Esztergom és Vidéke, 1894

1894-12-25 / 102.szám

H ÍREK. Esztergom, dec. 24. Előfizetési .fellxiváts. Az »Esztergom és Vidéke ^tizenhatodik évfolyamát fejezzük be ez évben és január elsejével a tizenhetedikbe lépünk át. Most, mikor a tollat kezünkbe fogjuk, hogy részint az elmúlt évről beszámol­junk, részint a beállóra programmot ad junk, aggodalom és meghatottság fog el egyszerre. , Aggodalom az óriási verseny miatt, mely a magyarországi sajtó örvendetes fellendülése nyomán támadt. Hisz egyik újság a masikat akarja felülmúlni. Egész garmadájával az olvasmányoknak és rend­kívüli mellékleteknek kedveskednek, hogy a közönség uj rétegeit hódítsák meg, vagy legalább,, a,régit megtartsák. A nü karácsonyi ajándékunk csekély, szerény erőinkhez mért, de azt jó szívvel adjuk. Meghatottsággal fogjuk meg a tollat az uj év küszöbén annak érzetében, hogy íme Esztergom város és vidékének közön­sége tizenhat évi pályafutást engedett megérnünk. Tizenhat év ! A viruló fiatal lánynak napsugárral, madárdallal teljes kora, egy újságnak hosszú, nagyon hosszú, szinte kivételes hosszúságú élete ! Sokszor elmondtuk már e lapok hasáb­jain, nem akarjuk tehát újólag részletezni annak őszinte beismerését, hogy a vidéki sajtó a fővárosi mellett a szegény, lené­zett testvér -szerepére van utalva. Nem­csak a népesség számával, de a közmű­veltség kisebb fejlettségével is messze elmaradt a vidék Budapest mögött és mivel egy város újságjának szinvonalat első sorban olvasóközönsége adja meg, a provinciális újságok sem mérkőzhetnek a fővárosi hatalmas zsurnalisztikával. De Esztergom némileg kivételes ftélyzeibít foglal el a vidéken. Hatalmas történelmi múltja, az, hogy az ország első főpapjának székhelye e városban van és egyéb körül­mények szép jövőt helyeznek Esztergom számára kilátásba. Ezt a jövendőt, szeretett városunk és környékének közérdekeit szolgáltuk mi tizenhat éven át és fogjuk szolgálni ez­után is lankadatlanul és annál nagyobb buzgósággal, mert Esztergom kilépett év­százados lethargiájából, hatalmas léptek­kel iparkodik helyrehozni a mulasztásokat. Az új élet lüktetése természetesen nekü.xK. is új erőt ad. Fokozott figyelemmel állunk őrt a napi események fölött. Pártoktól függetlenül pusztán a közérdek vezeti tollúnkat. Nem habozunk az érdemnek megadni jutalmát, valamint a bűnnek, a magyar­talanságnak, a haszonlesésnek, az osto­baságnak letörni szarvait. Czikkeinkben részint a kultúrát, részint az anyagi gyarapodást iparkodunk előre vinni, hisz olyan sok még a tennivaló . . . Szépiro­dalmi rovatunkban csak a jót vesszük fel s már is büszkén mutathatunk a — köztük nem egy országos nevü — munka­társak karára, kik lapunk szellemi ní­vóját a lefolyt évben is növelték. dok a szinháznál csak azért is, míg a te anyád meg nem követ és oly méltónak nem tart hozzád, a milyen vagyok. Itt a gyűrűd, majd csak az édes anyádtól fogom visszafogadni. És ennél maradt. Lázas, dacos ambícióval iparkodott az ő színházi karrierjén előrejutni. Fáradha­tatlanul gyakorolt, tűzzel, szinte rakoncát­lanul táncolt és szépségével és tüzessé­gével csakhamar magára vonta a figyelmet. Csinosította magát, kacérkodott, a nagy tömegekből iparkodott kiválni és nem tö­rődött az ő vőlegénye elkeseredésével, mely vad és keserű szemrehányásokban nyilatkozott. — Semmi közöm hozzá, ha féltékeny vagy. Ha nem bízol bennem, akkor anyád­dal • egy nézeten vagy. A szőke apród kedvence lett a közön­ségnek. A karban az első sorban táncolt s nem telt bele egy esztendő, belekerült a második quadrilleba. Már nem öltözött ki apródnak, de a szinháznál és a habi­tuék még mindig a szőke apródnak ne­vezték. Idővel kezdtek róla pikáns történeteket is mesélgetni és az ő szerencsétlen vőle­génye ki nem került a párbajokból miatta. Mind vadabb, mind elkeseredettebben folyt kettőjök között a küzdelem, a látcső üveg­jét majd kiverte a fiatal ember lázas te­kintete és azoknak a nagy kék szemeknek Ez a pártolás adta meg lehetőségét annak, hogy az >Esztergom és Vidékét« az utóbbi években bizonyos magasabb színvonalra fejleszthettük, mely mellett a nyomdai kiállítás is — úgy hisszük — előnyös változáson ment át. A közönségért a közönséggel munkál­kodunk, viszont kérjük tehát ezentúlra, is a közönség kegyes pártfogolását. Az „Esztergom és Vidéke" szerkesztősége., — Lapunk mai Száma az ünnepek miatt hétfőn jelent meg, hogy karácsony esté­jére ott lehessen minden olvasónk aszta­lán. Legközelebbi számunk — az újévi is egyúttal — 30-án, vasárnap jelenik meg. Kérjük olvasóinkat, hogy az előfizetése­ket minél előbb megújítani kegyeskedjenek, mivel a lejárt előfizetés után a fővárosi lapok szokása szerint, csupán még három mutatványszámot küldünk, azután, ha idő­közben -az előfizetés - meg nem újíttatott, a lap küldését beszünteti a kiadóhivatal. WW Mai számunk 8, az újévi pedig 6 oldalon jelenik meg. -p§ E két számot mutatványul nem előfi­zetőknek is megküldjük. Kérjük szíves át­olvasását. E mutatványpéldányok vissza­küldése felesleges, miután azok megtartása előfizetésre természetesen nem kötelez. Az »Esztergom és Vidéké«-re szóló előfizetések a kiadóhivatalba intézendők. (Esztergom, Duna-utca 52.) Előfizetési arak: Egész évre 6 frt. Fél „ 3 „ Negyed .. 1.50 kr. Mutatványszámokat levelező-lapon való megkeresésre szívesen küldünk. Az „Esztergom és Vidéke" kiadóhivatala. — A hercegprímás az esztergomi annazárdai leányiskolák karácsonyi ünne­pélyére 200 frtot, az esztergomi nép­konyhának 50 frtot s a kath. legényegy­letnek 50 frtot adnmányozott. — A primási udvarból. A hercegprí­mási udvar * papjai ma hétfőn, Buda­pestre utaznak,' hogy a fővárosban időző bíboros főpapot az újév alkalmából üd­vözöljék. L ó s k a y Jeromos főkor­mányzó ugyancsak ma Győrbe és azután Nagyfalvára, testvérbátyja: Lóskay Be­kény zirci plébános látogatására utazik, hói a főkormányzó a karácsonyi ünnepe­ket tölti. . — Kinevezések. A hercegprímási ura­dalomban Vanke Imre farkasdi inté­zővé, Burány Ernő csémi, Adolf Imre pedig esztergomi számvevőségi segéddé neveztetett ki. — Uj egyházmegyei tanfelügyelő. Csáka Károly városunk fia, az esztergomi egyházmegye papja, jelenleg a zsolnai kir. kath. gymnázium igazgatója, legközelebb a nyitrai egyházmegye kötelékébe lép át, hol képességének és gazdag tanügyi tapasztalatainak megfelelő állást nyer, az egyházmegyei főtanfelügyelőséget. Ez lesz a második eset az országban, midőn a kath. tanügy élére okleveles középis­kolai tanár és gyakorlott tanférfiu kerül, az első eset tudvalevőleg az esztergomi dacos visszavillanásába idővel valami beteges, őrületes harag is vegyült. A gőgös özvegyasszony előtt nem lehe­tett róla beszélni. Elment többször az operába és nézte azt a leányt, a kit a fia el akar venni és látta az ő mind foko­zódó kacérságát s csak megerősödött az ő ellenzésében. — Hiszen már úgy emlegetik, mint aki a többieket rontja. S mintha igaza lett volna. Támadtak udvarlói, akiket nem utasított vissza. A vőlegénye alig tudott vele együtt lenni. A dacos játékból, melyet a leány kezdet­ben csak sértett büszkeségében - űzött, veszedelmes valóság lett. Megfeledkezett mindenről. Belemerült az árba, melyet csak látszatnak támasztott. Meg akarta mutatni, hogy ő tud rosszabbnak látszani a többinél és mégis megmaradni illetetlen, megközelíthetetlen nőnek. Játszott a tűz­zel és maga sem vette észre, hogy vére meghevült tőle. Előadás után ha vőlegé­nye karján kilépett a kapun, az udvarlók­nak sürü tömegén vezetett keresztül az utja, végig szorított egy pár tucat kezet és egyik-másik tovább tartotta fogva és frivol jelentőséggel szorította meg. A szőke apród arcáról eltűnt a piros­ság.. Szeme körül nagy kék karikák kép­ződtek és sokszor, nagyon sokszor nyug­hatatlan tűz lobogott bennük. A hangja, ha beszélt ingerült, rekedt volt. Sokszor egyházmegyében fordult elő, Komlóssy Ferencz dr. kanonoknak főtanfelügyelővé történt kineveztetése által. Vivát sequcns. — Városi közgyűlés volt ; csütörtökön délelőtt . a városház, tanácstermében a polgármester elnöklete alatt. Az ülés kez­detén a polgármester meleg szavakkal emlékezett meg Keményfi János tanács­nok' elhunytáról. .Emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvbe fogja iktatni. Állásának bet öltésére.pályázat fog hirdettetni, mely­nek határnapját az alispán tűzi ki. A ki­jelölő választmány tagjai Frey és dr. Fe­hér képviselők lesznek. Dr. Fehér Gyula jobb szeretné, ha ez állás nem töltetnék be véglegesen, mert a jövő év augusztu­sában úgyis általános tisztújítás lesz és az egyesítés előtt állván, később olyan kombinációk is felmerülhetnek, melyek ma még szóba sem jöhetnek. Polgármester a -törvényt Idézi, mely világosan intézkedik, hogy az időközben megürült állások vég­legesen betöltendők. A munkaerő cse­kély, és az 1895. év nehéz év lesz, nem szabad tehát ily fontos állást betöl­tetlenül hagyni. A közgyűlés ez értelem­ben határoz. Főjegyző felolvassa a városi virilisek névsorát, melyet már mult szá­munkban közöltünk; Brutsy János kép­viselő nyilatkozván, hogy jogát kettős minősége közül mint választott akarja gyakorolni, ezért a legközelebbi póttag : Kerschbaummayer Károly, a virilisták közé bevétetik. Azon virilisták, kik nem laknak helyben és az özvegyek 15 nap alatt benyújthatják az alispáni hivatalhoz helyettesre való megbízásukat. A Heye­féle palacküveg-gyár dolga következett ezután, melyet dr, Földváry főügyész ad elő. Megjegyzi, hogy e második üveggyá­rat nem egyedül Heye Hermann gerres­heimi üveggyáros állítaná fel, hanem az általa és Lázár Pál műegyetemi tanár ál­tal alapítandó részvénytársulat. Kezdetben Heye kétszázezer forintot szánt a gyárra,, a részvénytársulat már félmillió alaptőkével indulna meg. Heye maga ebből 300,000 frtnyi részvényt tartana .meg. Ennek kö­vetkeztében a szerződést a városnak e társulattal kellene megkötnie, Földváry mint előadó fölolvassa és ismerteti a szer­ződés tervezetét. A gyár két darabban 50 holdat akar megszerezni a várostól ; 25 holdat a dorogi-út jobb és 25 holdat balfelén. 3 év alatt köteles volna a gyá­rat felépíttetni, tábla-üveget csak. akkor szabad gyártania, ha erre az ElsŐ magyar üveggyár engedélyt ad. Vevők kötelesek a kifejtett nyers-kvarc- vagy homokért métermázsánként 2 krt, a mészkő köbmé­teréért 20 krt fizetni. A terület holdjáért 150 frtot ígérnek, — A földműves képvi­selők — ig cn helyesen — amellett ér­veltek, hogy e vételár kevés, mikor a szomszédos szőlőterület holdjáért egy bir­tokos 265 frtot fizetett. A pénzügyi bí­zottság és tanács 200 frtot javasol, ma­gunk részéről a 250 frtot sem tartjuk sok­nak, mivel egy félmillió alaptőkével ala­pítandó részvénytársaság nem kívánhatja, hogy az üzeme berendezéséhez okvetle­nül szükségelt terület nekik olcsóbban engedtessék át, mint hasonértékű földek a helybeli szegény szőlőtulajdonosoknak. elfogta az érzékenység és sírt, sírt keser­vesen, minden ok nélkül. Az ő szerencsétlen vőlegénye betegnek hitte. Egyre kérte szívreható szomorúság­gal, hogy hagyja abba az emésztő, céltalan játékot. Legyen úgy, a hogy lehet, elveszi édes anyja beleegyezése nélkül is. Ilyen­kor a szőke apród távolba vesző merő tekintettel hallgatta és csak szomorúan rázta a fejét: — Nem lehet, nem lehet! Egy esztendő múlva már megint táncosnő lennék. Egyszer, midőn a szegény fiú lábaihoz borult és úgy könyörgött neki, a szőke apród zokogva vonta karjait nyaka körül és szaggatottan mondta : — Nem megyek, nem megyek! De leszek a te szeretőd ... a feleséged úgy sem lehetek többé. Es a szőke apródból magántáncosnő lett, az a szerencsétlen fiú pedig kibékült az édes anyjával. És minden este továbbra is ott van az operában és szomorú, síró sóvárgással nézi a szőke apródot, a ki kétségbeesett bravourral lejti a legnehe­zebb pas-kat. Előadás után pedig oda áll a színpadi bejáróval szemben egy sötét kapualjba és lesi, mikor bontakozik ki a zsibongó tömegből az ő elveszett szerelmes angyala . . . Arra kíváncsi, kinek a kocsijába száll ? — A közgyűlés általánosságban tudomá­sul vette a szerződés tervét, mely a pénz­ügyi bizottság és tanács megvitatása alá fog kerülni, s aztán a végleges szöveg is­mét a közgyűlés elé kerül. Ezután névszerinti szavazással eg yhangúlag elfogadták a kért térületnek elvi átengedését. Több kisebb tárgy ; elintézése után az érdekes ülés .délben ért véget. — Hivatalnokok háza. Párkányban rész­vénytársaság van v alakulóban, melynek czélja a párkányi uj hidfő közvetlen kö­zelében egy nagyszabású kétemeletes bérház építése, hivatalnokok részére. A tervezet szerint az uj és terjedelmes épü­let két, három és négy szobás lakosztá­lyokból fog' állani, melyekből tehát a kisebb javadalmazású hivatalnokoknak is jutna lakás. E mozgalom sokkal fonto­sabb, mintsem az első pillanatra látszik. Mert ha a jószándéku terv sikerül, két­ségkívül nagy számmal fogja átcsalni az esztergomi' hivatalnok-^családokat• a tisz­tességes lakás és az olcsóbb párkányi píacz, az uj híd elkészültével a közleke­dési mizériák teljesen megszűnvén. Már most csakugyan kíváncsin várjuk, vájjon Esztergom összedugott kézzel nézi-e ezt az életbevágó mozgalmat, vagy pedig sietni fog az itteni lakás-mizeriákon minél előbb gyökeresen javítani ? — A polgári olvasókör dec. 26-án d. e. 10 órakor saját egyleti helyiségében rendes évi közgyűlést tart. Vízkereszt napján, január 6-án pedig műkedvelői előadásban a «Felhő Klári»-t hozza színre, melynek meghívói legközelebb küldetnek szét. — Megyegyülés lesz dec. hó 29-én, melynek tárgysorozata negyven számot tartalmaz. Legnevezetesebb pontjai a vá­lasztások és egyes bizottsági kiegészíté­sek. Az állandó választmányba 2, az iga­zoló választmányba 5, a bíráló választ­mányba 1, a lóavató bizottságba 2 elnök választatik. Ekkor választják meg továbbá a tiszti ügyész helyettest. Érdekes pont lesz Sopronvármegye körlevele a hírhedt király-sértés tárgyában. — A betegsegélyző pénztár ülése. Az esztergommegyei kerületi betegsegélyző­pénztár dr. Walter Gyula elnöklete alatt csütörtökön évzáró igazgatósági ülést tartott. Elnök bemutatta a pénztár első évi fönállásának vázlatos jelentését. Az ez évi fölösleg 1497 fr^ Tartalékalapba rendeltetett ebből 500 frt. Elhatározták, hogy Aldori Mór ezentúl csak feltételesen, legyen kezelő orvos, de az egész megyé­ben a pénztári orvosok fölött való ellen­őrzés lesz reá ruházva. Az ülés a kezelő orvosi állásokat aként rendszeresítette, hogy két orvosi területet állapított meg, t. i. egy kültelkit, mely a vámokon túl magában foglalja az üveggyárakat, tégla­gyárakat és a kenyérmezőiszeszgyárat. A másik a beltelki kerület, vagyis az egész kir. és hozzáépült községek területe. Am­oda orvossá dr. Vándor Ödön, ide pedig dr. Fried Emil választatott meg, kik január i-ével kezdik meg működésüket. — Meghívó. Az esztergomi szent Anna zárdába járó óvodások és az elemi leány­iskola növendékei által folyó évi decem­ber 24-én tartandó karácsonyi ünnepé­lyre. Kezdete 3 órakor. Dec. 26-án d. u. 4 órakor ismételtetni fog az előadás, melyen a szegény gyermekek felruházá­sára fordítandó csekély belépti dij mel­lett bárki is részt vehet. — A vízivárosi zárda vasárnap este rendezett kiválóan sikerült ünnepélyt az intézet belnövendékeivel. A szülők és tanügy-barátok nagy számmal jelentek meg. Az ünnppély műsora ez volt: Nyi­tány JeunesSe dorée. Galopp de Concert, Sydney Smith-től. Négy kézre előadják : Legény Marianna és Vass Gizella. A hó­napok versenye. Schweninger-től. Három szólamu daljáték ; szavalmányok, zongora, hegedű és gyerm'ekhangszerek kíséretével előadva. Január szánkázás és hólabda ké­szítés. Február farsang. Március virágsze­dés. Április húsvét. Május Mária-ájtatos­ság. Június rózsaidény. Július aratás. Au­gusztus vakáció. Szeptember gyümölcs­szedés. Október szüret. November'vadászat. December karácsony. Szereplők'az intézet Összes növendékei. Zárószavak, mondja Sully Mariska. — Az esztergomi kaszinó január 6 vagy 7-ére Jótékonycélú tréfás estélyt tervez. Lesz egy nagy komédiássátor nevettető látványosságokkal. A másik részen söntés lesz felállítva, melyben Esztergom szépei saját bájos kacsójukkal mérik az italokat a szomjúhozóknak. Lesz még lutrijáték, társasvacsora és tánc. Az estély sikeréről a háromtagú rendező-

Next

/
Oldalképek
Tartalom