Esztergom és Vidéke, 1894

1894-05-24 / 41.szám

kel ajándékozott meg. Azonban a lelki nyugalom — a fő — hiányzik. Mert ha soha senki szememre nem lobbantja is, mégis azon tudat, hogy mostani boldog háziéletem nem egyéb, mint vadházasság, borzadállyal tölti el egész lényemet és undorral gondolok arra a jogtalanságra, mely miatt az, ki életem alkonyát kedvessé tette és az a kedves gyermek, kinek ereiben vérem foly, nevemet nem bírhatják. Kérdem, nem ugy én, v a 1 amint szeretteim áldozatai vagyunk egy hűtlen nő szeszélyeinek — ésajelenlegi házassági rendszernek? Kérdem továbbá: r ó m. kath. hitemet áldozza m-e föl azért, hogy szeretteimnek nevet adhassak, vagy pedig szeretteimet, kiknek földi boldogságomat köszönhetem, egész életükre névtelen hagyjam?! Erre feleljenek azok a jó főrendiek, kik a jelenlegi kormányunk által előterjesztett üdvös polgári házassági törvényjavaslat ellen hajtóvadászatot tartottak. Kérdem végre: nem üdvösebb lesz-e ugy egyházunkra, valamint sorsomhoz hasonló sok ezerre nézve, ha ilyen kényszerült törvénytelen életnek a polgári házasság által véget vetve, továbbra is vallásunk és egyházunk hivei maradunk ? Szerény nézetem, sőt meggyőződésem az, hogy ki az előterjesztett házassági törvényjavaslat ellen kikel — legyen bár egyházi vagy világi ember — az nemzetünk békéjét s üdvös fejlődését gátolva, saját vallását az anyagi érdekeknek szubordinálja. B. J. HÍREK. Esztergom, május 23. — A herczegprimás még mindig Budapesten időzik, és az Űrnapot sem fogja székvárosában tölteni, mint először tervezve volt. Tegnap a herczegprimási udvar tagjai, Hetyey Samu irodaigazgató, dr. Walter Gyula titkár, Klinda Theofil, báró Gudenus Arthur és Eitner Elemér Budapestre utaztak. — Bérmálás. B o 11 i z á r József püspök, ált. érseki helynök folyó hó végével egész Barsmegye területén megkezdi bérma-utját. Lévára június első felében érkezik. A bérmálásra való felvételek mindennap a délelőtti órákban eszközölhetők az ottani plébánián. Nemkülönben bérmálás lesz Gr.-Ujfalun, Ó-Bars, Verebély, Ar.-Maróth, Garam Szent-Benedek és Nagy-Kálna községekben. — Kruplanicz Kálmán vármegyénk főispánjának e hó 31-én leendő beiktatásának részleteit már most közölnők közönségünkkel, ha a rendezőbizottság nem vonakodott volna e tárgyban bővebb felvilágosítást adni, mert a beiktatás részletei meglepetés számba mennek (!) A meghívókat már szétküldette Andrássy János megyei főjegyző a törvényhatósági bizottság tagjainak. A beiktatásra a szomszéd Hont, Bars, Fehér és Pestvármegyéket, valamint székhelyi Mailáth György grófot, vármegyénk volt főispánját is meghívták. — Ájtatosság. Jézus szentséges Szive ájtatosságának kilenczede, mely évente az esztergom-vizivárosi plébánia-templomban megtartatni szokott, a májusi|,ájtatosság végével összeesvén, hogy egyik a másikát ne akadályozza: június hó 3-ikán, azaz vasárnapon, délesti l

j

2

y órakor, ft. Reisz Ferencz Jézus-társasági atyának vezetése mellett veszi kezdetét és tart június 10-ikéig bezárólag. Esztergom, Víziváros, 1894. május 17. A p 1 e b á n i a hivatal. — Az ezredéves kiállítás győri kerületi bizottsága május 17-én ülést tartott Győrött gróf Laszberg Rudolf főispán elnöklete alatt a megyeház nagytermében. Részben beszámoló volt ez azon intézkedésekről, melyek a kiállítás széleskörű szervezése érdekében eddig történtek, részben pedig kezdeményező lépéseket tett oly irányban, hogy a nagy munka a kerület minden pontján egységes szervezet és kellőleg organizált alapon teljes erővel megindulhasson. S z á v a y Gyula kamarai titkár, előadó, számot adott a m. évi május hó* 8-án tartott kerületi bizottsági ülés határozatainak foganatosításáról. Helyi bizottságok szerveztettek Komáromban, Esztergomban, Veszprémben, Pápán és Tatán. Az esztergomi bizottság — mint lapunk olvasói már tudják — april 13-án tartotta alakuló ülését s elnökké Dr. Földváry István, városi főügyész iparh. biztost, alelnökké Dóczy Ferencz ipartestületi elnököt, jegyzőkké Brutsy Jánost, Magyary Lászlót és Rothnagel Ferenczet választotta meg. A győri bizottság tudomásul vette Laszberg gróf, elnök jelentését a kiállítási alap létesítéséről és ennek kezelésével a győri ker. és iparkamarát határozta el megbizandónak. Ennek kapcsán elhatározták, hogy az elnökség felhívást fog intézni a helyi bizottságokhoz, hogy a nyái, gyárai és erdei vasutakat kaptak. A Dunán éppen most verik a vashidat Á szerencsétlenül négy kis községre tagolt ősi királyi város egyesítése napirenden van. A város félmilliós kaszárnyát épít. Évről-évre szaporodnak az uj gyárak s a tönkrement szőllőmunkásokból biztosabb jövőjű uj társadalmi rend alakul. Szóval ügyelemreméltó serénység uralkodik minden vonalon. És az uj élet programmeszméit nem a véletlenség látta el útlevéllel. A tevékeny alispánnak mindig voltak jó ötletei s népszerű tervei. Élete alkonyán éri ugyan a kitüntetés öröme s eddigi érdemeinek hálája, de Kruplanicz Kálmán azért még mindig a munkás főispánok közé fog tartozni, mert egész életében nem volt egyéb sportja, egyéb szenvedélye, mint a hasznos és zajtalan munka. Kinevezése valóban ritka harmóniában találja mindazt a három tényezőt, a mire a bizonyos tekintetben kiváltságos, de minden egyébb tekintetben azután végtelen kényes pozíciójú vármegyében tisztán a szerencse kérdésének ügyes megoldása van épitve: az uj esztergommegyei főispánt szereti a kormány, szereti a herczegprimás és szereti Esztergom közönsége. Az uj főispán pályafutása elé tehát egész bizalommal nézhetnek mindazok, a kik meg szoktak egy kicsit döbbenni, ha véletlenül nem mágnást, hanem büró-főispánt látnak az ősi czimerü megyeházi trónuson. Dr. Körösi László, Házasságjogunk ma! állapota. A következő levél közzétételére kérettünk föl: Minthogy kormányunknak a polgári házasságról szóló törvényjavaslatát a mi főpapjaink a főrendiházban leszavaztatták, kötelességemnek tartom, hogy saját életemből egy példát a két utolsó felvonásban. Kóbi meg nem állhatta, hogy felvonás közben át ne kiáltson. — Látod Fuchs, nincs gyerek. A mire a publikum részéről szörnyen megtapsolták. Meg is hajtotta magát. — Csak várj, csak várj, felelt vissza a másik! okvetlen kell annak a gyereknek lenni. — Igy lett vége a harmadik és negyedik felvonásnak gyerek nélkül. Az egész publikum Kóbi pártjára állt, de Fuchs nem hagyta magát. — Várj csak, várj, kell annak a gyereknek lenni. De bizony nem volt. Lement a függöny utoljára, visszavonhatlanul. Gyereknek hire-hamva se volt. Fuchs le volt főzve. A publikum éljenezte Blaut, Blau lenézte Fuchsot, Fuchs pedig fizetett. — Legalább megmutatja, hogy gavallér. Stante-pede ott a publikum előtt átadta Kóbinak a százast. Blau Kóbi hajtogatta magát és diadalmámorában büszkén vágta oda Fuchs barátjának. — Látod Fuchs, hogy nem volt benne gyerek; de már most fogadj velem másik száz forintba, hogy ha még egyszer előadják a Könyvest, akkor lesz benne gyerek. Fuchs azonban semmi szín alatt nem akart fogadni. Rónaszéky Gusztáv. k libapásztor. — Rajz a pusztáról. — Meleg, rügyet fakasztó tavaszi napsugár ömlik végig a pusztán s meglebadjak át a nyilvánosságnak, vallásomat védendő. 1884. év nyarán nőm, kivel 24 évi boldog házasságban éltem, hoszszas szenvedés után meghalt, maradt tőle 3 kiskorú leánygyermekem. Akkor virágzó üzletem lévén, ujabb nősülésem elodázhatatlan szükség volt. Ugyancsak ez év őszén el is vettem egy, koromhoz illő özvegy nőt, kit jóhirü rokonai és ismerősei ajánltak. Azonban alig pár hó múlva uj feleségem — először is kalapom után kapkodva — gyermekeimet és háztartásomat pedíg sokalva, naprólnapra „itthagylak^-kal fenyegetett. Én, ki nőt soha sem szóval, sem tettel bántalmazni képes nem voltam, — sőt még akkor sem, mikor idősb leányomat férjhezmenetele után halálos betegségében meglátogatni tőlem megtiltotta; derék vömet a háznál nem tűrte, ettől minden anyai segélyt megvont, vömet és engem két ellenséggé kovácsolt, mindezt a házi béke érdekében, bár fájdalommal, de eltűrtem. Beteg leányom meghalt s igy én rövid idő alatt két drága halottat sirattam, akiknek közeli sírjait is csak loppal voltam kénytelen fölkeresni és hantjaikat ápolni, mert jó nőm megtudva e kegyeletes cselekedetemet, ilyen szavakkal illetett: ^Csak járj a halottaidhoz, ha kenyered nem lesz, azok majd adnak.

íf Rövid néhány hó múlva azonban „jó nőm" csakugyan elhagyott, — gyermekeim s magam ismét magunkra maradtunk. Most már, ha a házassági törvény értelmé'ben válópert indítok, úgy annak a hűtlen nőnek, ki egész életemet megrontotta, azt a jogot adom meg azzal, hogy rögtön tartási dijat követel tőlem — tán egész életére, s kis vagyonocskámat és gyermekeimet teszem ki ezáltal veszélynek és ha vallásomtól válni nem akarok, úgy csakis ágytól, asztaltól választhat el a r. kath. egyház. Szerény háztartásom kényszerít arra, hogy egy gondos háziasszonyt tartsak. Sikerült is egy áldott jó nőt házamhoz vállalni, ki már 8 év óta boldogítja családi életemet; mert ezen nő gyermekeimnek igazi édesanyja, házamnak hű őre, nekem godozóm. E nő engem egy kedves fiúgyermekben a távolban, az elmosódó kunhalom tövében, a tünő délibab. Valami langyos, illatos szellő leng keresztül a sik rónaságon s a virágos akáczok halvány zöíd levelei, ott a szikes ér szélén, lágy zsongással verődnek össze a csendes légáramlatban. Megcsillan a harmatos buzavetés s szemkápráztató hullámai benyúlnak meszeire, egészen a fehér tanyákig. A dülőut kígyós vonalán, apró, csipegö jószágok nyomában, lépked e y fiatal leány, a libapásztor. Haja két tömött, nehéz fonatban omlik a szines pruszlikra, mely rózsás árnyalatát visszaveti a napsütött arczra, mintha még ezzel is nevelni akarná a fekete szemek villogó fényét. Piczike, meztelen lábaival gyöngéden kerülgeti ki a dülőut szerény vadvirágait, nehogy rá taposson s ijedten veri el magától a zümmögő méhet, mely ajkairól akar szedni mézet. Hosszasan elmerengve tekint végig a sziken s kellemes pir önti el vonásait, mikor a delelő kútnál, az ezüst levelű nyárfák alatt, megpillantja Pistát, a Bogáti János uram bojtárját, ki selymes birkákat legeltet a kökénybokrok között. És azután egyre inkább fogy kettőjók között a távolság. A libapásztor valami régi divatú, unott nótába kezd, melynek hangjait a szél felkapja s elviszi a kutig, a hol megszólal rá a viszhang és búbánatos szavü kis tillinkó köszönti rá Julcsára a reggelt. Fenn, a napsugaras messzeségben, énekes pacsirta csattogatja össze szárnyait s versenyt repül a szines lepkével, mely bokorról-bokorra szál. — Adj isten húgom I — szól Pista a mosolygós libapásztorhoz, mikor közel ér hozzá s erős izmos karjaival körülöleli a leány derekát, a mely hajlik jobbra-balra, mint az ingovány ok nádja. — Adj, isten I — feleli Julcsa s szúró-égető tekintetével oda tapad a barna férfiarczba, a mely szerelmesen, vágyakozva tekint reá. — Valami rosszat, félelmeset álmodtam az éjjel, húgom. Zimankós, hideg fergeteg tombolt a pusztán, szakadt a zápor, a szikkadt érben meggyülemlett a viz s elragadott téged magáv d az ár. Csicsergő, bohókás nevetés hangzott el a leány ajkáról. — S aztán 1 . . Hát nem tudja kigyelmed, hogy az álom esős időt jelent? Mi rosz volna abban ? " A legény homlokán egy borús, homályos árny vonaglott által s megfogta a libapásztor kezeit. — Féltelek Julcsára ! . . — Engem? — Lásd, azt hiszem, hogy a hevesen tüzö napsugár meglopja szemeid fényét, a suttogó szél elhervasztja arczod rózsáit, hogy megcsalsz, elfelejtesz egykor . . . — Pista 1 — szólott a leány s a pruszlik alatt hevesen kezdett dobogni a szive. — Irigység, káröröm jár a mi nyomunkban, rózsám. Sok az ellenségünk, azután meg .... — No, mit akar kigyelmed? — Hát látod, te is lány vagy, olyan mint a többi! . . . Ezekre a keserű szavakra már kitört a leány kebléből a fuldokló zokogás s oda borulva a legény ziháló, széles mellére, onnan tördelte fel a siró szavakat: — Hogy milyen rossz ember kigyelmed ? Van lelke hozzá megvádolni engem, pedig ha tudná mennyire szeretem I . . . Kicsike fülemile édes dalától csendült meg a szomszédos bokor, mintha a csók csattanását akarta volna hallatlanná tenni. A nap is magasabbra hágott a ragyogó boltozaton, sugarai hevesen tűztek le a széles rónára, mikor Pista bojtár virágos szűrét letette a gyep puha bársonyára s ráültette a zokogó lányt. Fejők fölé sötét, hűvös árnyat borított a nyárfa lombja s vallomásaikat nem hallotta más, csak a pusztai kútgém tetején álló gólya, mely hosszú csőrével fészkét rendezgeté. Lassanként aztán eltűnt a délibáb. Hűvös, enyhet nyújtó szél kerekedett nyugatról s az akaczok mögött lenyugvó nap utolsó, vérvörös sugarait hinté szét az alkonyba boruló sikon. Külön csoportokba verődve haladtak a tanyák felé a jószágok, csak a keresztút végénél állottak meg egy-egy pillanatra, hogy a szerelmes bojtár s még szerelmesebb libapásztor elbúcsúzhassanak még egymástol — holnapig. — Azután ősszel, rózsám! — Szüret után I — feleli a leány s csillagok fényénél csattan el az utolsó, búcsúcsók. Mikor aztán elmúlik a nyár s beköszönt a virágokat hervasztó ősz, Pista bejtár is neki fog a gólya mesterségéhez s fészekrakáshoz kezd .... Bibó Lajos.