Esztergom és Vidéke, 1894
1894-10-28 / 86.szám
Esztergom, XVI. évfolyam. 86. szám. Vasárnap, 1894. október 28. ESZTERGOM es TIME j^/^.ir^x^,-^ VÁROSI És MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE* Megjelenik hetenként kétszer: { csütörtökön és Vasárnap. { Szerkesztőség és kiadóhivatal, | . ~ 7 7~, | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos t Előfizetési ár: | £ s ma gánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és 1 gf~ éVr€ 6 frt - kr. | reklamálások küldendők: j lí£ ; : : : ; V 1 ;; S; j Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). \ E B yes szam ARA — i> 7 „ | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a WaÜíiSCh- és Haugh-féle dohánytözsdékben. Hirdetések I a kiadóhivatalban vétetnek fel. I Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári f bélyegilleték fizetendő. Az urhatnámság illusztrálva. A leghitelesebb kútforrásból vettük a következő, első tekintetre derültséget keltő, de mélyebb megfigyelés után a legkomolyabb megszivlelést érdemlő tények leírását. Hazánk egyik legnagyobb gyáripari telepén szükség volt egy kazánkovácsra. A telep igazgatósága szokott módon közhírré tette, hogy egy kazánkovács darabszám után való díjazás és napi két forint bér mellett fölvételre kerestetik. Az első héten nem jelent meg senki és égető szükség lévén ilyen munkásra, az igazgatóság a napibért 3 frtra hirdette. Nem akadt munkás, de nem akadt napi négy forint mellett sem. E gyártelep tisztikarának egyik tagja ekkor egy tréfás ötletet inscenirozott. Ugyanis a jelzett hirdetmény mellé egy másikat publikált, mely szerint napidíjas kerestetik a gyártelepre 70 kr. napidíj mellett. M űegyetemet végzett egyének előnyben részesülnek. S mi volt az eredmény ? Az, hogy három nap alatt 70, mond hetven pályázó jelentkezett, köztük sokan műegyetemet végzettek. A négy frt napikeresetre hirdetett kazánkoAz Esztergom és Vidéke tárczája. Hanna baba. — Az «Esztergo» és Vidéke> eredeti tárczája. — Gyönyörű, édes kis leányka volt Hanna baba. Csak akkora mint az öklöm, mindössze másfél éves. Céklavörös szájacskája volt és göndör lenszinű fürtéi. Fehér csipkés ruhába öltöztette a dajkája, nagy kék máslikkal. Beszélni még nem tud, mindössze két betűből állt az ábécéje. Ennivaló baba-akcentussal csak annyit tud gügyögni, hogy: pá. .. pá . .. De ezt aztán tudta nagyon szépen, kis karocskáit emelgetve és szelíden mosolyogva nagy karika szemeivel. Szereti is őt az egész fürdő-közönség. Korán reggel, mikor a sok medáliás tábornok bácsi lejön a parkba, először is Hanna babát keresi meg. Nagy paccsot ad erős tenyerébe a baba, elmondja egypárszor, hogy pá ... pá.. aztán a tábornok bácsi megajándékozza czukorkával. Azon cuppog egész délelőtt. Hát még mikor a szép fiatal nénik lejönnek a fürdőépületből 1 Ölbe kapják, majd agyon csókolják, úgy hogy sokszor sirni kezd a szegényke, de még szepegve is egyre azt mondogatja: pá. . pá. . Mikor a fürdővendégek reggel találkoznak a sétányon és megkérdezik egymástol azt, hogy mint érzi magát, ivott-e már meleg vizet és volt-e fürvács állására pedig — nem jelentkezett senki. Nagyon időszerűnek találjuk közölni ezen tényt, midőn fent és lent vérmes reményekkel kisérik az ipariskolák szaporodását. Nem az értelmi szférában látjuk mi a magyar társadalom betegségének jeleit, hanem az erkölcsi világ körében. A mi társadalmunknak a munkát kell tisztelnie és becsülnie. Hogy egész tisztán beszéljünk, a kézműipar munkája iránt kell emelkednie a tiszteletnek. Ezen nagy erkölcsi tényezőt nem adhatjuk meg az iskolázás által, ehhez nevelés kell, már pedig a modern iskolázás lehet talán az értelmi fejlesztés műhelye, de bizonyára nem fogja azt senki a nevelés csemete-kertjének nevezhetni. Nevelés — annak legteljesebb fogalmában —. az erkölcsi individualitásnak felkeltésében, ápolásában és fejlesztésében áll. Az nem értelmi működés, nem is az értelemre hat első sorban, hanem az érzületre, azon belső világra, melyet kedély, sziv nevezetbe foglalva ismerünk. Lehet valaki az értelmi fejlettség igen magas fokán, a nélkül, hogy egyénisége birna azon színvonallal, midőn a jeldeni, az ez után következő kérdés rendesen ez szokott lenni : — Látta-e már Hanna babát? Hol van a Hanna baba? Mikor a délutáni tombolánál legnagyobb a csend, éppen quinternóra drukkol a közönség, Hanna baba akkor is ott lábatlankodik szokott mondásával. Azért senki sem haragszik rá. Áldott jó kis szivecskéje van Hanna babának. Ámbátor folyton hadi lábon él az öreg excellenciás asszony newfoundlandiával, mert mindég rámorog Hanna babára, mégis ha a nagy fekete kutya kinyújtja feléje ormótlan tenyerét, beleteszi neki a cukrot, mit épen most kapott a generális bácsitól. Szereti is Hanna babát mindenki, csak épen a mamája nem. Pedig olyan nagyon hasonlít a kislányára. Epem olyan csodálkozó kék szemei, szőke fürtéi vannak, mint neki. Naphosszat rá se néz Hanna babára, sokszor tán el is feledte, hogy a világon van. Rábízza a dajkára és ő vagy az erdőben sétál, vagy a coursalonban zongorázik, vagy a teremben tánezol, vagy mit tudom én mi mindent csinál, csak Hanna babára nem gondol semmit, épen semmit. Ilyen rossz mama volt ö, pedig még alig volt tizenkilenc éves. Igaz, majd elfeledtem Hanna babának a papáját is bemutatni. A papa konzul volt, mint fonnebb megmondtam és báró. Különben talán túlságosan is komoly úr. Magas termetű, fekete, kemény arcú, vastag szivarokat szítt és sohasem nevetett. Még diplomatikusan mosolyogni lem disznevével illethetjük, a nélkül t. i. hogy birna az erkölcsi akaraterő azon tartalmával, mely nemcsak a hasznot, az érzéki jót, hanem bár áldozat árán is az igazságot és jót egész eszményi teljében akarja. Első helyen társadalmunknak nem annyira tanult, mint jellemes emberekre van szüksége, kik az élet feladataival tisztában vannak, kik nem diplomatikus kvalifikációra, hanem erkölcsi akarat és tetterejükre alapítják existenciájukat, kik ebben keresik támaszukat, kiknek eszménye nem a siker minden áron, hanem a kötelesség teljesítése minden körülmények között. Ki tagadná, hogy a mi társadalmunk ilyen emberekben szegény. Azon rövid két évtized alatt, hogy sorsunk urává lettünk, nyakra-főre iskolázásra adtuk magunkat. Egész tömegét az intelligens proletariátusnak termesztettük, mely tömegekben az értelmi fejlettség minden igényei megvannak állam és társadalom irányában, a nélkül, hogy meglenne az élet konkrét feladatainak és követelményeinek tudata és az ebből folyó szigorú kötelességérzet magunk irányában. Röviden fejezve ki a végeredményt : tömegeket neveltünk, melyek minden tagja „úr" akar lenni. se igen látták, pedig állítólag ebből éln«k a konzulok. Szóval nem volt rokonszenves ember. Különben most nincs is a fürdőn, csak látogatóba jön néha Svájcból, ha a hivatalos dolgai engedik. A szép konzulnét anyja gardírozza, egy éltes kövér asszonyság. Miiyen egészen más úr, mint Hanna papája, a fiatal fürdöorvos. Annak is erős fekete szakála, bajusza van, az is vastag szivarokat szí, de emellett milyen vidám gavallér 1 Olyan jóízüeket tud kacagni, hogy már csak ennek hallatára is egészségesebbeknek érzik magukat a fürdő Sápkóros, halvány asszonyai. Fiatal ember és máris roppant tudományos. De ezért nem szobatudós. Oh ellenkezőleg, ért mindenhez: bál és kirándulásrendező, elötáncos, a legmerészebb turista. Kedvence öreg és fatál uraknak, öreg és fiatal asszonyoknak. Különösen a fiatal asszonyoknak. De erről majd külön lesz szó. Egyszer a szép konzulné és a fiatal orvos, nem először, együtt sétáltak a fenyvesben. Az öreg konzulné úgy gardírozta a lányát, hogy mögöttük járt. Nem birt lépést tartani a fiatalokkal a szegény; nagyon hamar elakadt a lélekzete hegynek fölfelé. Tehát a fiatal orvos tanuk nélkül mondhatta a konzul- \ nénak: — Hanna, maga nem szereti a fér jét . . . Az asszony meglepve kapta föl fe jél és elpirult a füle csücskéig. — Honnan gondolja ezt ? — Mert a kis lányát sem szereti. Tartunk tőle, hogy igy leszünk a legjobban kultivált iparos szakoktatással is. Majd nevelünk gyárvezetőket és nem lesznek gyáraink, melyekben őket elhelyezzük s kapunk belőlük — socialdemokrata fantasztákat, mert a modern iskolázás nem pótolhatja a nevelés hiányát, ahhoz egészen más légkör kell, mint a milyen a mi iskoláinkban van. Az erkölcsi embert nem a tudás alkotja meg, hanem a sziv és érzelmi világ fegyelmezése eszményi czélok felé. Ezt apáink is tudták és iskoláikban el is érték, kövessük őket, ha társadalmunk jövőjét megóvni és biztosítani akarjuk. Visszatérünk oda, a honnan kiindultunk. Igen is a világ legkomikusabb, de egyúttal a legszégyenletesebb dolga, hogy a mi magyar középosztályunk mennyire szenved az úrhatnámság kórságában. Az iskolázott proletoriatus képes a legnagyobb önsanyargatásra, csak a dekórumot mentse meg és úr maradhasson — 70 kr. napidíj mellett. Hát az nem egész okos dolog,hogy annyi jól élő iparos cserélte fel helyzetét czifra nyomorúsággal, mert beteges becsvágya azt sajogta, hogy őt — tekintetes úrnak szólitsák. Jó ideig hallgattak ezután. Az erdő fenséges csendjét nem zavarta semmi, csak koronként a haraszt zizegése lábaik alatt, meg a jó messze elmaradt gardedám köhécselése. — Mért hányja ezt a szememre, doktor, kérdé végre a konzulné. — Szemrehányás? Oh nem, csupán következtetés, mit ha megengedi, tovább folytatok. . . Fordutóhoz értek, nem láthatta Óket senki. A fenyők illata elkábította a nőt. Mikor az orvos ujja kezéhez ért, ijedten rántotta vissza. — Férjem ismét irt, azt kívánja, menjek már haza, máskép ö jön értem és hazavisz erőszakkal. — És ön? 1 . . — Én. . . . én . . . Eh, hiszen még beteg vagyok, ma reggel ismét ideges főfájás kínzott. Nem megyek. Én édes istenem, igazán fajankó lett volna az a férfi, aki mindezekre azt nem mondja : — Hanna, én őrülten szeretem magát. És nyúlt az aszony keze után. Csakhogy valamire nem számított A gardedám is beért a fordulóra és hozzájuk csatlakozott. Szerelmi vallomások helyett meg kellett hallgatniuk, hogy ez a fürdő igazán szép helyen fekszik, különösen gyönyörű a fenyves. Kár, hogy egy kicsit drága és / a vendégek visszahúzódva élnek ... És beszélt más ilyen meglepő újdonságokat. Egész séta alatt nem maradhattak többet egyedül. Csak az elválásnál súghatta oda az asszony :
