Esztergom és Vidéke, 1894

1894-12-13 / 99.szám

Mi f (/r Esztergom, XVI. évfolyam, 99. szám, Vasárnap, 1894. deczember 13. ESZTERGOM es TIME 5 Megjelenik hetenkint kétszer : | csütörtökön és vasárnap. | | ELŐFIZETÉSI ÁR.: _ | | Egész évre 6 frt — kr. ^ ^ Fél évre • 3 » — » ^ | Negyed évre i •» 50 » | S Egy hónapra — » 50 » ^ ^ Egyes szám ára . . — » 7 » | VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a WaUflscll- és Haugh-íele dohánytőzsdékben. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. _ | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | | bélyegilleték fizetendő. § I I Vasárnapjaink. Mintha csak a föld nyelte volna el a mi régi, jó, pihenésre szánt vasárnapjainkat. Azok a nyugalomra hívó vasárnapok, a melyekben templomjárás, imádkozás, egy csekélyke közügy, meg egy pipadohányra való politika volt a pihenés fűszere, oda vannak, eltűntének. Hiába adott Baross Gábor vaskeze vasárnapi szünetet. Mert ámbátor nem zakatol a gép, hallgat a pőröly és becsukva a boltos ajtaja: nincsen nyugalom az elmékben és a társadalom meglevő rendszerén olyanokat döngetnek — ép vasárnapokon — mintha a gyárak vaskalapácsai akkor kelnének erős munkára. Hajdanta vasárnapja volt nemcsak a testnek, a mely pihenőjében ünnepi ruhába öltözködött, hanem ünnepe volt a szívnek is, a melyet malasztos hangulat tartott fogva; és a szívvel együtt ünnepe volt a gondolatnak is, a mely áhitattal járt ilyenkor az eszmék világában, hogy érezze és igazolja eredetét, azt a titokzatosat, a melyet kutatni nem szabad, a melylyel szemben egyedüli osztályrész — a megadás ! Milyen másképen van manapság! Munkásgyűlés itt, szocziáíisták gyűlése ott! Az egész héten munkaigába fogott test azzal üti helyre elcsigázottságát, hogy merész ide^k tömegében füröszti meg agyvelejét és végig álmodja ébren azt az uj társadalmat, a melynek megalkotására hivalkodóan mutogatja erős munkában izmossá edzett karjait. Hol van ma már a vasárnapok malasztja ? . . . Zajos gyülekezések zsibajában szétrepitett nagy, felforgató eszmék hirdetői versenyt szólnak a harangokkal és a templomok ajtain kihangzó zsolozsmák éneke a munkás-induló harcias akkordjaival gabajodik össze. Nem imádság fakad az ajkakon. Nem azt köszönjük, hogy volt erőnk dolgozni a mult héten. Nem azt könyörögjük," hogy legyen erőnk dolgozni újból. Erős kritikát mondunk a gazdasági és társadalmi állapotok felett. Felforgatással fenyegetve kívánjuk az uj viszonyok életbe léptét. Imádság helyett fenyegetés, könyörgés helyett erős filozófiai eszmék sortbontó következményeinek hangos jajjai fakadnak az ajkakon. . . . Eltűnnek, örökre el talán a régi vasárnapok. Az „Esztergom és Vidéke" tárczája. Gábor ur házasodik. (A legényélet visiőja.) Néha az embernek visiói vannak. Csöndes alkonyaton valamelyes ellankadást éreztem. Mintha a Nirvána, a semmiségben való felosztás környékezett volna meg. Ablakomon alig szűrődött át a szitáló őszi eső halk zöreje. Fejem hátrahanyatlott nagy karosszékemben és lehunytam szemeimet. Meg fogok halni mindjárt. Ez a különös gondolatom támadt. Haló ember előtt, a végső lehelletek utolsó pillanataiban még egyszer el szokott vonulni az egész földi világ; a napsugaras tájak és a fájdalmak zordon emlékei. Legalább igy mondják a pszichológok és a viviszekczióval bíbelődő orvosok. Éreztem, hogy idegeim zsibbadnak és a végfeloszlás utolsó fázisához értem. Vártam a földi világ utolsó felvonulását szemeim előtt, úgy a mint a tájak elszaladnak a gyorsvonatok ablakai előtt. De nekem egyetlen kép jelent meg. S ez az egy elvonult. Csak nézett rám fekete szemeivel, csak mosolygott rám édes piros ajkaival, csak szaladoztatta kerek orczácskáin nevető, parányi gödröcskéit. Láttam a homlokára kondorult hamis fürtéit, telt állát és fehér fogait, telt nyakát és hóból formált kis kezeit. Az Elus alakja volt, az édes kis leányé, a kihez csak áhitattal tudtam közeledni és a kit fájt látnom, ha egy-egy pillanatra nem úgy tünt föl, mint egy-egy oltárkép. Ellus, a kicsi Ellus, a kit ott hagytam fehér szobácskájában, kis leánykori bábui között, Ellus sugárzott elém. Ettől megrémültem. Szemben találtam magamat önnön magammal, egy másik, érzem — ült le velem szemben. Az én ruháimban, az én apró hörcsög szemeimmel. Rágyújtott egy czigarettre és fújta a füstöt. Végignézett arcképekkel feldiszitett legény szobámban, aztán egymásra tette lábait és beszélni kezdett. •— Nos hát itthon vagyok ! Szent isten, gondoltam, ez az én hangom, az én meghűlt torkomnak akadozó színnélkül való hangja. — Itthon vagyok és most mielőtt ön meghalna, elmondok egyet-mást, hallgasson ! Nagyon őszintén fogok beszélni. Ön még mindég abban a bátor képzeletben van, hogy az ifjúság olyan, mint egy márványból kifaragott szobor, a mely évszázadokon keresztül sem kopik el. TekintCsoportokba verődve nem mennek imakönyvekkel templomba az emberek; gyűlésekre indulnak vitatni a jog és a kötelesség, a munka és a bér nagy törvényeit. Nem áhitatra gyülekeznek, hanem törvényeket csinálni toborzódnak együvé ; nagy igazságoknak egyelőre papírra vetett törvényeit készítik a jövendő, a közel jövendő számára. Hétfőn alig írnak a lapok másról, mint azokról a gyülekezésekről, a melyek vasárnapokon korcsmai termekbe hivták azokat, a kik egész héten kínosan hordozzák a modern társadalom legiszonyfcatóbb terheit. Mennyi jaj, mennyi könny, a tehetetlenségnek felkelni akaró erőlködése, az elnyomottnak lánczot törni kisérlö vágyódása szól a gyűléseken ! Csak a hangja más, mint a régi vasárnapok szent imáinak. Az emberi: sziv talaja, a melyből fakadna, a régi. A szegény ember joga — és a gazdagok ereje. A törvény parancsszava — és az erő követelései. A kényelem — meg a szűkölködés, az éhes gyomor és a jóllakott danája. Nem mindennapi hangok. Eltérők azoktól, a melyeket egykoron hallottunk vasárnaponként; de alaphangjaikban annyi a rokonság, hogy szinte könnyű a megtévesztés. Akkor a templomok gótikus csarnokaiban adott a nép hálát az Úrnak, mivel hogy módjában van a pihenés, — most füstös korcsmák alacsony szobáiban kiabál, hogy nincs módja a pihenésre és elcsenevész, mint a nap nem sütötte növény. Ezelőtt a templomokban könyörgött a nép forró imában erőt arra, hgy újból elvégezhesse a heti munkát, a mely után kenyeret adhat gyermekének, valamelyes ruhát vehet magának és feleségének. Ma a templomok mellett elsurranva, népgyűlések hívogató hangjai után megy a szegény, hogy vádolja azt a társadalmat, a mely verejtékes munka után csak annyit se juttat egy heti munka után, hogy ünnepe • legyen a vasárnap néhány jó falat által a gyerekeknek és a kék bluz kényelmében megizmosodott tagok vasárnapon legalább csinosabb ruha simulékonyságát érezzék. A hálának és a megadásnak rendezett istentiszteletek helyett mostanság vasárnapokon olyan gyülekezéseket tartanak, a melyeken az élésen az én fejemre! Látja a kihalt égi testnek, a holdnak felvonulását feje búbjára? Nem érez a szivében valamely kráter-szerű ürességet ? Hallgasson és csak figyeljen, mielőtt meghalna, majd elmagyarázom, mi volt és mi az ön élete s mit neveznek önök életnek. Hát volt fiatal. Ezernyi tervek az agyában ; illúziók és kiduzzadó érzelmek a szivében. A tervek kergették egymást, az érzelmek versenyt futottak : tekintsen szobája falaira, a mosolygó női arcoknak egy részére már nem is emlékszik; pedig Ön azt hitte, hogy egész lelkével rajongja körül mindnyáját. Bálozott, korcsolyázott, párbajozott, hejehujázott. Emlékszik édes anyjának aggódó arcára ; atyjának boszus szavaira, hiszen annyira volt ön, hogy nappal már jól sem érezte magát. Csak mikor a gázfény kigyulladt, akkor érezte magát jól, halványuló fáradt arcával, sárga fényű szemeivel, cigányszó mellett! Nézzen rám ! Látom, hogy másik énem meggyűrt báli ruhában fáradtan dől a reszkető jobb karjára s dideregve, öszszetörve reszket, mikor én áttombolt báli éjszakák után a legveszekedettebb pálinkát, a dzsint öntogettem fel pohárszámra. Másik énem folytatta s megriadtan vettem észre, amint homlokát-megsimította, fején a haj gyérülését, szemei mellett a fáradtság, oktalan izgalmak ráncainak képződését. — Gondoljon csak a maguk legényéletének folyására. Hát tisztesség, hát okszerűség az, hogy az önök boldogságának utja a más szép asszonykájának tapétás szalonján vezet keresztül ? Mi az eredmény ? Erővesztéssel járó hiú küzdelmek, a melyeknek eredménye szívbaj és idegbetegség. Nézzen ide, lássa, már reszketnek a kezei, fogyóban van a rugalmassága, semmiért. No, és az a vendéglői élet. Reggel a kávéházban, délben a hotel étkezőjében, aztán ismét a kávéházban. Mindég csak azért, hogy a pecsétes frakkú pincérek jó indulatát biztosítsa. Otthona rideg. Semmi melegsége, semmi szine. Nincs is benne, csak ha alszik. Érzi, hogy ez ostobaság. Ha ezt az életet folytatja: mit vár a jövőjében? Majd én megmutatom. Már nem várhat semmit. Meg fog halni rövidesen. De mit várhatnak a társai ? — Persze a mig Ön betegen hánykódik, inasa ellopja a szeme világát is. Hasztalanul csinál adósságokat, még sincs semmije. Üres a fej, üres a sziv, üresek az életerek s üresek a szekrényei is. Hát majd meghal részvét nélkül. Még csak a szemét se fogják be. Eltemetik könnyek nélkül. Egy fold terhével kevesebb lesz. Az el nem égetett levelekből pedig meg^istlfl kiállítási RUTSY GYULA DISZMŰÜZLETÉBEN ESZTERtaOllBjuV. Mélyen tisztelt vevőimnek szives tudomására hozom, hogy a karácsonyi évadhoz üzletemet a terén megjelent mindennemű újdonságokkal, úgy a gyermekjátékok minden nemével felszereltem.