Esztergom és Vidéke, 1893

1893-12-31 / 118.szám

pátriájának megoldásra váró kérdései tekintetében is bizva-bizunk, hogy azt jelentékenyen előbbviszi ez az uj esztendő. Remény és igéret napja van ma. Reményeinket kifejeztük e sorokban, végül a magunk részéről is tehetünk egy Ígéretet, hogy az új évben is rendületlenül fogunk küzdeni azoknak az eszméknek érdekében, melyek munkába inditottak. Vajha ennek az évnek csak nagy sikereiről lehetne beszélni! CSARNOK. Kéziratok. — Dilettáns irók figyelmébe. — A legcsodálatosabb dolgok egyike minden bizonynyal, hogy az is irkál, akinek nem okvetlenül kell, mig ellenben a burgonyaszedéshez senki sem jelentkezik önkéntesen. Egyike ez a világ furcsaságainak. Az emberek ahelyett, hogy sétálni mennének, vagy időtöltésből versenyt futnának a vasút kocsijaival, tollat fognak és sok betűt rakván egymás mellé a papirosra, örülnek neki. Mindenesetre megfontolandó dolog volna pedig egy kalapácsosai a kézben beverni a kerítés azon szögeit, amelyek félig kiállnak s elszaggatják a ruhát, azonban ez nem tetszik. Inkább csak a papirra teszik le azon gondolátokat, amelyek kiállnak a fejükből s igy jut a szerkesztőség több tagja azon szerencséhez, hogy ilyen erőszakkal letört gondolatokkal foglakozik, A szerkesztő igen szelíd ember, azonban e tekintetben kíméletlen s aki egy halom kézírást kap olvasásra, teljes joggal követelheti a többitől, hogy ezen a napon figyelemmel legyenek iránta, ne háborgassák, a gyufáját ne hordják el az asztalról, ne kérdezzék tőle, hogy N. N. ur tanácsos-e, vagy osztálytanácsos, hogy a várfalu-toplányi képviselőtestület az egyházpolitika mellett nyilatkozott-e, mert az tökéletesen beteg ember. Serdültebb ifjúságunk az a része, mely már tul van Fenimore Cooperen s Jelky Andráson, a szünidő alatt kétségbeejtő szorgalommal képezi ki magát abban, hogy családi szerencsétlenséget okozzon papíron s olyan dolgokat írjon meg, amik újságban napvilágot lássanak. Azután jönnek levelek, vastag és tekintélyes külsővel, amelyeknek novella a tartalma s mellette van a szerény-hangú kísérő levél, hogy ha jónak találtatnék, tessék kiadni. Természetesen a törekvő Louis rokokó dámai (csupán a rizsporozott vendéghaj meg a bő rokolya hiányzott róla) illedelmes complimentet csinált előttem: — Áh Lenczi úr I Szép hogy meglátogatott, Örülök. — Nita, ön igen kellemes. — Le fog ülni, remélem. Helyet mutatott a lábánál egy puffon és megkínált egy czigarettel. — Mit hozott Lenczi? — Négy szál gardéniát. — Magából figyelmes és okos fiú lett Lenczi. Ez derék. Egy kicsit nyugtalan voltam és nagyon szerelmes. Siettem a szóbeli vallomáson túlesni: — Nita, már meg is irtam, szeretem magát. Komoly férfias szerelem ez, nem pedig holmi bitang, deák romantika. Vad, lobogó és erős a szerelmem. Kiván-e vágyat, akar-e mámort, viharzót, sziláját, hogy belehaljunk mindaketten, mindörökre ? — Lenczi, a gardéniái tényleg igen szépek és eléggé illatosak. Az élet is szép, nekem tetszik. Jobb az örömöket apró pénzre felváltani és ha nem kivánságos is, de okos dolog az élvezetből is óránként csak egy kávés kanállal szedni, ahogy a bölcs, tudós doktorok rendelik. Izé, ismeri az orvosomat a Bruck doktort ? igen kellemes ember. Különben Lenczi, amint látom, maga még mindig a régi bolond. — Nita. — No igen. Lássa, itt van az udvarlóim névsora (és oda szórt elém vagy tiz látogatójegyet): előkelő és becsületes gentlemanek. Mit szólnának azok, ha én ifju, aki már túlesett a középiskolán s ez időszerint a bajusznövesztési gondokkal küzködik, meg van lelke mélyén győződve arról, hogy okvetlen jó, jeles és kitünö dolgokat produkál és Sasváry Uzobáld gróf, a novella hőse, amidőn főurainknál eddig még nem tapasztalt hanyagsággal dül a kandallónak, miköz ben bágyadt mosolylyal nézi illatos havannahja (h-val) füstjét, utolérhetetlen alak. Ezen dolgok inditottak arra, hogy némely tanácscsal szolgáljak élemedettebb fiatalságunknak az iránt, hogy alakjaival és történeteivei mily módon lehet a legsikeresebben a tökéletes elzüllés felé hajtani azon embereket, akiknek aztán a bánatos alakok pokoli kínokat okoznak. Mert, ha komolyan és lelkiismeretesen teljesiti valaki a rábizottakat s elolvas hetenkint ötven ilyen grófi tragédiát, okvetlenül örül a lelke, mikor látja, hogy mily bámulatos egyöntetűséggel dőlnek hanyatt kényelmes karosszékeikben a grófok s az eső e közben halkan veri odakint az ablakot. Ez emberek testére mindig elegáns öltöny simul, ellenben ha a grófnő az erkélyen ül s mig lent az aratók vig danája hallatszik, tekintete végig száll a pusztán, hajával könnyű szellő (. E. E. K. irány) játszik. A gróf rendesen keresztbe rakja lakkezipös lábait, ellenben a grófnő hintaszéken ül és sötét fekete szemeiben a bánat méla homálya borong. A grófnő ilyenkor rendesen arra a juhászlegényre gondol, akinek mélytüzű szemei vannak, férfias arczát pedig a nap égeti. Az eső ezenközben folyton veri az ablakot. A gróf néha ha fölháboritóan könnyed kézlegyintéssel a kandallóba veti az általánosnál jóval illatosabb czigarettjét, néha azt mondja: átkozott 1 Ha kutya van a szobában, az ilyenkor a gazdája térdeire fekteti a fejét és néz. Rendesen okos szemeivel szokott nézni s daczára e tekintetbeni jártasságomnak, még nem találtam egyet sem, amelyik a füleivel nézett volna. E kutyák rendesen doggok s az még rejtély, hogy miért kell okvetlen dánnak lenni a doggnak s miért dogg minden dán. E novellákban gyakran kinos szünetek állnak be, amelyek miközben-nel végződnek. A miközben több féle. Van olyan miközben, midőn a grófnő idege sen topog kicsiny lábaival a szőnyegen, — lábdobogás szőnyeg nélkül nem megy. Ellenben lehet oly miközben is, amidőn a gróf kezeit nadrágja zsebeibe mélyeszti. E tekintetben nincs teljes egyöntetűség a dolgokban, s igen kívánatos volna, ha közös megegyezésre jutnának a szerző urak. Az például bizonyos jóleső meleg érzéssel tölti el az embert, hogy a jószágigazgatók okvetlenül öregek, s a kastélyhoz vezető uton jegenyefasor van. E jegenyefasor kétség kivül sokkal elolvadnék az Ön szerelmében? De hát minek magának a szerelem, aranyos bébé ? Trallala. Csak nézz körül, S meggyőződöl A múltról s a jövőről! Tralálalá! . . . És dúdolt a kegyetlen, daczos aszszony, akinek nem vala szive. Aztán kigombolta az á la Stuart gallért hogy a vakító kivánságos nyaka elővillogott. Nekem pedig elkezdett a vérem pezsegni, a vérem, aki buta és érzéki volt akkoriban. — Hát nem tudna engem szeretni Nita ? — Mondtam ezt Önnek barátom? — Ne játszék operettet Nita. Ma nem akarok buffó lenni. — Látja az nem lehet, ámít maga akar. Nem engedik barátaim. Ha Enyiczky gróf megtudná. — Azt el fogom távolítani, én erÖsebb vagyok. — Elvégre ők is igen kuláns emberek, de tudja, nekem is bizonyos tapintattal kell lennem irántuk. — Tehát az az előnyük felettem, hogy azok beleszülettek a hitbizományaikba ? — Hagyjuk ezt Lenczi. Nem értjük meg egymást. A szárnyas ajtó megnyílt és a livrées szolga behozta ezüst tálezáján a Waldkirch báró névjegyét. — Igen, Etienne bocsássa be a báró urat. Megenged kedves Lenczi, majd szebb lenne, ha a tiszteletre méltó szerző, mielőbb e dolgába kezd, felköti önmagát egyik szép sudár fára s ugyanaz a szél, amely a grófnő haját megbontja, lengetné öt is — mig odalenn az aratók danája hallatszik. Igen érdekes és megszívlelendő helyzetek azok, amidőn a grófnő nevet. A grófnő mindig ezüstös csengő hangon nevet és semmi érzékük nincs az arany-valutához ezeknek a grófnőknek. A grófnők egyáltalán nem foglalkoznak egyébbel, mint hogy selyem zsebkendőket tépnek össze. Végezetül megtudja a gróf a valóságot, hogy a birtok elúszott. Rettenetes sok grófi birtok megy igy a novellákban tönkre. A gróf azonban ennek daczára még mindig bámulatos egykedvűséggel, hanyagul dől ide, vagy oda, de mindég valami szilárd tárgyhoz dől és egészen nem dől fel. Azután a szemei rémesen villannak, a foglalni jött fiskális pedig aranyóralánczávai játszik. A dán kutya megmagyarázhatván érzelmek által megkapatva, üvölteni kezd hosszan. Ugyanekkor Baptiste a hü komornyik (minden komornyik hü, pedig valószínű, hogy az ura ingeit viseli a gazember) elfőjtottan zokog az előszobában. Odakint vagy az aratók vidám stbi, vagy az eső veri satöbbi. Jön a nagy jelenet. Már volt dühös kaczaj, görcsös kaczaj, amelyeket azonban a fiskális vérlázító aranyláncz-játékkal fogad. De most hirtelen örült kaczajra fakad a gróf s elrohan. Hova rohan? Egy czigarettért, hogy aztán egykedvűen verhesse le gondosan ápolt ujjaival a hamvát? Nem. A gróf a fegyvertárba rohan. A gróf leakaszt a falról egy pisztolyt. Rendesen pisztolyt akaszt le s nem velenczei tükröt. Természetesen ez utóbbit hiába irányozná a homlokának, pedig most ez következik. A gróf a pisztolyt a homlokának és sohasem a lábujja hegyének irányozza. Azután egy dörrenés és a gróf lelke, mintha csak fertály volna, költözködni kezd. Hova költözik a gróf? Talán az Andrássy-uton emelkedő büszke palotába? A grófnő idegesen toppant satöbbi, az eső veri satöbbi, a fiskális játszik vastag arany satöbbi s a négy lábu dánus okosan néz a szemeivel mindezen dolgok közé. HIREK. Esztergom, decz. 30. — Az Esztergom—Esztergomnánai vasút. Régi mizériája Esztergomnak, hogy igy téli időben csak Nánán át vagyunk öszmáskor látogat meg. Igazán, sajnálom de engage-álva vagyok. De eljön ugy-e? — Eljövök Nita. Eljövök. Bizonyosan itt leszek. Az inas kivezetett. Valóságosan vezetett, mert szédült velem az egész világ. Szerettem volna egy mázsa nitrogliczerinnel felrobbantani az egész villát grófostul, hetairástul. Meggyülöltem a müveit vagyont és az udvarias, szép asszonyokat, akik kidobják az emberrel együtt a kívánságot, az érzést, meg az igaz szenvedélyt. De hát igaz volt-e csakugyan? Nem hiszem. V. Másnap kijózanodva a szerelem mámorából, beláttam, hogy tulajdonképpen Nitának, Enyiczky grófnak és érdektársainak van igazuk. Es ime úgy tetszett, hogy egy darab okosságom visszatért. Leültem az íróasztalhoz, előkerestem a diákkori vagyontalansági bizonyítványomat (amivel tanpénzmentességért folyamodtam), aztán kérvényt irtam Nitához hollandi, merített van Goulden papíron : Nagyságos asszonyom, ha megengedi, még mindig imádom Önt, ámbár az ehhez szükséges vagyoni kvalifikáczióval a mellékelt szegénységi bizonyítvány tanúsítása szerint nem rendelkezem. Midőn mindazonáltal kegyéért esedezném: szekötve vasúttal a világgal. Ezen akar most segíteni az Esztergom-füzitői vasuttársulat. Legutóbbi igazgatósági ülésén elhatározta, hogy előmunkálati engedélyért fog folyamodni L u k á c s Béla kereskedelmi miniszterhez egy a füzitöi vasút esztergomi állomásától egész Esztergom-Nánáig vezető vasútvonalra. Ez az uj vasút a most épülő állandó dunai vashídon át fog vezetni. Egyszerre kétfelől lesz megoldva tehát az esztergomi vasutösszeköttetés vajúdó kérdése. Mehetünk Budapestre az Észtergom-budai vonalon és a fön említetten. Az esztergomi közönség természetesen ha a fővárosban utazik, inkább a budait veszi majd igénybe, de a füzitöi vasúttársaság nem is annyira az utazó közönség forgalmára számit, mint inkább a dorogi és tokodi bányák szenének akar piaezot nyitni Magyarország felső részei felé. — Eljegyzés. Brenner József tekintélyes esztergomi kereskedő és városi képviselő leányát, Brenner Lujza kisasszonyt a napokban eljegyezte G r um a n n László tartalékos cs. és kir. hadnagy. — Munkatársaink. Mint a kereskedő könyveit, úgy vesszük mi is elő úgy év végén egész évi folyamunkat és abból nem a „tartozik" és „követel" rovatot betűzgetjük, hanem Összeállítjuk munkatársaink névsorát. Ez évben az azelőtt is diszes gárda méginkább megszaporodott. Az Esztergom és Vidéke munkatársai voltak az 1893-ik évben: Abonyi Árpád, Agai Adolf, Aristides, Ágai Béla, Alapi Gyula, Arcas Romanus, Aliquis, Áldori Viktor, Bódiz László, Brummel, Bolgár Béla, Burány János, Bartos Gyula, Bártfay Géza, Bártfayné Róza, Búvár Béla, Dr. Ben nyi Gyula, Caesar, Császár Elemér, Csomóssy Sándor, Csilly Éde, Ducy, Eisler Arnold, Esztergomi, Erdösi Dezső, dr. Faragó Gyula, Faragó Henrik, Dr. Földváry István, Gyarmathy Ármin, Györy Ilona, Gontran, Gyarmati József, Goldner Fülöp, Gárdonyi Géza, Győrffy Lajos, Dr. Gaar Vilmos, Dr. Helc Antal, Hrabovszky Lajos, Havas Károly, Havas László, Héli, Harkai Aladár, Haugh Béla, Horváth Géza, Hygiea, Horváth Adorján, Herceg Ernő, Horváth Lajos, Helcz Ida, Izsóy Lia, Igaz Hubert, Jászfalusy L., Ignotus, Justh Zsigmond, Július, Jambrik István dr. Körösi László, Kisteleki Ede, Krecsányi Ignácz, Koncsek Lajos, Kíváncsi, Keleti O. Lajos, Kele György, Kemény Ödön, Kövessy Albert, Katona Sarolta, László Rózsi, Lehel, Lancelot, Leocute, Lakits Vendel, Lányi Adolár, Ludovicus, Láng Gyula, Lithvay Viktória, Dr. Lázár Béla, Majeczky Jenő, Madelaine, Meszéna János, Maurer János, Meszes Ferencz, Munkácsy Kálmán, Merényi Ferencz, Mérei Kálmán, Makai Emil, Niedermann József, Noémi, Okányik Lajos, Oikonomós, Őrszem, Okolicsányi Károly, Péter, Petriigazságát és tisztességét bármily Önnek tetsző úton bebizonyíthassam. Hódolattal maradtam rabszolgája, stb. Szépen lepecsételtem és elküldtem ajánlva. Nyolcz krajezárt kért portó fejében az emberséges, becsületes reczepisz fogalmazó. Másnap megjött a heliotrop illatú levél. A postásnak adtam egy forintot meg egy bock szivart, ezért aztán a mai napig süvegel a jámbor. Én pedig megittam egy pohár vizes abszintet, rágyújtottam egy Uppmann szivarra és végignyúlva a hintaszéken, mély lelki nyugalommal bontottam fel a borítékot, mint ahogy a rentier szokta papírjainak kuponjait lemetszeni. A levélben annyi állt: Cousine, ha ön meg akar látogatni, egész szerda az öné. E nap bármely órájában kész fogadni és rendelkezésére áll. Nita. N. b. írása kissé csípős. Ön még diákkorában is szellemesebb volt. Viczekekben nem szeretem a decadance-ot. Jöjjön. N. Mikor egy óra múlva meglátogatott Steinitz Feri, hogy eljátszuk a mindennapi obligát piquet-nket, sajnálkozva tettem le Maupassant-t és odaaitam neki a levelet. Átfutotta és keserűen felelte : — Irigyellek. Mikorra parancsolod a Roederereket? VI. A pásztorórára nem mentem el, de a Roederereket megittuk.