Esztergom és Vidéke, 1894
1894-08-16 / 65.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEIM KÖZLÖNYE. í , *- •_ % , $ í Megjelenik hetenkent kétszer: | % Hirdetések * j csütörtökön és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, J „,„,„., kl ,„ M , 100síóíe1 ' frt> 200 , g 2 írl , f | *- | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | soo-ig 3 frt és így tovább. | Előfizetési ár: | és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és f Bélyegdij 30 kr. \ l g f sz évre 6 frt - kr. | reklamálások küldendők: I — f Fel évre ....... 3 „ — „ * *- , '*, | Negyed évre i „ so „ f Duna-utcza <Í2. Szám (Tóth-ház) t Maganhirdetések megállapodás szerint. s g Egy hónapra . " — „ 50 „ % ° v J $ \ \ E & yes szám ára • • • • • — ». 7 „ | Egyes számo k kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésé- | , Hyllttír sora 20 kr. | ben, a Wallfisch- és Haugh-féle dohánytőzsdékben. tiában keresni ! Hiszen ha a szabadság romjain megalakult központi hatalomnak sikerülni fog is ideigóráig a mozgalom kitörését megakadályozni, ugy meg lehetünk győződve, hogy a megfékezett szenvedély izmosodva fog visszatérni, hogy ezúttal romba döntsön mindent, a mit útjában talál. Nincs és nem is lehet részvétünk az anarchia undok, őrült részesei iránt s a kérlelhetlen szigort, a megtorlást felette kívánatosnak kell találnunk ugy a rend, mint a jog és szabadság nevében is, de vigyáznunk kell, hogy a társadalmi rend védelme ne történjék a társadalmi rend rovására. Az állam, midőn a repressiv rendszabályok teljes szigorát érezteti azokkal, kik a rendnek és jólétnek született ellenesei, kötelességet teljesít; de azért dőreség volna az anarchia megfékezését csupán csak törvényhozási intézkedésektől várni és megfeledkezni arról a tényről, hogy a baj gyökere mélyebben a társadalmi szervezet legrejtettebb helyein székel mely ellen első sorban és főként magának a társadalomnak kell reagálni. A mai kóros állapot, mely pillanatnyi iszonyaival érzelmeinket és idegeinket uralja, jórészt kifolyása azon hézagnak és ellentétnek. De vájjon a társadalom előkelő tagjai birnak-e tudomással mindenütt a reájuk háramló felelősség nagyságáról s a kiváltságos helyzetükből folyó kötelességek szentségéről? Vájjon birnak-e tudatával annak, hogy a vagyon, a jóllét, a fényes állás csak úgy látszanak jogosultaknak, ha egyszersmind az áldozatkészségnek, a kötelességérzetnek válik forrásává? A mindennapi élet szomorú tapasztalatai tagadó választ nyújtanak. A modern világnézlet, mely az egoizmus alapkövein nyugszik, kizár minden ideális felfogást. Az anyagi jólét szerfölött való hajhászata, kiöli a fogékonyságot az áldozatkészség és kötelességérzet erényei iránt. Mindenki í a maga utján, saját érdekei után halad, nem törődve azzal, hogy sok esetben a mások nyomorán építi föl saját boldogságát. A pénz kizárólagos uralma a szegények és gazdagok közé egy áthághatlan űrt vont és amazokat iriggyé, emezeket kapzsiakká tette. Igy látjuk a társadalom alkotó szerveinek lassú bomlását, a társadalmi élet szükségképeni hanyatlását és végre a kór kitörését sokkal hevesebben és iszonyúbban, mintsem gondoltuk volna. Ismerjük fel tehát, hogy a társadalom azért beteg, mert szervei rég Társadalmi válság. Alapjában látszik megrendülni a társadalom. Alkotó elemei itt ís, ott is, mint ellenfelek állanak egymással szemben, s mindenütt a gyűlölség, az erőszak tör magának utat. A század, mely derengő hajnalával a testvériség, szabadság és egyenlőség tereit világositá be s ideálok megvalósításáért folyó küzdelmet látott, most, az alkonyán, mintegy meghökkeni látszik saját művétől. Tagadhatatlan a mai társadalom kóros állapota s a fegyver, melyet a szabadság a társadalom boldogítására az emberiségnek nyújt, igen gyakran fegyverre válik a társadalmi rend ellen. És mi tagadás benne, hogy a társadalom mai idegessége, mintegy előjelét képezi a szabadság fokozatos feladásának a fenyegetett társadalmi rend érdekében és talán nem mesz-j sze az idő, midőn a szabadság lelkes, tántoríthatlan híveinek újra egyesülniük kell, hogy megvédelmezzék a szabadságot a jogfeladó társadalommal szemben. Az anarchia és téveteg szoczializmus legborzasztóbb győzelme lenne, ha egy évszázad minden dicső művei romba dőlnének a fanatikus bűn rémtette alatt. És mily hiú, mily dőre számítás a szocziális bajok orvosszerét a despoHervadjon el szerelmemnek virága, Mintsem hogy elveszítse illatát, Ne nézzek rád sóvár, vágyó szemekkel, Ne lássalak másként, mint ideált. Erdősi Dezső. Nők az országúton. Rövid, szürke szatin-ruha, szalmakalap, porszemüveg, esernyő, revolver, a derékra csavart esőköpönyeg és egy kis batyu a háton: ez a fölszerelése tizenöt előkelő hölgynek, kik Bécsből Drezdáig gyalogolnak. Tessék elképzelni ezt a szürke, pápaszemes csapatot, amint széles, lóbáló turista-léptekkel ballagnak a poros országúton, rekkenő hőségtől lesült arczczal, izzadságtól kiverve, piszkosan, fésületlenül törekszenek egymás elejébe s akkor a konyhadragonyosokat látták diadalt ülni a grácziákon. Mert a gyaloglás megrontója a finom kicsi lábnak, az országút pora a finom bőrnek és a nap heve az arcz szépségének. A czélszerü gyalogló-kosztüm formátlanná teszi a termetet és elvadítja az izlést. Akik hölgyek az út porát tapossák, azokban csenevészedésnek indul a női szépség mindenható fentartója, a női hiúság. Kétségtelen, hogy ezeknek a hölgyeknek erős inaik és bütykös lábájjaik lesznek. Az előre igyekvésben púpossá válik a hátuk hajlása, ugy, mint a parasztok dereka is előre hajlik a sok gyaloglástól. Ennek fejében elérik azt, hogy Berlinben, ahol a díjkiosztás lesz, részesülnek ünnepi dikczióban, egy lavoir vízben s néhány sportlap vagy turistaközlöny nagyra lesz a sportnak a nők között való hódításával. Én a sportot nagyon szeretem és az egészséget igen becses dolognak tartom. De szeretnék huszonötöt csapatni arra a maflalelkü nyárspolgárra, a ki először hangoztatta, hogy az egészség a fő. Ezek az izzadó hölgyek is erre a mondásra esküsznek s éretlen, hisztérikus vállalkozásukat az egészség és a sport oltárán bemutatott áldozatnak óhajtanák föltüntetni. Az egészség a fői Nem feltűnő, hogy soha annyit nem törődtek az egészséggel, mint most, mikor a gyógyitofürdők tele vannak betegekkel, ideges, gyönge emberek a hibegviz-kúrának és páter Kneipp vizes pokróczainak meg harmatos pázsitjának állanak? Hogy soha a magyar athletikai klubnak annyi tagja nem volt, mint a mióta a sorozó bizottságok alig győzik a sánták és hektikások bevonásával az ujonczjutalékot előállítani s a vívótermekben soha annyi ember nem öltött plastront, mint most, mikor a férfiak irodákban görnyednek s nyugdíj előtt aranyeret kapnak? Ha valaki már az egészségével gondol, akkor okvetlenül beteg. Hiszen nagyon fontos az is, hogy a szem ne legyen tele porral, még sem foglakozik sekisem azzal, hogy szemét a portól óvja. Nevetséges, buta ez az egészségről szóló dogma, melynek az emberek nem teljesitik már a szükséges munkát és midőn az egoizmus terhe és átka alatt megrendülni látjuk a szabad társadalmat, midőn egy borzasztó kór mételye alatt pusztulni látjuk mindazt, miért apáink küzdöttek és áldoztak, ébredjünk tehát valahára öntudatára emberi kötelességeinknek. A társadalmi válság csupán csak a társadalmi erkölcsök reformja utján oldható meg, nem pedig az erőszak, az elnyomatás fegyverei által. A kötelesség teljesítése a legnagyobb, de egyszersmind mindenki által gyakorolható erény. Ez erény fogyatéka ma megrendíti az emberi társadalom alapjait, de ha visszatérünk a jó és nemes kiapadhatatlan forrásához, a szabad emberi társadalom diadalmaskodni fog megrontói fölött. A városrészek egyesítése. (Dr. Földváry István, tiszti főügyész memoranduma.) (VII.) A nagyközségi szervezetek 1894. év végével megszűnnének s első sorban megalkotandó az egyesült város képviselő testülete. A jelenleg hatályban levő 1886. évi XXII. t.-cz. 32. §-a szerint, a képviselő testület számát a népesség száma szabályozza s minthogy az 1890-iki népszámlálás szerint van: mindent föl akarnak áldozni. Nem akarnak szivarozni, mert ez árt az egészségnek, tiz órán tul nem akarnak virrasztani, mert az egészséghez fő a jó és kiadós éjszakai álom. Paprikás ételeket nem szabad enni és az asszonyra nem szabad gondolni, mert ezek mind ártanak az egészségnek és megrövidítik az életet. S ha az ember sommáza az egészségi dogmán alapuló tilalmakat, akkor arra az eredményre jut, hogy mind az árt az egészségnek, amiért tulajdonképpen érdemes egészségesnek lenni s mind az használ neki, amiért oly unalmasnak találjuk néha az életet; levesben kifőtt hús és a langyos fürdő, súlyzókkal való testedzés és kapuzárás előtt való hazatérés, a második beoltás és a házas élet. Igazában mondom, ha az ember földi rendeltetése az, hogy egészséges legyen, akkor legjobb volna egyszerűen beszüntetni magunkat. Amig az egészség csak a fürdőkön és a konyhában pusztít, hagyján. Haljanak meg jó egészségben azok, akik vigyáznak magukra. De hogy a nőkre ráadta a szürke szatin-ruhát és hátukra batyut ragasztott, az már elkeserít és a legforradalmibb gondolatokkal tölt el. Ne méltóztassék a Drezdába baktató tizenöt hölgyet kevésbe venni. Nem tizenöt extravagáns hölgyről van szó, hanem egy szimptomáról, az egészség ragályának akkora elharapódzásáról, hogy most már nemcsak a fűszeres ételt, hanem a női szépséget is föláldozzák neki, Az Esztergom és Vidéke tárczája. 5$Jmodtaiii rólad . . . Álmodtam rólad, lábadnál térdeltem S öledbe hajt ám forró fejemet, S te lázban égve, reszkető kezekkel Emeltél fel magadhoz engemet. Izzó ajakad ajkam érintette, S karom közt ott feküdtél, mint halott, S aztán őrülten, mámoros mosolylyal Susogtad : a tied, tied vagyok ! Véremben mint ezer megörült démon Forrott a fékét vesztett szenvedély. Agyamnak minden gondolatja tüz volt. Szívemnek minden dobbanása kéj. Szemed behunyva, ajkad félig nyitva . . . Mint a bűvös szerelem angyala, És hosszú, lázas csókok közt rebegted : Csak most élni — csak most — aztán soha. Fölébredek. Sötét éj volt körülem, Sötét éjjel és szörnyű hallgatás. Az óra pontos ketyegését haliam, Es a mellemben vészes dobbanást. S miként az égen a villamos felhők Vihar után széledni kezdenek, Agyam lassan kitisztult s fölsóhajték: Csak álom volt, csak csalfa képzelet. Csak álom volt, nyomasztó, lázas álom, Melytől a való messze, messze van. Oh mintsem, hogy igy mondjalak enyémnek Maradjak örökre boldogtalan.
