Esztergom és Vidéke, 1895

1895-01-27 / 8.szám

az ismeretlen „szép szűzről" énekel, később ismét „remete módjára, havasok aljában élvén", egy Margit nevíi növendékleányhoz zengi dalait. E közben a kibújdosásról kezd gondolkozni s 1589. szeptember havának első felében csakugyan kezébe veszi vándorbotját. Egyik énekében elpanaszolja, hogy nagy hamisság és hálátlanság kergették a föld szélére. Könnyű kitalálnunk, hogy a hamisság vádja hütelen nejét terheli s a „nagy bú és szemérem", mely miatt bujdosni kénytelen, szinte neje hűtlenségének következménye. Dobó Krisztina, mint tudjuk, legnagyobb bajai közt hagyta. el őt, s nem sokára ezután egy más férj : Gersei Pető Gáspár karjai között keresett kárpótlást. A költő bármennyire érezte is nejének hálátlanságát, nem gondolkodott „rút bosszúállásról". Eleinte, úgy látszik, meg is bocsátott neki („mert nem illik hozzád, hogy róla gonoszat szólj") ; később azonban a kíméletes hang helyét keserű szemrehányások foglalják el, s-a „virágénekek" egyikében már túláradt szivének méltó fólháborodásával zengi: Szivednek nem hittem, tudod, sok ideig, De utánnam jártál tovább esztendeig: Hittél még Istent is : Csalhatsz, mért nem embert is : Meg is ver holtodig. Szenvedj te is értem, hogyha én szenvedtem, Verjen meg az Isten méltán is érettem, Ne esalhass több szivet Itten érjen véget Álnokságod értem. Azt gondoltam: előbb a nap sötét lészen, Mezei füveknek egy szine sem lészen, Mintsem azt érhessem Tőled megvettessem Isten bosszút tészen. A sűrű csapások és lelki rázkódások hatása alatt még az öngyilkosság esz- méje is megfordult agyában. Erős vallásos érzülete azonban tiltakozik az ilyen elhatározás ellen, s a helyett, hogy kezét önmaga ellen emelné, üldözött vadként bujdosásnak indul, idegen földön keresni gyógyirt vérző sebeire. Minden hihetőség szerint Krakkóban telepedett meg, s innen látogatott el 1591-ben a tengerpartra, melyről egyik régóta ismeretes éneke végén tesz említést: Ezeket irám A tenger partján Oceanum mellett Kilencvenegyet Mikor jegyeztek Másfélezer felett. — Istenem, Istenem, csak elő ne fogjon a köhögés a király jelenlétében. Egy marék titkos tanácsos pedig egész órákig ostromolta a nagy pillanat előtt Pápayt, hogy kivegye tőle, mi hát a király szándéka, — mert éppen azt szeretné neki tanácsolni. * * A másik szoba a miniszterelnöki palotában van. Ebben folyt le a válság második döntő része. Ez már kedélyes szoba. Itt szivaroznak, pertu beszélnek és disputálnak. S e kóválygó kékes füstből bontakozik ki egy darab a történelemhez. Itt folyt le a nyolcak tanácskozása, a kiket a király jelöltje, Khuen-Héderváry hitt össze, hogy a fúzió megcsinálásának megnyerje. Szegény jó horvát bán ! Júniusban nem hitte, hogy a szabadelvű párt haragszik rá és elvállalta a kabinetalakitást. Most pedig nem akarta elhinni, hogy a szabadelvű párt szereti és nem vállalta el a kabin etalakitást. Különben volt, a hogy volt, kár firtatni. A mi volt elmúlt, a király viszszautazott Bécsbe, a bán elpályázott Zágrábba, Wekerle Dánoson fiatal csikókat nevel, íázéll Kálmán a szimentáli tehenei mellett ábrándozik; az akkori eleven napokból nem maradt meg más a maga formájában, csak ez a két szoba. Úgy értem, hogy a bútoraival egyeA háborgó tenger látványa ismét csak régi kedvesére s az érette kiállt szenvedésekre emlékeztette Balassát. Újra eszébe jutott Júliája s fogadása daczára sem állhatta meg, hogy még egyszer, utoljára dalba ne szője nevét: Sebes tenger habja Júlia haragja, Kinek vagyok ő rabja; Lelkemet kivánja Olthatatlan lángja Mint párducnak prédája. E vallomást az utánna következő töredékes sorokkal egy 1582-ben Danzigban megjelent régi könyv első lapján találta Deák Farkas. A multakból visszacsengő hang nemcsak érdekes, hanem megható bizonysága is annak: milyen mély és őszinte lehetett az a szerelem, mely Balassát első kedveséhez fűzte. A megsebzett költősziv idegen földön sem talált nyugodalmat. Önkéntes számkivetésében is az elhagyott otthon képei lebegnek Balassa előtt s a honvágy csaknem minden egyes ujabb költeményében megszólal. Már-már tűrhetetlenné válik előtte az „idegen emberek közt tartózkodás;", midőn az ötödik tél után végre megérkezik a vig tavasz s a költő „meglátja füstit régi lakóhelyiségének." Amint 1594. tavaszán haza érkezik, egyenesen a háború küzdelmei közé veti magát. „Jó ruhás legényeivel" megjelen a baj esi táborban, hogy pár napra rá Esztergom falai alá vigye fájdalmát. Az ostrom május első napjaiban veszi kezdetét, s Thurzó György 19-én már arról küld tudósítást nejének, hogy viz-vár megtámadásánál Balassa Bálint is sebeket kapott. A jezsuiták évkönyve írja, hogy mindkét lábán keresztül ment a golyó, s orvosi műtét alá kellett vetnie magát. A pap és orvos egyszerre jelentek meg ágyánál. Balassa, a pap intésére, Istenbe vetett bizalommal tűrte a műtétet, s kínos fájdalmai között csak ennyit mondott: „Hiszen atyám, úgy akartam, hogy igy legyen !" Ki ne látná e vallomásban a költőt, ki múltját siratva a jövőtől már mitsem várva, önként keresi fel a golyók záporát, hogy eldobja magától a jobb napokat nem igérő, megunt életet. Balassának nemsokáig kellé várakoznia a szabadító halál után. Május 26-ikán i zárta le örök álomra szemeit, s igy az általa sokszor megénekelt tavasznak, „az áldott szép pünkösd gyönyörű havának" egyik napján jött el végórája. Az elgyötört, zaklatott test névtelen hősök poraival vegyült össze Esztergom falai alatt; de a költő lelke még most is él dalaiban, ama mély érzésű szép dalokban, melyek tárgy, nyelv és alak dolgában egyaránt nagy gazdagodását mutatják költői irodalmunknak. Balassát túlszárnyalták a szerelem későbbi dalnokai, kik már műveltebb nyelvre, fejlettebb irodalomra találtak. Egyet azonban be kell vallanunk ; egyes dalai úgy érzés, mint kifejezés tekintetében még ma századok múlva is, legszebb szerelmes verseink közé tartoznak. S ilyen tulajdonsággal kevés magyar költő dicsekedhetik !*) Mily szépen jellemzi őt Beöthy Zsolt legújabb felolvasásában: Balassi hadakozott és éhezett. Szerelmi dalai, istenes énekei, katona-versei egy kiapadhatatlan gazdag képzelet, mély és heves érzés s elfogyhatatlan daloló kedv nyilatkozásai. Első költőnk, ki át meg át van hatva az élet és természet szépségétől, egy nagy és gazdag szeretettől, mely mérhetetlen örömök és bánatok forrása. E forró szerelemvallások, ez édes enyelgések, e fájdalmas búcsúvételek, töredelmes bünvallások, vitézi dicsekvések : bennük az ő egész világa megjelenik és résztvesz. Balassának összesen 1604-től kezdve mintegy 35 kiadása van s még ezek közül a 35-ik 180tí-ban nem irodalomtörténeti érdekű, hanem a közönség számára készült, mely szerette és megkívánta. Ebből 13 esik a XVII-ik, 17 a XVIII-ik, a többi a jelen századra. Ezen kivül is vannak adataink. A kuruc világból sokan olvassák; sőt egy megható adatunk is van ; egy a csatatéren elesett kuruc hadnagynak holmiai között Balassi verseit találták. S egy évszázaddal később, a nagy nemzeti fellobbanás ünnepén, Nagyváradon, 1790-ben az „Őszi harmat után "-t fújják a nemzeti lelkesedés nagy fellobbanásában. Mi ennek a hosszú életnek magyarázata ? Bizonyos, hogy Balassi kitűnő költő volt; de a fődolog az, hogy a magyar természetnek számos vonását kiváló erővel mutatta be. Szerelmi dalai egy tekintetben válnak ki: hév tekintetében. Folyton a vágy tüzében ég s ennek világánál látja maga körül az egész természetet. Epedései, lemondásai, búcsúi is olyanok, mintha nem mondott volna le a reményről, hogy ezzel a follobba*) Szana Tamás »Magyar költök szerelme.« násával lángra gyújtja a hűtlent, a hideget. Képei mind érzékiek, a nélkül, hogy alacsonyak volnának. Nem ismerjük-e föl ebben a .magyar szerelmi népdal motívumát s ebben a magyar népi érzületnek egy jellemző vonását ? Már ebben magyarnak érezték. De méginkább katona-dalaiban és bujdosó énekeiben. A hadi életben, kalandjaiban, viszontagságaiban, dicsőségében való kedvtelés, ez az ősi magyar vonás, sem mélyebben, sem költőiebben nem jelenik meg sehol. Ez tehát éppen az, a mi a magyar embernek mindig legnagyobb büszkesége volt. Ez a katonai élet, a ráró-szárnyon járó magyar lovak, a vitézi próbák helyei, a szerencse-lesők kalandjai, a homlokon lecsorduló vér: ezeket szereti. Még imádságába is belevegyiti. E tekintetben Zrínyivel jön összeköttetésbe. Zrínyi epikájának e hangja megvan Balassi lírájában. Mily szép e két versszak, melyben Istenhez fohászkodik : Te vagy szál kópiám, Te vagy éles szablyám, jő lovam hamarsága ; Elmémnek vezére, Karjaim ereje, En szivem bátorsága ; Bizván szent nevedbe, Megyek örvendezve, Bátran káromlóidra. Csak te reád hagytam Eletemet, uram ! Valamely helyen járok. Bátorságot, eszet, Sok jó szerencséket Csak jóvoltodtől várok. Orcámról töröld el Szép vitézségekkel Szégyent, kit meg is vallok. Aztán a változó szerencse után a bujdosás keserve: ez a magyar bánat, a nekikeseredés, a mindentől elszakadás, a bujdosó hangulat, mely a nemzeti harcok korában állandósult, nyert-e valaha oly tökéletes kifezést? A mint a nemzeti érzületnek egy századon át újra meg újra visszatérő hangulata lett: a bujdosók költője lett Balassi Bálint. Hogy pedig éppen magyarsága volt fenmaradásának ereje, annak bizonysága azok az időpontok, mikor hatásáról adataink vannak : a nemzeti harcok ideje, a nemzeti feltámadás korszaka. fel, hogy a városnak három napig tartandó fosztogatását megígérte. Igy került 1453-ban Konstantinápoly ötvennapi ostromlás után a győző kezébe s ugyanez utolsó császárja a résen lelte halálát. Diadalmaskodva kijelenté a győztes, hogy mostantól kezdve a földön szintén csak egy úrnak szabad lennie. Emelt hangulattal birtokba vevé azon büszke császári várat, mely századokon át annyi rosszaságot rejtett magában s egész három napig tartott a katonáknak engedélyezett fosztogatása. Midőn az elbízott győző a császári várba vonult, ez kihaltnak látszott; mint a hegyfolyam, úgy ömledeztek Mohammednek a zsákmány után sóvárgó seregei a vár különféle osztályaiban, hol egy leányra akadtak, ki egészen magányosan, visszahagyatva, felbontott hajjal, jajgatva s gyászolva az ősök bukott várában bolygott. Ez volt Irén, az utolsó császár rokona. Császári szűz csakis magának a győztes főhadvezérnek juthatott zsákmányul. Magas díjat remélvén, a poroszlók a reszkető zsákmányt a szultán elé vitték, Mondják, hogy a fájdalom a nő szépségét, megkettőzteti, itt elő kellett fornia ez esetnek, mert a szultán a hercegnő megpillantásánál győzelmét és állását elfeledvén, csak a hétszeresen nyitott eget látta, melynek legszebb hurijai között Irén hercegnő vala. Környezetének megszólítását nem hallván, temben, mert e bútorok, e székek és szekrények állandóbbak, nem olyan törékenyek, mint a miniszterek. . . , Pedig azokat csak egy bikfic asztalos csinálja, emezeket pedig egy király . . . Egy szultán életéből. Midőn Mohammed uj vallást alkotott, mindenesetre arra kellett törekednie, hogy nevének emléke addig tartson, mig vallási rendszerének egyáltalában hivéi lesznek. Ezért dogmául kimondá, hogy Allah egyedül és Mohammed az ő prófétája, ez pedig oly hitmondat, melynek igazságát minden muzulmán, tehát még II. Mohammed szultán is elismerte. Ez utóbbi belátta ugyan, hogy ennek igy kell lennie, de hatalmas nagyra vágyásában szeretett volna, miután Allah nem lehetett és részéről csak a nevet birta, e kettő után harmadik lenni. Hogy tehát e nagyokhoz közeledjék, kimondá, hogy valamint az égben csak egyetlen egy úr létezik, úgy a földön is csak egy úrnak szabad lennie s a világuralmat magához ragadni, ez volt azon apróság, melynek elérését nagyravágyágyásának céljául kitűzte magának. Az egykor oly hatalmas byzantinus császárság zilált viszonyai e messzire ható törekvéseinek útját simították. Byzancz akkor felbomlásának elejébe nézvén, azon rothadt vagy túlérett gyümölcshez hasonlított, melynek előbb-utóbb magától a győztes ellenség kezébe lehullania kell. De a büszke Byzancz nem adta magát oly könnyedén ; mind a két ellenfél csodás vitézséggel harcolt, az ostromlottak — igaz ! — csak elveszendő ügy tudatában. Mesés dolgokat beszélnek a krónikások Mohammed szultán ebbeli fáradozásairól. Mondják, hogy hajókat hengereken szárazuton szállíttatott volna s a mi katonáinak felbuzditását illeti, azt hiszem, hogy őt e tekintetben senki sem multa fel. Hogy a török katona már régi időktől kezdve életmegvetéssel harcolt, annak az oka nem annyira a hazaszeretetben vagy a tisztjei iránti félelmében, hanem egész más valamiben rejlik. Mig t. i. a nem török harcos szeme előtt a halál s ennek kulisszái fenyegető kisértet gyanánt lebegnek, addig a török katona örömteljesen s vágyódva várja halálát, mely a női szépséggel s leánybájokkal telt hetedik égnek kapuját tárja fel előtte. Embereket csakis akkor lehet könnyen s hathatósan kormányozni, ha testi ösztöneiket s vallásos nézeteiket okosan kiaknázzuk. Mohammed szultán mind a kettőhez kitűnően értett. A csatában elesettek sorsát illetőleg megengedte, hogy Allah gondoskodjék felöle, az életben maradtakat pedig hegyes vas vesszőkkel kergette az ostromra s harckedvüket azzal izgatta