Esztergom és Vidéke, 1894

1894-08-19 / 66.szám

Esztergom, XVI. évfolyam.

66. szám. Vasárnap, 1894. augusztus 19.

Megjelenik hetenként kétszer:

csütörtökön és Vasárnap.

Előfizetési ár:

Egész évre Fél évre .

Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára

6 frt —

3 „ —

1 „ 50- „ 50

— „ 7

kr.

'////#' '*//*//*//.

VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.

Szerkesztőség és kiadóhivatal,

hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők:

Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház).

Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisch- és Haugh-féle dohánytözsdékben.

Hirdetések:

Hivatalos hirdetés 100 szóig 1 frt, 200-ig 2 frt,

800-ig 3 frt és igy tovább.

Bélyegdij 30 kr.

Magánhirdetések megállapodás szerint.

Nyiltfér sora 20 kr. —®->

A lembergi kiállítás.

E sorok Írója nem akar ellágyulni történelmi visszaemlékezésektől. Kell-e fejtegetnem, hogy századok óta mennyi nyílt és titkos aspi- rácziónk közös a hős lengyel nemzetével? Kell-e mondanom, hogy nemzeti örömek, diadalok, fájdalmak és szenvedések mily sokszor egymás keblére hozták a lengyelt meg a magyart.

Talán kiterjed még a visszaemlékezés az országos kiállításra Ma- gyarországban, az 1885-ik évben. Mily nemzeti láz vett akkor erőt a magyar nemzeten, midőn keblére ölelte a lengyelt.

A ki visszaemlékezik azokra a feledhetlen jelenetekre, annak szive még ma is hangosan dobban föl azok emlékére.

Két nemzet ölelkezett akkor. Két oly nemzet, melynek lelke, jelleme és sorsa olyan egyforma: vitéz, bátor, lovagias, de fölötte hajlandó a pártoskodásra.

Ez a két nemzet védte meg

o

Európát az Izlam mindent elöntéssel fenyegető árjától. Magyarország három évszázadon pazarolta vérét Európa védelmében s Bécset Sobieski mentette meg, a Kara Mustafa által való meghódoltatástól.

A két hősi nemzet többszörösen megmentette Európa G^^h'záczi- óját, de hogy milyen ,je^^Í\ttírópa hálája ezért, arról jó lesz egyáltalán nem beszélni. A magyart sorsukra hagyta a közönyös Európa, Mária T h e r é z i á-nak könnyekkel szemében kellett aláírni a gyilkos szerződést, mely Lengyelországot, mint martalócz-sápot vagdosta részeire, mint egykor Krisztus köpönyegén akként osztoztak meg a lengyelekre éhes európai nagyhatalmak Lengyelországon.

És azóta Lengyelország nincs. A lenyűgözött oroszlán megrázta bilincseit, de sorsa még szigorúbb elnyomatás lett. 1794, 1831 és 1863 véres lapjai a lengyel hazaszeretetnek.

Csodálatos, hogy a magyar nemzetet majdnem emez időkben hasonló sors érte. Ez a közös balsors tett minket igaz barátokká. lm itt az ideje, hogy érzelmeinket ne csak szavakban, hanem tettekben is nyilvánítsuk.

Hiszen úgy össze van forrva sorsunk a lengyelekkel.

Midőn mi az élet-halál harczot vívtuk, sorainkban harczoltak a lengyel légió hős bajnokai. Az öreg Bem apó Piskinél és annyi sok helyen irta be nevét a dicsőség lapjaira. Az 18ó3-iki lengyel fölkelésben

igen sok magyar sietett küzdeni a lengyelek eltiport szabadságáért. Mily sok magyar hqsi bajnok aluszsza Radziwito v-nál örök álmait!

Évszázadok óta áll fönn ez a baráti kapocs. Nagy Lajos korától fogva a Báthory megválasztatásán át egészen maiglan.

A nemzetek eme testvérisége feledhetetlen kifejezést nyert az 1885-iki testvéries ölelkezésben.

De egy reménnyel gazdagabban térhettek tőlünk haza testvéreink. Meggyőződtek arról, hogy a ietiport Magyarország feltámadott és ismét él. Ebből levonhatták azt az örök igazságot, hogy egy nemzetet, ha maga nem hajtja rabigába nyakát, legyilkolni nem lehet s hogy Lengyelország sem lehet örökre elveszve.

És a hős nemzet nem is adja föl a reményt. Titokban és nyíltan bámulatos erélylyel munkálkodik folyton önállósága visszaszerzésén s nemzetisége megtartásán. Jól mondta Kossuth, a halhatatlan: Irtják,

mint az erdőt, de a dűlőfák virágporából s a földbe szakadt gyökérszálakból új erdő nő.

Ennek a bámulatos erélynek egyik jelensége a mostani lembergi országos kiállítás. Dicsőség adassék az oly nemzetnek, mely

Az Esztergom és Vidéke tárczája.

Történet a fürdőből.

A vendégek a verandán gubbasz- kodtak. A fonnyadt, kesernyés fürdővendég kifogyott ötleteiből és bambán nézte a hegy csúcsán ülő lovagvárat, melynek vártornyait és magasabb bástyáit átölelte a patyolat felhő. A csupa-bóbita pinczérleány elfeledni látszott konven- czionális mosolyait és a fürdőző társaság uni-sonó megkezdette ásitási tanfolyamát. Egy kifent bajuszu debreczeni cívis nagyot ütött öklével az asztalra.

— Kutya egy hely 1

Vagy hárman fel is „ czihelődtek. Otthon se ásíthattak volna különbeket.

Az öreg Pollacsek tipegett föl, a vén pénzkupecz, a hangulatkeltés Messiását láttak benne és bizonyos várakozással néztek rá. E perczben a virágzó gesztenyesoron egy sajátságos pár bukkant elő. Egy valóságos osztrák főhadnagy, a ki — üres óráiban — hihetőleg a templáriusok lovagrendjének volt tagja, mert oldalán apácza — és pedig szemrevaló, — billegett. A fekete pervien-ruha igen csinos termetnek vonta meg határait. A hófehér fejkötő alól perzselő szempár villogott. Ennél nagyobb kontrasztot képzelni Se lehet. A hivalkodás vásárán : egy

fürdőn látni egy hadseregbeli tisztet, kinek tiszte, az általános gyakorlat szerint, minden órának leszakítani virágát, — a

mint sétál az alázatosság, a világi örömökről bízvást lemondott apáczaval. A verandán gubbaszkodóknak mindez szerfölött pikánsnak tetszett és szinte a nyakukat nyújtották előre az aranyozott sodronyokon át, hogy a különös sétálók beszédét ellessék. Éppen a főhadnagy beszélt : ^

— Én úgy tudom, hogy az erdei kápolnában hét órakor van a csöndes mise.

Az apácza a daliás férfire vetette fekete szemeinek tüzét, bizonyos ■— vagy csak a hiuz módjára leskelödő közönségnek tetszett ekként, — epedö hódolat volt kifejezve a szemekben és felelt, de ezt már a verandás kiváncsiak nem hallották. A fonyadt képű, kesernyés für- dövendég gonosz mosolylyal jegyezte meg :

— Hm 1 Csöndes mise ? En azt hiszem, ezek még fognak — egyebet is beszélni.

A bankár megtóditotta.

— Talán csak nem hiszi, hogy mise után — gyónás következik? A lipótvárosi esprit e vaskos megnyilatkozása tetszett. Dellényi Jenő fiatalos rugékony- sággal ugrott föl :

— Poll.icsek ur ma különösen elemében van. Talán kezdhetjük.

A bóbitás pinczérleány csak ezt várta. Beszaladt és sietve ügetett vissza az aranyszegélyü kalabriász-kártyával. A társaság megalakult. De Dellényi ma egyébre se volt predesztinálva, mint az unalomra, Pollacsek gúnyosan meg is jegyezte :

— De kedves Dellényi, ön olyan

szórakozott, mint egy zsurnaliszta. Hiszen vörös az atout, vörös. Majd más hangba csapott át. Megálljon csak ! Bezzeg másként lesz ez, ha megérkezik Lith- vániay Margit, a fürdő királynéja.

Dellényi haragosan vonta össze szemöldökeit.

— Ugyan kérem, hagyjanak nekem békét azzal a csodaszépséggel ! Nem vagyok én gyorsan hevülö diák.

Pollacsek az óralánczát igazította.

— No, no 1 ön is másként fog róla beszélni.

E pillanatban a nyápicz Eiben- schütz rontott fel lóhalálában a verandára. — Urak, megérkezett, nyögte ki a szaladás miatt fuldokló tüdővel.

— Ki ?

— Ki más mint Lithvániay Margit, a fürdő királynője. A társaság fölállott. Pollacsek idegesen kavarta a kártyát és mondotta:

— Urak 1 három majsztert. Dellényi ajkaiba harapott.

— Talán Margaretháért ? Pollacsek röviden felelt : Azért!

*

Délután a nagy kiváncsiságot keltett fürdőkirályné ki is jött cerlet tartani, a térzene idején. A zenekar valami banális indulót nyikkantott, az ozondus illatot fölösen elnyomták a raffinált, érzéki illatszerek. A fürdő uralkodó bolygója nagy udvarral jött. Fehér csipkeruhát viselt, sárga diszszel, karján nagy dudorokkal, matrózgallérral. Az asszonyok

lenyűgözött állapotában is, elnyomot- tan is, ily nagy jelentőségű feladatra nemcsak vállalkozni mert, hanem azt fényes eredménynyel meg is valósította.

Egy Öntudatosan előtörő nemzet benyomását teszi a nézőre az egész kiállítás, a nemzetiségéhez, aspiráczió- jához és régi virtusaihoz ragaszkodó nemzet figyelemre méltó tárlata. A czivilizált Európának azzal a keserű tanúságtétellel szolgál, hogy ezt a nemzetet bűn volt meoffosztani ha- ladásának tényezőitől, mely a pokol kínjain keresztül is aspiráczi- óit a kultúra tényezőivel, hagyományaival és nem gyöngült ősi virtusával igen is ki fogja küzdeni.!

Elmaradhat-e a magyar ennek dokumentálása előtt ? Elfeledheti-e a magyar az 1885-iki lengyel-küldöttséget, ennek nagy, az európai sajtóban végigviharzott izgalmait? Bizonynyal: nem feledheti el. Ez lesz aztán két nemzetnek igaz testvéri ölelkezése, mikor a magyar a lengyellel találkozik a lembergi kiállításon. A ki teheti, vegyen ebben a nemzeteket öntudatra segítő expediczióban részt. Vigye el a magyar nemzet igaz szere- tetét, rokonszenvét a lengyel testvéreknek. Hadd merítsenek azok belőle új reményt és buzduljon föl akaraterejük a nemzet jogainak visszaszervisszanéztek rá és irigykedve sepegték maguk között.

— Wie fesch 1

Valami elragadt ur a többek között a következőket mondotta:

— Valóságos szinfónia ennek az asszonynak a lépkedése. Minden férfi a haja tövéig bele volt bolondulva ebbe a szép asszonyba. Csak Dellényi kerülte és fitymálta. Kerülte szinte tüntetőleg.

É sorok alázatos írója mielőtt mondandóit folytatná, abban az alázatos hitben bátorkodik lenni, hogy a t. olvasót nem kell oknyomozva rávezetni, hogy Dellényi éppen e hidegséggel vonta magára a mindenkit meghódoltató büszke Margitot. Miként a Dellényi ambiczióját az képezte, hogy nem hajtja fejét járomba és a bolygó udvarba nem szegődik: akként a fess asszony is konokul elhatározta, hogy a nagy hírnévvel biró, valóban férfiasán szép világfit meghódol- tatja. Egy regényes harcz indult hát meg, melyhez, mint általában a regényekhez, a véletlen is segített.

A Margaretha villa ugyanazon jeme- letén laktak. Lefekvés előtt mindketten a villa erkélyének két külön sarkából nézték a csillagokat. A szép asszony a hegyi templom megezüstözött csúcsát látva andalodhatott el, Dellényinek a német lovagvár környéke jutott.

Tudvalévő, hogy hegyeken a legkisebb fuvalom is esőt hoz. Valamelyik regényes nyári estén is az történt, hogy hirtelen akkora vihar kerekedett, hogy szinte ropogott alattok az erkély. A fürdökirálynö jelentékeny félelem köz-