Esztergom és Vidéke, 1893

1893-02-23 / 16.szám

HÍREK. — Dr. Helc Antal polgármester felfüggesztéséről városunkban elterjedi hirre vonatkozólag, a való lényállásnak megfelelőleg adjuk n következőket. Tény ü<) gy * polgármester hivatalos ügyei­nek vezetése alól ideiglenesen fölfüg­gesztetett, de az ok, mely a felfüggesz­tésnek alapul szolgált, a felfüggesztés pillanatában már meg is szűnt. A fel­függesztés oka ugyanis az, hogy a folyó évi városi költségvetés még beterjesztve nem lett. A költségvetés még mult év december havában készen volt, és sokszorosítva a városi képviselőknek már megküldetelt, s e részben a pol­gármestert mulasztás nem terheli. Ter­heli annyiban, hogy letárgyalva nem lelt a városi közgyűlésben s felterjesztve. Ennek oka azonban a polgármester­nek a városi tisztikar iránti jóindulatában keresendő, mert az volt, szándéka, hogy az uj szervezési szabályokat a költség­vetéssel együtt fogja tárgy a Itatni, hogy a tisztikar régi óhaja végre teljesüljön. A felfüggeszt és megérkezésekor azon­ban már a szervezési szabályok is ké­szen voltak. A pénzügyi bizottságban már letárgyalt költségvetés a mai vá­rosi közgyűlésen fog tárgyaltatni. A fővárosi sajtóban megjelent azon alap­talan vád folytán, mintha 10.000 20.000 frt hiány volna a pénztárban, a polgármester azonnal a legszigorúbb pénzt árvizsgálatot kérte foganatosítani, mit Kemónyfy h. polgármester azonnal el is rendelt és az Keményfy János tanácsnok, dr. Földváry István városi főügyész, Docy Antal számvevő, Szabó József pénztárnok, Hajnaly G-yula el­lenőr, Éothnagel Ferenc aljegyző, to­vábbá Brenner József és Marosi József pénzügyi bizottsági tagok jelenlétében hétfőn d. u. 3 órától esti 7 óráig meg­tartatott, mely alkalommal a házi és állami adó pénztár, a város tulajdonát képező, valamint a város kezelése és felügyelete alá tartozó alapok és ala­pítványok pénztárainak nemkülömbeu a letét, továbbá az árvás pénztárak vé­tettek a polgármester kérelme folytán a szokottnál felette szigorú és beható vizsgálat alá, mit a bizottság a legna­gyobb rendben talált. Ezek végeztével a bizottság a készpénzen felül az összes takarók betétkönyveket, értékpapírokat és államkötvényeket nemcsak kómpróba utján, de a számadásokkal összehason­lítva, tételről tételre megszemlélte, megszámitotta és rendben lévőknek ta­lálta s konstatálta, hogy a pénztárból egy krajcár sem hiányzik. A megejtett pénztárvizsgálatról felvett egyik ere­deti jegyzőkönyvet jelentés kapcsán azonnal beterjesztette a tanács az alis­pánhoz, mig a minisztert a vizsgálat eredményéről sürgönyileg értesítette. A polgármester és pénztárnok rehabilitá­lása érdekében egyelőre ennyit közölni kötelességünk késztet, de ugy tudjuk, hogy az érdekeltek a sajtó bíróságnál, fognak elégtételt kérni. A tett vizsgálat után a városi tisztikar tisztelgett a pol­gármesternél, biztosiiván őt tovább iés renditbetlen bizalmáról és ragaszkodá­sáról. Ugy értesülünk, hogy a lakosság ovációban fogja részesíteni a közbizalom és tiszteletnek örvendő polgármestert. — A hercegprímás doktori okle Vele. Emiitettük lapunkban, hogy a budapesti egyetem tanácsa, a hittudo­mányi kar hozzájárulásával, az egyházi irodalom terén kifejtett irói munkássá­gának elismeréséül, a hercegprímást tiszteletbeli tudorrá választotta meg. Az egyetemi tanács, már el is készítette a hercegprímás tudori diplomáját. A pergamentre irott oklevelet n»gy disz­szel állították ki. Tokja cbamois-sziuü disznóbőr, sarkain kék-fehér email­diszitésekkel. Köíepéu a biborosi kalap íés alatta a hercegprimás monogrammja látható. Az oklevélről ezüstbe foglalt pecsét csüng alá. A pompás diplomái az egyetemi tanács nevében a napok­ban küldői isóg fogja átadni a herceg­prímásnak. — Püspöki konferencia. Vaszary Kolos hercegprímás f. hó 19-én kül­dölte szét a püspöki konferenciára szólló; nyomtatott meghívókat. A püspöki kar] e hó 28-án délelőtt 10 órakor ül össze a! tárgyalások megkezdésére, a hercegprí­más budavári palotájában. — Az állandó nagy-dunai vashíd ügyében, a szomszédos községek érde­keltségéből egy több tagu küldöttség megy ma le a fővárosba avégből, hogy a kereskedelemügyi ministeriiél az épí­tendő vashidra vonatkozólag, a szom­szédos községek érdekeinek figye­lembevételét kérje s hogy ez ügyben egyúttal egy memorandumot nyújtson át a ministernek. Tisztelegni fog a küldöttség ő eminentiájánál a herceg­prímásnál is, hogy jóindulatú támogatását, kikérje s egyúttal a hercegnek is egy emlékiratot nvuitson át. — A pápai hymnus szerzője. Min­denikünk tudja, hogy Bellovits Ferenc reáliskolai tanár ur, vagy városszerte népszerű nevén a kedves «Belo bácsi* Esztergomnak pár évtized óta legtevé­kenyebb, legkedvesebb ós legtöbb érde­met szerzett embere. Szinte rászoktunk már, hogy az elkényeszteiett gyermekek arroganciájával várjuk mikor Esztergom társadalmi, de különösen zenei életé­ben valamit valakinek tenni kell, hogy ez a valaki mindig a jó Belo bácsi legyen. Tudjuk ezenkívül, hogy ő Esztergomnak nemcsak leglelkesebb muzsikusa, legszorgalmasabb társadalmi tényezője, hanem legszerényebb lakosa is. Es épen ez az oka annak, hogy va­lamit most. már nem tudunk. Még pedig az, hogy Bellovits Ferenc nem­csak muzsikus, hanem egyúttal zene­szerző is. — A Loo-jubileum vasárnapi nagy hangversenyén méltó feltűnést keltett a műsor legelső darabja, mi a a pápai cimer alatt egyszerűen «Pápai Hymnus»-nak volt jelezve a szerző megnevezése nélkül. Nos, nem köve­tünk el indiskréciót, ha eláruljuk, hogy ezt az erőteljes kompozicióju, tömör, ódai szárnyalású zenét Bellovits Ferenc kom­ponálta és ajándékozta a főkáptalan hangversenyének. Hogy mi első müvé­nek tartottuk, ebben az ő szerénysége a hibás, de bogy ne legyen az utolsó, ezt mi is, tisztelőivel együtt., őszinte szívből kívánjuk. — A kerületi betegsegelyzo pénz­tárak levelezéseire nézve a kereskedelmi minister 90508. számú leiratával tu­datja az érdekelteket, hogy nevezett pénztárak levelezéseinek porlomentes­sége ügyében a posta- és távírda hi­vatalokhoz rendeletet bocsátott ki. — Az országos tanítói nyugdíj­alap részére, mint tudjuk, elrendelte a miniszter, hogy a községi iskolába járó minden egyes tanuló havonként 15 krt köteles befizetni. Ezen intézke­dése a ministernek arra adott okol, hogy több szülő ennek folytán gyerme­két iskolába nem járatja. Ez ügyben tanfelügyelőnk a közigazgatási bizott­ságnak jelentést tett, moly 123/893. kb. szám alatt kimondotta, illetve figyelmezteti a szülőket, hogy a tanu­lók nián fizetendő 15 kr akkor is be­fog hajtatni, ha az illető tanuló az is­kolába nem is jár. — A nagy dunai közlekedésünk, amennyiben a Duna Esztergomnál jég­mentes, f. hó 22-től ismét a rendes csavargőzös járatok által közvetíttetik. — A pápai jubileumról szóló t«»r jedelmesebb tudósításunkat, tórszüke miatt jövő számunkban közöljük, miért szives elnézést kérünk. — Városi közgyűlés lesz ma 9 órakor, melynek egyik fő érdekességü tárgya az idei költségvetés tárgyalása lesz. A közgyűlés, mint előre jeleztük, f. hó 22-ére volt eredetileg tervezve, mi utóbb változást szenvedett. — Halálozás, özv. Krechnyák Jó­zsefné szül. Miedier Anna asszony teme­tése nagy részvét mellett f. hó 19-én volt. — Esztergomi színműíró. G-arai Károly budapesti nagykereskedő egyszer a nemzeti színházból hazament elcsú­szott és kisujját törte. Szerencsére asze­kurálva volt a kissujja és egy bizto­sító társaság több ezer frtokat fizetett Grarainak fájdalomdíjul. Ezt a dijat aztán szín műi pályázatokra tűzte ki a nagylelkű színházlátogató. Nemrég dön­tött a bírálat a népszínházi színdara­bok sorsa fölött. Hogy mért mondjuk mi ezt itt el, annak oka, hogy a pá­lyázat 22 megdicsért darabja közt van egy, «Az uri paraszt* cimű, melyet Haugh Béla, lapunk buzgó munkatársa irt. «Az uri paraszt* némileg szokat­lan niou is haladt, a mennyiben rím­telen alexandrinokbnu kidolgozva s a bírálat szerint «jó versekben irt jóizű népies dolog, nagy ambícióval irva», csak a színpadra való alkalmazás ellen van a kritikusoknak némi észrevételük. Őszintén gratulálunk ! Vízállás. A mai nap folyamán érkezett nagy­számú sürgönyök közül közöljük a fon­iosabbakat kivonatban. Piszke 10 ó. 30 p. Yiz njból árad, Karva vizzel van körülvéve. Dunii jégmentes. Szob 10 ó. 50 p. Jég áll, viz apad, Szob felett jégtorlasz. Komárom 12 ó. 20 p. Vízállás 505 cm. Jég zajlik. Budapest 1 ó. Pozsonynál v. á. 440 cm. jégzajlás. Komáromnál v. á. 507 cm. jégzajlás. Budapesten v. á. 511 cm. jégmentes. Felette ós alatta jég áll. Vác 4ó. 40 p. v. á. 474 cm. Jég áll. N a g y m a r o s 5 ó. 10 p. jég el­indult v. á. 476 cm . K o m á rom 5 ó. 35 p. v. á. 508 cm. Jég zajlik. Nyerge s-Uj fal u 6 ó; 46 p, viz emelkedik Sziget s község közt zajlik. Viseg rád 7 ó. 20 p. Jég 4 ó. 45 p. megindult v. á. 550 cm. Roha­mosan árad. * Szob 5 ó. 45 p. jég megindult, nagy áradás. Visegrád 6 ó. Jég megált. viz rohamosan nő. Maros 6. o. 10 p. Jég megindult, v. á. 476 cm. Maros felett jég áll. Szob 7 o. 8 p. Jég megindult. Viz árad. Szob 8 ó. Jég torlaszok nagyrésze elúszott. Lassú áradás. Vác 7 ó. 50 p. Jég 7 órakor meg­indult, v. á. 530 cm. Nyerges-Újfalu. 8 ó. 20 p. Viz árad. P i s z k e 8 ó. 5 p. Víz rövid idö alatt nagy mérvben apadt. N a g y-M a r o s 9 ó. 45 p. Jég 6 óra óta zajlik, viz lassan apad. V. á. 547 cm. Vác 9 ó. 40 p. Jég megy. V. á 556. Esztergomnál a jég 21-éu délután indult el. 22-ón délután s /*5 órakor érkezett meg s haladt el Esztergomnál nagy robajjal a felső jég egy része. A jég mindent mi útjában volt tört és zúzott. A viz rohamossau nőtt elárasztva a sziget nagy részét. 5 órakor ' este 516 centiméter volt a v. á. 8 órakor este 520 cm. 9 órakor lassú apadásnak indult a viz, mely la­punk zártakor 11 órakor 504 cm.. Megjegyezzük, hogy a kir. várost víz­mérce után jelzett viz álláshoz 40 cmter hozzá adandó, bogy az a többi víz­mércével arányban legyen. Lapunk zár­takor a város lakossága nyugodtabb. JSZERKESZTŐI ÜZENETEK. K—n. Helyben. A vers nagyon roaz, de mivel azt méltóztatik írni, hogy eset­leg díjazás mellett közötjük, már átadtuk a kiadóhivatalnak. Tessék ide fordulni, bi­zonyosan hozni fogja a Nyilttérben a szo­kásos feltételek mellett. Alicehoz. Budapest. Jönni fog Üdvözlet ' Felelős szt. esztff: NÓG- AŰI JEIVÖ H I R U K T £ S E K. Henneberg 6. (cs. kir. udvariszái­litó) selyemgyára Zürichben, pri­vátmegrendelóknek közvetlenül szállít: fekete fehér, ós színes se­lyemszöveteket', inéierenkint 45 krtól II frt 65 krig postabér és vámmen­tesen, sima, csikós, kockázott ós min­tázol lakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 kü­lönböző szin s árnyalatban.) Minták posta fordul óval küldetnek. Svájcba címzett levelekre 10 kros és levelező­lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. 5T0WASSEB J. cs. és kir. hangszergyáros. Egyedüli szállítója az ösz­szes budapesti katonai zene­karoknak, valamint több vi­déki színházaknak stb. stb BUDAPESTEN, II. kerület, Lánchíd utca 5. szám. Ajánlja a n. é. zenekedvelő közönségnek és zeneegyesületeknek saját gyártmányú hegedűit, gordonkáit, nagy bögóit, cimbalmait, továbbá mindennemű fuvó- és verő" hangszereit s azoknak alkatrészeit. Ariston 8, 10 és 24 frt. Kóták 20 és 50 kr. —. Phönix 14, 20 és 40 frt Kóták 50. 60 és 70 kr. — Wniabh Poüphon 10, 16, 30 frttól 50 frtig. Kóták 30, 50 kr és 1 frt. — Simphonium 5, 18, 30, 40 és 50 frt. Kóták 30, 50, 60 és 70 kr. — Leg­újabb úgynevezett népcitera, mely hangszer egy óra alatt könnyen megtanulható, 2 frttól 10 frtig. Harmonikák 2 frttól feljebb. Mindennemű javítások gyorsan, jó^éa olcsón eszközöltetnek. Képes árjegyzék kívánatra bérmentve megküldetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom