Esztergom és Vidéke, 1894

1894-05-17 / 39.szám

ESZTERGOM es TIME r

„___.^_____ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. \ Megjelenik hetenként kétszer: I \ csütörtökönje Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, Előfizetési ár: I hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | Egész évre 6 frt — kr. f és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és | Fél évre 3 „ — „ | reklamálások küldendők: i Negyed évre 1 „ 50 „ £ | Egy hónapra . . . . . . — „ só „ f Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). | Egyes szám ára ... . . — „ 7 „ % mkV 32. telefonszám. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere r kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél io° |

0

, n—20-szorinál i5°|o> e

%y negyedévi (aő-szor) és egy félévnéli {52-szer) 20 0 \ 0 , egész évinél (104-szer) 25 0 | 0 engedmény. Nyilttér sora 20 Icr. —©-*• Tűzoltó-jubileum. Esztergom, máj. 16. (N-ő.) Szép ünnepélynek volt színhelye pünkösd hétfőjén Esztergom. Az esztergom-városi Önkéntes tűzoltó egylet ünnepelte fennállásának 25 éves jubileumát és egyúttal zászlószentelö ünnepélyét. Az ünnep jelentőségét kiválóan az tette naggyá, hogy Vaszary Kolos, herczegprimás, és Esztergom herczegérseke emelte díszessé az ünnepélyt személyes jelenlétével. O szentelte be a zászlót, ő verte be az első szeget és ezáltal ez egyesület mintegy az ő égisze alatt indul másik 25 éves pályafutásának. Piros pünkösd szép hétfőjén a máskor csendes Esztergom képe egészen megváltozott. Utczáira alig lehetett ráismerni. Tömérdek idegen tette azt népessé, a házak felíobogózva, mindenhol ünnepi ruhába és ünnepi hangulatba öltözött járókelők. Az egésznek középpontja természetesen a plébánia-templom és a Széchenyi-tér volt, hol a jubileum programmjának pontjai lezajlottak. És ha láttuk a tömeges érdeklődést, a jelenvoltak sorában közéletünk szereplő legjelesebbjeit, a főpapokat, a messzeföldről és közelről jött küldöttségeket, köztük romantiAz Esztergom és Vidéke tárczája. Ixányszemek. «A hol a lélek, a hol a sziv, ha Vérzik, sebére gyógyulást talál, Benned remélek, csak érted vágyom Te mindent gyógyító rideg halál!» Ily lázongó gondolatok között Haladtam fel a bálterem felé ; Czélom volt, hogy mulatva dobom hát Magam a közelgő halál elé. S belépve a szép szemek tüzétől Lelkem hangja szelídebbre vált, Elfeledtem fájdalmam, bánatom, Vérző sebem s az óhajtott halált. Élveztem, gyönyörködém a tánczba* S kezdem az éltet szépnek érzeni. Szép, szép az élet! — És arra ébredek, Én is kezdtem a «lassut» lejteni. Majd a lassúból frisbe csaptam át, Mint a gátból szabadult folyó, S ekkor érezem, szivem még régi, Nem kiégett, de égő, lángoló. S most, midőn a bálnak vége van már S ábrándozom a szép emlékeken, A szív, a léWk vagy tudj' Isten mi, Íme ilyen tanácsot ad nekem: Ha gyógyulást, írt akarsz találni, Ha szived sebe mélyen vérezek, hogy kus bányászruhában két bányatűzoltó egyletet, hallottuk az éljenzés^ a feszült érdeklődést a nép részéről: lehetetlen elzárkóznunk az eszme elől, hogy nincs igazuk azoknak, akik Esztergom történelmének súlypontját a múltba teszik át. Ezek a szomorú krónikások azt tanították, hogy városunk a múlté, jelene nincs, jövője pedig a legsivárabb képet mutatja. Egy tűzoltó-jubileum utóvégre sem olyan fontos momentum, de az teszi nevezetessé, hogy alkalmunk nyilt meglátni, hogy Esztergom a sok sorscsapás daczára mégis a fejlődni képes, és fejlődni akaró városok közé tartozik. Felismeri a lakosság az emberbaráti czélokra törekvő egyesületek nagy kulturális fontosságát társadalmi életünkre, mérlegelni tudja, hogy társadalmunkat összetartás és nem disszonacia által kell naggyá tennünk. Voltak az ünnepségnek hiányos pontjai is, mivel semmi emberi munka nem lehet tökéletes. Különösen azt szerettük volna a magunk részéről, ha a jubileumot a politikai színezet legcsekélyebb látszatától is megfosztották volna a rendezők.. De hát örömmel kell konstatálnunk, hogy kiáltó disszonacia nem vegyült az ünnepi hangulatba, és mindvégig Ne, oh ne gondolj a rút halálra Gyógyitni azt egy szép lány szem elég. IgŐ. De profundis. — Az ^Esztergom és Vidéke« eredeti tárczája. — Magasztosán szól az ének, lágy, szívhez szóló hangon zeng az orgona, a kis kápolna csúcsíves boltozatát megtöltik a hit és Szeretet igaz szava. Fehér talárjukban az oltár előtt térdepelve, zengik a zsolozsmát a rend novicziusai, mig az öregebbek, a felszentelt atyák a padokban dicsőitik a nekik éltet adó teremtőt. Csak egy térdepel közülök különválva, a vezeklők oltáránál. Keze gyorsan, lázasan morzsolgatja az olvasó szemeit, szemei némán az úr kiszenvedett testén csüggnek. Rajta is olyan fehér talár van, mint a többi atyákon, de keskeny, deli termetére oly jól illik, mint a legszebb hadi öltözet. Arcza is hősre mutat, de nem aki vad, férfias csatában győzi le az ellent, hanem, aki a szeretet hangján szól, s az igazság fegyverével aratja a babért. Olyan szép, inkább gyermekes vonásai vannak, ragyogó fekete szemei is inkább a gyermek Jézusra emlékeztetnek, mint egy minden földi boldogságot megvető aszkétára, aki akkor aratta legszebb diadalát, a mikor önmagát győzte le. Az a győzelem napja ma volt. Most az: izgatottság és fájdalom miatt dőlt oda a vezeklők lépcsőjére, mig a többiek az ő erős lelkéért küldenek fohászt. megmaradt olyan emelkedettnek, mint a valóban derék munkát végzett rendezők ezt elképzelték. Az esztergomi önkéntes tűzoltók felszentelt zászlója már most mit jelent az egyesületre nézve? Jelenti azt, hogy maradjanak meg először is a kitűzött czél nemes szolgálatában rendithetlen bátorsággal és kitartással Legyen helyén az eszük és szivük, mikor viruló városunkat veszély fenyegeti. De jelenti azt is, hogy az egység és összetartozandóság érzete vezérelje a tűzoltókat a zászló alatt. Legyen e zászló fennen hirdetője az esztergomi társadalom munkaszeretete, egymás megértése, előrehaladása eszméjének. Mi valamennyien pedig, kik ott jelenvoltunk, és fölemelő érzéssel szivünkben távozhattunk, őrizzük meg ennek emlékét mindenkoron. CSARNOK. Emlékezés a mult időkről. II, közlemény. A felirat további része igy hangzik: „De Felségednek az állam gépezete föntartására pénzre van szüksége ? — Miként fejezzük ki magunkat, miszerént elismerje Felséged, hogy a jóakarat szól belölünk ? — Ha Felséged biztosítja, ami Oly rég vágyott ezután, lázas izgatottsággal várta a mai napot. E naptól várt fájdalmaira enyhülést, szenvedéseire gyógyító balzsamirt. De' mégis mindig félt, mindig rettegett a döntő pillanattól. Lesz-e ereje azt mondani, hogy megutálta, meggyülölte a világot; képes lesz-e megígérni, hogy rá nézve nem lesz földi boldogság, nem keres a földön- élvet, gyönyört, hogy legfőbb kincse lesz a hit. Nem fogja-e majd akkor is kisérteni az az igéző két szem, nem fogja-e hivni: — Jer, találd fel ismét keblemen azt, a mit már csak a túlvilágon remélsz elérhetni. Volt ereje. Legyőzte a kísértést • az édes ábrándokat, elűzte magától í—örökre. De hát enyhült-e ezáltal fájdalma, nem fog-e idővel újra kitörni az erővel elaltatott szenvedély; — hiszen az még borzasztóbb lenne . . . Ezért imádkozott most, ezért pergette lázasan, elaléltan az olvasó-szemeket. A pap az oltárnál gaz úr felmutatáshoz ért, mindenki csendesen, halkan imádkozott. A templomban látta őt először, akkor is úgy zihált a keble, mint most. Nem tudta még mi az, a mit érez, de érezte, tudta, hogy boldog. A szomszéduk kis lánya volt az, aki a zárdából jött haza, ahol évek óta tartózkodott. A mikor elment, még kis olvasni tanuló lányka volt, aki gyakran, nagyon gyakran játszott vele. Mint legjobb barátok váltak el. kétségbe nem vonható, a nemzet adómegadási országgyűlési jogát; ha e jognak a legközelebbi országgyűlésen érvényre hozataláig a nemzet loyalitására hivatkozva nyilvánítja: miszerént égő szükségtől kényszerülve a nemzettől várja, és nem Önhatalmilag rendeli az adót, — törölje el Felséged kegyelmesen a német adószedőket, bizza reánk, a nemzetre, és e kizsákmányolt nemzet befizeti, amit még erszényében talál. Szóljunk a törvénykezési bonyodalmakról ? — Felséged a jövő országgyűlés elhatározásáig országbírói intézkedéseket igér, — mi ebben megnyugszunk. — De nagyok a bonyodalmak és annál nagyobb a baj, minél inkább meggyőződhetik mindenki: miszerént a nép, az Összes közönség oly ellenszenvvel viseltetik az eddig fonállott költséges bíróságok és hivatalok iránt, hogy inkább nem keres igazságot, mintsem nálok keressen; — mi pedig azon térről is le valánk szorítva, melyet még a 20-iki kegyelmes pátens, és a főispáni utasítás 13-ik pontja is átengedett. Még a bizalmat említjük meg, a fejedelem és nemzet közti szent köteléket. Ha azon aggodalmat akarrnók tolmácsolni, mely a csendőröknek a megyék székhelyein öszpontositása hirére elfogá a közönséget; ha elmondjuk, hogy e rendszabály által eddigi csekély vívmányait dugába dőlve, reményeit meghiúsulva, sőt az alig letűnt rendszer örvényét minden bajaival, szenvedéseivel és nyomásával tátongni látja; — ha bizonyossá tesszük Felségedet, miszerént a csendőrség, és testvérje a pénzügyőrség Most kifejlett szép nagy lány lett, a kin örömmel legelteti az ember a sze mét. Halavány, érdekes arczát az örökké édes mosoly, és ábrándozó kék szemek tették elfeledhetetlenné. Már alig emlékeztek egymásra. Hiszen azalatt már ő is nagyon megváltozott, s az elmúlt tiz évben bizony más gondjuk is volt, mint egymás emlékével vesződni. De azért ismét összebarátkoztak. A leány legféltettebb titkait mesélte el neki, ő pedig a legszebb verseit olvasta fel előtte s nem tehet róla, ha mindegyiknek tárgya csak ő volt. Hamar megértették egymást, s nem csoda, hogy a legtisztább, legeszményibb szerelem oly édes kapcsokkal fűzte őket össze, hogy boldogabb embert képzelni sem lehetett nála. Ütött az elválás órája. Neki el kellett utaznia, hogy a fővárosban fejezze be tanulmányait. Nehezen, sírva búcsúztak el, de enyhítette fájdalmukat a remény, hogy nemsokára egymáséi lehetnek. Küzdelmes és szomorú éveket élt azután. Távol szeretteitől, árván, szegényen s elhagyottan az idegen emberek között, gyakran közel állott a kétségbeeséshez, csak az a hit tartotta benne a lelket, hogy ha haza megy készen, pálya végzetten, akkor az övé lesz a kiért annyit küzdött. Végre sikerült neki a legutolsó vizsgát is fényes eredménnyel letenni; rög-