Esztergom és Vidéke, 1894

1894-03-29 / 25.szám

mécseseit már honi levegő táplálja s az aczélkerekek odalenn magyar földet érnek. Agg kormányzónk, Isten hozott! Haza jöttél, itthon vagyunk. Negyvenöt éve, hogy utoljára csókoltad e föld.porát és áldást rebegtek rája ajkaid. Lásd, mennyien vártak vissza, s be régen vártak. Eljött eléd, amerre jösz, hány falu, hány város népe ! Aggok, régiekről tanúságot tenni, ifjak három nemzedékből^ kik soha nem látva, mindig emlegettek, csak hiredet hallva, lángolón szerettek s nézd, most hogy siratnak. Harangszó csendül, zeng minden toronyból, tégedet dicsérni, — fekete zászló int tornyok ablakából téged köszönteni, virág hull utadra, babér koporsódra fátyollal átkötve s áldás ősz fejedre. De az utazó agg nem néz, nem hall, — szendereg tovább. A különvonat végig robog Zalán, Somogyságon, a Balaton partján, keresztül Fejéren, Székesfehérváron. Tisztelegnek néki úri rendek, pórok, czéhek a zászlókkal, iskolás gyermekek hosszú kettős sorban, béna vén honvédek, vármegyék, városok gyászfekete diszben. Minden állomáson kifogják a gépet, főispán és püspök mond ékes beszédet. De az utazó agg nem felel rá semmit. . . . Kossuth Lajos, ébredj, agg kormányzónk, éledj Budapestre értünk. S mintha másodszor is valami mozdulna a ravatal fölött és a koporsóból halk sóhajtás törne az életbe ki. Itt az ország szive. Hallod dobogását ? hatszázezer ember gyászba borulását temetésedre! Oh be régen láttad ezt a várost. Be megváltozott itt minden azóta. Rá se ismersz már. Tiz akkora, mint volt, mikor rövid kormányzói pályásén, amidőn az idegen szeme leánya alakján akadt meg és sokáig, nagyon sokáig rajta meg is pihent. Megvárta csendesen bár, de dobogó szívvel a mise végét, azután oda ment az idegenhez, s kérdezte szerényen, hogy hogyan tetszik a templom. Az idegen rossz magyarsággal mondta, hógy ő angol, nagyon gazdag és földkörüli útra indult, keresni a legszebb leányt. De amint látja nem kell neki már meszszire menni, csak annak a házához, a kié az a szép leány az első padban, mert annál szebbet még nem látott. A biró büszkén mondta, hogy az övé, és hogy szívesen látja házánál, maradjon ott, amig akar. Az angol elfogadta a meghívást. Becsületes, magyar ebéd után, aminőt, amint az angol mondta, még nem evett, kirukkolt a leánykéréssel. A biró szabadkozott eleinte, de midőn az angol megnyugtatta, és a leánya sem idegenkedett szőke Albion polgárnője lenni, örömmel adta beleegyezését, kikötvén, hogy rola sem feledkezzenek meg. Ezt az ifjak örömmel Ígérték meg. Hogy vájjon ki volt az az angol, vagy miért egyezett oly hamar a házasságba a szép Ilonka, arról nem szól a mi krónikánk, a melynek hitelessége pedig vetekszik a hires budai krónikával. Zaláváry Ferencz. don oda bevonultál. Csak a nagyszerű szeretet, mely azon a diadalúton körülrajongott, az maradt meg személyedhez és érdemeidhez hűségben, ahogy mostani bevonulásod nagyszerű képéből láthatod. Az akkori ostromütötte romok helyére, lásd, mit alkotott a letűnt negyvenöt év haladó szelleme, nemzeti munkája s főleg sok esztendőn át az alkotmányos élet és arany szabadság: a te ideálod. * Csupán magad hiányoztál, hogy ke;;ednyoma, neved emléke is rajta legyen az uj Magyarország alkotásain Miért nem jöttél előbb haza, Kossuth Lajos?? Paloták sorai közt, fényes körutakon, a nemzeti kultúra virágzó intézményei mellett vonul el veled a kisérő menet. Hatlovas szekerednek tiszteleg födetlen fővel a sorfalat álló népsokaság. Feléd fordul százezrek szeme, hozzád beszél minden épület, minden ködarab s a szobortalapzatokról régi kortársaid: Deák, Széchenyi, Eötvös, Arany, Petőfi némán köszöntenek. Az érzések összhangja ez, melynél nem kisebb becsű a kötelességek összhangja. Amaz akkor is, most is a tied, te csodálatos forrása és egyesítő tengere minden nagy érzésnek. Emez a velünk megbékélt királyé, elüljáró mintaképe a becsületnek és és kötelességtudásnak. Oh hogy ti ketten nem tudtatok megbékélni s értetek egy nemzedék kénytelen átszenvedni a kötelesség és természeti érzés erkölcsének benső összeütközéseit! De elviseljük, el kell viselnünk, benned megbecsülve a multat, benne a jelent és jövőt. Itt vagy köztünk, letelepszel végkép, örökre, békén nyugodni térve a csendes emberek közé. Szállást a temetőben kérsz, födélnek valót az anyaföldből, honvágyad emésztő szomját végkép elcsillapitani. Elmúlnak fölötted a temetkező ünnep zajos hullámai. Nem látsz, nem hallasz belőiok semmit. S az élet visszatér rendes medrébe, a fejlődés munkája tovább foly saját törvényei szerint. Nem fogsz te ebbe beleszólani többé. Édes álmaid lesznek, mig idefönn Magyarország békén boldogul. Betöltötted hivatásodat egészen. Az uj idők úttörője voltál, akadályaival hősileof meo-harczoltál s elveknek élve, egy kimondott elvi szó rendületlen híve, vértanuja maradtál. Ezek tették ki lelked tartalmát. S a honvágynak, mely közénk vissza vonzott, életed árán, holtan adózol. Sírkápolnád ajtajára felírjuk a magyar jellem örök serkentéséül a te életed vezérszavát: Rendületlenül! Oda megyünk évről-évre imádkozni: hálát adni a vett jókért, vigasztalást keresni bajunkban, bátorságot és rendületlen kitartást, ha változnak az idők és Isten akarata kemény próbak ala vet megint, S nem félünk a felhőktől, viha[roktöl, földrengéstől, emberiől és ördögtől, csak az Istentől, — mert... hazajött már Kossuth Lajos! B. P. Memorandum. Az Esztergom szab. kir. városi ujonan építendő közkórház ügyében. Azon üdvös mozgalom, mely az emberiség Magyarországon eddigelé valóban elhagyatott részének, szenvedőinek, betegjeinek sorsát javítani, bajukban Őket támogatni, különösen pedig betegségükben gyógyítani igyekszik, lassanként megtérné a külföld példájára azon gyümölcsöt, melyét kórháznak nevezünk. Alig van városnak nevezhető községe hazánknak, mely e magasztos ügyet erejéhez mérten a legutóbbi pár évben fel ne karolta volna, azonban sajnos, nem egészen azon buzgalommal, melyet az megérdemelne, s nem azon gyorsasággal a kivitelben, melyet a segítségre szorulóknak jóléte — de egyúttal a segítséget adóknak, jelen esetben tehát a városoknak saját erkölcsi kötelessége, de még inkább a kórházakból eltagadhatlanul befolyó anyagi, pénzbeli haszonnak okos felismerése megkívánna. Tagadhatlan, hogy az elmúlt idők szelleme a kórházakban csakis az emberiség legnyomorultabbjainak ápolását contemplálta, de éppen oly tagadhatlan az is, hogy az ujabb idők tapasztalatai minden gondolkodó embernek megingáthatlan meggyőződésévé tették azt, hogy a kórház manapság már nemcsak a legszegényebb ember, hanem egyúttal mindazok egészségének visszaadására is kell, hogy alkalmas legyen, a kik a legkülönbözőbb körülmények folytán otthonukban arra kéüö alkalmat, kezelést, ápolást nem találhatnak. Ezen meggyőződés volt megindítója azon legújabb mozgalomnak, mely nem elégszik meg azzal, hogy a város legegészségtelenebb, legpiszkosabb, egyébb czélokra teljesen alkalmatlan épületét úgynevezett „berendezéssel" lássa el, persze csak a legszegényebb néposztály évtizedek előtti igényeinek megfeíeiőleg, hanem mindenütt megkívánja azt, hogy a betegek gyógyítására szánt intézmény megfeleljen a kor igényeinek, melyek nem egyebek itt, mint az egészségtan követelményei. És ha kissé mélyebben akarunk betekinteni a dolgok folyásába, lehetetlen meg nem látnunk azt, hogy e változása a véleményeknek abból ered, miszerint a kórház nem lehet manapság csupán az „irgalmasságnak" nevezett erény megtestesítője, hanem hogy e névnél: csak oly intézmény felel meg, mely — miként ma minden ilyes — anyagi, pénzbeli hasznot is hajt azon városnak, törvényhatóságnak vagy államnak, a mely annak felépítését, berendezését és ellátását magára vállalta. A mai kor felvilágosodott ítélete ilyen, vagyis a városnak is hasznot hozó intézménynek Esztergom szab. kir. város jelenlegi kórházat nem tarthatja. A haladni akarásnak nemcsak őszinte hívei, de látszólagos szószólói is belátják már ezt, és hosszú vajúdás után megszülemlett az akarat: „Uj kórház kell Esztergomnak." Természetes, hogy miként minden modern eszmének, legyen az akar jó, akár rossz, akár hasznot hajtó, akár ilyet nélkülöző, voltak, vannak és lesznek ellenzői. Az ilyenek persze soha emberbaráti érzelmet nem ismertek, soha talán maguk betegek nem voltak, söt ha hozzátartozóik bajban szenvedtek, azok iránt Őszinte részvétet nem éreztek, hanem ezek helyett mindenkor csak azon skrupulizáltak, hogy pár krajezárjuk zsebökben maradjon. Az ilyenek mindent személyes vagyonuk és szabadságukat sértőnek, igaztalannak tartanak métj akkor is. ha ily intézmény felállításához csak beleegyező szavukat kéri a város a nélkül, hogy pénzüket is óhajtaná. Minthogy pedig ilyenek mindenhol, s igy Esztergomban is voltak, vannak és lesznek is, nagy haladásnak kell tekinteni a viszonyokat ismerőnek már azt is, hogy az óhaj kifejezve lett. —- Mi sem természetesebb a fönnebbiek után, hogy az ott ecsetelt gondolkodásúak mindent elkövetnek arra nézve, hogy ez a szép gondolat csak gondolatnak maradjon, mert félnek, hogy ha a köztük szokásos ósdi gondolkodás eddig megingathatlanui álló védbástyáján rés üttetik, akkor rés fog az ö zsebükön is támadni. Ezért hallani már most is közkivánság szavának elkeresztelt és feleröszakolt véleményüket : Jó, csináljunk új kórházat, de pénzt nem adunk. Csakhogy míg az ilyen szükkeblüek nem csak szenvedő embertársaiktói tagadják meg könyörtelen, s miként alább kiviláglik, saját anyagi hasznukat is kisebbítő gondolkodásukkal, törekvésükkel egy jónak mondható kórháznak Esztergomban való felállítását, — hanem ezen felül kárt is okoznak talán öntudatlanul, azon városnak, a melynek korlátolt látókörükkel talán hasznot vélnek okozhatni. Legyen megengedve ilyen, közegészségügybe vágó kérdésekkel szakszeiüen foglalkozó csekélységemnek pár gondolatot előadni a czélból, hogy ezen sokak előtt talán éppen ismeretlensége miatt odiózus ügyet a való őszinte alakjában, még pedig minden optimismus és pessimismus nélkül bemutathassam. r) Kell-e egyáltalában kórház Esztergomban? 2) Milyennek kell annak lenni, ha azt akarjuk, hogy az úgy a betegeknek, mint a városnak legnagyobb hasznára váljék ? 3) Megfelel-e követelményeknek a jelenlegi kórház? 4) Megfelelne-e olyan, mely a jelenlegi renoválása és esetleg kibővítése alapján készülne ? 5) Jobb volna-e teljesen új kórházat építeni más helyen, s ha igen, kifizetné* e magát ? 6) Megbirná-e a város az erre szükséges költséget ? j) Van-e mód arra, hogy teljesen új kórház épitessék a város direkt megterhelése nélkül? 8) Következés. í) Kell-e egyáltalában kórház Esztergomnak ? Mindig a kétszerkettő a legbiztosabb alap a számitásnál. Vegyük hát elő a régi segítséget, — és számítsunk. Az ország szive fő- és székvárosa, Budapest óriási léptekkel halad a világváros felé. Igyekszik magába temetni mindazt, a mi az egész országban felhasználható anyag van tehát az ember anyagot is. Növekedésével azonban a régi bűnök, nem engedik lépésben haladni legdrágább kincsének, lakói egészségének tökélyesbülését oly fokban, mint a miiyenen az a többi világvárosban immár áll. Ennek az a következménye, hogy a lakosai között sokkal több a beteg, mint a mennyinek lennie szabadna, vagy ami ezzel egyértelmű, — óriási kórházai nem elegendők arra, hogy a jelentkezőket mind felvegyék, gyógyítsák, ápolják. Dr. Rigler Gusztáv. (Folyt, köv.) HÍREK. Esztergom, márczius 28, — A herczegprimás — mint a K. L, írja — megígérte az Esztergom városi önkéntes tűzoltó egylet küldöttségének, hogy az egyletnek május 14-én tartandó jubileumi ünnepé-