 1—1 frt, Pauncz Soma, Szántó Sán­dor, Klement István, Pauncz. Mór 50—5° kr. A befolyt felülfizetések jótékonycélra fognak fordíttatni. *) Végh B. Károly cs és kir. kizár, szab. zongora és orgona-gyártó Buda­pestről (VII. ker. Király-utca 85. sz.) je­lenleg rövid ideig Esztergomban tartóz­kodik és elvállal megbízásokat zongora, harmónium és orgonahangolásra, valamint elfogad megrendeléseket új és átjátszott zongorák, harmóniumok és orgonákra. Megbízásokat szívességből elfogad Tábor Adolf könyvkereskedő, Széchenyi-tér. —• Midőn a közönség figyelmét Ungh­váry László ceglédi hírneves gyümölcsfa iskolájának mai számunkban közzétett hirdetésére felhívnánk, különösen kiemel­jük, hogy nevezettnél a százezrekre menő mindenféle nemes csemetén felül még mintegy 1.500,00 darab 1—2—3 éves gyü­mölcsfa vadonc van eladásra készen, még pedig: körte, alma, birs, duocln, para­dicsom, szilva, prunus myrabolana, Saint­Julien, besztercei szilva, eper, saj-meggy, sárga-barack, mandula és kökényből. — Vetőmagvak. (Haldek lg. magnagy­kereskedő cég heti jelentése.) Vörös­here. Az elmúlt héten a külföld ismét mint vevő lépett fel és miután lóherema­got már gyéren kínálnak, az árak 1—2 forinttal emelkedtek. Eladatott 100 q kö­zépminőségű erdélyi árú 62 frt, továbbá 70 q 63 írtjával, 40 q felsőmagyarországi nagyszemű 64 frt és egy tétel kiváló minőségű árú 68 frton. Lucernamag. A kinálat sürgős, gyenge vételkedv mel­lett. Jegyeztetik elsőrendű áru 50 frt, kö­zépszerű minőségek 40—43 futjával. T a­vaszbükkön y keresett, az ár vál­tozatlan. Baltacím. Ezen a cikkben a forgalom a hazai szükségletre szorít­kozott ; mindazonáltal vagy 500 q kelt el 11—13 forintjával, minőség szerint. R é­p a m a g. A minőségek ezidén oly elté­rők, hogy az árkülönbség egy és ugyan­azon fajnál 5—10 frtott tesz ki. Kifogás­talan árúból a termelő piacokon már csekély a készlet, mig alárendelt minő­ségeket még mindig bőven kínálnak. IRODALOM. — Az Olcsó Könyvtár új olcsóbb ki­adásának ötödik sorozatát kaptuk a Franklin-Társulattól s ezzel ismét • egy csomó kiváló irodalmi becsű munka lesz jutányos áron hozzáférhetővé téve közön­ségünk számára, ugy magyar íróktól, mint a külföldi irodalom kimagasló termékei­ből, íme az ötödik sorozat 81—IOO. szám tartalma : 81—82. sz. Sand Gy. Az ördög­mocsár. Beszély. 83—86. sz. Lessing G. E. Laokoón. 87—88. szám. Kovács Pál. Farsangi kalandok. Beszély. 89—90. sz. Csokonai. Lilla. Érzékeny dalok. 91—92. sz. Merimée Pr. Carmen. Beszély. 93—95. sz. Nagy Ignácz. Tisztújítás. Vígjáték. 96—98. sz. Murray Grenville. A francia politikai életből. 99—IOO. sz. Fraknói V. II. Lajos és udvara. — Az Athenacum Képes Irodalom­történetéből, melyet Beöthy Zsolt szer­keszt, megjelent a 30-ik füzet három ív­nyi terjedelemben. Három magvas tanul­mány van benne : Baráth Ferenczné Eöt­vösről, Gyulai Pálé Kemény Zsigmond­ról és Sebestyén Gyuláé (dr.) Népkölté­szetünkről. Ez utóbbi történeti fejlődésök­ben s egészen új szempontok szerint tár­gyalja a népköltészet termékeit, melyek­nek — tudtunkra — maga is szorgalmas és szerencsés gyűjtője. A szöveget ezúttal is nagyszámú kép illusztrálja : A Kart­hauzi-lak, Eötvös svábhegyi nyaralója, azeképe és síremléke, Keménynek ifjú s férfikori arczképe, névaláírása, sírja, s egy régi bájoló imádság 1578-ból. Külön mellékletekül : Vörösmarty »Hazafiak« cz. költeményének első fogalmazása s mű­veinek egykori illusztrációból 4 kép van csatolva. A befejezéshez közeledő nagy­fontosságú vállalat körülbelül 35 füzetben fog megjelenni, s füzetenkint 40 krért kapható. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos NÓGRÁDI JENŐ. Egy utcai lakás, négy szoba, konyha, éléskamra és min­den hozzávalóval, valamint egy kis kerttel Bottyán János-utca 321. szám alatt a bencések székháza mellett Szentgyörgy­napra kiadó. Tudakozódhatni Popper X-jipót úrnál. Kwizda-féle köszvényfolyadék. I/I palack| 1 frt o. é Evek óta kipróbált, fáj­dalomcsillapító háziszer köszvény, csiíz, és ideg­bajok ellen. Kapható minden gyógy­szertárban. Tessék a védjegyre ügyel­ni s a vételnél határozot­tan kifejezni : Főletét: kerül, gyógy­szertár Korneuburjrban. 1/2 palackj 60 kr, Kwizda-féle köszvényfolyadék. 9 disz- és elis­merő okmáiiv. 2 arany, 13 ezüst érem. Kwizda-féle Korneuburgi marha-táppor lovak, szarvasmarha és juhok számára. Egész dobozzal 70 kr., — fél dobozzal 35 kr. 40 év óta a legtöbb istállóban használatban étvágyhiánynál, rossz emésztésnál, vala­mint teheneknél a tej javítása s a tejelő­képesség fokozása czéljából. Kapható minden gy ó gy sz ert árb a n és droguistánál. Tessék a védjegyre ügyelni s a vételnél hatá­rozottan kifejezni : KWIZDA-féle Korneuburgi marha-táppor. Fő letét: Kwizda Ferencz János osztrák cs. és kir. és román kir. udvari szállító kerületi gyógyszertárában Korneuburgban Bécs mellett. Minden országban törvény által védve. Ausztria-Ma­gyarország részére védjegy szám : 460/1. Essentia stomatica compos. Yédjegy J. betű egy csillagban. Evek óta kipróbált, mindig segítő ­gyógyszer gyomorfájdalmakban, különö­sen emésztési gyöngeség, étvágytalan­ság, kólika, gyomorégetés, rossz székle­tétel stbnél. Egy üveg ára 60 kr és 1 frt 20 kr. Prospektus ingyen. Ic7ál^nccán l e g sl ' ll y osb esetekben is loiaivUdody gyógyítható a Sougede Essentia által. Gyógyszer, mely alkalmazható a beteg tudtával vagy tudtán kivül is, szín-, szag- és íznélküli. Hatás kivétel nélkül biztos. Egy üveg 1 frt 80 kr. Nervi tonica tinctura Dr. Lieber tanár idegerősítő elixirje. Valódi csakis egyedül a kereszt és horgony védjegygyei. Készíttetik orvosi és hatósági elő­írás szerint Fanta Miksa gyógytárában Prágában. E práparatum évek óta mint kitűnő hatású ideg­erősítő szer ismeretes, különösen gyengeség, szívdo­bogás, hátfájások, szédülés, rossz emésztés stb. ellen a legjobb sikerrel használtatik. Prospektus kívánatra ingyen. Üvegje 1 frt, 2 fl't és 3 frt 50 kr. Vizi betegség ^S" Hydrops essenGiával. Bárminő stádiumban biztosan, gyorsan gyógyít, hi­bás gyógyítás kizárva, biztos eredményért szavatolta­tik. Orvos uraknak használatra melegen ajánltatik. Még ott is segít, hol minden remény fel van adva. Teljes kigyógyításhoz elegendő 1—2 üveg a iJ í'rtosból. Főraktár -. Szalvator gyógytár Pozsony; kapható to vábbá Suller Károlynál Sopron, Iliás Elek Pápa, Stadler M. Győr, Sipőcz István Pécs, Prager Béla Nagy-Kanizsa, valamint a legtöbb gyógyszertárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom