Esztergom és Vidéke, 1894

1894-09-27 / 77.szám

állításban igazság. De nern csupán ebben van az igazság. Hibás az a közöny, melylyel az egész társadalom viseltetik a közegészség ügye iránt. Hibás az a közöny, melyet a nemzet tanusit legdrágább vagyonának, emberállományának megóvása tekintetében. Hibás az a tudatlanság, mely a XIX. század végén s Európa közepén az emberölő kuruzslásnak tág mezőt nyit az aratásra. Hibás az a szivtelenség, mely üzletet teremt gyermekpusztitásból. Hibás az erkölcstelenség, mely megrontja a faj fentartó erejét. Hibás a társadalom bűnös irányzata, mely a testet elsatnyulni, az ifjúság erejét elpetyhüdni hagyja s nem tudja megteremteni a sport kultuszát. S hol az orvosság? Magyarország közegészségének ügye a belügyminiszter kezében van. Magyarország közerősödésének ügye a közoktatásügyi miniszter kezében van. Magyarország sportjának ügye a magyar társadalom kezében van. Tőlük függ, rajtok áll legelső sorban a baj orvoslása. Tőlük várja a nemzet a jelszót, a kezdeményezést, az irányt. A belügyminisztertől a közegészségügyi törvény végrehajtását. A közoktatási minisztertől a testgyakerlati oktatás törvényének megalkotását. A belügyminiszter feladata, hogy a nemzet ifjúságát a kora haláltól megmentse közegészségügyi intézkedésekkel. A közoktatásügyi miniszter feladata, hogy a megmentett ifjúságot erősítse a rendszeres testgyakoriati oktatással. A magyar társadalom feladata, hogy a sport fölkarolása által az angol, francia és a német nemzetek példája után erőssé tegye az ifjúságot. Hisszük, reméljük és elvárjuk, hogy feladataikat a kormány és a társadalom meg fogják oldani s ez egészséges földön föl fog virágzani valaha az egészséges s erős Magyarország. CSARNOK. A második fejezel Az első fejezet, a melyet csak futólag kívánok elbeszélni az volt, hogy Nyomárkay Aurél tegethóf-nyakkendőt kötött föl, vörös szegfűt tűzött a gomblyukába, arczulata bizonyos ünnepélyes kifejezést öltött s ebben az elérzékenyülésre hajlékony külső és belső jelvényekkel búcsuvizittet csinált Weineréknál. Éppen olyan idő járt akkor, mmt most. Száraz, hideg ősz, mely a könymirigyeket sírásra ösztönözte. A földön ördögtánczot járt a zizegő avar ; ezüstös bikanyálak csináltak valami kezdetleges kordont. A tegethof-nyakkendős Nyomárkay Aurélban a természet emez elégikus lemondása felébresztette az alvó oroszlánt, akarom mondani a két év óta lecsillapult poétát. Ebben az átszellemült pillanatában látta be, hogy a Jász-ÁrokPacséri Közlönynek is van hivatása: különben hol jelennének meg az ö szerelmi költeményei-„hozzá." Ilonka elpirult, Aurél elsápadt, a papa mosolygott. Ez volt a helyzet szignaturája, mikor Aurél előterjesztette, hogy búcsulátogatást tesz, siet befejezni tanulmányait, mert érzi, hogy neki hivatása van. (Jelentős pillantások Ilonka felé.) Ilonka olyan zavarban volt, mintha megértette volna a czélzást. A papa pedig mosolygott. Aztán folyt a társalgás érdekes és nem érdekes tárgyak elöl. Mikor Aurél azt is meg tudta értetni, hogy egy évig száműzi magától a szülőföldet, Ilonka szép szeméből egy könycsepp hullott a himzőráma közepébe. Jóllehet a könycsepp titkos volt, Aurél látta. Óh ha azt a himzörámát elvihetne drága klenódiumnak ! Selyemszálon viselné a nyakában, mint a hogy a csodatevő amuletteket szokás. De egyet gondolt e bizarr ötletén. Himzörámát akármilyen örült szerelmes, még sem viselhet a nyakában. Aztán bekövetkezett az ünnepélyes ról lecsapott az arczára. Ezt rettenetes felkiáltás követte, megingott, leesett, néhány lépésre tova vonszolta a lova és végül ott maradt a földön, mig lova tova vágtatott az erdőbe. Leugrottam a lóról és csak most láttamj hogy mit tettem: az egyik szemét megsértettem, a másikat érintettem. Majdnem megbénulva álltam előtte, azután megragadtam erős karjaimmal, a lóra segítettem és magam is felültem. És most oly lovaglás következett, melynél borzasztóbbat ember még nem tett meg. A vihar kitört, egyik villám a másik után világította meg az éjet. Szorosan hozzám simulva, a vonagló ember nyög, alattam prüszköl a megfélemlített paripa és mögöttem száguld a féktelen vihar, mely a megsebesültnek panaszát tova viszi az éjbe. Hogyan érkeztünk meg, nem tudom. Csak azt tudom, hogy egyszerre csak ott fekszik a cselédszoba földjén, hogy emberek orvosért futnak, hogy én magam remegve állottam ott és alig tudtam magamról. Az orvos bejött és aggódva rázta meg fejét. — Hogy történhetett, Fréd? kérdé a vizsgálat alatt. Sávverésem elállott. Sziszegve erőitetteszegény aszavakat: — Egy hegyes ág az uton. Hegyes ág — ismétiém oly hangon, hogy mindenki rám nézett, aztán elfutottam. Mily éj, milyen reggel, mig az orvos végre eljött az uri lakhoz. — Fréd? — Megvakul. — Mindakét szemére? — Attól tartok, igenl pillanat. Aurél felállott, Ilonka is. Egymás szemébe néztek. Olyan szépen beszélt a szemeknek delejes sugara; — Ilonka, édes, emlékezzék fogadalmunkra. — Emlékezni fogok és megtartom. — Én is! — Akkor Aurél a kifogástalan szalonember, derékszögben hajtotta meg magát. Nagy tisztelettel emelte föl Ilonka kezét, könnyű csókot lehelt rá, mely gyönyör és fájdalom volt neki. Még inkább az az egy pár csöpp, mely a fejére hullott az Ilonka tisztaragyogású kék szeméből. Aurél nem birt magával. Tomboló szive túláradt és a gyermeki szeretet elragadtatásával vetette magát az Ilonka papájának karjaiba. A papa pedig mosolyogva szólt: — Sohase hittem, fiatal ember, hogy annyira szeressen engem, * Az alatt a kijelentett év alatt pedig az a nevezetes dolog történt, hogy Aurél megszegte szavát. Hazajött, mert hívták. A papa hivta, a ki boldog vőlegény volt és Ilonkának akart mamát hozni. Egy volt a hiba. Hogy az új mama majd-majd oly idős volt, mint Ilonka. Csakhogy rafináltabb. Hja, ö nem a himzörám t mellett ábrándozott, hanem modern nyomokon nyerte nevelését, mint egyik ismert szépsége a fő és székvárosnak. Aurélt az új nászhoz vőfélynek hivták Ilonka mellé; a papa azonban meghagyta, hogy tegyen látogatást Mohácsy Mihályéknál, a Teréz körúton. Aurél az utasítás szerint járt el és majd halálra ijedt, mikor a leendő anyósában egyik egyetemi bál hírességét, szegröl-végröl az ő tánczosnéját találta. A kis Bertácska is összecsapta a harmat kacsóit. Kacagott a könnyezésig. — Hisz ez dicső 1 Hát mag& az ?. . No, ez kolosszális. Hogy én leszek a maga mamája ? . . . Magnific I Ugyan nevessen már egy kicsit. . . És hogy nevetett a szép pesti leány, (a fogai egy ékszerkirakat volt.) a halovány pírral bevont orcáin kedves gödröcskék támadtak. Aurél a fogai között sziszegte. — Lelkemre ! szép a kicsike. Mikor félórás vizit után fütyörészve ugrált le a lépcsőkön, igy monologizált magában. — Ficzkól burokban születtél, még az anyósod is imádásra méltó. — Tehát megvakul, irgalmas Isten, megvakul I Rettenetesebb utat senki sem tett még meg, mint én, másnap reggel. Mit használt atyám nyilatkozata, melyet magammal vihettem, hogy busásan gondoskodni fog a szerencsétlenről. Pótolhatja e pénzzel a szeme világát? Egyedül találtam Frédet, szemei be voltak kötve. Felém fordította fejét és még mielőtt megszólalhattam volna, igy szólt: — Ön az, grófnő? — Igen, én, szegény, szerencsétlen Frédi és lerogytam ágya előtt, megcsókoltam szeplős kezét. — Megvakultam grófnő I — Isten az égben tudja, hogy ezt nem akartam. Nem tehetem ezt jóvá? — Nem. — Nincsen mód a vezeklésre, egyetlen mód sincs? — Nincs. — Fréd, kiáltám és ajkaimat erösebben odaszorítottam forró kezéhez, teljesen lehetetlen a vezeklés? Ekkor egyszerre felegyenesedett. — Esküdjék meg, grófnő, hogy nem lesz senkié sem, a ki önt látja I — Esküszöm. És az esküt megtartjuk — még a halottal szemben is — mert Fréd meghalt. A báró felemelkedett és megcsókolta Klára kezét. Az éj leszállt és még mindig ott ült és az aranyos fogantyút nézte, mely a sötétben feléje csillogott. Schottler C. Az édes papa bizonnyal nem irta elő, hogy az ö menyasszonyánál kikötött első látogatást kövesse a többi, a második, a harmadik, a kitudja a hányadik,? A kedves papa, a ki a kivatalos számú vizitteket tette, egyáltalában nem mérkőzhetett Aurél úr több rendbeli előnyeivel. Hullámos fekete haja, villogó életet sugárzó szemei, fiatalos rugékonyságával szemben messze elmaradtak az öszbecsavart vőlegénynek szertartásos bókjai. Ámbátor hogy viszont Auréllal szemben előnye volt az, hogy ö imádottját nem számozatlan fiakerben röpiti haza, hanem négylovas hintóban, csengös-bongós szerszámú négy tüzes paripán, Aurél egy pályakezdetén lévő jóizű fiúcska, Weiner gazdag és a kit szeret, annak meg tudja szerezni az élet örömeit. Ebben a tudatban, ragyogó szemekkel, fejedelmi menyasszonyi fölszereléssel mondotta el a holtomiglant. De azért olykor odanézett a sápadt, ábrándos fiúcskára, ki egy sírdogáló gyermek-leány karján a lemondás és keserűség héroszi kínjait szenvedte. Mosolygott reá, hadd ocsúdjék föl. Hiszen nincs elvesztve minden. Voltaképpen ezután is szeretheti. A honnan ö életfilozófiáját merítette, ott ezek a helyzetek jóformán mindennaposak. ... És mondjátok bár falusi libának azt az érzelgö falusi leányt, kinek szeméből a bánat igaz könnye folyt, ki minden tudatos élettapasztalat nélkül, tisztán a szerelem ösztönével kiolvasta, tisztán látta, milyen nyomorult összeesküvés folyik atyja és ő ellene ; látta sötét végzetét egész világosan ; hiszen a kaczár menyasszony oly biztatóan, oly reménytnyujtóan nézte a gyáva férfit, a kit gyűlölhet végtelenül, de szeret élete utolsó leheletéig. A másodvirágzásu új férj, mint e spécziesek legtöbben, az esküvői czerimó- \ nia után szertartásos önérzettel súgta fiatal felesége fülébe : — Asszonyom, boldoggá fogom önt tenni I . . . A fiatal asszony mosolygott .... és titkon megszorította -—- Aurél kezét. Verner László. HÍREK. Esztergom, szept. 26. — Olvasóinkhoz. Az E. és V. ez év október elsején XVI. évfolyamának utolsó negyedébe lép. Azon t. olvasóinkat, kiknek előfizetése szeptember végén lejár, a megújításra tisztelettel kérjük. Vidékről postautalványon küldendők az elöf. pénzek, helyben közvetlenül a kiadóhivatalban lehet előfizetni. Há az előfizetés megújítása legkésőbb okt. hó el«jén meg nem történik, kiadóhivatalunk három küldött mutatványszám után az előfizetést megújítani nem óhajtottnak tekinti, és ennek folytán a lap küldetését beszünteti. Még korábbi időről hátralékos — különösen vidéki — olvasóinkat kérjük a hátralékos dijak beküldésére. Ez irányban esetleg felmerülő kérdésekre egy levelezőlapon nyilvánított óhajra szívesen adunk felvilágosítást, 3 mutatványszámot megkeresésre ingyen és bérmentve küldünk. "^fiST Minden öt újonan gyűjtött előfizető után a gyöjtőnek tiszteietpeldánynyal szolgálunk. ~Í$k% — Eljegyzés. Orosz Ernő miniszteri számtiszt eljegyezte Szilaveczky István, párkányi iskolamester leányát, Ilonkát. — Nyugalomba vonult lelkész. Ondrejkovics János Garam-szt.-Benedeknek kacskaringós és virágos nyelvéről széles körökben ismert esperes-plébánosa, lelkészi állásáról lemondva, nyugalomba vonult. — Ujabb kilépések az egyházi rendből. Az esztergomi fömegye papságának kötelékéből s egyszersmind az egyházi rendből is kiléptek ujabban Dalmady Imre, M á t r a y Viktor és Orosz Ernő. — A vármegyei választások, melyek e hó 29-én lesznek, esélyei dominálják most mélyen lehajolt, szabadon lebegő hajamba kapott és azt húzta. Lerántott volna a lóról, ha Fred hirtelen ügyességgel fel nem áll a nyeregben, mire megragadta az ágat és letörte. Könnyű kézzel kibontotta azt a hajamból; éreztem, a mint keze a nyakamat érintette. Gyorsan megfordultam. Még mindig kezében tartotta az ágat; ugy tetszett nekem, mintha az ajkaihoz akarta volna azt emelni. E perezben már nem birtam tovább magammal és: „Köszönöm, Fréd, köszönöm Frédem 1" hangzék az ajkaimról. Hangom jobban megijesztett, mint szavam. Oly szenvedély hangzott ki belőlük, mintha e négy szóval keblére vetettem volna magam. O is nagyon jól érezte ezt, mert fehér bőre alatt, vér szökött az arczába, orrczimpái megremegtek és ajkai meg rándultak. Gyorsan lehajolt hozzám, de ép oly gyorsan ismét felegyenesedett és ép oly sápadtan és kifogástalanul, mint az imént, ismét a nyeregben ült. Hangos sírásra szerettem volna fakadni.. Határtalan düh fogott el, ellenem és ellene, kit az imént magamhoz, emeltem felkiáltásommal. Oh, de meg fog alázkodni, szenvedni fog, mint a hogy én szenvedtem miatta. A szerencsétlen véletlen ugy akarta, hogy lova nemsokára megbotlott és az enyémhez ütődött. A ficzkó gondolatai talán még mindig velem voltak elfoglalva, hogy nem vigyázott jobban? Talán, mert az imént elárultam szenvedélyemet? Az ostor fogja majd megtanítani a szolgát, hogy ki ö. Esztelen dühtől elragadtatva, felemeltem karomat, az ostor nagyot suhogott a levegőben és oldal-