Esztergom és Vidéke, 1894
1894-10-28 / 86.szám
azonban idézés nélküli megjelenésük esetében ügyük csak az azon napra kitűzött tárgyalások és egyezségi kísérletek elintézése után kerül tárgyalásra. Az egyezségi kísérletre való idézés és a fizetési meghagyás kibocsájtása iránti kérelem, továbbá oly szóbeli keresetek, kérelmek és nyilatkozatok, melyek gyors elintézést igényelnek, úgyszintén azok is, melyeknek előterjesztése határidőhöz van kötve, a hivatalos órákban az i. pontban megjelölt napokon kivül is felvétetnek. Az ügynek idézés nélkül való tárgyalása végett a felek a járásbíróság vezetőjénél tartoznak jelentkezni, a ki a tárgyaló birót esetrÖI-esetre jelöli ki. — Lesz párkányi vásár ! A párkányi száj- és körömfájás zára a járvány meg' szünte miatt feloldatott. — Uj pénzügyigazgató. A pénzügyminiszter a közigazgatási bizottságot leiratban értesítette, hogy ő felsége a királynak Gödöllőn okt. 7-én kelt legf. elhatározása alapján F i n á c z y Gyula kir. tan. pestvidéki kir. pénzügyigazgató saját kérelmére állandó nyugdíjba helyeztetvén, helyébe hasonló minőségben Bárc z y László kir. tan. és temesvári kir. pénzügyigazgatót helyezte át. — A vármegyei virilisták névjegyzékét az igazoló választmány már végleg megállapította és ez sorrendben a következő : Vaszary hgprimás 50,930 frt kétszeres, hg. Metternich Richárd 8176 frt, Boronkay Lajos 4909 frt kétszeres, Kobek István 3050 frt, Luczenbacher István 2134 frt kétszeres, Bródy Zsigmond 2120 frt, Reviczky Károly 167Ó frt kétszeres, Krausz Izidor 1481 frt kétszeres, Braun Sándor 1357 frt kétszeres, Eggenhofér József 946 frt, Mattyasóvszky Kálmán 939 frt kétszeres, Scháffer Béla 887 frt kétszeres, Nérey Kálmán 851 frt kétszeres, Geiger Ferencz 798 frt kétszeres, Héya Tivadar 784 frt kétszeres, Koperniczky Ferencz 770 frt kétszeres, Eggenhofér Béla 767 frt kétszeres, Szalay Béla 635 frt kétszeres, Szalay József 635 frt kétszeres, Binetter József 635 frt, Ridly István 635 frt, Grünwald Salamon 633 frt, Holdampf Sándor 604 frt, Fehér Ferencz 594 frt kétszeres, ör. Schalkház Ignácz 585 frt, Lindtner János 567 frt, Pisuth István 565 frt kétszeres, Mórász Antal 539 frt kétszeres, Frey Ferencz 533 frt, Havasi Imre 518 frt kétszeres, Dr. Wargha Dezső 514 frt kétszeres, Wargha Benedek 512 frt, Klement István 510 írt. Müller József 49^ frt, Schiller József 492 frt, Hazai Ödön 478 frt, Vimmer Imre 475 frt kétszeres, Szlamka István 475 frt, Mattyasóvszky Lajos 468 frt kétszeres, Jezsó Mihály 462 frt kétszeres, Rudolf Béla 447 frt kétszeres, Mészáros Károly 443 frt kétszeres, Meisermann Ignácz 438 frt kétszeres, Csebres János 431 frt, Hartmann Márton 431 frt, Azsaltovics Imre 431 frt, Rudolf Mihály 430 frt kétszeres, Fürst Adolf 425 frt, ifj. Seres János 419 frt, Székesváry Imre 416 frt kétszeres. Szekér József 398 frt kétszeres Feichtinger Sándor 393 frt kétszeres, Brutsy János 391 frt kétszeres, Burián János 387 frt kétszeres, Vimmer Ferencz 384 frt kétszeres, Pelczer Lipót 382 frt kétszeres, Zsiga Zsigmond 375 frt kétszeres, Bartha Ármin 374 frt kétszeres, Grimm György 373 frt kétszeres, Dr. Hutt Árpád 373 frt kétszeres, Schrank Salamon 372 frt, Niedermann Pál 367^ kétszeres, Nedeczky Árpád 361 frt kétszeres, Eisler Lipót 358 frt, Tóth Mátyás 358 frt, Farkas József 354 frt, Renner Dávid 348 frt, Szentes Péter 345 frt, Gabrielíy János 345 frt kétszeres. A már lapunkban is közölt tervezetből csupán hármat hagyott ki a választmány: hg. Pálffy Miklóst, ki Pozsony megyében, Hecht Józsefet ki Barsmegyében gyakorolja virilis-jogát és Csebres Jánost, ki nem saját vagyona, de a bényi templomföldek után fizeti adóját. — Kardpárbaj. Vendéglői összeszólalkozásból támadt lovagias ügyet intéztek el az egyik segéd lakásán Thuránszky Lajos és Pongrácz Kázmér vármegyei tisztviselők. Segédeik voltak egyrészről Burián Lajos alkapitány és Bánffy Károly aduhivatali ellenőr, másrészről Gerenday József szerkesztő és Thurner József. Thuránszky jobb kézfején, Pongrácz pedig karján sérült meg jelentéktelenül. A felek a párbaj után kibékültek. A nagy mennyiségben beszerzett kötőszereket, melyeknek csak kis mennyiségére volt szükség, a városi kórháznak ajándékozták. — Szerencsétlenségek a kaszárnyaépitésnél. Balogh Józsefné és Ballagi Verona munkásnők ma délelőtt az épülő kaszárnyánál dolgoztak. Az emelet magasságú állvány egyik gerendája rothadt volt és leszakadt. A két nö a mélységbe zuhant. Balogné súlyosan, Ballagi Verona pedig könnyebben megsebesült. Mindkettőt a városi kórházban ápolják. — Megvett birtok. Az esztergomi kereskedelmi és iparbank tegnap tartott választmányi Ülése elhatározta, hogy meg fogja vásárolni Szalay József és Szalay Béla ebedi birtokát. A 371 holdnyi terjedelmű birtok átadása ma történt meg Ebeden. — Vizbefúlt molnár. Vörös András szentgyörgymezei molnár tegnapelőtt este 9 órakor ladikkal a párkányi révben levő egyik malomba akart jutni. A víz sodra elkapta és a csónakot a malom alá sodorta. Vörös kiesett és nyomtalanul eltűnt a vízben. Holttestét eddig még nem fogták ki. — Békés bányászélet. Az ó-tokodi bányákban, hol pár év előtt egyik verekedés a másikat érte, a bányásznép már úgyszólván egészen leszokott az ilyen embertelen garázdálkodásokról és béké^ sen viseli magát. E verekedéseket rend szerint a mindjárt késelni akaró krajnai bányászok rögtönözték, kiket azóta — igen helyesen — azonnal továbbítottak. Különben e megváltozott állapot Kantner Adolf bányamüvezetö tapintatos bánásmódjának és intézkedéseinek tulajdonítható legnagyobbrészt. — Kolera-kórház Nyergesujfalun. E népes községből irják lapunknak: „Megjött az ukáz, tartozik minden község járvány kórházat felállíttatni. Kidoboltatott, hogy a trágyagödrök, istálók tisztán tartassanak. Volt komissió kíküldve a megyei fő- és kerületi orvosból, akik a járványkórház elhelyezéséről gondoskodni voltak hivatva. Eddig a járvány-kórház a községen kivül a temető melletti házak egyikébe igen jó helyen volt elhelyezve. Mától fogva azonban a község közepén a főtanitó udvarába a csendörök részére épitett ideiglenes szállóhelyiségbe rendezték be, a fő- és kerületi orvos jelenlétében. Megjegyzendő, hogy Nyergesujfalun csatornázás nincs, tehát az esetleg kolerás betegek ürülékei csakis a trágyadombra, vagy a kórházi helyiség mellett levő Duna-közbe fognak kiöntetni. Tessék már most megbírálni azt, hogy a főtanitó, aki naponta 200 gyermekkel érintkezik, nem juthat-e oly körülmények közé, hogy ,a fertőző betegség baczillusát saját lakásának udvarából az iskolába hurczolja be, és terjesztheti a bajt, járványt tanítványai közt, a szülök rémületére. Azért erélyesen követeljük a megyei főorvosi hivataltól azt, hogy a kórház helyét községünkben szakértelemmel válassza meg, hatásköréből kifolyólag, ezen kétségbeejtő helyzetet azonnal szüntesse be, ne tűrje azt, hogy a járványkórház a kerületi orvos kényelme végett annak lakásához közel a község közepén legyen. S ha már az intéző körök nem akarják belátni ennek veszélyes voltát, elvárjuk erélyes jegyzőnk közreműködését (amit eddig is tapasztaltunk) a község lakosai javára, legyen ö fáklyavivője s szószólója a községnek, ha kell az illető minisztériumban is, s ne engedje azt, hogy a járványkórház a község közepén nyerhessen elhelyezést, és tanyája lehessen a fertőző baczillusok gyártásának. Ha a megyei és kerületi szakközegek ignorálják ezen csekélységnek látszó nagy bajt, ne nyugodjunk, s ha kell terjesszük ügyünké!: a kormányig, akinek kötelessége a lakosság javáról, s a közegészségügyi szabályok pontos megtartásáról gondoskodni." — Öngyilkos a börtönben. Megírtuk egyik augusztusi számunkban Laczkó Bálint ipolybéli földműves esetét, kit Singer Bernát párkányi fakereskedő zaklatott egy súlyos tartozás lefizetésére. A szegény paraszt sehogy sem tudott fizetni, s mikor a kereskedő még be is perelte öt, végleg elkeseredett és revolverrel merényletet követett el Singeren, de ennek semmi baja sem történt. Laczkót a muzslai járásbíróság börtönébe vitték és azóta folyt a vizsgálat. Tegnap a szegény megunta a sok zaklatást és nadrágszíjára felakasztotta magát. Mire leoldozták, már kiszenvedett a szerencsétlen. — Verekedés a csendőrökkel. E hó 15-én tartották meg Szölgyénben a népfelkelő ellenőrzési szemlét. Haluska István hírhedt verekedő parasztlegény ellenszegült a csendőröknek, majd kést rántott az egyikre. A csendőr erre fegyverét használta és karját megszúrta és fején is megsebezte a rakonczátlankodót. Haluska sebei nem súlyosak. — A vízbe fúlt. Kovács Ferencz téglavető az Északmagyarországi bányatársulat tokodi bányájánál dolgozott. Négy éves fia Ferencz, egy a téglavetéshez szükségelt 2 méter mély árok mellett dolgozott, mely vízzel volt tele. A kis gyermek egyszerre megcsúszott és a meredek partról .a vízbe esett és bele fult. Apja már csak az ártatlan fiúcska holttestét hozhatta ki az árokból. — A lábát törte Birkés Ágnes bajóthi születésű munkásnö, ki a lábatlani czementgyárnál dolgozott. Megcsúszott és bokacsontját törte el. A városi kórházba hozták. — Egészselyem, mintázott Foulárdokat (mintegy 450 külömbözö fajban), méterenként 75 krtól 3 frt 65 krig — valamint fekete, fehér és szines selyemszöveteket 45 krtól 11 frt 65 krig — sima, koczkás, csikós, virágos, damaszolt minőségben (mintegy 240 féle dispositió és 2000 különböző szin és árnyalatban) szállít póstabér és vámmentesen a privátmegrend e 1 ök lakására Henneberg G. (cs, kir. udv. szállító) selyemgyára Zürichben. Minták póstafordulóval küldetnek. Svajczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos; NÓGRÁDI JENŐ. HORN MÓR esztergomi háza (Duna-utcza telekkönyvi szám 3111) eladó Venni kivánÓK felkérctrrak, miszerinl ajánlataikat, /íelyhez 5°/ ft j fe natpénz csatolandó, folfó Jf?| nov¥mber\4-ig dr Neumanrj ^f 1 ^ 1 üa^Téd úrloz Budapest András^v-újn. ílf nyújtsák be. Alulírott bizottságba beér%%00go ajánlatoké nézve a szabid döntési jogot fönta'rtj; magának. Horn Mór hitelezőinek végrehajtó bizottsága. Önkéntes árverési hirdetmény. Néhai Hűit Miklós hagyatékához tartozó ingatlanoknak egy része, nevezetesen Esztergom kir. városban, a Csillag-utcz Joan egy ipáz f— ahhoz közel egy bojpáz és íd| szöfö, — valamint Szent-Gyöpymezőn fét *liiz, több rendbeli szántóföldje szolok fs rétek f. 1894J Ivi dltajbmber hó 28*án ct c. p óra Kor az esz* tergomilor^j árast íróság heyíségébep önkéntes bírói árverésen ^fognak adatni. A venni szándékozók"bővebb értesítést alulírottnak ügyvédi irodájában (Lörincz-utcza 25. sz.) szerezhetnek s ugyanott az árverési feltételeket is betekinthetik. Dr. Hutt Árpád ügyvéd. Esztergom, okt. 16. T. cz. Ezennel van szerencsém t. Czimedet értesíteni, hogy a mai naptól a Scheiber József és fia czégtöl, melynek 45 éven át vezető tagja voltam, megválók és azt minden cselekvő <'.s szenvedő követelésekkel együtt békéjg* megegyezés folytán mi$t egyedjjfi tulajdonosra, Izidor fijjinra ruháltam, ki hosszú évek során át mip czégtársam, lelkes támfgatóm volt. Midőn e válás alkalmából t. Czimedjlek ezógem iránt mindig tanúsított jóakajáfaírt ösjíinte köszöneteméig nyi^án%om, jlérem e bizalmávaTMram uj^éjget is megajándékozni, ki úgy anyagi helyzeténél mint kiváló szakismereténél fogva bizonyára minden igénynek a lehető legnagyobb mértékben meg fog felelni. Teljes tisztelettel Scheiber József. Esztergom, 1894. okt. havában. T cz. Hivatkozással atyámnak, Schei| ber József úrnak körlevelére van | szerencsém t. Czímednek becses tu| domására adni, hogy üzletemet tel| jesen újból /"felszerelve és beren| dezve, ezenjtíl Scheiber Izidor | törvényszakileg bejegyzett czég I alatt fogyni ugyanazon helyiségben 1 folytatni. MidÉn^|egmelegebb Jköszönete| met njjjíváirfifcm azoltejbizalomért | és rokojgszenvef. támogatjsert, mely| ben vo j czégü|ket t. dfzimed ré| szesitetfL ezenjiel mély I tisztelettel | kérem, liéltózjassék ez^ teljes mér| tékben r^mif átruházni. A legelőkelőbb gyárakból szeI reltem föl a t. cz. közönség legna| gyobb igényeinek is megfelelő, és | az összes divat- és kézműárúkban | gazdag raktáramat s kedvező idö| ben tett bevásárlásaim a legolcsóbb I kiszolgálásra képesítenek. Méltóztas| sék becses látogatásával engem meg| tisztelni s versenyképességemről | meggyőződést szerezni. Kiváló tisztelettel Scheiber Izidor. MAGYAR GAZDÁK LAPJA a FIMelési Érdekeink és Gyakorlati Mezőgazda egyesített kiadása. Heti gazdasági szaklap azjfagrár érdekeknek, a közgazdaság Jigyéb ágaival ö#zhangban való^Ljrepviselete és fejlesztésére,, Minden^ányban teljesért; független, legelőkelőbb magyarlgazjfák alapítása, minden politikai párt férfiait egyesíti. Szerkeszti: herényi Gothard Sándor. Szerkesztőség : Erzsébet-körút 15. sz. Tessék mutatószámot kérni. 2 arany, 13 ezüst érem. 9 disz-és elismerő okmány 1 Biítorvásárlók figyelmébe! MlószlMv^éölő-, saj^-berendezéseket, j mint nagyrészt sajáf w mühelyem készit- í menyeit (saját kárpitosom által) a n. é. j közönség figyelmébe ajánlom. Vidéki rendelmények a legpontosab- j ban eszközöltetnek. Temetkezési vállalatom árjegyzékét is j a n. é. közönség figyelmébe ajánlom. *WS j Mély tisztelettel \ KOVÁTS ALBERT i Esztergom, Buda-u. Takarékpénztár-épület, jj Kwizda-féle Resfitu tionifluidcs. és k. kiv. szab mosóvíz lovaknak. Egy öalaczkllal Írt.p.40 o. é. 30 év öXmndv, /ííííWi&fli;valamint katonai és polgári nagyobb^ istállókban is, jásználatban ; nagyobb ermszwések előtt és utam erősítésül; továbbá Acmmw&ások, rándnlámc, az inak merevsége s máiyPy alkalmaipál; képesíti a lovat kiváló teljesítmény me idomitásnál. . Fö letét f — Tessék a fon- EwÍZÓla FerezWZ Kapható a nebbi védjegyre n.a|ju<ii.u a ügyelni, s a vé- daH0S srvóe-vszertátelnél határo- osztr. cs. k. és román gyogyszena zottan kifejezni: kir. udv. szállító ke- rákban Kw/zda-féle riileti gyógyszertára. Restitutionsfluid. KOHieuburgban. es orogtustaknal. — ~~———— Bécs mellett. ___ HBHmaanHmHUMMiiHHHi