Esztergom és Vidéke, 1895

1895-11-10 / 90.szám

A prostituczió vizsgálata felett a bizottság elég helytelenül akként határozott, hogy azt havonként felváltva teljesítsék a kerületi orvosok. Kíváncsiak vagyunk arra, hogyan ellenőrizné »a főorvosi teendőkkel megbízott kerületi orvos* ur (mert ez volna a jövő fő orvosának hivatalos titulusa) az ellenőrzést abban a hónapban, amelyben ő volna éppen a soros a prostituczionális vizsgálatban. Az az ily ferde intézkedésből lehetetlennél lehetetlenebb helyzetek fognak beállani, amelyeknek konzekvencziái csakis a nagy közönségre nézve lesznek károsak. Hazánkban a közegészségügy amúgy is szomorú viszonyok között van. Ne vegyünk példát oly városoktól, amelyekben a közegészségügy még nincs azon a nivón, amelyen állnia kellene, hanem oda törekedjünk, hogy oly szervezetet adjunk a városnak, amely évtizedek múlva is megfeleljen a követelményeknek. A tanács a hivatalos órákat napi 7 óra helyett 6 órára véli megválf:oztatandónak. Korainak találja, hogy a hivatalos órák reggel 8-tól 12-ig és délután 3—6-ig tartsanak. Különösen a téli időben elegendő, ha reggel 9 órakor nyitják meg a hivatalokat, annál is inkább, mert az esetben, ha igen sok dolog van, a tisztviselők úgyis kötelesek a hivatalos órákon tul is dolgozni. A bizottsági javaslat 115. §-ánál, a mely a fizetéseket állapítja meg, a tanács szintén igen sok kifogásolni valót talált. Nincs meg ugyanis az egyes tisztviselők fizetései között a kellő arány. A tanácsosok, a főjegyző állásuknál és hatáskörüknél fogva sokkal tekintélyesebbek, mint pld. a pénztárosok, a számvevő, a fizetésben pedig alig 100 frtnyi különbség van ölelte, össze-vissza csókolta és azt mondtaj: — Nini, Holdvilág ! Majd együtt lovagolunk s aztán olyan piros leszel, mint én. — Piroska ! — szólt Jettike fáradt hangon, de mosolygott. A másik leány erre ugy kaczagott, hogy Jettinek vele kellett kaczagnia. Visszaadtad a kölcsönt! Hát nem bánom, leszek én Piroska, te meg maradsz Holdvilágnak. — Jó— Tudsz lovagolni ? — Nem. — Majd megtanítlak. Azaz Gyula majd megtanít, azaz még jobb lesz, ha . . . Itt megakadt, megzavarodott, aztán újból kaczagva csókolta meg Holdvilágot. Majd csak megtanulsz ! De Holdvilág nem hagyta annyiban. — Mi lesz még jobb ? — Semmi, semmi — ejnye, de különös vagy. Ezzel átkarolta, vitte a kocsihoz s fogta a gyeplőt. — Hát a bácsi, meg Gyula ? — Azok a másik kocsin jönnek. Szép buza-földeken mentek keresztül, majd széles levelű, sötétzöld veteményeken. — Ez kalarábé ? Piroska kaczagott. — Kis szamár. Ezek dohány-földek. Még az se tudod ? Félóra múlva hatalmas kutyaugatástól fogadva, megérkeztek a tanyára. Oszloközöttük. De leginkább vonatkozik * ez a főkapitány dotácziájára arányban a többi fizetésekkel. A főkapitány a közrend, a személy és vagyonbiztonság őre, a ki éjjel-nappal, szárazon és vizén, tüzben-vizben köteles a rend fenntartására ügyelni. Munkaköre, a felelősség, a mely reá nehezedik, sokkal súlyosabb mint, hogy ne igényelhetne tekintélyesebb fizetést. A tanács a főkapitány fizetését 1500 frtban és 300 frt lakbérben, a tanácsnokok és főjegyző fizetését pedig 1400 frtban, és 300 frt lakbérben véleményezi megállapitandónak. Mi a tanács ezen javaslataihoz csak azon kommentárt füzaük, hogy a képviselőtestület inkább le fogja szállítani, mintsem felemelnie a fizetéseket. Ezek a főbb változtatások, amelyeket a tanács a bizottsági javaslaton eszközölt. • Most pedig, midőn alig néhány óra választ el ama nevezetes naptól, midőn Esztergom város atyái évtizedekre kiható intézkedéseket fognak megállapítani, csak arra kérjük, járjanak el legjobb meggyőződésük szerint, lelkiismeretesek és méltányosak legyenek és arra figyelmeztetjük őket, ne engedjék magukat esetleges* ferde áramlatok által (amilyenek bizonyára lesznek) eltántorítani a helyes iránytól. Jegyezzék meg maguknak jól, hogy Esztergom jövőjének, jólétének alapjai az ő kezükbe vannak letéve. Használják fel azon hivatalt, amelyet, a polgárság képviseletükkel rájuk ruházott, akként, hogy abból városunkra szellemi és anyagi haszon háromoljék, akkor majdan nyugodt lelkismerettel mondhatják, hogy eleget tettek a közjó iránt tartozó kötelességeiknek. pos, fatornáczos szép ház ajtajában egy abnormialisan kövér asszony állt és mosolygott az érkezők elé. Holdvilág leszállt és a néni elé ment. Nem szót ez egyebet, csak : — Isten hozott, vár a reggeli. Bementek az ebédlőbe. Hosszú, alacsony terem volt, berendezése egy hosszú diófaasztalból, világos sárga székekből, és egy kopott fekete bőrkerevetbői állott. A reggeli azonban annál gazdagabb volt. Csokoládé, sonka, vaj, tojás, méz és mindenféle pálinka. — Nem vagyok éhes, szólt Holdvilág, midőn asztalhoz ültették. A kövér néni vele szemben ült s nem szólt semmit, csak mosolyogva tette elébe a csokoládét, szelt melléje egy hatalmas karaj tejes tésztát. Piroska rögtön hozzálátott, a bácsi és a fiatal ember megitták a kognac-jukat s egy szempil lantás alatt végeztek a csokoládéval. Holdvilág ismét azt mondta, hogy nem éhes, és a kövér néni ismét szó nélkül, mosolyogva szedte el tőle az üres csészét s rakott helyébe egy kis tojástartót. — Egészen friss, szólt csak és Holdvilág ámulva tapasztalta, hogy ő mindig nem éhes, de azért két üres tojás-héj van már előtte. S midőn a reggelinek vége volt, Holdvilág összeölelkezett az öreg nénivel, átkarolta Piroskát, aki azt mondta : — Most pihenjünk. (Eolyt, köv.) Vidéki lapszerkesztők kongresszusa. A mostohagyermekből életerős ifjú lön, s az eddig mindenkitől lenézett, kicsin lett vidéki sajtó ma már számottevő tényező a hazában. Ha összehasonítást teszünk 1890-től máig keletkezett hírlapok és a 80-as vagy a 70-es évek hírlapjai közt, szembetűnő nagy változás és mondhatni az erkölcsi és irodalmi niveau emelkedése meglepő. A vidéki sajtó — daczára a fővárosi sajtónak még ma is rideg magatartásával szemben — komoly feladata magaslatán áll, s hála Istennek a vidéki lapok — csekély kivétellel — mind hivatásos hírlapírók kezeiben van. Ma nem ugy van, mint néhány évtizede, hogy az elcsapott vigéczek, kereskedősegédek, irni, olvasni alig tudó proletárok kezeiben volt a sajtó. Természetesen, hogy ezek a kontárok visszaéltek a sajtó hatalmával, s bemocskolták a sajtószabadság magsztos oltárát. Ma örömmel vehetjük kezünkbe a vidéki lapok bármelyikét, meglepi az olvasót a közérdek iránti ügyszeretet melege, a komoly hangon pertraktáló czikkek meggyőző ereje, irodalmi színvonalon álló szépirodalmi rész, s a pártatlan, független magatartás. S hogy a vidéki sajtó mily tényező ma, s mily jeles érőkből áll, bizonyítja az a körülmény, hogy igen sok hírlapírót adott a fővárosi zsurnalisztikának és igen sok jeles erő táplálkozik most a fővárosi sajtó kasztiliai forrásából. S mégis elszomorodottt szívvel látom, hogy még mindig akadnak egyesek itt a fővárosban, kik kicsinylik a vidéki sajtó hivatását. Azok a bizonyos hirdetési ügynöki irodák még mindig fejős tehénnek tartanak minket, s hasábokat kivannak reklámokra néhány hitvány fillérért. A hazafias vidéki sajtóra appellálnak azok az egyletek, társulatok és körök, melyek a féllapot megtöltő közleményeiknek ingyenes felvételét kérik. Nekünk ezek ellen tennünk kell! Előttem fekszik Roboz István szerkesztőkollegám hatalmas érvekben gazdag felszólítása. Kongresszusra gyűljünk, igen, együttesen, mind! Ne csak a Dunántúl mozogjon és tömörüljön, hanem mozogjunk, dolgozzunk, tömörüljünk valamennyien. A kongresszuson hányjukvessük meg ügyes-bajos dolgainkat, kérjünk gyors orvoslást sérelmeinkre. — Sérelmeinkre ? fogja kérdezni a laikus olvasó. Hát a hetedik nagyhatalomnak is vannak sérelmei ? Igenis vannak. Igaza van Roboz bátyámnak, midőn felemeli tiltó szavát a bélyegiileték ellen. Az a 30 krajczár bélyegilleték nagy teher a vállainkon, s ez sérelmes. Mindama kedvezmények : vasút, gőzhajó stb., melyekben fővárosi kollegáink részesülnek, nekünk csak pium desiderium, s lenézőleg fogadják jogos és méltányos kérésünket, mondván: „Vidéki lapoknak nem adunk szabadjegyet." Régi munkása vagyok a hírlapirodalomnak, több mint tiz éve pedig lapot szerkesztek, mégpedig a főváros tövében, Újpesten. Hanem itt tízszerte nehezebb a helyzetem, mint az ország bármely exponnált vidékén. Újpest majdnem Összeforrt a fővárossal és maholnap a fejlődő metropolis egyik külvárosává leend, S mégis az én „kedves fővárosi kollegáim" szemében igénytelen vidéki lapocskám van. Eltekintve attól, hogy az olvasóközönségnek semmi ujat nem hozhatok, mert a főváros közelsége, minden friss, vagy eredeti hirt, újdonságot elemészt előlem. Az ollózás mesterségéhez pedig nem folyamodhatom, mert avult dolgot feltalálni a közönségnek csömör. Láthatni, hogy mily nehéz a helyzete egy szerkesztőnek, ki ezek ellenére mégis lokális érdekü,jól szerkesztett lapot akar adni a közönségnek. „Üres a lap!" hangzik uton-utfélen. A laikus fő nem fogja fel, hogy 6 vagy 8 oldalt megtölteni, teleírni, mily munka, azonban mindezek daczára a napilapok 40—50 oldalaihoz szokott közönségünk — legalább itt Újpesten — üresnek találja a lapot. Jellemző dolog, hogy a fővárosi kiadók miként vélekednek a vidéki lapokról. Nem szólok most az enyémről, mely maholnap fővárosi lap lesz, jóllehet az eset velem történt. A mult év őszén egyik előkelő könyvkiadó czég ismert nevü irónk szerkesztése mellett uj szépirodalmi lapot adott ki. Elmentem hozzá, hogy csereviszonyba lépjek lapjával. Indignálódva fordul hozzám : Mit gondol ? Az én drága lapomat csak nem fogom küldeni vidéki lapoknak ? Hanem azért a hasábos reklámszöveget az „Irodalom" rovat részére a t. kiadóurak majdnem minden héten küldik a nyakunkra. Es ezt „kollegiális" tiszteletből közölnünk kell. Mondok egy másik esetet. Több napilappal állok csereviszonyban. Ezek közül kettő az év őszén beszüntette e cserepéldányt. Elmegyek a „legfőbbminden egyébb"-hez, az adminisztrátor urakhoz, kik kezükben tartják a fegyvert és ítélkeznek életünk és — a lapjáratás felett. Mindkettő mintha Öszszebeszéltek volna azt mondta : „A szerkesztőség rendelete folytán több vidéki lappal megszüntették a csereviszonyt." Mivel indokolják eme eljárásukat ? kérdem. — „Nem érdemes vidéki lapokkal cserélni, mert ez nekünk nagyon költtéges." Oh ti szegény jő urak. A {makulatúra papirost szaporítjátok, s hagyjátok penészedni, de a vidéki lapokkal „költséges" az összeköttetés. Kartársak! Ez ellen tegyünk valamit! Ne legyünk mi kész exigencziák a fővárosi lapok kezeiben, amikor szorul a kapczájuk és reklámra van szükségük, akkor „kedves kartársak" vagyunk, de mikor a „mór megtette kötelességét, a mór mehet" és megszakítanak velünk minden összeköttetést. Álljunk a lábunkra kartársak ! Emanczipáljuk magunkat, hisz elég erősek vagyunk, aztán mi szolgáltatjuk az anyagot a mindent felfaló nagy fővárosi orgánumoknak. Ami „igénytelen vidéki lapocskánk" testéből ollózzák ki a „saját tudósítóik" által jelzett czikkeinket, híreinket. Kartársak ! Közeleg a millenium ideje, az egész ország minden zugából jönnek fel a fővárosba, egyletek, körök, testületek kongresszusra készülnek, mi se maradjunk hátra, fogjunk kezet és ha egyetértve munkálkodunk, sikert aratunk. Legyen jelszavunk : A sajtószabadság ság szeplőtlen megőrzése és egyetértés. In hoc signo vinces ! Mártonffy Imre az „Újpesti Közlöny" szerkesztője. HÍREK. Esztergom, 1895. nov. 9. — Vaszary Kolos herczegprímás ő Eminencziája egész udvarával együtt még néhány napig Esztergomban marad. E hó 19-én a királyné névnapján valószínűleg lemegy a fővárosba, azután ismét visszatér székvárosába és a karácsonyi ünnepeket nálunk fogja eltölteni. = Egyházi kinevezés. Knauz Nándor félsz, püspököt, mint a késő esti órákban értesülönk, a Herczegprímás ő Eminencziája pozsonyi préposttá nevezte ki. — A szatmári apáczák tartományi főnöknője, Sr. Crescentia a vizivárosi, kerektemplomi és városi kórházi apáczazárdák látogatására Esztergomba érkezett. A tart. főnöknő a vizivárosi apáczák vendégszerető házában lakik. — Esztergom vármegye igazoló választmánya ma d. e. 9 órakor Niedermann Pál kir. tanácsos elnöklete alatt ülést tartott, amelyen résztvettek: B. Szabó Mihály előadó, Frey Ferencz, Luczenbacher István, Palkovics Károly és Mészáros Károly. Az ülésen a múltkori megyebizottsági választásokat vizsgálták, felül. A kétyi választást, ahol ifj. Bohák József lett a győztes, teljesen megsemmisítették azért, mert a választás vezetésével megbízott Verbó Pál barthi jegyző az utolsó pillanatban Zsarnóczay kétyi jegyzőre ruházta a választás vezetését, ő pedig besürgönyzött az alispánhoz, hogy az elnökléstől visszalépett. A n.-ölvedi választás lefolyása is törvénytelen volt a mennyiben ott Országh Elek jegyző, akinek a választásnál jelen kellett volna lennie, e helyett a saját érdekében korteskedett a szavazók között. Itt Országh Eleket és Csomor András harangozót választották meg. Az igazoló választmány a kétyi választást illetőleg vizsgálatot rendelt el. Ivanovics Bélát, a tokodi választás elnökét pedig utasították, hogy a bizalmi férfiakkal együtt ejtse meg a sorshúzást a két legtöbb szavazatot nyert jelölt között, a mennyiben első ízben Pán^ czélt nem jogosan enunciálták megyebizotsági tagnak,, mert az, ellenjelöltje ugyan-