Esztergom és Vidéke, 1893
1893-10-08 / 82.szám
nagylelkűségére, sem megyei vagy városi hatóság gyámkodó kezdeményezésére. Hála az Égnek, megérett ez a kor a társas munka, társas vállalkozás, társas tőkecsinálás eszméjének tiszta felfogására. Hadd alakuljon részvénytársaság! hiszen aránylag kevés tőke, kevés vállalkozási kedv, kevés üzleti szellem szükségeltetik egy ily kicsiny szabad királyi város igényeinek kielégítéséhez. Ha alacsonyra szabjuk egy részvény névértékét: ueyan ki nem venné őket biztos jó nyereség fejében? Ugy vagyunk a dologgal, hogy egy villamostársaság, a Siemens czég, hajlandónak nyilatkozott egy eshetőleg alakulandó részvénytársaság részvényeinek egy részét átvenni s ez által a siker reményét fokozni. Kell-e még enné', is nagyobb bizonyíték arra, hogy dús üzleti siker kínálkozik ? A pénzalap tehát igen könnyen biztositható. Városunk lelkesebb vezéremberei bizonyára pártjukba fognák a jó ügyet. Igy tehát most az a kérdés vetődik fel előttünk: kire bizzuk a tulajdonképeni munka végrehajtását? E kérdés nem nagy bökkenőt okoz. Rábízzuk a dolgot arra, a ki fővárosi villamos világítást legjobban s legelőnyösebben fogja végezni, a mi ezen munkálatok befejezése után csakhamar ki fog tűnni; vagy rábízzuk az ujabban alakult magyar villamossági részvénytársaságra. Kérdés tehát csak mellékesekre vonatkozólag lehet. Reméljük s hiszszük, hogy a tett nem soká fog késni. HÍREK. Esztergom, okt. 7. — Október hatodika. Egész ország gyászos emlékezetnek szentelte a mult pénteket, mint drága hőseinknek évforduló ünnepét. Mint mindenütt, a hol érző magyar sziv dobog a hazáért, úgy a" mi városunkban is gyászistentiszteletei tartottak a templomokban, sőt néhol még az utczán is leszomorkodott a gyász az itt-ott kifüggesztett fekete lobogókról. A ferenczrendiek templomában délelőtt mise volt, melyre megjelent a tanuló ifjúság, a városi és megyei hatóság, nagy és diszes ájtatos közönség, általában megjelent mindenki, a ki dolga felől engedhetett az áhítat és hazafiasság vonzalmának. Többi templomjainkban is megülték az emlékezetes napot. Az ország összes lapjai megemlékeznek az évforduló eseményeiről s fényes misékről és ünnepi beszédekről adnak hirt. — Angyal Kálmán doroghi segédlelkész az aradi vértanukért requiemet tartott ÍI táthi templomban. — Az új kaszárnya építésügye, mely iránt való érdeklődését a múltkori tisz telgés alkalmával ő felsége is kimutatta, serényen halad előre. A kisajátítási munkálatok már csaknem teljesen véget értek, sőt már a kisajátított házak bontásával is meglehetősen előre vannak. — Iskolaszék. Szent-Tamáson a róm. kath. elemi tanoda számára f. évi okt. n-én d. u. 3 órakor történik meg az ottani városház termében az iskol szék választása. A választók lajstroma a választást megelőző három napon, az ottani városházán megtekintésre ki leend téve. — Esküvő. Mezey Gizellát, Mezey Dénes főkáptalani főpénztárnok úr bájos leányát Dr. Rédly Sándor kir. aljárásbiró úr ma, szombaton délben vezette oltárhoz az esztergom-vizivárosi templomban. Az egyházi áldást és egybekötést főtisztelendő Mezey Rezső bajnai esperes-plébános végezte. Ugyan ö eskettette 28 év előtt a bájos menyasszony szüleit is. Mi is állandó boldogságot kívánunk az ifjú párnak í — Telefonunk elöfuetöi csigalassúsággal szaporodnak. Negyvenhét abonenssel nyitották meg július hónapban, és ez a városunk arányaihoz mérten tekintélyes szám reményt nyújtott, hogy rövid idő alatt túl leszünk az ötvenen, mikorra az állam a Budapesttel való összeköttetést igérte. Ma úgy állunk, hogy még mindég csak 48 előfizetője van a távbeszélőnek. Ugyan, kérdjük, nem-e megrögzött kisvárosi maradiság, hogy olyanok, akiknek igazán szükségük volna a telefonra, még mindég csak gondolkoznak, késnek és haboznak, hogy bevezessék-e Edison közhasznú találmányát. Meg mindég nem látjuk a létszámban a csendőrparancsnokságot, a gözhajóállomást, a füzitői vasút indóházát, több tekintélyes kereskedőt és tisztviselőt. Pedig a saját érdekükben, még inkább a közönség érdekében állana, hogy a hálózatba ők is bekapcsoltassanak. És: salus rei püblicae suprema lex esto 1 — Az új hid ügyében pénteken délután 4 órakor pénzügyi és jogügyi bizottsági ülés és tanácsülés volt. Ugyanezen ügyet még e hó 12-ike előtt városi közgyűlés tárgyává fogják tenni. — Hymen. Palkovics Sándor a somogybolhói uradalom kezelőtisztje eljegyezte beregszöllösi Szöllősy Esztike kisasszonyt, Szőllősy Kálmán nyugalmazott honvédhuszárezredes leányát. — Részvénytársaság. Bizonyára érdekelni fogja vagyonosainkat, kik részvények vásárlásával foglalkoznak, hogy a szegedi magyar kender és lenipar részvénytársaság, mely gyári vállalat hatszázötvenezer forintnyi alaptökével alapíttatott s hatszáz munkásnak ad állandó foglalkozást és kenyeret, — annyira felvirágzott, hogy üzemét most nagyobbítania kell s e végből háromszázötvenezer forint erejéig kétszáz forint névértékű és a börzén már jegyzett részvényeket bocsát ki. Az állami támogatásban részesülő vállalat a kendertermelésre a termelő gazdákkal szerződésre lépni hajlandó, kiknek termelési útmutatót s a termelőnek csiraképes, kipróbált olasz kendermagot (holdanként negyven kilónyit számítva) olyképen előlegez, hogy ennek értéke az év végén szállítandó kenderkóró árából hozatik levonásba. Ha a termelő gazda, ki hazai termést fogyaszt, a részvénytársaságba is belép: akkor egyszerre mint termelő, mint vevő és mint osztalékos szerepel s ily módon hármas haszonban részesedik, nem számítva, hogy mindezeken felül azon élvezetben részesül, hogy egy hazai vállalat pártolása által oly hazafias dolgot művel, mely Amerika felé gravitáló népünket itt a hazában marasztalni alkalmas. A gyár százhúsz ezer forintnyi munkabért oszt ki évenként. — Ajánljuk a derék vállalatot olvasóink figyelmébe. — A kolera. A fővárosi sajtó híresztelése alaptalannak bizonyult. Az a maródi katona, kire ráfogják, hogy kolerás, pénteken délután annyira jobban érezte magát, hogy kiment volna a maródi házból, ha eresztették volna. Az eset jelentéktelenségét s a félelem alaptalanságát jellemzi, hogy a katona-orvos feleslegesnek tartotta ezredesét a gyanús esetről értesíteni, annyira meg volt győződve, hogy kolera esete ki van zárva; s mire ezredese felszólította jelentéstételre, akkorára betege meggyógyult. —• A szépitö-egyesület dicséretes buzgósággal igyekszik azon, hogy városunknak, de különösen a szomszédos vízivárosi szigetnek minél csinosabb külsőt^adjon. E törekvése annál inkább méltányolni való, mivel a társulatnak nagyon csekély anyagi erő áll rendelkezésére. A 1 frtos tagdijakból csakugyan sok az, mit eddig is csinált. Most legújabban megvette azt a 900 zsák czementet, a mi a Dunában elsüllyedt, honnan búvárok hozták ismét fölszinre. Az egész zsák czement természetesen kökeménységüvé vált, s a szépitó-társulat evvel az ebszoritónál levő szigeti töltést fogja megerősíteni. — Kisajátítás a kaszárnyához. A Müller Gyula-féle buda-utczai ház megvétele tudvalevőleg a tulajdonostól egyezség utján nem sikerült. Akkor a tulajdonos által kért árat Esztergom város nem volt hajlandó megadni. Kisajátítási eljárásra került tehát a dolog, melynek ugy látszik Müllerre nézve szerfölött kedvező kimenetele lesz, amennyiben a város jóval nagyobb árat lesz kénytelen fizetni, mint az eredeti alku szerint. Ma indult meg Hegymegi törvényszéki biró vezetése mellett a kisajátítás. Mórász József esztergomi ügyvéd Müller képviseletében a n.agy. kir. államvasutak főmérnökét és műépítész^ nevezte meg szakértőül. — 0 római sir. A primási téglagyár agyag talajában nemrég a munkások több sirra találtak. Tudvalevőleg a téglagyár területén római temető volt, a melynek kiásatása már évek óta tart s onnan máitemérdek régiség került napfényre. Az imént talált sirok között egyikben nőnek csontvázára találtak, karjain karpereczek, nyakán gyöngysor volt, mellette a mécses feküdt. A talált tárgyakat e munkások e csontokról beszedték és elhurczolták, nagy kárára annak a múzeumnak amit a történelmi romokon épült Esztergomban fölállítani kellene. — Kosuth és a párbaj. Kossuth Lajos Magyarország legnagyobb politikai szelleme tudvalevőleg sohasem párbajozott. Párbaj nélkül ment keresztül sok viszontagságon és viaskodott ádáz ellenségeivel. Ma nem is tartják politikusnak, a kinek párbaja nem volt és a képviselőházban nem átallnak nyilt ülésen párbajügyeket szellőztetni. Deák Ferenczről sem jegyzett fel Klió párbajt. Azért vajha elérnék őket politukusaink az önzetlen becsületességben. — A győri Baross-hid megnyitása. Győri levelezőnk irja, hogy a m. kir. államvasutak pályateste felett épített áthidalást szerdán délután adták át a közforgalomnak. Az áthidalás rendkívül diszes és a m. kir. államvasutaknak országszerte elsőrangú miitárgya, melyet megteremtőjéről Baross-hidnak nevezték el. — A vármegyék javadalmazása, melyet a törvényhozás ez év folyemán 432,500 forinttal emelt fel, a jövő évben további százezer forinttal fog einelküdni. — Hymenhir. Dr. Murányi Ernő a fő és székváros egyik legkeresetebb fiatal ügyvédje, irótarsunk, Dr. Murányi Ármin ügyvédnek s a Képes Családi Lapok szerkesztőjének fia, e hó 3-án jegyezte el özv. Rosenthal Zsigmond n é, kedves és szép leányát. Gizella kisasszonyt. — Fölmentett biró és jegyző. Az E. és V. régibb évfolyamai ismertették már azt a hosszadalmas bünpert, amely Susik János dömösi jegyző és Zöld János dömösi biró ellen hivatali sikkasztás, közokirat hamisítás és csalás büntette miatt a komáromi törvényszék előtt megindult. Eredetben előttünk fekszik most ezen törvényszék, a győri kir. Ítélőtábla és a budapesti Curia Ítélete, amelyet nem késünk a meghurczolt biró és jegyző rehabilitácziójakép szintén nyilvánosságra hozni. Mindhárom fórum a két vádlottat egyhangúlag felmentette a vádak alól. Az ítélet indokolásából kiemeljük a következőket : A törvényszék több tanú vallomásával beigazoltnak találta, hogy Dömös községben az adópénzeket 1882. évtől 1885 szeptemberig rendszerint Fabi János ekkori községi biró vette fel és szállította az adóhivatalba; Susik János vádlott pedig csak az ö távollétében a felek iránti szívességből vett át olykor egyes adópénzeket, de a beszállítást soha nem teljesítette. Igy egy tanú vallomásából beigazolt, hogy Pintér András adóját Susik átadta Fabi Jánosnak. Más esetek is valószínűvé teszik a vádlott jegyző védekezését, hogy ö az összes általa átvett adopénzeket átszolgáltatta az időközben elhalt Fabi Jánosnak, annál inkább, mert úgy a vádlót büntetlen előélete, kifogástalan magaviselete, mint a hiányzó összeg csekélysége a jogtalan szándék fenforgása ellen szólnak. A Zöld Jánost terhelő két rendbeli hivatali sikkasztás vádjánál megjegyzi az ítélet, hogy azok egyike 1881, másika 1885. évből származik és 4 frtra, illetőleg 6 frt 24 krra, tehát igen csekély összegre vonatkozik. A többi Zöld János ellen emelt vád is a tanuk és saját vallomása által megdűl. Ezért a törvényszék mindkét vádlottat az összes vádak alól felmenti é s a felmerült költségekben a bűnvádi alapot terheli meg. Ez a törvényszéki ítélet 1892 decz. 21-én kelt. Ugyanígy ítélkezett a győri kir. tábla 1893 márcz. y-én, s a Curia 1893 szept. 6-án. Érdekes dátumok a magyar igazságszolgáltatás gyorsaságára ! — Szerelemből a halálba. Pécsről írják, hogy az onnét 5 órányira fekvő Oszró és Kisácsony faluk határában az elmúlt éjjel véres szerelmi dráma folyt le. Két unokatestvér: D á n y Gábor, III. éves pécsi joghallgató, a kisácsonyi reformá;us lelkész alig 21 eszíendős fia és Miskoíczy Ida, a nagykátai református pap gyönyörű fiatal leánya, kik már rég szerették egymást, halva feküdtek a községi erdő határában. A két szerelmes hulláját a falu csősze vette észre. A helyszínére sietett vizsgálat megállapította, hogy Dány a leányt halántékon lőtte, mig néhány lépésnyire tovább ő maga feküdt keresztüllőtt homlokkal. Dány pécsi lakásat a rendőrség lepecsételte, de t sem nála, sem lakásán irást nem találtak, melyben a megdöbbentő esetről felvilágosítást adott volna. — Hasznos tankönyv. A Győrffy János által szerkesztett „falusi iskolások olvas ó-é s tankönyve" czimü munkát — mely kizárólagosan a róm. kath. iskolák 3—6 osztályai s különösen az ismétlő iskolák számara a püspöki kar által előirt tanterv értelmében készült — Dr. Komióssy Ferencz Esztergom főegyházmegyei fötanfelügyelö a következő átirattal ajánlotta: 735. tanügyi szám. Győrffy János róm. tanitó által összeállított „falusi iskolások olv. és tankönyve" czimü művét az egyházi főhatóság részéről ajánlom. Esztergom 1893. szeptember hó 25-én D r. Komióssy Ferencz s. k. egyházm. fötanfelügyelö. A Lampel R. féle budapesti könyvkiadóczég ez okból a r. kath. iskolák igazgatóihoz fordult, hogy a hézagpótló s a kath. sajtó által rendkívül melegen fogadott munkát szives párfogásukba vegyék. Megjegyezi a kiadó, hogy a 12 ivre terjedő diszes kiállítású és kemény kötésű illustrált munka ára csak 40 kr. s minden megrendelt 10 példányra egyet ingyen mellékel a szegény tanulók között való kiosztás végett. — Virilistáink. Esztergom vármegye legtöbb adót fizető polgárainak névjegyzéke a jövő évre: 1. Vaszary Kolos, tudor, kétszeres, Esztergom, 51,793.48 frttal; 2. Metternich Richárd herczeg, Bajna, 8,162.58 frt; 3. Boronkay Lajos, okleveles ügyvéd, Esztergom, 5,352.90 frt; 4. Bródy Zsigmond, Béla, 3,836.57 frt; 5. Kobek István, Bátorkeszi, 3,786.8^ frt; 6. Krausz Izidor, tudor, kétszeres, Esztergom, 2,308.70 frt; 7. Luczenbacher István, okleveles gazda, kétszeres, 2,060.28 frt; 8. Beutum Ignáez, Nyerges-Újfalu, 1,679.35 frt; 9. Reviczky Károly, okleveles ügyvéd, kétszeres, 1,672.26 frt; 10. Braun Sándor, okleveles állatorvos, kétszeres, Karva, 1,351.46 frt; 11. Eggenhoffer József, Esztergom, 1,192.16 frt; 12. Héya Tivadar, okleveles ügyvéd, kétszeres,' Víziváros, 1,120.23 frt; 13. Frey Ferencz, iparkamarai kültag, kétszeres, Esztergom, 1,070.30 frt; 14. Mattyasovszky Kálmán, okleveles, ügyvéd, kétszeres, Esztergom, 920.60 frt; 15. Scháffer Béla, lelkész, kétszeres, Barth, 874.12 frt; 16. Grünwald Salamon, Párkány, 811.80 frt; 17. Geiger Ferencz, okleveles gazda, kétszeres, Nána, 798.20 frt; 18. Kollár Antal, okleveles ügyvéd, kétszeres, Esztergom, 744.IO frt; 19. Koperniczky Ferencz, lelkész, kétszeres, Nagy-Ölved, 741.12 frt; 20. Riedly István, Nyerges-Újfalu, 714.04 frt; 2r. Btnetter József, Bátorkeszi, 645.18 frt; 22. Szalay Béla, okleveles gazda, kétszeres, Bajcs (Komárom m.) 634.90; 23. Szalay József, okleveles gazda, kétszeres, Jánosháza (Nyitra m.), 634.90 frt; 24. Schalkhász Ignáez, Esztergom, 595.74 frt; 25. Holdamf Sándor, Süttö, 588.81 frt; 26. Dr. Vargha Dezső, lelkész kétszeres, K.-Gyarmat, 571.86 frt; 27. Nérey Kálmán, okleveles gazda, kétszeres, Karva, 568.20 frt; 28. Geleta István, Bény, 564.43 frt; 29. Lindtner János, Szent-Tamás, 561.66 frt; 30. Pisuth István, okleveles ügyvéd, Esztergom, 557.96 frt; 31. Mórász Antal, lelkész, kétszeres, Kéménd, 545.54 frt; 32. Mattyasovszky Lajos, okleveles gazda, kétszeres, Víziváros, 52326 frt; 33. Wargha Benedek, Esztergom, 519.12 frt; 34. Klement István, Párkány, 512.83 frt; 35. Müller József, Süttö, 500.02 frt; 36. Hazai Ödön, Bény, 491.55 frt; 37. Schiller József, Bény, 488.99 frt; 38. Székesváry Imre, lelkész, kétszeres, Köbölkút, 476.44 frt; 39. Komlósy Ferencz lelkész, kétszeres, Muzsla, 474.54 frt; 40. Dr. Burián János, okleveles ügyvéd, kétszeres, Esztergom, 471.91 frt; 41. Jezsó Mihály, lelkész, kétszeres, Szölgyén, 468.48 frt; 42. Vimmer Imre, okleveles gazda, ügyvéd, kétszeres, Muzsla, 450.42 frt; 43. Eggenhoffer Béla, Táth, 437.69 frt; 44. Hartman Márton. Gyiva, 433.39 frt; 45. Rudolf Mihály, iparkamarai kültag, kétszeres, Esztergom, 432.06 frt; 46. ifj. Seres János, M.-Szölgyém, 430.79 frt; 47. Franki Vilmos, Párkány, 428.93 frt; 48. Meisermann Ignáez, lelkész, kétszeres, Bátorkeszi, 421.56 frt; 49. Dr. Hutt Árpád,okleveles ügyvéd, Esztergom, 416.16 frt; 50. Havasy Imre, okleveles ügyvéd, kétszeres, Esztergom, 413.22 frt; 51. Wimmer Ferencz, Víziváros, 408.35 frt; 52. Szekér József, Párkány, 408.26 frt; 53. Andrássy Cyula, Gyiva, 398.35 frt; 54. Fürst Adolf Bátorkeszi, 397.56 frt; 55. Schrank Salamon, Párkány, 397.05 frt: 56. Azsaltovics Imre, Farnád, 391.89 frt; 57. Mészáros Károly, oki. ügyvéd, kétszeres, 391.66 frt; 58. Dr. Feichtinger Sándor, oki. orvos, kétszeres, 38926 frt; 59. Brutsy János, iparkamarai kültag, kétszeres, Esztergom,