Esztergom és Vidéke, 1893

1893-10-04 / 80.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE r „^^Z^^^.^^—^ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. '* Megjelenik hetenként háromszor: í f Hirdetések: h á \ ^ ^ ' I szerdán, pénteken és Vasárnap. \. Szerkesztőség és kiadóhivatal, \ Hivatalos hirdetés i szótói ioo'szóig75kr.,íoo-wi | | I , 1 11 • 1 1. MI . n 1 •• 1 t 1 i»£ 4. 1 I 200-ig 1 frt 50 kr., 200-tól 300-ig 2 frt 25 kr. 1 ? hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | ' - & \ • Előfizetési ár; | és • magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és \ Béiyegdi£ 30 kr. §, J Féf; : .' : V*~ VX ;/\ reklamálások küldendők: Magánhirdetések megállapodás szerint. I Negyed évre . . . . . . 2 — ,', \ Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). | • , | Egyes szám ára — „ 8 „ | | *Nyiitter sora 20 kr. g^,^^^^ PF~ 32f telefonszám. ""W t^^^^ Ezer év. Esztergom, 1893. okt. 1. Elvonult fejünk felett az ezer év, már-már utolsó napjait éli e század, melynek folyamán ünnepel Magyarország. Ritka ünnep, mely hivatva van fájdal­mait feledtetni egy olyan hosszú kornak, mely még az örökkévalóság oczeánjában is számot tesz. Elvonult a kis Esztergom felett is az idő, meg-meg állt fejcsóválva, mikor látta, hogy ősi királyaink kedves tartóz­kodási helye mily lassan bir előrehaladni, mikor látta, hogy fejlődését, melyen hosszú ideig sok munkáskéz fáradott, egy csapással teszi tönkre a tatárjárás, török­pusztitás. El is söpri végkép a veszély, ha nem egyesülnek az alapját képező községek s ma már csak a történelemben volna Szt. István szülővárosa. De máskép volt ez megírva a sors könyvében, melynek lapjait csak olvasni lehet, de azokon változtatást tennünk nem, megértük mi is az ezredéves ünnep előkészületeit, mely az egész országban élénk rokonszenvre talált, mindenütt visszhangot keltett, csak Esztergom lön mindezideig elfeledve, mintha már nem is élne. Pedig a honalapítás emlékünnepéből nem szabad Esztergomnak kimaradnia, bár a tulajdonképeni honszerzésben nincs jelentős szerepe. De hovatovább nagyobb elterjedést nyer a nézet, mely a hon­Az Esztergom §p Vidéke tárczája. Epilog. PuszUilás vagy halál minden létnek vége ! Egynek fenáll, máinak eltűnik emléke. S hogy élr,- küzdött, vérzett, szeretett . . . szenvedett Nem jelzi más, csak a fejfa sirja felett. Bennem is — a már tett útra visszanézve, Felidéződik az elmúlt idők vésze. Az elmaradt babér ... a szeszélyes végzet . . . A küzdés, a harcz ... a s/.envedés — enyészet ! S ilyenkor két kezem homlokomra nyomva Oda Gondolok egy épülő sírdombra, Két szerény kis szóra fenn a sírdomb felett: ^Küzdött — kiszenvedett!" Torbágyi. Találka aperronon. — Jelenet — Személyek. Juhász Kálmán, joghallgató Török Irén, barátnője. Pinczés. (Szinhely a pályaudvar perronja, ké­sőbb egy vendéglő.) Kálmán (czilinderben és hosszú Mencsikoff kabátban türelmetlenül járkál fel és alá.) Skandalum, egy negyed órá­nál többet késik ez a nyomorult bummli. Irén hét óra tiz perezre irta, hogy meg­érkezik és t már fél nyolcz a vasúti órán. Apropos : Óra. (Keserűen) Szegény órám, boldogult apám, ha tudta volna, dehogy adott volna nekem. Tizenhárom hónapja alapítást István királyságának megalapí­tásával tekinti csak befejezettnek. István királyt ünnepelni fogják az eddigi tervek szerint, és szülővárosáról most is elfe­ledkeznek az intéző körök, mint eddig; mindég emlékeket állítanak az ország több helyén, melyek a honalapítás szin­terei voltak, csak nekünk nem jut semmi. Kevés vidéki város van, melynek története szorosabban volna összeforrva hazánkéval, mint Esztergomé, azok is j nagy szenvedések árán válthatták meg maguknak a jogot, hogy elmondhassák : a mi történetünk az országé ; Esztergom a forrás, honnét a magyar királyság tör­ténete kiindult. És, még is több vidéki városban fognak emlékeket állítani, ró­lunk még eddig szó sincs. Ez ellen tennünk kell. Hivatkozva történeti multunkra, mely a logika vas­kényszerűségével parancsol, kell kérnünk a kormányt, hogy Esztergomnak is ad­janak valamit a vidéken elhelyezni s'zán­dékolt emlékművekből. Ez nem kegy, hanem kötelesség. Szent István bölcsője itt ringott, járni tanulva Esztergom föld­jét szentelte meg lépteivel; nagy alko­tásainak, melyeket lángeszméje itt terem­tett, kedvezményeit most is élvezzük s emléke mégis csak a szentnek van, a nagy királynak nincs. A katholikus szent iránti kötelességüket Esztergom érsekei lerótták azáltal, hogy a szenthez méltó kápolnát emeltek születése helyén, de van a zálogházban, a czédula lejárt egy hónapja, aligha el nem Hezitálják. Nem, nem szabad elverni hagynom. (Csenget­nek.) Hohó, itt a vonat, szedjük rendbe magunkat. (Igazit öltönyén, kipödri apró bajuszát. A vonat ezalatt beczammög, Kálmán megvetően végig nézi. Az utasok kiszállnak. Irén is leszáll egy másod osz­tályú kupéból és Kálmánt keresi sze­meivel.) Kálmán (meglátja Irént és felé­megy.) Jó estét Irénke ! (Kezet csókol és elveszi köpenykéjét.) Irén (nyájasan) Jó estét. Már azt hit­tem, nem is vár, nagyon megharagudtam volna magára. Kálmán. Hogyan is gondolhatott ilyesmit? (Ünnepélyesen) Tudhatja, életem legszebb perczei azok, amelyeket a maga társaságában töltök és ha magamat ezek­től a perczektöl rabolnám meg, iszonyúan vétkezném magam ellen. (Elindulnak.) Irén (duzzogva) Jól jegyezze meg magának, amit most mondott. Én is meg­jegyzem. Kálmán (csudálkozva) Mért mondja ezt nekem Irén? Irén. Furcsa dolgot hallottam ma­gától ? Kálmán. Ugyan mit ? és kitől ? Irén Majd várja, hogy az orrára kötöm. Kálmán (megáll, körülnéz.) Ara­nyos Irénem, már elhagytuk az állomást, már tegezhetjük egymást, nem hallja meg senki. Irén. Csak magázzon Kálmán. Igy jobb lesz. Kálmán. Nem értem. Miért hide-j gültél meg irántam Irén, holott tudod, [ hátra van, hogy lerójják hálájukat Esz­tergom érsekei a nagy királynak, ki ér­sekségüket alapította, azt dús javadal­makkal ellátta, kik az ő bölcs intézke­dései folytán ma is első polgárai a hazának. Hátra van Esztergom nagy adóssá­gával, a hálával, melyet természet sze­rint leróni nem lehet, csak törleszteni s ami mégis mindég fennmarad, az érsek­ség, a királyi székhely alapitójának emléke iránt, legnagyobb szülöttének emléke iránt, ki szülővárosát világtörténeti neve­zetességüvé tette, ki fényével, jóságával és alkotásaival bevilágította, mint a nap a kerengő bolygókat. S bár Esztergom nem királyi szék, az idők viharai az ok és okozat kényszerűségével elvették tőle kitüntető állását hazánk városai között, mégis megmaradt az érsekek székhe­lyének. Történelem szentesitette tény, hogy Esztergom azon időben volt legaláren­deltebb helyzetében, midőn érsekei nem tartózkodtak itt. És mi lenne velünk ? nem beszélek anyagi változásról, azt az idők változása — ugy lehet — helyre­pótolhatná, de nagyon sokat vesztene er­kölcsi súlyából. Sok lakónk nincs, hogy népességűn számával víhatnánk ki elő­kelő helyet az ország városai között; anyagi helyzetünk nem olyan fényes, hogy a pénz súlyával birnók azt meg­szerezni, tudományos intézeteinkkel sem birunk felsöbbséget kivívni a jelentősebb hogy mily nagy a szerelem, melylyel irántad viseltetem. Irén (duzzogva) Amilyen a jó nap, olyan a fogadj isten. Kálmán (gúnyosan) Áh I Talán féltékenyek vagyunk ? Irén. Ugy-e, most furdalja a lelki­ismeret barátom ? Kálmán. Kíváncsi vagyok, ki az értelmi szerzője ennek a fain plety­kának. Irén. Valószínűleg az igazság lesz a szerzője (élesen) ennek á hírnek. Kálmán. Hírnek ? Irén. Igen is hírnek. Ugy csinál, mintha nem is tudna róla, jó színész lett volna (nyomatékkal) Juhász úrból. Kálmán. Irén, ne üzd velem to­vább e kegyetlen játékot, magyarázd meg szavaid értelmét. Irén. Amennyiben nagynénémhez akarok menni még ma vacsorálni, erre bajosan érek rá. Kálmán (meghökkenve.) Nagync­nédhez? Hisz egy héttel előbb azt irtad, hogy várjalak a vasu'nál ma ... és egypár boldog órát töltünk . . . Irén. Akkor azt irtam . . . Kálmán (méltatlankodva) No ezt nem reméltem. Kétszerte keserűbb abban csalódni, akit igazán szeretünk. Irén. (gunynyal) Haj biz én sem reméltem 1 Kétszerte nagyobb csalódni ab­ban, akit (élesen) szerettünk. Kálmán. Irén én esküszöm ne­ked .. . Irén (Közbevág) Esküdtél bizonyo­san annak a kékszemű Annának is . . . Kálmán. Ismét czélzás? Irén. Oh csak valóságot beszélek. városok között, ami ilynemű intézeteink vannak, az is jórészben az érsekségé. Nem is mondom én, hogy valami monumentális emlékekkel ünnepeljük nagy szülöttünk s honunk megalapításának ez­redéves emlékét. Jól tudom, hogy erő­ink erre csekélyek; de erre nem is va­gyunk kizárólag kötelezve, még hátra van a nemzet, leróni háláját a nagy ki­rály iránt valami monumentális emlék ál­lítása által. Ez emléknek más helye nem lehet, mint Esztergom. Ez értelemben kell eljárnunk egye­sült lelkesedéssel, közös akarattal. Ha igaz az, hogy kegyes tetté lesznek a közösen mon­dott imák : szent királyunk emlékoszlopa a legbecsesebb lesz, ami nekünk juthat, hi­szen az emléknek az eszmére való vo­natkozás adja meg értékét, lelkét. Mása úgy sincs Esztergomnak, mint szenvedés, de dicsöségteljes történeti múltja és — hiszem s reménylem — remény­teljes jövője. Tartsuk fenn a mult emlé­kének dicsőségét, legalább is azért, hogy feledtessük a jelen sivárságát, hogy re­ményt és életkedvet adjon a jövő küz­delmeire. És hiszem, hogy összetartva az utánunk következő nemzedék csodálkozva fogja nézni városunk czimerében a fel­hőket, s azt már nem tapasztalásból,. csak az iskolából fogja tudni, hogy voltak idők, mikor ezek a felhők, Esztergom egén nem voltak csupán allegorikusak. —ky. Kálmán. Hát ha nincs hitele fér­fiúi szavamnak előtted, ne itélj el anél­kül, hogy engem is hallottál volna. Ez nem igazságos eljárás. Menjünk vacso­rázni, ott talán megértjük egymást. Itt van éppen a „Netovább" vendéglő, ide betérhetünk. Irén. Nénémhez megyek. Kálmán, (kitörve.) Tehát te erő­vel szakítani akarsz ... Irén. Mondtam ezt egy szóval is? Kálmán. Irén, mindenre, ami szent előtted, szerelmünkre (Irén gúnyosan ne­vet) kérlek, magyarázd meg szavaidat j Irén. Jól van, ha te akarod, meg­tehetem. (Bemennek a vendéglőbe és he­lyet foglalnak .egy sarokban.) Pinczés. Kezét csókolom, alászol­gája, jóestét kívánok nagyságos úr I (Ler segiti Kálmán ur Mencsikoffjat és fogasra akasztja) Szolgálhatok ? Kálmán. (Irénhez) Iszik valamit nagysád ? Irén. Dehogy. Kálmán. Egy üveg chateau Palu­gyay-t. Értette ? Pinczés. Szolgálatára nagyságos úr I (Elrohan) Irén. Maga bort rendelt ? Kálmán. Igen. Talán innék vala­mit ? Rendelkezzék velem, parancsoljon bármit. Irén. Egy kicsit szomjas vagyok ... Kálmán. Igyék egy kis bort, igen jó lesz. Az utazásban úgy is kifáradt. Pinczés. (hozva a bort) Méltóz­tassék. Két poharat parancsol ? Kálmán. Igen (leteszi a pohara­kat, felbontja a palaczkot és tölt, aztán félre megy.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom