Esztergom és Vidéke, 1894

1894-04-22 / 32.szám

annál, melyet tudatlan és lelketlen egyének irányítanak s mely végeredményében mindig romlásra vezett. Egykedvűség. Esztergom, ápr. 21. (Gy.) Midőn Esztergom külső haladását hirdetik azon építkezések, melyek ez évben történnek, ugyanakkor vagyoni erőnk hanyatlását sem tagadhatjuk el. A panasz, a feljajdulás általános, de a kór, mely satnyulásunkat előidézi, kullancsként kapaszkodott belénk, s attól alig van kilátásunk szabadulni. Hogy a polgárság némán tűri a bajt, az két okban keresendő. Először elvan telve ama tudattól, hogy ha panaszra nyilik ajka, nincs a ki bajain segíthetne, legfölebb szánalmas, avagy kevésbbé könyörületes mosolynak teszi ki magát, azért inkább szótlanul nyögi anyagi hanyatlását és egyéb vele járó nélkülözéseket. A másik ok, mely hallgatásra készteti, a jövőbe helyezett remény, — gondolván szentül, hogy az időhozta bajok, idők multával ismét elenyésznek. Nem neveztük meg eddig a kórt, melyet mindenki könnyen eltalálhat, mégis hogy rébusznak senki előtt ne maradjon, kimondjuk világosan, hogy fi 11 o x é r a az átkozott baj neve, mely nálunk Esztergomban lateinert, kereskedőt, iparost és földmivest egyaránt sujt. Lateinert azért, mert ha a többi tényezőnek borból keresete nincs,alateinernélis jelentékenyen megcsappan a jövedelem. De meg azért is sújtja őket, mert valamint a múltban, ugy a jelen időkben is, alig találkozott uri ember, aki privát paszszióból, vagy jövedelem szempontjából ne űzött volna borgazdaságot. Valamint a múltban a termő venyige jólétet biztosított az úri osztálynak, ép úgy a küzdelem sivár porondján találjuk őket ma is, midőn az eredménytelen szőlőmüvelés még a gazdagok türelmét is igazán próbakőre teszi. A gyenge erejű egyéb szőlősgazdák, habár a próbáknak és kísérletezéseknek sokféle módjával ültettek, kapáltak erejüket jóval tulhaladólag, csüggedve nézik, aggódva kérdezik: meddig tart még az üres, meddő, gyümölcstelen munka, mely mikor egyszerre óriási lárma kerekedik a hatok mögött s éktelen ordítás veri fel a csendet. A két huszár sarkantyúba kapja a lovakat s nekivág a fekete éjszakának. — Itt a halál, pajtás l — szól [az egyik, mikor fejők fölött elsüvítenek az orosa fegyverek első golyói. — Csak előre I Hátha?! — s örült gyorsasággal iramodnak tovább. Az ellenség egyre hátrább marad s abban a pillanatban, mikor már kezdenek szabadabban lélekzeni, előttük terem egy csapat mámoros kozák. A két huszár kardja megvillan az előbukkanó hold sápadt fényében és azután arat a halál ... A rémes csattogás ból csak néha hallatszik ki egy-egy elhaló sóhaj, fájdalmas nyögés. Azután csend lesz, fájó, néma nyugalom. De virradó hajnalkor, pirkadó napfeljöttekor Bem apó előtt állott a két gyerek, kóczosan, véresen. A lovakról csurgott a verejték. — Jelentem alássan, tábornok úr, megjöttünk 1 Az öreg lengyel oda ölelte a két fiút kebléhez Nagy-Szeben piaczán s azt mondta nekik tört magyarsággal: — Derék gyerekek vagytok, fiaim ! Ez volt az egész jutalom, mit egy magyar tábornok katonáinak adhatott. Hanem ez fölért a világ minden koronás érdemjelével I . . . . Bibó Lajos. költségeiben majd szegénnyé, majd koldussá teszi a véle foglalkozókat. Vannak szőlősgazdák, a kik a helybeli pénzintézetek kamatos pénzén dolgoztatnak, nincs telitett hordó pinczéjökben, melynek árából a tavaszi munkáltatásra kijutna. Hát a mindennapit hol szerezzék, mikor a kenyeretadó szántóföld kevés, ha pedig bérbe vesznek valakitől, a magas árendával nem birnak megküzdeni. Ezen állapot magyarázza meg azt, hogy mig 5—6 év előtt 1200—1300 frton kelt egy egész szántóföld, ma már az ár 7—8 száz frtra apadt- Vájjon miért ? Mert nincs a nép között pénz, nem lehet a borból pénzelni, sőt a már meglévő szántóföldektől kénytelenek megválni az eredménytelen szőlőmunkálat okozta kiadások, az erre felvett pénzek tőketörlesztése és kamatai miatt, de még a jövedelemhiány folytán előállott napi megélhetés szükségeinek kielégítése czéljából is. Ha Esztergom egy hirtelen földalakulás folytán hegyeitől megszabadulna és alföldi rónaság váltaná fel a tájat, nem kevéssé lehetne megelégedett, mert terméketlen kopár hegyeink helyén dús kalásztenger pótolhatná a borban szenvedett veszteséget. Szeretjük igazán a helyet, a hol bölcsőnket ringatták; őszinte sajnálattal gondolunk a múltra, melynek szomorú jelenét élvezzük, és ámítjuk magunkat egy szebb és virulóbb jövővel, azért eldobjuk magunktól a vándorbotot és maradunk továbbra is szülőhelyünkön, a íilokszéra által tönkresilányitott Esztergomban. Miután újságírói feladatunk nemcsak a létező bajokat felderíteni hanem egyúttal tanácscsal is szolgálni, azért igen-igen ajánljuk, hogy földmives népünk keljen ki egyszer már megrögzött egykedvűségéből, okulásul keresse fel a közelben levő Nagy-Marost, a hol a íilokszéra hasonló módon bánt el, mint velünk, de a velük született élelmesség még is kifogott a bajon, s immár úgy szüretelnek mint egykoron, nem kevés gond, munka, fáradtság és tanulmány árán, A mi a gond, munka és fáradtságot illeti, a jó esztergomiak sem állanak hátrább a nagymarosiaknál, de a tanulmányban az okszerű szőlőmüvelés és ojtás terén már meg sem közelithetik; mert tanulni, kísérletezni távolról sem akarnak, hanem a régi alapon, az atyáiktól öröklötthez szilárdul ragaszkodva, irtóznak az ellenálló amerikai szőlők ültetésétől és a vele járó ojtás elsajátításától. A marosi németek oly gyakorlottak immár az ojtásban, hogy nevük országos hírre emelkedett, és mindenfelé foglalkoztatják őket napi 2 frt fizetésért. Vájjon az esztergomi földmives fiatalságra nem volna-e áldás ilyen kereset, ily foglalkozás, mely egyrészt visszahozhatná számukra az elpusztult szőlőtermést, másrészt önmaguk vagyoni boldogulását is előmozdítanák. Félre tehát az egykedvűséggel és tanuljanak mihamarább ojtani, hogy Esztergom népe a régi megelégedettségre virradhasson! CSARNOK. Esztergom könyvnyomdászatának története. Könyvészeti alapon irta: SENN0VIT2 ADOLF. Az uj bazilika halhatatlan érdemű megalapítója rudnai és dívékfalvi R u dnay Sándor erdélyi püspök 1819 évi július hó 12-én emeltetvén a primási méltóságra, trónfoglalása már második évében egyik fögondjának ismerte el, hogy udvara, fökáptalana, valamint a városi közönség szolgálataiba egy jól fölszerelt nyomdát állítsa, miben az érseket egy, a kedvező viszonyokat helyesen felismerő magánvállalkozó előzte meg azzal, hogy 1820-ban Esztergomban könyvnyomdát állított fel. — E szakférfiú Beiméi József, egy komáromi esztergályos mester fia vala, ki a nyomdászatott az akkoriban virágzó budai m. kir. egyetemi könyvnyomdában kitanulván, onnan Szegedre került, Grünn Orbánnak már e század elejétől fönnállóit jóhirnevü intézetébe. Beiméi minden tekintet" beni derekasságára vall, hogy főnöke Grünn leányát adta idővel nőül Beiméinek s hogy neki Esztergomban 1820-ban nyomdát rendezett be. A berendezéshez tartozott a megfelelő minőségű s mennyiségű betüanyagon kivül, négy fasajtó, mely azonban csak ritkán volt mind alkalmazásban, miután csak a primási udvar, a papság megye és város aránylag csekély szükségletét kellett kielégítenie. Az iparkodó fiatal nyomdászt a herczegprimás csakhamar magas pártfogására méltatatta, s már 1821 évi október 16-iki kelettel ellátott oklevelével azzal tüntette ki, hogy eddigi cs. kir. szabadalmazott könyvnyomtatói czimét a „primási könyvnyomtató" czimmel bővíthesse ki. íme bemutatjuk a kitüntetett nyomdatulajdonos az időbeli impressumait: „Esztergomban 1822. Nyomtattatott Beiméi József Cs. Kir. Privileg, és Orsz. Primási könyvnyomtatónál. Egy latin munkán pedig: StrigonÜ. Typis Josephi Beiméi. Caesar: Reg: privileg: et Primatial: Typographi. 1822. Beiméi József nyomdája az ő czége alatt (egy rövid 2—3 esztendei megszakítást kivéve, melyről alább szólunk) harminczöt esztendeig működött Esztergomban. Nem mondhatjuk ugyan, hogy szakadatlanul, mert például az 1849-iki mozgalmas évben egészen szünetelni látszott, amennyiben ez évről Petrik G. nagy bibliographiájában egyetlen egy nyomtatványt felvéve nem találunk, de mindamellett Beiméi Józsefet kell elismernünk annak a nyomdásznak, aki az újkor ezen nélkülözhetetlen művészetét (sajnos ma már csak iparágnak neveztetik) állandóan meghonosította Esztergomban, hol 1820 óta a sajtó szakadatlanul szolgálja az irodalmat. Beiméi családi viszonyairól különben csak keveset tudunk mondani. — 1829-ben első neje elhalálozván, nemsokára néhai Pátzkó Ferencz, volt pesti nyomdatulajdonos leányát vette nőül, s ezzel az Özv. Patzkó Jozefának, neki most már anyóssának ugyancsak 1829-ben beszüntetett pesti nyomdája birtokába jutott. Beiméi e lépésével pályája egy uj, bár nem épen szerencsés forduló pontjára érkezett, mely esztergomi üzletére is gyakorolta káros hatását. — Immár Pesten is egy nyomda birtokában, minden igyekezetét és figyelmét a pesti üzletnek kezdé szentelni, ugy annyira, hogy lakását is Pestre tevé át állandóan, a honnan csak havonta egyszer jött fel Esztergomba s akkor sem a végből, hogy itteni üzlete ügyeit kellő menetelben s rendben tartsa, hanem csak azért, hogy a közben befolyt pénzeket fel- és magával vigye Pestre. Ily módon Beiméi esztergomi üzletét — a pestinek rovására — napról-napra jobban elhanyagolta ; rendelőit nem elégitetvén ki kellőképen, zúgolódni, majd pedig el-el maradozni kezdenek s annyira alászált üzletének hitele s tekintélye, hogy a miatt majdnem a tönk szélire kellett jutnia. — 1849-ben már annyira el volt züllve helybeli nyomdája, hogy munkások hiján egyedüli állandó munkáját a „Schematismus^-t (az eszterg. főegyházmegyei papi névtárt) sem birt előállítani helybeli műhelyében, hanem ezt pesti nyomdaintézetének kellett előállítania. — Pedig Beiméinek esztergombani nyomdászi működése egy oly korszakba esik városunk anyagi és szellemi fejlődése történetének, mely semmi tekintetben nem mondható kedvezőtlennek, vagy épen meddőnek. Három oly magas fenkölt szellemű s bőkezű, a tudományokat és művészeteket pártoló és Esztergom fellendülésén oly nagymérvűén fáradozó érsek korába esik az, hogy igazán megfejthetlennek tűnik föl, mikép nem birt vagy nem tudott Beiméi itt működésének 35 hosszú esztendeje közben boldogulását feltalálni ? I Nyomdáját Beiméi már 1827-ben könyvkereskedéssel és könyvkötészettel is kapcsolta össze, mely két iparág szép lendületnek indult s szaporította jövedelmét, — de később a könyvkereskedés is a könyvkötészet is a nyomda siralmas sorsára jutott. Érdekes olvasnunk Beiméinek egy 1827-ben saját nyomdájában s kiadásakép megjelent nagy becsű művén (Mathes latin archaeologiáján Esztergom váráról, melyet alább tüzetesebben ismertetni fogjuk) ezt az impressumot; Strigonii Apud Josephum Beiméi. Caes: Reg: Priv: et Primatialem Typographum e t Bibliopolam 1827., mely utóbbi jelölés kétségtelenné teszi Beiméinek a könyvárusi, különösen pedig a kiadói pályán is kifejtett tevékenységét. A nyomdaüzlet meneteléről elég tiszta képet nyújt következő kimutatásunk, melyet Petrik nagy bibliographiája alapján állítottuk össze. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Petrik könyvészete az esztergomi nyomtatványokra vonatkozólag sem feltétlenül teljes, s hogy már csak az egy „Zelliger Alajos egyházi írók tárá"-ból bőven lehetne pótolni

1 a Petriknéi hiányzó esztergomi nyomtatványok számát, mit azonban több okokból mellőznünk kellett. — A Beiméi. József által 1820-ban alapított nyomda első terméke és pedig ez évről az egyes egyedüli : Rudnay érseknek egy latin pásztorlevele. Ebből aztán arra lehet következtetni, hogy a nyomda csak az 1820-iki év derekán kezdhette meg működését. — 1821-böl 5 nyomtatványunk van; 1822-ben már 22-ré emelkedik számuk, de 1823-ban 9~re apad le. — 1824-ről 14, 1825-röl 11, 1826-rol 10, 1827-ŐI 13 nyomtatványt ismerünk. S mig 1828-ban csak 9 a termelés, addig 1829-ben 24-re emelkedik. — Az 1830-iki esztendő 14, az 1831-iki 12 nyomdaterméket mutat ki. — Innen szemlátomást, hanyatlást kezdünk észlelni a nyomda termelésében. Az 1832-dik esztendőtől, bezárólag az 1838-dikáig, tehát hét esztendőn át mindössze csak 46 nyomtatvány került ki a nyomdából, vagyis évente átlag alig 7 nyomdatermék. Az 1839-Íki év, mint Kopácsy primás beigtatásának és az avval járó ünnepségek éve ismét 17-re felrökkeáti a termelést (közte 11 ünnepi alkalmi nyomtatvány az uj primás tiszteletére); de már az 1840-dik évtől fogva ismét tetemes apadás áll. be, ugy, hogy 1840-től — 1846-ig, tehát ismét hét esztendőn belül összesen csak 41 nyomtatványnyal találkoznak, vagyis évente átlag véve hattal. Csak az 1847-iki év, mint Kopácsy hprimás halálának éve, mutat ki ismét némi szaporulatot az ö 11 nyomtatványával, mely közt 4 a gyászünnepélyek alkalmából látott napvilágot. • A magyar szabadság felvirradtának örök emlékezetű esztendeje, 1848 sem hozott lendületesb életet a Beiméi nyomdájába; mindössze 7 nyomtatványt mutatván ki, mig a nagy eseményü 1849-diki évben a nyomdából egyetlenegy termék sem került ki, a miről méltán következtethetünk, hogy ez évben egészen szünetelt a nyomda. — Végre az 1850-diki év termelését mutatunk ki 12 nyomtatványnyal, s ezzel egyszersmind félbe is kell szakitanunk ezen pontos termelési statistikánk