Esztergom és Vidéke, 1895

1895-08-18 / 66.szám

zizegett a zsebében. Rajta a fölirás, amint -az őrmester úr elmagyarázta: «Krapán György huszárnak, az én édes uramnak, 17. huszárezred, 6. század.* Vájjon nii lehet benne. Az asszony írja, az bizonyos, mert más nem irná rá, hogy «az én édes uramnak*, csak a Mári, az asszony. Mi dehet benne, ugyan mi lehet benne? Tizenegy hónapja nem látta már az aszszonyt, amióta a császár ruháját felvette. Vájjon mit csinálhat magában, egyedül, .annyi rossz ember közt. Nincs az egész faluban senkije, árvaleány volt, mikor a Györgye elvette, hogy aztán nemsokára megint otthagyja. Beleszokott-e már hosszú szőke haja a kontyba, mióta nem látta. Istenem, milyen <nehéz volt két ágba font haját fölcsavarni a fejére, pedig ő is segített neki, Györgye. Hát a pici piros cipellője megvan-e még, amit a lakodalomra vett neki Györgye ? Nem koptatta-e el azóta. Csak nem. Azóta volt negyven egynehány vasárnap, ha mindig abban ment templomba, még akkor sem kophatott el. Mert táncolni csak nem járt azóta az asszony. De hátha járt. Hátha mig az ura itt a fekete kenyeret eszi, könnyhullatások közt, az asszony azalatt el-eljárt a korcsimába a legények közé. Hátha megunta a kénytelen özvegységet. Fiatal is, szép is, nem arra termett, hogy magában hervadjon el. Hátha megcsaltál Krapán György huszár megint a zubbonya zsebéhez kapott. Ott zizegett a papiros. Dehogy csalta; dehogy csalta. Nem is •olyan asszony az Itt a levele, itt a bizonysága annak, hogy csak őt szereti, Györgyét, a borzasfejü Györgyét, akit tizenegy hónapja nem látott már. Miért is ment volna hozzá, ha nem szeretné. Nem olyan kivető leány volt az, hogy rászorult minden jött-ment legényre. Kilencven krajcárt keresett az napjában a tarjáni bányákban, ahol a Györgye meglátta. Ott talicskázták a szenet mind a ketten, egyik a másik után s két esztendeig minden áldott este a Györgye kisérte-haza a szép szőkehajú Marit. Krapán huszár azon vette észre magát, hogy s;rhatnékja van. Az pedig már sehogysem való egy huszárhoz. Zavarba jött maga-maga előtt s a mellén levő pléh-medáliát kezdte izgatottan fényesiteni. Hanem a medália olyan fényes volt már, mint a tükör s az ő szive csak egyre jobban fájt. Hejh, ha otthon lehetne most. Ha megint hazakísérhetné a Marit, úgy, mint akkor. Ha megint kiülhetnének egymás mellé a kapuba, kimosakodva, tisztán, esténkint. Olyan közel, hogy már közelebb nem is lehet, az egyik karjával átfogná a derekát, a másik kezével megsimogatná hosszú szőke haját . . . A göncöl szekere ott csillogott Krapán huszár feje fölött. Elnézte hosszan, merre mutat a rúdja : — Arra lehet Tarján éppen — mondogatta magában. A városban a nagytemplom tornyában elverték az éjfélt. A kaszárnya mozogni kezdett, az ügyeletes tiszt járta sorra az istállókat. Krapán György huszár is fölállt egyenesen, mint a jegenye : — Hadnagy úrnak alázatosan jelentem lóőr vagyok húsz darab ló mellett és egy kérésem van. — Mi az, huszár ? — Tessék elolvasni ezt a levelet, ha ráér hadnagy úr. A hadnagy úr fölbontotta a levelet. cÉdes jó uram, Krapán György. A borjút eladtam, ezt a levelet a jegyző úr írja. Azóta ellette a Riska, hogy te elmentél. Az árából fölülök vasútra, elmegyek hozzád, ha még hűséges vagy hozzám. Tisztelettel a Mári.» — A szeretőd, Krapán? kérdezte a hadnagy. — A feleségem, — mondta büszkén a huszár. — Hát aztán, hogy vehetted el ? — Ed'sanyám meghalt, valakinek rendben kell tartani a házat. A jegyző úr kijárta. — Aztán szereted-e ? — Teszi, csak teszi, — felelte önérzettel a huszár. — Nem csaltad-e meg azóta ? — Nem tesz olyat Krapán György ! — Hát holnap már itt is lesz az aszszony, úgylátszik. — Isten fizesse meg a jóságát, hadnagy- úr. Az ügyeletes tiszt tovább ment, Krapán Györgyöt pedig hiába váltották föl az éjjel. Nem aludt egy szikrát sem. Hol az udvaron sétált, hol a lovát ölelgette, s annak a fülébe sugdosta a nagy titkot : — No Dali, itt lesz holnap az asszony. Majd meglátod te is a Marit, milyen szép. Nem is nézte többet a halaványodó göncölt. Mutathatta már az a rudjával, merre van Tarján. Nincs már ott az aszszony. Itt van az már valahol errefelé a vasúton ... II. A Szentmarjay-kisasszonyoknak az a különös Ötletök támadt, hogy ők szeretnék a kaszárnyát belülről látni. A legutolsó harcászati kirándulás alkalmával, a mikor az egész divizió tisztikara a Szentmarjaykastélyban reggelizett, előterjesztették ebbeli kívánságukat az őrnagy úrnak, a kinek az egész szája tele volt sonkával s a ki ennélfogva csak ümmögött, a mi nem jelent sem igent, sem nemet. A lányok az ümmögéssel nem voltak megelégedve, valamit duruzsoltak az utálatos aranygallérosokról, a kikkel semmi okos dologról nem lehet beszélni s odafordultak a kis Beér főhadnagyhoz, a minden mulatságok, kirándulások és tenniszpartik fővezéréhez. A kis, kackiás Beér nevetve kérdezte tőlük : — Aztán mit adnak, ha megteszem. — Cigaretta-tárcát, lovagló-ostort, a mit csak akar. — Hát egy rózsát, a maga kedves fájáról, Klárika, a melyről múltkor hiába kértem. — Talán még azt is, — felelte Klárika és egy kicsit elpirult hozzá. Meg is alkudtak. Csak addig várjanak, a mig az őrnagy elutazik egy napra. Tegnap aztán megjött a főhadnagy lovaslegénye : ha tetszik, holnap. És a reggeli rukkolás után, a két Szentmarjay-kisasszony szürkéken, hosszú fekete lovaglóruhában beállított a kaszárnyába. Klárika keblén ott volt az elígért rózsabimbó is. Beér főhadnagy udvariasan mögöttük maradt. Krapán György ott ólálkodott a kapuban. Egyebet sem tett rukkolás óta. — Mióta bekötötték a lovakat, azóta nem volt nyugta. Hol kifordult az istállóajtón, hol visszament, elsomfordált a kapuig, meg visszalopózott, hogy jön-e már a Mári. — Huszár, vezesse meg ezt a három lovat, parancsolta a főhadnagy és odadobta neki a kantárszárat. A két jókedvű leány nevetve, csacsogva kezdte meg az istállókon a kaszárnyaszemlét. A kapuban szóváltás hallatszott. — A legvénebb őrmester pipázott ott s keresztbe tette a lábát egy asszony előtt, aki be akart menni. — Nem mész ma itt be húgom. — Az uramat keresem, Krapán György huszárt. ( — Ha a felséges Úr Jézust keresed, se mégy be. A huszár meghallotta a Marika hangját. Rohant oda a kapuhoz, a három ló meg utána. A kantárszárak úgy Összekeveredtek, hogy estig se tudja majd kibontani. — Őrmester úr, a feleségem. — Nem bánom, ha az öreganyád is, akkor se megy be. Krapán Györgynek elfutotta az arcát a vér. A Marika ott van kívül a kapun és ő nem beszélhet vele : látja a szőke haját, de csak meg sem simogathatja. Őrmester úr, eressze be. — Asszonynak nem szabad, parancsban volt. Krapán Györgyöt elfogta a düh. Megrántotta a kantárszárat, hogy a három ló fölágaskodott kinjában. — Hát a főhadnagy úr szeretőjének szabad, ugy-e ? — Mit mondtál, te piszkos ? A főhadnagy úr szeretőjének ? — Az őrmester ökölbe fogott keze végigcsapott a Krapán huszár arcán. Krapán György csak egy nagy fehérséget látott maga előtt s a fehérségen túl a Marika megrémült, elijedt arcát. — O is látta ! a Marika is látta. Azzal az őrmesterre vetette magát: az egyik keze meg bicskáját kereste. Egy percig hemperegtek a földön, a másik pillanatban a bicska végighasitja az őrmester arcát. Azután sokan jöttek és lefogták szegény Krapán Görgyöt. Vasat is hoztak ki s ráverték kezére-lábára. Mire a Szentmarjay-kisasszonyok vidám társasága előkerült, csak egy piciny vérfolt mutatta Krapán György tragédiájának helyét. — Hát ez mi ? — kérdezte Klári a kapu mellett egy vasajtóra mutatva. — Börtön — felelt Beér főhadnagy, dragonjában a rózsával. Van benn valaki ? — Krapán huszár, — felelte a silbak. — Szegény huszár, — sóhajtott Klárika. • Aztán a mulatságot szépen megköszönték, lóra ültek és hazamentek. Krapán huszár pedig vergődött tehetetlenül, megvasalva a fa-derékaljon. Soksok esztendő fut-megy egymásután s neki még a göncöl se mutatja majd, merrefelé van Tarján, hol várja őt a szőkehajú Marika. Beöthy László. HIRE K. Esztergom, 1895. au

g- 1

7— A hercegprímás pénteken délben titkárja, dr. Kohl Medárd kis éret ében Budapestre utazott a gyorsvonattal. A főpap a három nap alatt míg Esztergombanidőzött, oly annyira gyöngélkedő volt, hogy a kötelességszerű látogatásokat sem fogadhatta, Igy Maiina Lajos, Esztergom h. polgármestere már csütörtökön óhajtott tisztelegni, de azon választ nyerte, hogy Esztergom város fejét nem fogadhatja az esztergomi érsek, mert nagyon fáradt. A polgármester fogadtatása tehát pénteken délelőtt történt meg. A bíboros szokásos kijelentései egyikét tette meg ez alkalommal, hogy a város iránt táplált szeretetét változatlanul fen fogja tartani a jövőben is és mindent, ami a város érdekében telik, meg fog tenni. Árra kérte a polgármestert, hogy a tanár és tanítvány közt egykor fonállott jó viszony maradjon fen köztük. (Maiina a prímásnak bencetanár korában tanítványa volt.) — Nagy Boldogasszony ünnepe. Az idén szokásos fénnyel ülték meg a főszékesegyház búcsú-ünnepét. Vaszary Kolos herczegprimás harangzúgás mellett vonult íöl palotájából a bazilikába, dr. Walter Gyula, dr. Klinda Theofil és báró Gudenusz Arthur udvari papjai kíséretében. Amerre á főpap elvonulandó volt, a sokaság kíváncsian várta a bíborost, ki oly ritka vendége Esztergomnak. Az egyesült város rendőrsége — irja a P. H. — z alk alommal teljesített először szolgálatot a magyar Sión tetején és bizony megtörtént, hogy a sok vidéki népség formálisan megrohanta az egyháznagy kocsiját, mikor a templom mellékajtajánál megállt, hogy a teljes bíborba öltözött főpapot közelről láthassa. Mivel a rendőrség nem ott foglalt állást, a hol a primás fogata megállt, úgy közrefogták a főpásztort kíséretével együtt, hogy alig tudtak a templomba bejutni. A bíborost a főszékesegyház bejáratánál a főkáptalan fogadta az apostoli kereszttel, honnan a bazilika egy mellékoltárához ment, ott letérdelve imádkozott. A szent misét fényes segédlettel tartotta meg a főoltárnál. A főpap hangja az énekeknél alig volt hallató. A balatonfüredi hosszú fürdőzés nem hozta meg — úgy látszik — a főpap egészségét, ki gyöngélkedése miatt nem is tartott prédikácziót, a mise végeztével, helyette dr. Csernoch János, kanonok mondott szentbeszédet. Simor János boldogult hercegprímás ilyen alkalmakkor mindenkor maga prédikált. — Katonai takarodó. Ma este a katonazenekar nagy takarodót tartott a király születésnapjának előestéjén. — Esküvő. Gansz Bernát tatai gyáros e hó 25-én déli fél egy órakor vezeti oltárhoz Párkány egyik szépségét, Milch Olga kisasszonyt, Milch Adolf párkányi fakereskedő leányát. — Beiratások a főgimnáziumba. Az esztergomi sz. Benedek-r. főgymnáziumban a tanulók felvétele szeptember I. 2. és 3. napján történik d. e. 9—12 óráig. A felvételi, javitó és pótló vizsgálatok aug. 31-től szept. 3-ig a délutáni órákban lesznek. A felvétel a sz. Benedek-rendi székházban, az igazgató lakásán történik. Első osztályba a behatás első napján csak helybeliek vétetnek fel. Ha valakire a helybeliek közül a délelőtti órákban nem kerülne a sor, d. u. 2—4 óráig beiratkozhatik. De figyelmeztetem a t. szülőket, hogy e kedvezmény csak az első osztálybeliekre és csak az első napra terjed. Bővebb értesítés a hirdetési táblán olvasható. Igen kérem a m. t. közönj séget, legyen szives mindenki a pedellus; tói az érkezés ideje szerint kiosztandó sorrendet pontosan megtartani.- A főgymnasium helyiségéül az 1895—96. iskolai év tartamára a szent Ferenc-rendüek kolostorának második emelete fog szolgálni. Vojnits Döme, főgymn. igazgató. — Színház. Szerdán csekély hallgatóság gyönyörködött Strauss János behízelgő zenéjű > Bőregér« operette-je előadásában, • amelyre általánosságban ráillik a »kitűnő előadás* jelző. Az elért siker különösen az ügyes szereposztásban leli alapját s Dobó színigazgató adminisztratív képessége igazán megérdemli az elismerést. Petrik Ágnes Rozalinda (magyar grófnő) szerepében kedves alakítást mutatott be s temperamentumos énekével és izlésteljes játékával excellált. Magyar dala annyi érzéssel és oly finom nüanszokkal birt, hogy a kitörő taps csak igen szerény elismerésnek tekinthető. Méltó partnere volt a kis Réthy Lina, a kinek már alakjánál és mozgékonyságánál fogva is legjobban állanak a szoubrette-szerepek. Adél szerepében enni való kis szobacicus volt s sikkes voltáért az első emeleten volt szobaleányok közül sokan vetettek reá irigy és sóvár pillantásokat. (Hát még az aranyifjúság !) Mihályi! Juliska Orlow herceg szerepében jó alakítást mutatott s hivatásos, intelligens színésznőnek bizonyult. Eisenstein szerepét Hegyessy Gyula, Frank fogházigazgató szerepét pedig Lomniczy sok buzgalommal személyesítették s mind kettő teljes mértékben kielégítette a közönséget. Hegyessy éneke és maszkja külön dicséretet érdemel. Mezey Ármin Falke ügyvéd szerepét korrektül s kellő bensőséggel személyesítette s szép színpadi alaknak mondható, Frosch börtönőrt pedig Frank Ödön adta humorral s hatással; dicséretet pedig azért érdemel, mert nem csapott túlzásokba. Nagy Gyula, úgy a többiek mindnyájan helyesen beillettek az összhangba s úgy a kar, mint a zenekar megérdemli a dicséretet. Csütörtökön ünnepnap lévén, két előadás volt. Délután «Áli baba és a negyven rabló* látványosság került szinre csekély hallgatóság előtt, a mely nemcsak hogy apró, de nagyon is csekély vala. A kis nézők jól mulattak az előadás tréfáin, a mélyet egy kellemetlen incidens zavart meg. Ugyanis az utolsó felvonásban néhány gyermek zsákba lesz bujtatva s ezen kosztümben az egyik színfal alatt bejönnek, a másik alatt pedig visszamennek, hogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha igen sokan volnának. Ezen séta közben az