Esztergom és Vidéke, 1894
1894-06-28 / 51.szám
riummal gyűlik meg a baja, mely az intézetnél működő képesített tanárok számát legkevesebb 5-ben irja elő, s ettől nem tagit, sőt a nyilvánossági jog felfüggesztésével fenyeget, a mint azt hazánk egynémely középiskoláinál meg is cselekedte. Még talán szelíd elbánásnak volna tekinthető ez intézkedés, ha ezt az eddigelé élvezett 2000 frt szubvenczió elvonásával nem tetézné. Ha nem irja ki a pályázatot, akkor ki fog tanítani és honnét veszi a hiányzó tanerőket? Erre nézve már tárgyalások folytak a bencésrend vezetőségével, sőt magával a főapáttal, a ki egy évi időtartamra hajlandónak ígérkezett, hogy tanerőket kölcsönöz az intézetnek. E dolognál szintén sok akadály fog bekövetkezni, mert 2 tanszék betöltése esetén 36 órai, 3 tanszéknél pedig összesen 51 órai helyettesítésről kell gondoskodni hetenkint, a mi oly tanerőknél, a kik csaknem egyenlő időben saját hivatásos tanszékük betöltésében vannak elfoglalva, nem könnyű föladat oly órarendet megállapítani, mely a két irányban működni hivatottakat a czél szolgálatában egyesitheti. Valószileg több segéderőre lesz szükség, hogy a több személyiség között felosztott óraszám mellett az iskolai érdek itt is ott is ki legyen egyenlítve. Ha ez utóbbi szempont érvényesül, akkor több mint 10 bencéstanár fog a reáliskolánál alkalmazást nyerni. — Esztergom— almás—fiizito'i vasúi E részvénytársaság tegnap délelőtt tartotta közgyűlését Tolnay Lajos elnöklete alatt. A közgyűlésen a minisztérium részéről Lakatos Aladár miniszteri titkár volt jelen. Az igazgatóság jelentése szerint a vasút forgalma lényegesen emelkedett, azonban a várakozásoknak teljes mértékben még sem felei meg, a mi ama körülményben rejlik, hogy a biztosított 10,000 kocsirakomány a tokodi és annavölgyi bányákban előfordult szerencsétlenségek következtében előidézett üzemi fennakadások s hófúvások folytán beállott forgalmi szünetelés miatt teljes menynyiségben nem volt szállítható. A mult évről áthozott 412 frttal 70.872 frt 15 kr. tisztanyereség mutatkozik. Ebből a 29 esedékes elsőbbségi részvény törlesztésére 2900 frtot, az igy fenmaradó öszszegből 67,249 frtot, osztalékul részvényenkint 3 frt 25 krt fizetnek ki, a maradék 723 frt 15 krt pedig uj számlára viszik át. A felmentés megadása után az igazgatósági, valamint a felügyelő-bizottsági tagokat is megválasztották. — A vízivárosi zárda vizsgái. Az érseki felsőbb nöneveló-intézet belnövendékeinek záró vizsgálatát szombaton délelőtt tartották meg az intézet nagytermében nagyszámú közönség előtt. Az ügyesen összeállított műsor a következő volt: 1. Nyitány: „La Chasse au Lion." Köllingtől. 4 kézre előadják: Balogh Etel és Rédly Gabriella. 2. „A hazáról." Petőfitől. Szavalja: Karinthy Gizella. 3. „Népdalok." Czimbalmon előadják: Papp Mariska, Steinbach Frida és Waiter Juliska. 4. „Choeur des Chasseurs." Wintertől. Előadja a növendékek énekkara. 5. „Diana Galopp." Hummeltöl. 4 kézre játszák; Trégele Gizella és Keller Mariska. 6. „Wiener Schlittage-Galop." Bayertől. 4 kézre előadják: Ábrányi Matild és Knébl Zsuzsi. 7. „Részlet." Abt F. „Sneewittchen"-jéböl. A) „Sneewittchen u. die Zwerge." Kardal. „Der Zwerge Heimkehr." Szavalja: Bencze Aranka. 8. „Grandé Marche." Wollenhaupttól. Zongorán játsza: Preszly Olga. 9. „Hit, Remény és Szeretet." Párbeszéd. Nogál J.-töl. Előadják: Fischer Helén, Walter Juliska és Kelndorfer Irénke. 10. „Schifferstándchen." Abttól. Énekli: Schéda Ida. ír. „Nocturne." Chopintől. Cello, zongora kísérettel előadják: Sztraka Iván úr és Legény Marianna. 12. „Mademoiselle Martin-Báton." par Emilé Gouget. Saynéte comique. Előadják: br. Kaas Erzsike, br. Kaas Terike, br. Kaas Mariska, Fischer Elza, Marschalkó Ilonka, * Marschalkó Rózsika, Egyed Jenny, Parsch Livia, Parsch Josephin, Vértesy Margit, Mattyasovszky Ilona, Nogel Irén, Péterffy Boriska, Vantsó Anna és Trautwein Vilma. 13. „Szállj tovább." Kückentől. Duo. Éneklik; Winternitz Ida és Fischer Helén. 14. „Der Bettelstudent." Millöckertői. 12 kézre előadják: Schipler Melánia, Németh Margit, Balázs Ilona, Mocznik Mariska, br. Kaas Terike és Vantsó Anna. 15. „Részlet." Kölcsey „Paranaesis"-éböl Mondja: Balogh Etel. 16. „Gruss an den Rhein." Hennestól. 4 kézre játszák: Koltay Vilma és Koltay Irma. 17. „Honi emlékeim." Székelytől, Zongorán előadja: Legény Marianna. 18. B) „Die böse Königin." Kardal. A solo részieteket énekeiik: Winternitz Ida és Steinbach Frida; a szöveget mondja: Lányi Olga. 19. „Ünnepi Hangok," Schönwálder Kálmántól. Két zongora és harmoniumon előadják: Schönwálder Kálmán úr, Legény Marianna, Bencze Aranka, Fischer Helén és Winternitz Ida 20. „Qui Vive." Galopp. Ganztól. 4 kézre előadják: Martinovics Kata és Lányi Oiga. 21. „Levél egy kibujdosott barátom után." Tompától. Szavalja; Sully Mariska. 22. C) „Der Zwerge Klage u. Schlusschor." Kardal. A szöveget mondja : Keller Mariska. 23. „Ich möchte fort." Szavalják: Helle Rózsa és Steinbach Frida. 24. „Zongora-hármas." Haydntól. Zongora, hegedű és cellon előadják: Legény Marianna, Borovicska Adolf és Sztraka Iván urak. 25. „Robin des Bois." Smithöl. Zongorán jatsza: Sully Mariska. 26. „Les refrains des grand' mérés." par Emilé Gouget. Saynéte comique. Előadják: Legény Marianna és .Rédly Gabriella. 27. „Le Depart." Beckertől. Háromszólamu kardal. 28. „Üstökös csárdás." Kélertöl. 4 kézre játszák: Nagy'Elvira és Mindszenty Teréz. 29. „Magyar dal-egyveleg." 3 hangban. Énekli: az intézeti énekkar. 30. „Zárszavak." Mondja: Martinovics Kata. Hétfőn délelőtt volt az intézet külső növendékeinek vizsgája szépszámú érdeklődő közönség előtt. A 24 számból állott műsorból ki kel! emelnünk a következőket: áchöbeck Jusztina értelmesen szavalta Garay költeményét „A honfi rab £í-ot. Einczinger Lujza Herder „Polykarpus"-át szavalta németül. Vass Gizella sok érzéssel és értelemmel Ábrányi egy szép ábrándját. Gabányi „A levél" czimű monológját adta elő ezután Brenner Margit, és a csinos aprósággal mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Papp Ilonka „A harmincz pénzt" Tarkányi Bélától és Obenau Gizella Petőfi költeményét István öccséhez csinosan szavalta. Jó volt Brenner Erzsike szavalata is. Fáy Ferike preczizitással és átlátszósággal zongorázta Moszkovszky „Air de ballet"-jét. Nem kevésbé tetszett Hübschl Erzsi és Sinka Erzsi szavalata. Három piéceről különös dicsérettel emlékezhetünk meg. Az első Várady Antal melodramatikus költeménye: „Rákóczy Rodostón". Előadta Áldori Vilma már rutint nyert gesztusokkal és költői tűzzel. A hegedű- és zongora-kiséretet Hajas Anna és Borovicska Adolf játszották. A hallgatóság viharos tapssal jutalmazta a vizsga e kiemelkedő darabját. Kiválóan tetszett még két kis jövendőbeli zongoraművésznő játéka: Chopin gyönyörű fis-dur Nocturne-je Bartal Olga és Chopin Fantasie Impromtu-je Hajas Anna k. a. előadásában. Az iskolai énekkar több dalt adott elő. Mindannyi a mester, Borovicska Adolf úr dicséretére vált. (S. K.) — Tolvaj kispap. E hó 15-én az esztergomi szeminárium kápolnájának sekrestyéjéből egy gyönyörű drágakövekkel kirakott, nyolczszáz forintos áldozó-kehely eltűnt. A kehely gróf Majláth Gusztáv, szemináriumi tanár és tanulmányi felügyelő tulajdona volt. Az eset természetesen nagy föltűnést okozott. Nyomban értesítették a föszolgabiróságot, mely azon az uton indította meg a nyomozást, hogy a kehelylopással egynapon a papnövelde egy fiatal növendékpapja L. József is eltűnt a várbeli nagy épületből. A vizsgálatot — legnagyobb titokban — maga Reviczky Győző főszolgabíró vezette, Budapestre utazott és itt kiderült, hogy a tolvaj csakugyan L. József növendékpap, fia L. volt fővárosi dúsgazdag kéménysöprö mester, most pedig többszörös budapesti háztulajdonosnak. L. József már útközben kiszedegette a kehely drágaköveit és Pesten, meg Bécsben értékesítette. Pestről Bécsbe, innen Gráczba ment a család nyaralóhelyére. Reviczky fŐbiró Gráczban tartóztatta le és hozta magával az esztergomi megyeháza börtönébe a fiatal papot, kiből hogy soha nem lesz püspök, az bizonyos. — A legényegylet majálisa. A kath. legényegyletnek vasárnap tartott nyári mulatsága minden tekintetben fényesen sikerült. Az időjárás is mintha megsajnálta vo'na múltkori szeszélyeskedését, mindenképen kedvezni iparkodott ez alkalommal a kiránduló egyleti tagoknak. Szelíden mosolygott le az ég kék mennyboítozatával a Kovács-patak kies völgyére; Esztergomból pedig tüzes napsugarakból font ostorokkal kergette ki a tétovázó kirándulókat A félóránként közlekedő propeller mindig megterhelve érkezett meg; délután 6 óra tájban lehetett ugy 500—600 résztvevő és mulatozó a pataknál. A rendezőség igen ügyesen gondoskodott a programm változatosságáról. A kuglizót, a hamarosan felállított lövöldét nagyban ostromolták a jutalomdijakért pályázók. Nagy derültség és jókedv között folyt le a versenyugrás és versenyfutás. A szép nőket természetesen csak a táncz érdekelte, mely fesztelen, derült hangulatban folyt egész éjfélig. A második franczianégyest vagy 100 pár tánczolta. Midőn besötétedett, pompás tűzijáték gyönyörködtette a közönséget, mely minden izében sikerült. Mindenki azzal a meggyőződéssel hajókázott vissza Esztergomba, hogy aki fesztelenül akar mulatni, és emellett nemes czélért áldozni, aki igazán vig, mosolygó derült arczokat akar látni, az ne mulassza el sohasem a kath. legényegylet mulatságait. — A Kossuth-szoborra. Dr. Horn Károly az izr. hitközség elnöke a hitközségi tagok körében gyűjtést rendezett a Kossuth-szobor javára. Hozzájárultak az összeghez a következők: Dr. Horn Károly 5 frt, dr. Berényi Gyula 2 frt, Felsenburg Károly 2 frt, Eckstein Mór 2 frt, dr. Áldori Mór 2 frt, Zwillinger Ármin 2 frt, Tiefenthal József 1 frt, Herzog Ármin 1 frt, Bruckner Albert 1 frt, Franklen 1 frt, Strausz lg. 1 frt, Steiner Heinrich 50 kr., Krausz i frt, Kohn Jak. 1 frt, Weichsler 50 kr,, Hirschhorn 50 kr., Eisler Bernát 30 kr., Kohn testvérek 50 kr. Kohn Gábor 1 frt, Horn Adolf 1 frt, Schultheisz Géza 1 frt, Lustig 50 kr., Id. Steiner Jak. 50 kr., Grosz Frigyes 50 kr., Schlesinger Emil 2 frt. — Kereskedő majális. Az esztergomi kereskedő ifjak önképző köre elhatározta, hogy a kereskedelem érdekében siettetni akarja azon kort, melyben hazánk kereskedelme kizárólag intelligens kereskedők kezébe legyen letéve. Ezen óhaj által ösztönöztetve régi egyesületét újjáalakította, és alapszabályait oda módosította, hogy a kereskedők alkalmazottjai módot nyerjenek a kereskedelmi tudományokat maguknak díjmentesen elsajátítani. E tanfolyam-alap javára f. é. július hó i-én a Kovácsi pataknál tombolával egybekötött egyleti ünnepélyt rendez, A majális már előre is jó sikerűnek ígérkezik. — Az esztergomi ipariskola évzáró vizsgája f. hó 24-én tartatott meg a városi elemi iskola épületében. A zárvizsga munkakiá'litássai volt egybekötve, a melyek közül talán legérdekesebb volt egy alkalmi lapocska, bemutatni óhajtván az iskolába járó nyomdásztanonczok előrehaladását. A kis lap czime volt „Esztergomi ipariskola," szedte pedig Kopasz Bertalan szedő-tanoncz és nyomta Pintér János gép-tanoncz. „Az iparkiállitás fontossága" czimü vezérczikkét mai számunkban adjuk. — Betörés. Gálicz István esztergomi földmives vadházasságban élt egy kofaasszonnyal, Klobusiczky Katalinnal. De nem igen gyöngéd kötelék fűzhette őket össze, mert a férj végzetes tettre határozta el magát. Hétfőn délután az aszszonynak az Újsoron lévő lakásának ablakát Gálicz kifeszítette, és a szobába ugrott. Itt egy szekrényt feltört és 60 fvtnyi készpénzét elvitte, aztán eltűnt Esztergomból, úgy hogy a rendőrség most Gálíczot köröztetni kénytelen. — Brutális kocsis. A cserepesi téglaházhoz három kocsis szenet fuvarozott. Tegnapelőtt délután visszafelé jövet betértek a dédai korcsmába egy pohár borra. Fel is önthettek a garatra, meg különben is régóta ellenséges viszonyban volt a kocsisok közül kettő: Kecskeméti József és Lepcsán János a harmadikkal: Holop Jánossal. Ügy hogy mikor hazafelé készülődtek, Kecskeméti kocsilőcscsel úgy ütötte fejbe Holopot, hogy ezt menten elöntötte a vér. Lepcsán segédkezett neki. A két bűnöst elfogták, Holopot pedig kórházba vitték. — Elgázolt asszony. Majerszki József lelédi földműves kedden kocsin Esztergomba jött a falu bírójával. A kocsival Mányoki László csillag-utczai kovács háza elé álltak. A fogat két jó vérű állatja megijedt két kutyától, s a kocsit villámsebesen kezdte ragadni maga után. Szerencsétlenségre épen útjokba kerüit egy Körmendi Józsefné nevű asszony. Nem volt ideje kitérni, a lovak elütötték, keresztül gázoltak rajta. Homlokát megrúgta az egyik ló, koponyája elrepedt, a vágtató fogat pedig mellén ment át. A városi kórházban ápolják, de életben maradásához kevés a remény. — Kirván sertésorbáncz lépett fel. — Halálozás. Hoffman Ferencz esztergom-szenttamási jegyző, mint férj a maga, valamint gyermekei: Erzsike és Józsika, ugy az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel jelenti forrón szeretett neje, illetve legjobb anya Hoffmann szül. Costein Emer i k a úrnőnek folyó évi június hó 25-ik napján délelőtt 11 órakor, életének 30-ik, boldog házasságának 9-ik évében, hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült tetemei f. június 27-én d. u. 5 órakor fognak a róm. kath. vallás szertartásai szerint beszenteltetni és a szentgyörgymezei családi sírboltban örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent- miseáldozat pedig f. június hó 28-án reggel 8 órakor fog a vízivárosi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Az örök világosság fényeskedjék nekil Esztergom-Szenttamás, 1894. évi június hó 25-én. — Haldokló képezde. A nagyszombati kir. kath. tanítóképző-intézetnek fokonkint leendő beszüntetését végleg elhatározta Vaszary herczegprimás, kinek rendelete értelmében a jövő iskolai év elején az első évi tanfolyam már nem nyilik meg. Nevezett képezdét 1857-ben alapították, mely azon időben a germanizmusnak éz csehizmusnak volt melegágya, mig a hetvenes években Grünwald Béla: Felvidék czimü nagyhatású politikai röpiratában erős pánszlávizmussal vádolta azt. Ujabb időben pedig annyi corruptió hire és vádja merült fel az intézet vezetése ellen, hogy a herczegprimás a kormány ismételt sürgetéseire, ez intézet megszüntetését kimondotta. Tekintetei azonban arra, hogy a felvidéken roppant nagy a tanitóhiány, s az iskolák rohamos szaporítása folytán kellő számú tanerőkről is gondoskodni kell, hiteles helyről nyert értesülés szerint a kormány legközelebb egy uj állami tanítóképzőt állit fel N y i tr á n, melyet a felvidék e legnagyobb városa méltán meg is érdemel, fontos nemzeti érdekek pedig egyenesen megkövetelik. IRODALOM.^ — A „Hazánk" cz. társadalmi, közgazdasági és politikai napilap az egyetlen a magyar sajtóban, amely nem képez magántulajdont, s igy nem szolgál magánérdekeket, hanem mint egy kiterjedt és a legnagyobb nyilvánosság ellenörizete alatt álló részvénytársaság lapja, teljes függetlenséget biztosított magának, A lap ezen sajátos helyzete tette azt is lehetővé, hogy a „Hazánk" legyen ma az egyetlen közjogi alapon álló ellenzéki orgánum. Alapításába és fentartásába hatalmi vagy pénzérdekek be nem folytak és be nem folynak, s nem akadályozzák meg abban, hogy az igazság és tisztesség érdekeit minden oldal felé képviselve, s magát a fennálló pártok egyikével sem azonosítva, önálló ideálok megvalósításáért folytasson küzdelmet. Első ezek közt a magyar közgazdasági politika gyökeres reorganizácziója. A „Hazánk" hadat üzen a mai közgazdasági irányzatnak, ostorozza a spekuláczió túlkapásait, s nyíltan bevallott czélja az őstermelést a közgazdasági ágak legfontosabbikát, uralkodó és központi jelentőségébe visszahelyezni. Üldöz tehát kíméletlenül minden irreális üzelmet és minden kosmopolitikus irányt. Rendszert kíván a közgazdasági politikába, rendszert és humanitást, amelyek alkalmasak lesznek ellentállani a társadalmakat fenyegető viharoknak, s a munka, valamint a becsületes gyarapodás eszközeivel leszerelni a nemzetiségi izgatásokatA második ideál, amelyért küzd, a társa, dalmi és politikai közerkölcsök megtisztulása. Mostoha időket élünk, a közélet elmocsárosodásának napjait. A réginek össze kell omlania, s új egészséges áramlatnak kell új szellemet hozni, ez a mindnyájunktól érzett szükségesség. Eszmei czéljait a „Hazánk" eszméinek terjesztésével kívánja elérni, s azért változatos és bő tartalmú rovataiban élénken tárgyalja a politika és társadalmi élet eseményeit, s kimerítő, élvezetes, de mindenekfölött pontos és a valóságnak megfelelő értesítésekkel szolgál olvasóközönségének. Előfizetési ára egy évre 14 frt, félévre 7 frt. negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. — Kiss József hetilapja. A H é t-ről évek óta a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik a sajtó és a közönség egyaránt. Amióta politikát is felvette kör ébe, a politikusok ép ugy foglalkoznak vele, mint foglalkoz-