Esztergom és Vidéke, 1893
1893-09-24 / 77.szám
&ftnk, hogy emeljük azt s tekintélyessé tegyük. A vidéki társadalmat ma az egyesületek alkotják s képezik. Mennél löbb virágzó egyesülete és társulata van valamely vidéki városnak, annál élénkebb annak társadalma, annál inkább mondhatjuk azt, hogy ott az élet kellemesebben tülthoiő. Mi az egyesületek számából, azok virágzó, vagy tengő állapotából vonjuk lé következtetéseinket valamely város társadalmi életére, s társadalmi egyebeinek sikeres, vagy sikertelen működésére. S mert úgy tudjuk, hogy az egyesüli szellem vidéki városaiéban mindinkább terjedőben van, bátran merjük liangoz ! atni azt, hogy a vidéki társadalom s az igazi vidéki társadal mi élet valójában csak napjainkban van kifejlődve, s a mult évtizedek vidéki társas élete még embrióját is alig kéjuzheti a mai kifejlett vidéki társadalmi életnek. Szegénység minden felé. (A,— a.) Megdöbbent bennüukot a •cim, melyet soraink fölé irtunk ; de S'örnyü, rémes igazság. Szegénység van minden felé társadalmi osztályaink mindegyikében. A jóllét, boldogság Titka vendég ; azt napjainkban legfeljebb csak a fiatal házaspárok élvezhetnek, akiket szüleik becéző szeretete, gyöngéd figyelme minden kényelemmel ellát, de csak bizonyos ideig. A támaszok kidőlnek s egy magára marad gyámolító nélkül a kényeztetett kedvenc is, pusztán önerejére utalva. Mindenki keservesen tapasztalja az életben, hogy egy bizonyos kornál megszűnnek az illúziók az élet iránt, eloszlik az ideáli/mus, mint a ködfátyol•kép. Az ábrándok, melyekkel aranyos légvárakat' épit az ifjn kedély, elmúlnak kinél korább, kinél később, do simulnak mindig. Akiben több az erő, nrtgyobb az akarat szembeszállni az •élet bajaival, küzdelmeivel, az nem érzi olyan nagyon a létkérdés önsúlyát, stz kevesebbet panaszkodik, de ilyen Jvevés van. Az emberek legnagyobb aésze nincs igen hatalmas lélekerővel megáldva, vagy nem ludta azt megszerezni, ezek aztán hallatják uton, útfélen a keserű panaszt: szegények vagyunk, nyomorultak vagyunk. De lássunk közelebbről a dolgot. Társadalmunk minden rétegében, szólva azon társadalomról, amelyben élünk és forgunk, széthangzik e panaszhang. A jómódú középbirtokosság, a volt magyar nemesség utóda, a gentry széthull, szétmállik. Fáj látni azon osztály pusztulását, mely egykor a nemzet ot képviselte, mely kizárólagosan hozta a törvényt, kirárólagosan húzta ki magát a közterhek alól. A korszel lem meghaladta őktt, ők elmaradtak, mint konzervatív osztály. A privilégiumok megszűntek és a mi gentrynk privilégiumok nélkül nem élhet". Nagy erényei ezen osztálynak már c^ak históriai becscsel bírnak, nem aktív értékkel, azok az erények pl. a honvédelem, ma már nem privilégium, do hazafiúi kötelesség. Nagy hibái buktatták meg a genlryt, hibái túlélték erényeit. A gentry ma, is csak gazdálkodik ugy, mint évtizedekkel ezelőtt. Ma pedig már egészen más gazdasági irányelveknek hódolunk, mint régebben. Továbbá ezen osztály nem ért a, financiális és hitelmüveletekhez. Latifundiumokkal nem rendelkeznek, melyek talán megbírnák a szerencsétlen pénzügyi müvelelek terheit, a kisebb földbirtok nem bírja meg a balul sikerült hitelügyletek fiaskóit : gazdát cserélnek, ezért vau napról-napra több végzett földbirtokos. Ezen osztály szegénységére tehát radikális gyógyszer kellene, azonban ma még tervbe sem vett, az államnak a gentry lételet bizi ositó legégetőbb kérdés vár megoldásra. Mig a gentry magában hordta bukásának csiráit már régtől fogva, addig a hivatalnok és honoratior osztály életképességének napról-napra eklalánsabb tanújelét adja. Pedig itt is nagy a szegénység. Emlékezzünk csak az elmúlt napokra, midőn a hivatalnokok fizetés rendezése forgott szóban, az egész hivatalnok osztály, mint egy ember kelt fel és megmutatta az országnak bajait, feltárta szánandó helyzetét. Ezen az osztályon segíteni kell, mert nagy hivatás vár reá ; a gentry mindinkább kipusztul s igv már évtizedek múlva a honoraiior és hivatalnok osztály reprezentálja a nemzet müveit többségének közvéleményét. Segíteni kell, mert a hivatalnokoknak élniök kell tisztességesen, állásuknak megfelelően. Tekintve azonban a mi viszonyunkat : az élet drágaságát, ez lehetetlen. Azt pedig, hogy ezen osztály csak tengődjék, azt kívánnunk nem lehet, nem szabad. A honoraiior oszlály oly tekintélyes testülete, mint például az ügyvédi kar, amelyről eddig csak azt tehette volna fel mindenki, hogy jólélnek örvend, az szólal fel a közvélemény előtt és szintén remediumot követel a szegénység ellen. A komunisztikus törekvéseket ugyan nem helyeselhetjük, de bizonyára hisszük, hogy lesz más módszer, a mely állal segíthet az osztály magán, mit szívből kívánunk is. A lelkipásztorkodó alsó papság, a tanitók helyzete mind bőven vaunak méltatva a sajtó által, e helyen csak azon forró óhajunkat tolmácsoljuk, hogy vajha eljönne az az idő, midőn e két testület ne küzdene annyit a megélhetés keserves gondjaival. Legmegdöbbentőbben hangzik a panasz az iparososztály ajkáról. Több dolgozatban méltattuk ezt már lapunk hasábjain, keresve, ajánlva orvosszert. Itt röviden csak ismételni lehelne ugyan azt. Segíteni kell az iparosokon és pedig első sorban. A munkás kérdés bonyodalma máig sincs megoldva. A szociális áramlatok, törekvések nálunk is felütik fejüket sporadikusan. Mindenesetre elejét kell venni okos, józan engedmények által : a munkások jogos kívánalmai előtt meg kell hajolnunk. Ezt meg is teszi minden humánus ember. Bár a törvény;hozás szentesítenéldváuataikat,óh íjaikat és megörökítené jogaikat a törvény ércbettijével. A föld népe, a pórnóp, az is ugy izzad, mint századokkal ezelőtt. Dolgozik ós panaszkodik. Ha terem, eszik, ha nem, ugy éhezik. Kiáltó nyomor, rettenetes éhínség volt és van jelenleg is az ország számos részében a mindent pusztító tüzek és árvizek követ* keztóbeu a társadalom megmozdult és tett érettük sokat, de nem eleget. Mikor lesz a pornépnek jó dolga ? Ki felel meg erre ? Talán akkor, ha a munkát erénynek tartja a világ és az emberiséget magasabb valláserkölcsi szempontok vezérlik, mint ma. / lesz hivatva az óvodákat és gyermekmenedékházakat létesítő községeket, hatóságokat ós testületeket az intézetek létesítése és felszerelése iránt kel lőleg tájékozni, az iskolaszékeket és óvodai gondnokságokat az intézet szakszerű ellenőrzésére képesitni—a kisdedóvókat ós nien"d'>kházi dajkákat, a vezetés ós nevelés körüli teendőkbe beavatni, a kisdídovó minden teendőjével megismertetni, foglalkozási tervet nyújtani, s az értelem fejlesztést 3 hóra szóló—napról-napra kidolgozott —120 társalgásban bemutatni. Ezen előnyök folytán az óvodai gondnokságok és iskolaszékek jelen műben egy tökéletes utasítást ós ellenőrt, a kisdedóvók hasznos segédeszközt, a gyermekinonedékházi dajkák nélkülözhetetlen útmutatói, és vezérkönyvet, olyanok pedig, kik magukat gyürmekmenedókház vezetői állásra előkészíteni akarják, egy teljes képzési könyvet nyernek. A mű körülbelül 18 nagy iveu az óvodai bútorzat rajzaival ellátva október elején fog megjelenni s a reudelőknek megküldenti. Előfizetési ár bérmentes küldéssel 1 frt 20 kr., mely összeg a pQutos cim, lakás, megye, s utolsó posta megjelölésével alulirt címére Gyöngyösre Heves m. küldendő. KOBÁNY BÁCSI a gyöngyösi állami dajka tanfolyam vezetője. Molnár 3 á no s a p á t p I é b án o s egy igen érdekes és eredeti cimü és móg érdekesebb tartalmú könyvet adott ki, mely épen most jelent meg. ,,Nem mese a hétfejű sárkányról." A széleskörű tudománnyal és ismeretekkel bíró, ékesszólásáról ismerotes apátplébános, egy szép, tőről metszett, eredeti magyarsággal irt, kellemesen folyékony irályú irodalmi nívón álló művel gazdagította hazai irodalmunkat. Könyve csakugyan nem valami mese, hanem a legközönségesebb ós legfőbb egyéni és társadalmi hibák vaunak benne érdekfeszítő fordulatokkal, szellemes élcelődésekkel feltüntetve és kigúnyolva. Könyvét, melyet 35 kron lehet kapni a plébánián, nagy élvezettel és haszonnal fogják olvasni nemcsak a szerzőnek kath. hivei, hanem a más vallásúak is, hisz mindnyájan emberek vagyunk és kisebb nagyobb mértékben mindnyájan ezen liibakban szén vedüuk. Irodalom. Előfizetési felhívás. Kisdedóvók ós gyermek in e n e d é k h á z i dajkák könyve cimü munkára. — A kisdedóvodai törvény végrehajtása alkalmával ez egyetlen eddig létező mű M arisk a. Zsiga! Itt marad. Zsiga. Nem lehet, éhes vagyok, vár, nak reggelire. Mariska (duzzogva). Itt van reggelizzék ... de ne menjen el . . . Töltök teát, konyakkal issza ? Itt van sonka is, de . . . ne menjen el ! Zsiga (meggondolja magát és leül). Maradok egy föltétel alatt. M a r i s k a. Nos! Zsiga. Ha iszik egy pohár likőrt és koeint velem. Mariska. Azt nem. Zsiga. Akkor kénytelen vagyok ajánlani magam. Mariska (kipirulva). No hát Zsiga . . . iszom. Zsiga (tölt két pohárba likörl). No hát,féljenek a szerelmesek ! (kocintani akar.) Mariska. Már megint miket beszél; a mama azt mondta, hogy ilyesmit nem szabad meghallgatnom. Zsiga. Mariskám! Szeretem magát (áradozva) már régtől; vártam, lestem ezt a pillanatot hetek óta . . . Mondja remélhet-e ez a sziv (szivére mutat, véletlenül a jobb oldalát tapogatja) viszontszerelmet ? Óh Mariskám feleljen ; válaszolj drága hölgyem, akit imádok . . , Mariska (még jobban elpirul). Jesszusom! Ha a mama hallaná ! Bokor ur, ön visszaél egy védte'en hölgy . . . Zsiga (lába elé borulva és drámai hangon szavalja). Megvédlek én drága angyal mindentől és mindenki ellen! (Ezalatt Lion, aki azt hitte, hogy urnöje ellen merénylet készül, Bokorra ugrik, megcsípi gallérját és fenyegetően morog.) Mariska. Zsiga, keljen fel ! Takarodsz Lion ! Zsiga. Nem én ! (szaval) Nem rettent vissza még e fenevad sem . . . Mariska (kiáltva) Mars Lion ! (elcibálja onnét a kutyát.) Zsiga. Feleljen . . . önért akár a halált is. . . . Mariska, (szemérmesen) Szeretem . . . . De . . . izé . . . Zsiga ... ha a mama . . , megtudja . . . Zsiga. Nem kell mindent megtudni a mamának. (Leül és falatozik.) Mariska. Majd én töltök tbeát Zsigácska, Zsiga. Jó lesz tubicám. Mariska. Nagyszerű 1 milyen bizalmas lett! Zsiga (felpattan) Hát nem szeret ? M r i s k a. (megijed, hogy elmén.) Dehogy nem . . . mondtam már ! Zsiga. No ha szeret, kocintsunk a likőrrel. Mariska. Nem bánom. Zsiga, (felemeli a poharát) Ha birom szerelmét imádott, egyetlen, aranyos Mariska, akkor már ezentúl szólítsuk egymást bizalmasan, én azt mondom ; te Mariska . , . Mariska. Hogy is ne ! Zsiga. Nem tudja meg azt a mama, az előtt magázzuk egymást. Ma r i s k a. (kocint) Jól van . . . nem bánom ... Zsiga. Fenékig ! TJgy ni! Ilyen édes legyen a mi szerelmünk mint ez a likőr ! De a per-tu pohár után, következik a . . (átöleli és meg akarja csókolni Mariskát; ez- szívesen védekezik. Lion ezt egészen alaptalanul civakodásnak nézi és urnöje védelmére hatalmas vakkantások közt előtör a zongora alól, aztán ráugrik Bokorra.) Mari s k a. (kiáltva) Zsiga engedjen ! Lion mars, Lion takarodjál. Zsiga. Még egyet! (ezuppanás) Ne te disznó fenevad (hátrarag Lion felé.) (A zajra időközben előjön a benyíló szobából Várday tanár ur, fölteszi pápaszemét és meglátja, hogy Bokor ölelgeti Mariskát.) V á r d a y. (a háttérben megszólal) Mi történik itt ? Zsiga, (zavarba jön) Alázszolgája Várday bácsi! Mariska, (ijedten bontakozik ki Bokor karjaiból) Se . . . sem ... mi kedves papa, csak a Zsiga gallérja volt felcsúszva, azt igazítottuk meg. Zsiga, (vérszemet kapva) Igen bácsi, Mariska igazította meg forsriftosan. Várday. De miért morgott Lion ? Maris ka. Izé, hát Zsiga sose hagy neki békét, mindig ingerli. Várday. Ejnye Zsiga, majd megjárja egyszer, Lionnal nem jó játszani ! No gyerekek csak mulassanak, dolgom van ! (El.) Zsiga. Volt szerencsém, ajánlom magam Várday bácsi. Mariska. Meggondolatlan, mily veszélybe sodorhatott vo'na. Zsiga (ömleng) Minden kinját a pokolnak egy csókodért drága gyöngyöm, Mariskám ! (Lion elégületlenül morog) Szeretlek régóta, azóta, hogy az önkéntes bálon velem táncoltad a második négyest (Mariska sóhajt és a kotákkai babrál) Szeretlek, lángolóan, őröltén ! (Lion fenyegetőleg mozog a helyén.) M a r i s k a. (ábrándozva) Én is azóta szeretlek. . . . Zsiga. Éltemet teérted! (megfogja Mariska kezét és megcsókolja; Lion vakkant egyet). Mariska. Lion ! No várj majd kapsz ! (Zsiga egy darab kenyérrel meg akarja Liont vesztegetni, de Lion ném kenyerezhető le ; visszautasítja és ott hagyja.) Zsiga. Finnyás állat, még nem is tetszik neki. Mariska. Talán hust ennék ? tJgy-e Lion ? eszel Lion ? (Odaad neki egy szelet sonkát; Lion, a korrumpált Lion, meg* eszi és miután le van sonkázva, hálásan pislog feléjök a zongora alól). Zsiga (kiveszi az óráját) Thüh ! fél tízre van, ki költött volna rukkolnom az üteggel, elkésem, becsuknak. Mariska. Ne menj még el édes Zsigám ! Mit mond a mama, ha megtudja, hogy itt jártál ? Tudod, milyen szigorú ! Zsiga, (gondolkozva) Mit kÖIlene valami okosat mondanunk ? Mariska. Zsiga maradj még, mindjárt megjő a mama, addig találsz valami ürügyet. Zsiga. Nem, mennem kell, mert becsukat a kapitány. Mariska, (duzzog) Ez hát a szerelem ! Előbb azt mondta, hogy meg is halna értem, most meg (sirva) ezt a . . . kis . . . . kívánságomat is ... . megtagadja ...
