Esztergom és Vidéke, 1895
1895-12-01 / 96.szám
A közigazgatás államosítása még egy régi tarthatatlan állapoton fog változtatni. A vmegyei tisztviselőket még most is oly silányul fizetik, hogy abból megélni majdnem lehetetlenség, hacsak az illetők magánvagyonnal nem rendelkeznek. A vmegyék nagy részében a fizetések még mindég azon az alapon állanak, amelyen valamikor állottak. Igen sokan figyelmen kivül hagyják azt, hogy a megyei tisztviselőség egykor nálunk, mint a rómaiaknál, tiszteleti állás volt, amelyet a megyebeli dzsentri néhány száz forint évi fizetésért vállalt el. Manapság a megyei tisztviselőség már életpálya, éppen azért azt ugy kell fizetni, hogy a megélhetést biztosithassák. A közigazgatás államosításával a vmegyei tisztviselők éppen ugy fizetési osztályokba lesznek sorolva, mint a többi állami hivatalnokok; reméljük és elvárjuk, hogy az állam e tekintélyes és előkelő pozicziót elfoglaló tisztviselői kar díjazásában méltányos álláspontra fog helyezkedni. Most pedig a restauráczió előtt csak ama óhajunkat fejezzük ki, adja az Isten, hogy vármegyénk derék tisztviselői kara ismét visszakerüljön ama hivatalokba, amelyekben mindeddig közmegelégedésre működtek és a megye közönségének bizalmát teljes mértékben kiérdemelték. A jegybankkérdés Magyarországon. Budapest, 1895. nov « 2 9« A pénzintézeti tisztviselők országos egyesületében Kormos Alíréd, a >Magyar Pénzügy* szerkesztője, hosszabb felolvasást tartott a bankszabadalom megújításáról és ezzel kapcsolatban az Osztrák-magyar leányom, ne játszd a Tündér Ilonát; te sem táplálkozol napfényből és harmathói .. . Bonafous mama nem végezte be a mondókáját. A vendégek hirtelen felkeltek az asztal mellől s igy az erkölcsi oktatás befejező része elveszett a lármában Magdolna szintén felkelt, kipirulva, ,könyes szemekkel. — Nagyon, de nagyon kicsike ok az, amiért felindul, kisasszony, mondtam neki halkan. — A nagy büszkeségnek kicsiny ok. is elég, felelte ő. Ugyan mit fog most ön rólunk gondolni ? . . . — Hogy a mamája nagyon jó mama, s hogy kisasszony, mint a művészek legnagyobb része, nehézségekkel küzd pályája kezdetén. De hát meddig tarthat ez még ? Hiszen maholnap a megpróbáltatások véget érnek! Egynéhány órája, hogy hallottam a templomban énekelni s biztos vagyok arról, hogy az ilyen tehetségtől a siker nem maradhat el. — Köszönöm, uram és bár teljesülne a jóslata. E szavak minden hangsúlyozás nélkül folytak ajkairól, mialatt könnyedén meghajtotta homlokát a köszönet jeléül. Aztán eltűnt a tó felé vezető hársfa sorban. Követtem. Rcndkivül érdekelt ez a különös leány észbontó szépségével és sphinxszerü magaviseletével. * A parthoz erősítve három vagy négy elegáns bárka himbálódzott a vizén, meszbankról, valamint a bankkérdésnek mikénti rendezéséről magyar szempontból. A nagyszámú szakközönség előtt megtartott felolvasásból közöljük a következő érdekes részleteket: A jegybankszabadalom megújítása még soha sem játszott olyannyira fontos szerepet, mint jelenleg. A jegybank jelenlegi vezetősége iránt ugyanis a legnagyobbmérvü bizalmatlanság nyilvánul a két kormány és a kereskedővilág részéről. Az Osztrák-magyar bank vezetősége képtelennek bizonyult minden körülmény közt a közgazdasági élet minden fázisában és nem töltötte be feladatát sem kedvező, sem rossz időkben. A jegybank vezetősége azonban kitűnően értette becses privilégiumát hasznosítani, amig a közérdek és a közvélemény kívánságait állandóan negligálta. — A bankkérdés a mi viszonyaink közt tagadhatlanul kényes ügy, mely bizonyos köröket feszélyez is, de azért a kérdés nyilt megbeszélése elöl kitérni nem lehet, mert a jegybank nem közönséges pénzintézet, hanem fontos közintézmény, melynek az államtól nyert szabadalmat szabad ugyan hasznára fordítani, de mindig csak a közérdek megóvásával. Mit lehet és kell tehát követelnünk, hogy a bankkérdés rendezésénél Magyarország jogos érdekei csorbát ne szenvedjenek ? A jelenleg uralkodó politikai viszonyok és a valutarendezés nagy müvének közepette, önálló jegybank, vagy Wirth theoriája szerint kartellirozott, de egyöntetű kezelésre utalt két külön jegybank kreálásáról szó sem lehet. E témával ezúttal csak elméletileg foglalkozhatnánk. A kérdés gyakolatai oldala azonban arra int, hogy a bankügyre vonatkozó jogos kívánságainkat minél tárgyisziről feltűnve vörös bársonyos üléseikkel s fehér vászon sátraikkal. Gyorsan beleugrottam az egyik bárkába s Magdolnának kezemet nyújtottam. — Jöjjön kérem, mondám neki. A séta megváltoztatja gondolatainak menetét s a friss szellő felszárítja könyeit. A leány engedelmeskedett, s hallgatagon leült a hátsó ülésre. Leoldottam a lánczot a parti gyűrűről, eltaszítottam a csónakot s néhány evezőcsapás után benn voltunk a tó közepén. A naptól hevített s a lombos fák hüvösségétől enyhített levegő igen kellemes volt. A piros habok ezer meg ezer csillag fényét szórták. A tóparti buja növényzet árnyéka rezgett a víz színén, sötét szegélyként véve körül a tavat, melynek közepén egynéhány bizarr alakú felhő képe tükröződött vissza. Édes virágillatot s a távolban elvesző emberhangokat hordott felénk a szellő. Az imént elhagyott parton az emberek és tárgyak határozatlan körvonalokban látszottak csupán, körülövezve a vízpárák alkotta aranyszínű köddel. Csak az egyik oldalról lászottak és hangzottak az élet jelei. Másutt, mindenütt, körülöttünk is minden elhagyott és csöndes volt. A fasorok végén csak a zöld erdők a láthatáron: erdők, titokzatosak, mint felettünk az ég, s alattunk a viz. Bűbájos látvány volt. Egészen elmerültünk a csodálatában. Én szótlanul evezlagosabban, de épp oly határozottan formulázzuk. Felolvasó részben teljesen uj konkrét indítványa a következőkben kulminál: A magyarországnak 1887-ik évben is törvényhozásilag biztosított paritása a legmesszebbmenő mérvben biztosítandó. Magyarországnak ép annyi joga és befolyása legyen a jegybank ügyeibe, mint Ausztriának. Magyarország befolyásának helyreállítása a paritás elvein azonban csak ugy képzelhető reálisnak, ha a jegybank külön magyar főtanácscsal bir Budapesten és külön főtanácscsal Bécsben, valamint két bankkormányzóval és két külön központi üzletvezetőséggel. A két főtanács közös üléseit felváltva a bank központjain tartaná és mindenik főtanács önálló hatáskörrel és központi üzletvezetőségi körrel rendelkeznék. A jegybanknak tehát két egyenrangú központi székhelye volna és a két főtanács, miután a kardinális elvek közösen állapíttatnának meg, igen üdvösen működhetne egymás mellett, Ezen lényeges reformok a jegybank szervezetében egyúttal biztosítékul szolgálnának a közös bank igazgatásának helyes mederbe terelésére nézve és egy szemernyi csorbát sem ejtenének az intézmény egységes voltán. Alaki módosításokkal mitsem érünk, igy például tervbén van, hogy Magyarországnak koncedáltassék, miszerint épp annyi tagot küldjön a jegybank bécsi főtanácsába, mint Ausztria, de az a koncesszió csak frázis és a gyakorlatban zérust érne. Garancziákat kell még követelnünk, hogy a jegybank ne legyen tisztán közkereseti társaság, mely csupán a részvényesek érdekeit védi és e czélból az állami hatalomnak nagyobb befolyást kell biztosítani, hogy ne legyünk kénytelenek eltűrni azt, amit az Osztrák-magyar bank részéről oly gyakran tapasztaltunk, hogy elvonta a legitim kereskedelemtől a mi viszonyaink közt az egyedüli pénzforrást és úgyszólván bezárta pénztárait a legnagyobb szükség esetén. A jegybank kamatláb-politikájára nemcsak mérvadó befolyást kell biztositai a kormánynak, de határozottan joggal kell bírnia, hogy megszabhassa a határt, amelyen tul a kamatlábemelést megengedhetlennek tartja. A bank adómentes jegy tártaié kával szemben ez a követelés nemcsak méltányosnak, de tekintve rendezetlen pénzviszonyainkat és hézagos hitelrendszerünket, jogosnak is deklarálható. tem; Magdolna, aki mozdulatlanul ült helyén, szintén hallgatott ; kezét kinyújtotta a bárka szélén s ujja hegyével a habokat szelte. — Milyen gyönyörű itt minden, szólalt meg végre. 1— Jobban érzi magát ? kérdem tőle. — Oh, igen, sokkal jobban. Valami kimondhatlan jóleső érzés vonul a szivembe. Kissé szigorú arcza felengedett, az imént még fátyolozott szemeiből kicsillogott a szelídebb érzés fénye. Aztán folytatta : — Soha sem fogom elfelejteni azt az érzést, amit Ön ma nekem szerzett, sem azt, hogy egyedül önnek köszönhetem. — Csak öntől függ, hogy az ilyen érzésekben gyakrabban legyen része. Paris környékén szintén vannak ily remek helyek, s hogyha ön barátja a kirándulásoknak, én nagyon szívesen szegődöm társnak. — Egynéhány hét múlva nem mondom hogy nem ; de amig a próbaéneklés tart, nincs jogom pihenésre vagy szórakozásra. — A próbaéneklés nem okozhat aggodalmat. Ha valaki ugy van megáldva tehetséggel mint ön, akkor biztosan czélt ér. — Ki tudja? A véletlen, a szerencse, a jóakarat oly nagy helyet foglalnak el az évehkinti vizsgáknál, s az igazság oly HÍRE K. Esztergom, 1895. nov- 3°— Kanonoki kinevezések. A hivatalos lap egyik közelebbi száma három kanonoki kinevezést fog közölni, jezsó Mihály szölgyényi plébánost ugyanis esztergomi, dr. Lassú Lajos nagysurányi plébánost és Concilia Emil nagyszombati érseki titkárt pozsonyi kanonokká nevezték ki. Ha ezen a budapesti lapokban megjelent hirnek hitelt adhatunk, úgy részünkről nagy örömmel vesszük Jezsó Mihály szölgyéni plébános kinevezését. Jezsó, aki a mult hónapban ünnepelte 50 éves plébánosi jubileumát, lelkészi működésével már régen rászolgált arra, hogy a jól megérdemelt kanonoki stallumót megkapja. — Kinevezés. Kruplanicz Kálmán főispán ur ő méltósága Sprincz Róbert járásbirósági dijnokot az alispáni irodába dijnokká nevezte ki. — A legméltóságosabb Oltáriszentség folytonos imádására és a szegény templomok felsegélyzésére alakult Oltáregylet nyilvános ájtatoságát decz. hó 8-án, a szepl. Szűz fogantatása ünnepén fogja. tartani a vízivárosi zárdatemplomban, mely alkalommal fél 7 órakor a legfelségesebb Oltáriszentség imádásra kitétekevés! . . . Oh, ha nem sikerülne meg- * nyernem az első dijat ! Lehangoltan hajtotta le fejét. A könyek csöndesen peregtek le arczárói: — Meglesz az első díj, kisasszony: megkapja biztosan ! —i Mennyi reményt fűznek az én sikeremhez ! . . . Oly nagy a nyomorúság odahaza . . . Csak egy fényes szerződtetés segíthet ki a bajból s ezt a szerződtetést csak az első dij elnyerése biztosithatja. , Annyi kegyetlen aggodalom volt e sza- \ vakban kifejezve, hogy ahhoz az érdeklődéshez, melylyel Magdolna iránt viseltettem, hozzájárult a szánalom s a segitni. akarás érzete, mely minden érző szívben támad a meg nem érdemlett szerencsétlenség láttára. Minden gondolkozás nélkül engedtem át magam ennek az érzésnek és meghatott hangon mondám a leánynak : ?cr Mondja el kérem élete történetét. Higyje meg, hogy nem ildomtalan kíváncsiságból kérem erre, hanem mert őszintén segítségére akarok lenni. Felemelte lehajtott fejét; rám tekintett s azután szelíden igy szól: — Nagyon közönséges történet ez, uram. Atyám sok ideig énekes volt a toulousei székesegyházban. Addig, amig csak anyámról és rólam kellett gondoskodnia, szerény jövedelme éppen elég volt arra, hogy tisztességesen megéljünk. De aztán egymásután három gyermek jött s ezekkel a nélkülözés.