Esztergom és Vidéke, 1893
1893-03-09 / 20.szám
Egyetem Esztergomban. Néhány évtizeddel ezelőtt, a tanügy lelkes barátai belátva azt, hogy a régi gymnásium helyiségei, a kor fokozódó követel menyeinek eléggé már meg nem felelnek, egy uj, nagyobb és tágasabb tantermekkel bővelkedő intézet építésének eszméjét pendítették meg. Voliak, kik a kezdeményezés nehézségei felelt való. töprenkedéseiknél tovább nem jutottak, voltak, kik az eszmét megvalósíthatónak, de olyanok is, kik azt egyáltalában szükségesnek nem tartották. Igaz, évtizedek multak el már azóta, de az épület ma áll. Evek hosszú során át tervezgettünk, üléseztünk, szavaztunk és leszavaziattuuk, mig végre, habár lassan, de annyira juloiiunk, hogy nemsokára látni fogjuk az emelkedő foldhányási, a félmilliós kaszárnya alapjainak ásásánál. Emberemlékezet óla érezzük forgalmunk fennakadását, zsibbadását a téli évad alatt, melyet a természet fagyos keze mér reánk s amely hajóhídunkat kikötőbe szorítja. Ezrekre menő károkat szenvedett kereskedelmünk, iparunk, de megnyugodtunk benne, mintha mindez, hogy igy legyen, a sors könyvében volna megírva. Megtörtént, hogy egy-egy komoly gondolkozású fő álmodni merészelt arról, hogy mikép lenne, ha állandó hidunk lenne", de az álomnak is merész gondolatot még csak közölni sem merte mással, oly hihetetlen és megvalósithatlannak látszott az, bogy a Duna városunknál valaha áihidaitassék. Az állandó összeköttetés hiányának káros következményeit megszokott teliéi ellenségünk bői, egy phántásiának tetsző hir, sőt nemrégiben az állandó hid eszméjének realizálása ébresztett fel, s a hihetetlen, rövid idő múlva a való kéjiében fog előttünk állani. Sok jó és hasznos gondolat szülemlett már meg minálunk, de amellyek kivitele, valljuk meg őszintén, nem a kezdet nehézségein, mert ennyire nem is vittük, hanem a közöny zátonyán feneklett meg. Üveg, posztó, hajó s egyébb gyárakról, városrészeink egyesiiéséről hallói tünk regélni, de mely regéket a tények cáfolata nem követte. Idegenek, vidékiek, külföldiek tették meg a kezdeményezés lépéseit, s mi a helyett, hogy tárt karokkal, érdeklődéssel közelediünk volna eléjük, vártuk, hogy mikor látjuk a gyárakat füstölögni. Igy kallódott el már sok jó eszme, s ennek következtében fosztaitunk meg már nem egy ízben attól, amink már volt. Jelen sorok cime sokak előtt csak nagybangzásu frásisnak fog látszani, s az eszme ott fogja talán sírjál lelni a közöny elleni harc mezején, de kötelességünk készt, arra, hogy mindamellett foglalkozzunk vele. A megvalósításban hihetetlennek látszó eszmét a legutóbb lezajlott képviselőválasztások alkalmával egyik képviselő jelöltünk pendiielle meg. Bőven fejtette ki, hogy Eszlergom, mint a prímás székvárosa, gazdag érseki könyvtára, a fővároshoz való közelsége slbnól I fogva méltán tarthat igényt arra, bogy az egyetemi intézmények decentralizálásánál első sorban vétessék figyelembe. Nemrégiben, a fővárosi egyetemi építkezések céljából egybeült ankettek megtartásakor, egyik fővárosi lap vezércikkben foglalkozott az építkezésekkel, s egy, Pécsett vagy Esztergomban felállítandó egyetemről. Messze van még ugyan, hogy e kérdéssel behatóbban, de talán nem korai, bogy azzal elvileg foglalkozzunk, annál is inkább, mert e kérdésnél Esztergom nem egyedül áll. Rajtunk múlik, hogy idejekorán biztositsiik magunknak a kormány figyelmét, hogy annak idején — mi elég bizonytalan — egy lépéssel el ne maradjunk. Az esztergomi katholikus kör megalakulása. Folyó hó 5-én tartotta a «Fürdő» vendéglő emeleti termében a katholikus kör megalakulását, mellyen gróf Eszterbázy Móric is jelen volt. Mielőtt az alakulás megtörtént volna, Esterházy a következő beszédet intézte dr. Majer István ideiglenes eluöahöz s a jeleuvollakhoz : Méltóságos uram ! Mélyen tisztelt uraim ! Engedje meg, hogy a budapesti kath. kör nevében legmélyebb köszönetemet fejezzem ki azon kegyes, szívélyes szavakért, a melyekkel rólunk e pillanatban megemlékezni méltóztatott. Legyen meggyőződve, hogyha visszatérünk Budapestre, jelentést teszünk a választmánynak, a mely bennünket kiküldölt,, azon kegyes fog;idtatásról, a melyben itt Esztergomban részesültünk. Legyen meggyőződve, hogy nemcsak bámulói leszünk az Esztergomi katholikusoknak, hanem igyekezetünk oda fog törekedni, hogy mindig hü munkatársai legyünk az esztergomiaknak. (Éljenzés.) Mélyen tisztelt közgyűlés ! Midőn éh. rövid két héttel ezelőtt azon szerencsében részesültem, hogy a soproni kath. nagygyűlésen elnökölhettem, bezártam ama gyűlést azon szóval : viszontlátásra. Ezen bucsu szavakat intéztem Sopron kath. közönségéhez, de kinyilatkoztattam akkor is mindjárt azon reményem, hogy ezen búcsúszavak Magyarország kilenc millió kalholikusailioz szólnak. De mikor ón Sopronból távoztam, nem reméltem, hogy oly rövid idő alatt azon szerencsében részesülök, hogy oly lelkes magyar kath. városban fogok megjelenhetni s itt katholikus meggyőződésemnek önökkel együtt kifejezést adni szerencsés leszek. (Élénk éljenzés.) Midőn ón e pillanatban méltóságodhoz köszönő szavaimat intézem, engedje meg, hogy ugyanekkor folytatólagosan önök élőit is mélyen t. uraim köszönetemnek kifejezést adjak azon kegyes meghívásért, mellyel bennünket, a budapesti kath. kör tagjait, megtisztelni szívesek voltak. Midőn Budapestről eljöttem, egy kérdés foglalkoztatott engem, azon kérdés, a melyet a nagy világban a katbolikusok millióihoz mindig intézni akarok s ez: «Mit akartok katbolikusok?* T. közgyűlés, ha végig tekintek e teremben összegyűlt kath. férfiak során, a válasz nem nehéz. Az önök megjelenése adja meg reá a vá-> Az „Esztorgom és Vidéke" tárcája. TEMETÉS ELŐTT. Szegény édes nővér! Hát véged van véged ! Meghaltál örökre! Mint sajnálunk téged! Férjed, gyermekeid, egész rokonságod És nénéd siratja szomorú halálod. Siratunk, sajnálunk ! Oh snjnállak téged, Oh ! a fájdalomnak tüze nagyon éget, S leginkább az sajog kínlódó lelkemben, Hogy temetésedre sem lehet elmennem, Mert azt susogná a világ piszkos szája ; Nini 1 nincsen neki tisztes gyászruhája. HÉLI. — Irta : V. — Az ajtónyikorgás fölverte félálmából. Nem aludt, csak behunyt szemmel hevert ágyában és elkábult a reárohauó képek zavarától. Az elmúlt nap eltorzulva száguldott el előtte ; csupa szertelen kép, csupa ijesztő emlék. Alig, hogy belekapaszkodott az egyikbe, reátört a másik s utána a harmadik s a negyedik és a többi. Megpróbálkozott mindazzal a fogással, a melyekről azt hitte, hogy talán belesegítik az alvásba. Megfordította a vánkosait, hátha csak azért nem tud elaludni, mert meleg az ágya. A hűvös párnák csakhamar megmelegedtek, a ráncok megint nyomták a testét s a képek csakúgy zavarták mint azelőtt. Meggyújtotta a gyertyát s olvasni kezdett. A mondatok nagyon hosszúak voltak s tele voltak szavakkal, a sok szó közül egyetlen egy sem volt olyan, melyet megértett. Hanem azért tovább olvasott, hogy kifaras/.sza a szemeit. A fáradt szemek le is záródtak, de az álom kerülte őket s nem csalogatta rájuk az imádság sem, az a kétségbeesett könyörgés sem, mely tele volt a nyugalomra vágyó epekedéssel. Aludni, aludni . . . A vágyakozása hangossá lett. Maga sem tudta, hogy ezt a szót egyre mondogatja, hogy néha kétségbeesetten kiáltja, néha fáradtan rebegé: Aludni . . . aludni . . Belemarkolt vánkosába, arcát vadul a puha tollúba szorította s a szenvedéstől elmámorosodva, könnyezve, fuldokolva, öntudatlanul beszélt önmagának a maga boldogtalanságáról. S aztán a mámorosok módjára morfondírozni kezdett. Hogy ez a szüntelen szenvedés igazságtalanság, hogy világéletében nem tett rosszat, hogy ném érdemli meg ezt a nyomorúságot. Hiszen ugy küzdött, akárha férfi lenne, hiszen nem egy olyan férfit ismer, aki a nagy terhek alatt öszszeroskadt volna, Ő pedig elviselte őket és fölnevelte a gyerekeit s ezer megalázást türt és nem vált soha senkinek teherül. Okoskodásába belekapott egy-egy kon( krét eset emléke s maga utan vonszolta a vele összefüggőket. Istenem, istenem csak egy órányi álmot, csak egy órányi ön tudatlanságot, osak egy órányi nyugalmat. Az ágya szélére ült, kezébe hajtotta fejét s belebámult a sötétségbe. A nagy feketeség ott, a hová tekintete ért, megritkult s lassan-lassan szürkeséggé vált. Egy kis derengő sziget a sötétségben. A sziget pedig egyre nagyobbodott, a derengés élesebbé lett és meglátszottak benne a bútorok s a székeken heverő ruhák . . . jíides istenem, már hajnalodik s nem aludt egy percnyit sem s megkezdődik mindjárt a holnap, a rettegett jövőnek első napja. Merőn belebámul a derengő világba s egyszerre bámulásának tudatára jut s eszébe jut megint minden, a mit a bámészkodás alatt elfelejtett, a tegnap este, a bátyja szavai, az a kegyetlenség, melylyel a gazdag ember egy egész óra hosszat sértette, megalázta, a lelkében gázolt. Az egész fájdalom egybe tömörült s egész erejével egyszerre ront rája. Valami kábaság-féle fogja fel, összezavarja emlékezését és elszédíti. Két kezével ágya szélébe kapaszkodik, nehogy leroskadjon. S aztán fáradtan, tehetetlenül dűl vánkosára. Megszűnt a derengés, megint sötét a szoba. S ez a sötétség végtelen, túlterjed a falakon, a városon, minden határokon s uralkodik az egész nagy világon és temérdek súlyával szorítja Martba fejét, mellét s azzal fenyegeti, hogy összenyomja. Egy végtelen világ közepében van s ez a világ tele van kószáló emlékek, fenyegető képzetek rémeivel. Bármerre fordul, mindenütt ez a végtelenség, a merre néz, mindenütt ez a forgó, izgó mozgó feketeség. Hiábavaló minden keresés, minden reménykedés. Ez a tudat megszegi erejét. Tehetetlenül hever ágyában s várja, hogy mi lesz. A kábultság eluralkodik rajta. Elszenderül. Az a nyugtalan féláloin fogja el, a melyben az alvó tudja, hogy alszik, melyben meghall mindent, a mi körülötte történik, de érzi, hogy ezen a körülötte levő világon kivül van. Az előszoba ajtajának nyikorgása fölverte álmából. Tudta már a támadó zajnak egész sorát. Az ajtó nyikorgás után széktologatás következik, aztán járás-kelésnek zaja. A fia éjjel néha félóráig is eljárkált, mig lefekszik. Az anyja vére. A nappal nem engedi át könnyen az éjszakának. Vámot kér érte. Az emlékezet nem vár holnapig, már ma kezdi meg bontogató munkáját. Martba elfelejti a maga buját s azon töprenkedik, hogy mi bánthatjafiat. Lehetetlen, hogy anyagi gondok, hiszen ő eleget ad neki, hogy nyugodtan fejezhesse be tanulmányait. A tanulmányoknak valamikor végük lesz. Géza irodát nyit s akkor talán megszűnnek az ő bajai is. A husz esztendei özvegységnek szenvedései nem vesztek kárba. Milyen kis fiu volt Géza, mikor az apját eltemették ! öt esztendős, ma pedig derék egészséges ifjú. Nem kell szégyenkeznie társai előtt, egyenlő rangú velük, ha az anyja szegény asszony is. Mint független ember léphet az életbe* Az anyja nem engedte soha, hogy valaki beleavatkozzék a nevelésébe. Dolgozott érte vaserővel és megalázkodott érette, de a fiát ném érte soha megszégyenítés. Az este is azért támadt rá bátyja, amiért a fiát urnák nevelte. — Könnyelmű ember, kitartatja magát az anyjától, ahelyett, hogy dolgoznék. Nekem semmi kedvem* hogy kitartsalak benneteket. # Városi megyei érdekeink kö/iöuye * • ° MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER : °" J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HltfDETÉsEK l teu* 100 szóig 75 kr, 100DUNA-UTCA 48. SZÁM, tól ' mA % 1 frt 50 ,tr ' m M 30ÍM s 2 frt 95 krELŐFIZETÉSI ÁR: hova a lap ^..|i«ini ieszét Mftg közlemények kald«nd8k. Bély egdíj 30 kr. Egész évre 6 fit — kr. „ . . -,7; u 1 u A T A 1 MAGÁN HIRDETÉSEK megállapod >s szerint legjutányosabFél évre 8 'írt'— ke. K I A U U - ti I V A I AL: bau közöltetnek. Negyedévre 1 frt 50 kr HZEiJHKNYl-TÉlí *í32, — Egy SZám ára 7 kr. hová Isip lina'a'os <•« m»£|ói hintései, n. nyilHéilie szánt közte- NYlLTTÉR sora 20 kr. g .. ,, , . () menyek, el">lb <'t< ; *i pénzel; < J 8 reklaiiiáán»k ffi'é/.íiin«k ^ j}
