Esztergom és Vidéke, 1895

1895-02-21 / 15.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 15. szám. __________Csütörtök, 1895. február 21. .V^\xxx^xxx\xx\x\xxx\x\x\xx\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\x\xxx\xx: ^ Megjelenik hetenkint kétszer : ^ osütörtökön és vasárnap. | I . 1 $ Előfizetési ár: à ^ * ^ Egész évre ..................................................................6 frt kr. ^ | Fél évre..................................................................3 * * ^ ^ N egyed évre...................................................... i » 50 » ^ I Egy hónapra..................................................... » 5° * | ^ Egyes szám ára.........................................— » 7 » ^ Wx xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx' VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők : Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfiscll- és Haugll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések V\\>X\X\X\X\\\X\A\X\X\X\\XXX\VX\X\X\X\X'XXN\X\X\X\X^\X\X\X\X-X\X\X\\\X\X\X\X\X\VX\X\X\XN’» 1 ^ a kiadóhivatalban vétetnek fel. ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ bélyegilleték fizetendő. . X\X\\\X^X\X\X XX\X\\\X\X\X\X\X\\\X'X\X\X\X\X\X\XxX-X\\\X\X\X'X\\\X X X X\X\X\VX\X\X\X\X\X Anyakönyvvezető tanítók. (D. J.) A kérdés, mely körül a sajtóban most az érdekes és tanul­ságos eszmecsere folyik, sujetjében ez : alkalmazhatók-e néptanítók az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 141. §-a s az 1894. évi XXXIII. t.-c. 8. §-a alapján anyakönyvvezetők gyanánt törvényalkotói interpretatió nélkül ha igen : jó és czélszerü lesz-e ezen alkalmazás ? Több kitűnő toll a kérdést kivált a theoretikus jogi és gyakorlati ad­minisztratív szempontból világította meg. Talán nem lesz kárára a kér­désnek, ha a tanügyi közigazgatás szempontjából is némileg megvilágit- tatik • bár a legfőbb szempont, mely­ből elbírálandó lehetne s mely az eszmének létet adott, tagadhatatla­nul a magasabb állampolitikai szem­pont. A kérdés tisztázásában kétségkí­vül lényeges : vájjon az az anya­könyvvezetés önnállóan rendszeresí­tett hivatal lesz-e, avagy csak mellékfoglalkozás s az il­lető egyén akár áll közigazgatási hi­vatali kötelében, akár nem: kine­v e z t e t i k-e erre avagy csak a 1- kalmaztatik reá mint mellék­teendőre ? Mert ha önállóan szervezett hivatal, melyre kineveztetnek az illetők, kiket e hivatal kizárólag le is köt, akkor fölbukkanhat az in- compatibilitás kérdése. Az anya­könyvvezetőkre vonatkozó §-okból azonban föltétlenül az látszik, hogy ez a teendő nem különálló, rensze- res hivatal lesz, hanem amolyan mellékfoglalkozás, aminő mellékfog­lalkozás eddig* is volt. Nemcsak a tanítóknál lesz ez mellékfoolalko­o zás, hanem a községi elöljáróknál illetve körjegyzőknél is. Ez esetben pedig a tanítók alkalmazd sá­li á 1 alig- merül fel ag-Rodalom. Az 1868. évi XXVIII. t.-c. 141. §-a ki­mondja ugyan, bogy a tanító «sem­minemű hivatalt a tanítóság mellett nem viselhet», de hozzá teszi, hogy a teendőket, melyek helyben és a tanórákon kívül véghezvihetők, az iskolai felsőséo- eno-edelmével elvál­o o lalhat. Elvállalhatja tehát az anyakönyv­vezetést is, mely nála is épp olyan mellékteendó lesz, mint a lelkészek­nél volt. Ezzel a tanitó éppen csak abba a helyzetbe jut, melyben tény­leg mai nap is sok helyen van. Mert van tanitó, ki kinevezett faiskola- lelügyelő, selyemtenyésztési megbí­zott, takarékpénztári igazgató, kar­mester stb. Ezt neki nemcsak az idé­zett törvény, hanem ehhez kiadott utasítás az iskolaszékek számára 21. §-a is megengedi, ha a teendő »nem jár külön hivatallal, mint pl. a jegyzőség. « Az eljárás ilyen teen­dőkre való engedély adásnál az, hogy a tanitó kérelmez, az iskola­szék véleményt ád, az ekként ellá­tott kérvény a tanfelügyelőhöz megy, ki a közigazg.-bizottságnál az enge­dély megadását a körülményekhez képest javasolja, vagy nem. Az anya- kpinyvvezetésnél ez az eljárás módo­sulhat, de semmiesetre sem annyira, hogy az illetékes hatóság meghall­gatása nélkül a tanitó, kit csak köz­vetlen hatósága ismerhet, egyszerűen kineveztessék. E szerint a gyakorlat által is iga­zolt nézet az, hogy a tanitók alkal­mazásánál az anyakönyvvezetésre, m ely nem rendszeres, külön hivatal, új törvényalkotásra valóban nincs szükség, mivel a tanitók jelenleg is alkalmaztatnak olyan teendőkre, mi­ket tanórákon kívül is elvégezhetnek. Egyébiránt teljes mértékben lehet érteni ama felfogást, mely az anya­könyvvezetői teendők végzését köz­hivatalnak minősiti : ez azonban csak I fölfogás, melynek aggodalmát az 1894. évi XXXIII. t.-c. bízvást elosz­lathatja. A községi bírónak, illetve jegyzőnek sem lesz ez hivatala, ha­nem mellékfoglalkozása. Közhatóság! o> o teendői sem lesznek e foglalkozásnak oly értelemben, mint ezt egyéb köz­hivataloknál mondhatni. Egyszerű be­jegyzési és kivonatolási teendők lesz­nek, bár e bejegyzések és kivonatok a közokirat értékével is bírnak. Amit a törvény a hivatali köte­léken kívül álló egyéneknek minő­sítéséről s kivált a tanítóról mond, az nem zárja ki a tanítói és anya­könyvvezetői teendők cumulálásának jogi lehetőségét. Először is strikte nincs itt szó e teendők cumulálásá- ról. Másodszor tény ugyan, hogy «tanítói oklevéllel « biró egyének, kik még állásban nincsenek, szintén foglalkozáshoz jussanak, míg állást is kapnak. S viszont, bár az 1868. évi XXXVIII. t. c. 133. §- a szerint nem okleveles (képezdét vég­zett) egyének is lehetnek tanítók, (akik tehát anyakönyvvezetők még nem lehetnek), az epuratio az ok­levél nélküli tanítókban oly nagy, hogy mire az uj intézmény gyökeret ver, kevés ilyen egyén akad ; s ha akad, hát nem alkalmaztatik ez uj teendőre is, míg oklevéllel nem bir. Annál gyorsabban iparkodik okleve­let szerezni. Nemcsak lehetséges, hanem jó és célszerű is lesz a tanitók ebbeli al­Az „Esztergoín és fiié" tíPCZaja. Gyöngyvírágos leány. Naponként elmentek az ablakom alatt ; rendben, párosával egy öregebb tanitónő felügyelete mellett. A hideg, téli széltől kipirult arcuk csak úgy ragyogott a csalfa napfényben. Hangos kacajuk mindig odacsalt az ablakhoz. Mindnek egyenlő ruhája volt ; teljesen sötét kék. Csinos, testhez simuló kabátkájukban, a mely a legújabb divat szerint készült és matrózsapkájukban, a mely alól mosolyogva kandikáltak ki az aranyos hajtincsek, ragyogva érvényesült ifjú szépségüknek egész bája. Tizenketten voltak, mind túl a rövid szoknya korán. Szépségre és elevenségre nézve is vetélkedtek egymással. Ha vé­gig mentek az utcán, még a legszemte­lenebb aszfaltbetyár sem állta ki szemük­nek kutató tiizét. Ragyogó jelenség volt mind a tizenkettő. Szépségük által még az őket kisérő éke­sebb korú tanitónő is felmagasztosult ; olyannyira magasra tartotta az orrát, hogy a szép kis csapatot kisérő ifjak, merő gúnyból elnevezték őt modern Mi­nervának. A mint hangos kaczajukat meghallot­tam, rögtön ott termettem a szobaablak­nál ; félrehúztam a függönyöket és néz­tem, néztem őket olyan szemekkel, a milyennel Faust nézhetett az ő Marga­rétájára. Az első hat szőke volt ; a hátulsó hat barna ; a tanitónő, — bocsánatot kérek, nem tudom milyen volt, őt nem figyel­tem meg annyira, de alighanem — fehér. A szőkék mind tetszettek ; képviselve volt közöttük az ábrándos kék szeműtől a ragyogó fekete szeműig mind árnyalat. A barnát nem tudták meghódítani ; ki­véve egy. Az volt mind között a leg­szebb. Magas, júniói termet, venusi szépséggel és dianai pajzánsággal. Ha száját beszédre tárta fel, úgy látszott, hogy mindene be­szél : hófehér fogsora, ragyogó fekete szemei és szinte átlátszó rózsás arcza. Kis, kék sapkáját kissé félrecsapva hor­dozta, a mi elevenségét még jobban ki­emelte. Szépségén kivül még valamiben kivált a többi közül. Szabályosan domború mel­lén mindennap ott volt az Ízlésesen ösz- szeállitott gyöngyvirágcsokor. Nevét nem tudhattam meg, tehát csak gyöngyvirágos hölgynek hivtam. Valami olyan ideális szerelem kezdett bennem kifejlődni iránta. Ha láthattam, boldog voltam, egész nap csak róla ál­modoztam ; átéltem a reménytelen szere­lem minden bánatát. Egész véletlenül történt. Szokatlan időben jöttek arra, talán a műtárlatra mentek. Én éppen az ablak­nál álltam, talán épen róla gondolkodva; kezemben kis gyöngyvirág csokor volt. A mióta megláttam őt, az én kedves virágom is a gyöngyvirág lett. Epén úgy csacsogtak, épen úgy ka­cagtak, mint mindennap. Az én szép is­meretlenemnek pedig még különösen is jó kedve volt, szinte felhívott ragyogó szemeivel mindenkit arra, hogy vele far­kasszemet nézzen. Észrevett ; először történt ez, a mióta ismerem. Nem tudom, hogy miért, talán az tetszhetett meg neki, hogy az ő ked- vencz virágja volt kezemben, vagy talán az, hogy szemeinek tüzét keményen kiáll­tam, hosszan, merően nézett rám. Azóta nagyon jó ismerősökké lettünk. Valahányszor csak elmentek ablakom alatt, mindig felnézett, s néma bókomat könnyed fejbiccentéssel fogadta és édes mosollyal jutalmazta. Olyan édes, néma viszony fejlődött ki közöttünk. Egyszer én is beküldtem neki egy gyöngyvirágcsokrot, nevét nem tudtam, hát csak azt Írtam névjegyemre : — A gyöngyvirágos hölgynek. Még aznap találkoztam vele. A szokott vidámság eltűnt az arcáról, valami köny- nyen magyarázható komolyság foglalta el az örök mosoly helyét. Valószínűleg átlátta, hogy már túl ment a tréfa hatá­rán ; most hogy komolynak vettem az ő édes kacaját, nem akarta tovább űzni azt. Nekem nagyon fájt, hogy elrontottam az ő álllandó jó kedvét. Csokromat elfo­gadta, fel is tűzte ugyan, de nem nézett többé fel. Talán kissé túlmerésznek is tartott. Csúnya, havas időben láttam utoljára a növendéktársai között. Ablakomig jöt­tek, ott visszafordultak. Véletlenül felte­kintett, nem mosolyogva, hanem komo­lyan. Némán fogadta üdvözlésemet, csak fejét hajtotta meg kissé. Azután tovább haladtak és a sűrű hó elrejté alakját sze­meim előtt, azt hallottam, hogy örökre ; mivel hallottam, hogy ott hagyta társ­nőit és hazament szüleihez. Egy csendes kis városkába vezetett utam ; a Duna mellett fekszik, nem mesz- sze a fővárostól. Legnagyobb dísze az igazán remek bazilika.

Next

/
Oldalképek
Tartalom