Esztergom és Vidéke, 1895

1895-01-13 / 4.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 4. szám. Vasárnap, 1895. január 13. ESZTERGOM és VIDÉKE XXX^^^SV^^VÍ^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. g^^^^^N***'^ Megjelenik hetenkint kétszer: | —— ^ | csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, f Hirdetések —*— | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel ELŐFIZETÉSI ÁBJ. í magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ^ Egész évre 6 frt — kr. ^ küldendők : ^ Fél évre 3 » — » ^ _ , . , , , N ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ | Negyed évre 1 » 50 » | Duna-utcza 52. szam (Toth-haz). | | Egy hónapra — » 50 » | r t ' \ bélyegilleték fizetendő. ^ Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a. kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, | S^^^^^j^^jjj^^^^ a Wallflscll- és Haugll-féle dohánytőzsdékben. ^V?^XS\*V?<SXXN\\VX^ Változások a városnál. Esztergom, jan. II, Esztergom a városok történetében nyomot hagyó korszakot fog átélni a közel jövőben. Már nincs messze az idő, hogy Esztergom kir. város, Víziváros, Szenttamás és Szentgyörgy­mező egyesülése annyi sok vajúdás után testet ölt. Ezzel városunk egy­szerre kilépvén eddigi alárendelt helyzetéből, bizonyos magasabb szem­pontok szerint esik bírálás alá. Az egyesítő miniszteri rendelettel természetesen a dolognak csak leg­elején vagyunk. Temérdek, eddig éppen nem, vagy csak kevésbbé tisztázott eszmét kell majd megolda­nunk. A munka oroszlánrésze a vá­ros tisztviselői karára háramlik, a kik­nek tehát ama bizonyos magasabb szempontokat első sorban kell majd szem előtt tartaniok. Azt hiszszük, a mostani tisztviselői kar fogja átvenni csekély változással az egyesitett Esztergom igazgatásá­nak terheit. Hozzá kell tennünk, hogy emiatt teljes megnyugvással nézhe­tünk a jövő elé. Még az egyesítés előtt a legköze­lebbi jövőben mélyre ható változások lesznek e tisztviselői karban. Betöl­tendő első sorban a megürült tanács­noki állás. A képviselő-testületnek feladata nem lesz nehéz, mert Nie­dermann József, a mostani rendőr­kapitányban esetleg olyan férfiút nyer­het Esztergom város gazdasági ügyei­nek tanácsnoki székébe, kit ez állásra a város szolgálatában töltött 23 évnyi buzgó munkálkodása, minuciózus pon­tosság kötelességeinek teljesítésében és — a mi a legfő — különös hajlam és hivatottság a gazdasági ügyek vitelére, erre az állásra régen pre­desztinált. Ha a városi közgyűlés bizalma foly­tán ő nyerné el boldogult Keményíi Já­nos örökét, távoztával a rendőrkapi­tányi állás jönne üresedésbe. A rend­őrkapitányt törvény szerint a főis­pán nevezi ki. Távol áll tehát tőlünk a szándék, hogy az állásra valakit kombinációba hozzunk. Hir szerint többen számot tartanak rá. Eszter­gom vármegye igazságszerető főis­pánjától fog függni, hogy a városi rend élére olyan férfiú kerüljön, ki erre igazán méltó. A közhangulat első sorban erélyes embert óhajt rendőrkapitánynak. Erély nélkül nincs rend és rend nél­kül nincs nyugalom. A rendőrkapi­tány első őre a város közbiztonsá­gának. S azért jól meg kell válasz­tani azt, a ki a tizenhatezer lakossal bírandó és komplikáltabb szervezetű város rendjét a kezében tartja. Esztergom uj gazdasági tanács­nokot és valószínűleg uj rendőrkapi­tányt fog nemsokára nyerni. Amazt a képviselő testület, ezt pedig a fő­ispán adják, mint hivatott tényezők a városnak. Mindkét tényezőt kérnünk kell, hogy ítéljen higgadtan, ne egyesek érdekéből, intrikákból, vagy párt­szempontokból kiindulva, hanem ab­ból, hogy: salus rei publicae suprema lex esto. Nőnevelés- és közgazdaságunk. Hogy mily fontos tényező az em­beriség közgazdasági életében a nő­nevelés, nyilt dolog azok előtt, a kik a nők szerepét a családi élet össze­tartó elemének tekintik, valamint azok előtt is, akik tudják, hogy az emberiség keletkezési története soha nem tudta elválasztani a férfiút a nőtől, közelebbről jellegezve, a fér­jet a feleségtől. Ez az örqk élettör­i^ény kifejezésre jutott már az első smberi pár paradicsomkertbeli mon­dájánál, A legújabb kor a nőknek ezt a mozgató szerepkörét, ezt az tdvitázhatlaii belchatását közéletünk ninden legkisebb dolgába »cher­:hez la femme« (keresd az asszonyt) kifejezéssel hozza tudomásra, kiváló­iépen pedig az olyan eseteknél, melyek bár közgazdasági életünk szintén kiegészítő és illetőleg befo­yásoló részét képezik, de nem tar­lódnak sokáig komolyabban véve a íelszinen. • Ha a fontos szerepkör és mélyre­lató befolyás ős-időktől fogva juttat­ok a nőknek cselekvést a közgaz­daságban, úgy még inkább meg van iz a mi századvégi életünkben. Elet­izikai magyarázata ennek pedig az, logy a villám korszakában gyorsab­ban kivan érvényesülni közéletünk ninden legkisebb fázisában; megnyi­latkozik ez a paloták falai között éppen úgy, mint a legkisebb paraszt­gazda földes kunyhójában. Levonva a következtetést, könnyű lesz megértenünk, hogy a nőnevelés fontossága a családi s ebből folyólag, egy egész állami életre eminens. Egyes családokban ugyanis nem egyszer jut érvényre a ferde irány­ban nevelt nő döntő szerepköre s hogy ez úgy a meglevő környezetre, valamint a nevelt jövő nemzedékre is kihatással van, megszámlálhatlan esetekben tapasztaljuk, fel sem em­iitvén egyelőre azt a viszonyt, mely az ujabbidőben elszaporodott vadhá­zasságok révén közgazdasági életünket fenyegeti. Ha a nő ily visszonyok közt anyává lesz, jobb nevelést gyerme­kének legtöbb esetben nem adhat, mint az ő saját nevelése s már ez­zel szaporodott a családban a hajlam a könnyelműség iránt, mely nemze­dékről nemzedékre átszármazva, két­ségen kívül közgazdasági rombolást eredményez előbb-utóbb — egyelőre csak egyes családokban — később kihatólag a társadalomban és az ál­lamban. De nem csupán az élet erkölcsi oldalát tekintve befolyásolják a nők közgazdaságunkat, de anyagi értelem­ben is ők annak előmozdítói, meg­mentői és fenntartói, avagy tönkre­tevői. — Az egyes családokban tör­ténő anyagi veszteségek, sőt végrom­lásra jutások ugyanis többé kevésbé visszavezethetők a nők felületessé­gére és könnyelműségére. A nő, aki sohase vett fáradságot magának meg­tanulni a ház vezetését és annak be­rendezését, nem tudott a házi mun­kakör célirányos beosztásával me?­Az „Esztergom és Vidéke" titaija A rác llia. — Az Esztergom és Vidéke eredeti tárcája. — Esztergom, a Dunántúl kulcsa, hosszas és véres küzdelmek után meghódolt a függetlenségért harcoló Rákócy Ferenc­nek. Kucklánder az őrséggel 1706. szep­tember 17-én hagyta oda a rommá lőtt várat, majdnem teljesen kiéhezve, minden fegyverével ugyan, de a melynek többé úgy sem vehette hasznát. Mindenki meghódolt a várnak nevezett romhalmazban, csak Jaksics Illés, a na­szádosok kapitánya nem. Ez a kapi­tány, a kit közönségesen csak Rác Iliának hívtak, vad, rabló természetű lovag volt, valódi rabló-lovag. A történet keveset említi, annál többet azonban a hagyományos krónika. Jelen esetben azt kivánom elmondani, hogy mi módon került ő első ízben a fe­jedelem kezébe. * . • llia a mellett, hogy istentelenül kegyet­lenkedett, rendkívüli szép ember volt. S jóllehet, hogy ily szép volt, még sohasem szeretett. Maga dicsekedett vele minden alkalommal, hogy asszonyt még sohasem kedvelt, még édes anyjáért sem rajongott; mért alig volt hét éves, a midőn meg szökött tőle, csak azért, mert anyja az ő jelenlétében megengedte magát egy idegentől csókolni. A mai primási palota felett, körülbelül a ott, hol a második macska-út kezdődik, volt Iliának otthona. Egyszerű, másfél öles lyuk volt, a melyet ő »palota ház«-ának nevezett. Medvebőr volt ágya, üres ágyú­golyó pohara ; hatalmas kormányrúd min­den fegyvere. Mindezek mellett rendkívül érzelgős volt; imádta a természetet. Gyak­ran látták holdvilágos estéken egyedül csónakázni a Duna nyugodt szinén, a midőn lágy, behízelgő hangjával olyan semmitmondó bús dalokat énekelt, de a melyben lány, vagy asszony nem for­dult elő. Egy ilyen alkalommal, a főostrom előtti j napon, a midőn a fejedelem táborát már egészen a Dunáig tolta előre; Iliának da­lába egy gyengéd női hang vegyült. 1 A vad ember felszökött csónakjában, a mely egyensúlyt vesztve, felfordult. llia nem törődött csónakjával, hanem csende­sen arra felé úszott, a honnan a hangot vélte jönni. Nem az hatott rá, hogy női hang az, a melyet hallott, hanem az, hogy az a hang oly jól beillett az ő képzelet­világába. A hang tulajdonosnője rémülten vette észre a feléje úszó férfit, de a mire fel­eszmélt, mellette volt a rettegett férfi, llia szelíden szólította meg : — Miért énekeltél bele, szép hölgy, az én dalomba; nem tudod talán, ki vagyok ? A leány pihegve szólt: — De tudom, a szép llia. — Hát nem a kegyetlen, vad, pogány rác llia ? . . — Előttem a szép llia vagy ! — Hát ki vagy te, tündéri nő? — Én a fejedelem dallosnője vagyak ; a nótádról ismertelek meg. Azt a nótát én atyámtól tanultam meg, kinek egy isteni szép nő dalolta el . . . a te anyád. — Hogyan, hát te anyám kedvesének lánya vagy, — ordított fel a vad férfi, annak, a ki miatt bujdostam el én világgá. S te nekem ezt szemembe mered mon­dani, nem félsz, hogy megöllek ? — : Hiszen te szeretsz engem, — pihegve mondta ezt a szép hölgy ; hófehér kar­jaival magához Ölelte Iliát és annak csók nem érintette ajkaira őrült hévvel nyomta az első csókot. 1 Némán szökelt fel a szép ifjú,. merően, hosszasan nézett a leány szemébe, azután átölelte. — Ha szeretsz, akkor légy az enyém. Kövess mindenhová, végy részt tetteim­ben, ne riasszon vissza az öldöklés, a halál. — Tied leszek, tied örökre. Boldogan úszta át llia terhével a szé­les Dunát és társaitól észre nem véve, vitte fel palota-házába. A szép dallos-lánynak jegyese, a kit t. i. a fejedelem szánt neki, de a kit ő nem szeretett, nem nyugodott addig, a míg meg nem tudta, hogy llia rabja a leány. A vár elfoglalása utáni napon, a midőn még csak llia nem hódolt meg a fejede­lemnek, a szép dallosnő szerelmes ifja bejárta az elfoglalt várat, hogy ráakadjon a naszádos kapitány barlangjára. Iliának nagyon jó kedve volt, talán épen azért, mert vesztét érezte. Átölelve tar­totta a szép dallosnőt és úgy dalolták együtt azt a semmitmondó bús dalt. Nem tudtak sokáig ellentállani, megad­ták magukat. A . fejedelém a leány kér­tére Iliának is megkegyelmezett azon föl­tétel alatt, hogy nem fog többé a kuru­cok ellen harcolni. Nemsokára ezután meghalt a szép lány, azt mondták, hogy L. "rijkezével ölte meg. A kegyetlen emb azután újra a répi lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom