Esztergom és Vidéke, 1893

1893-09-21 / 76.szám

TÍiTja, liogy öt társai és feleharáljai, a müveit egyének sorába helyezzék, 4igy gondolkozzak felőle, mint igazi művelt emberről. Szóval, Mancs ma 'kapósabb eszme •a ma vétségnél. Hát igaz is, hogy nemes, megtisztelő és kitüntető szó a műveltség. Méltán magasra emeli annak az embereknek ériékét, a ki azt megszerezte, a -ki annak igaz birtokában vau. És méltán megérdemli azon egyén a köztisztelet és elismerés adóját, a kiről igazán elmondhatjuk, hogy talpig -művelt -ember. Hanem ez mai napig ferde és nevetséges dolog, hogy a műveltség megüszfcélő talajdonoságábau minden emA, feer osztozni kíván. Sokan azt gondol-1 ják, hogy ebben a »uiüvelt században«; olyan a műveltség, mint a levegő, a melyet minden ember magába szíhat "és a tüdőből átmegy a vérbe, onnan felkerül a fejbe, a koponyába, és hogy annálfogva a bor és kártyaasztal mellet is el lehet sajátítani a műveltséget. Némelyek meg azt hiszik, hogy a cimmel, vagy a születési ranggal velejár a műveltség, mint valami aecessorium, •ezért felesleges is érte küzdeni, fárad-J <nu, éjjelenként lámpa mellett dolgozni, | tanulgatni. I Ismét mások egész uaivul azt tartják, h<>gy a műveltség, megszerezéséhez! elég egy pár jóféle szövetből készült öltő-ruha is, a nőknél pedig a legújabb «divat utánzása és meg van a müvek-; ség. Vagy is kimondhatjuk, hogy a mily •általános és divatos ez a szó: műveltség, épeu oly különböző az a fogalom, melyet az emberek hozzá fűzni szoktak, -éppen oly tarkabarka az a nézet, a mely szerint a műveltséget megszerezhetnek tartják. Sokan fel se tudják fogni, hog miben is áll hát az a műveltség; pedig hangzatos frázisnak gyakran használják. És ha megkérdeznek, nem egyszerű, hanem iskolázott értelmű emberektől : •bizonyos, hogy nagyon különös és furcsa véleményeket hallanánk. Pedig niitid< gyík abban a hitben él, bogy már hutokában vau a műveltség. Némelyik azt hiszi, hogy a műveltség nem áll egyébből, mint néhány jvskela jól, rosszul elvégzése után a -külső udvariasság apró pénzéből, a melyet ki-ki szívesen elfogad. Tehát aki •egy elejtett kötőtűt gyorsan ós simán' 'tud kézbesíteni, az mar honetfc valaki. Többen pedig azt állítják, hogy a műveltség nem más, mint a társadalmi illemszabályok tarkaságának ügyes alkalmazása. Igy lévén a dolog, mondjuk meg röviden véleményünket a nagy férfiak nézete után, mondjuk meg, hogy nagyon tévednek, a kik az elmondott divatos vélekedésben szenvednek. Az a műveltség bizony nem ilyen amolyan bőszabásu köpeny, a melyet boldog, boldogtalan magára vehet, hanem olyan menyasszonyi ruha, a melyet csak kiválasztott egyén vehet fel, vagy az, kire rászabatott. Nem jár az, miut valami pótlék, se születéssel, se gazdagsággal ; még száI raz tudomáunyal sem. Nem is áll az • csak az üres külsőségek gyakorlatában, vagy a talmi-lovagiasság illemszabályainak ismer tében. Nem lehet azt elsajátítani sem Saskú, sem Knigge illemtanából, sem a táncmestertől. Az igazi műveltség gyémánt, mely világol ; kincs, mely gazdagít ; hatalom, mely vonz. De mondjuk meg egyúttal azt is, hogy a műveltség valami szellemi tui lajdon az ember tettének, gondolatának (és érzelmének nemességében ós tisztaságában rejlik; vagy hogy egy idézett szép hasonlattal fejezzük ki: Miként, ,a művészi alkotás lényegileg két részből áll : ez eszmei szépbői és valame'y szép érzéki alakból; ugy a valódi műveltség is az ész és a sziv öuhangzatos kimüvelődósóből jön létre. Ezen összhangnak azonban külső tétekben is nyilvánulnia'kell. Tehát kell hozzá mindenekelőtt nemesen érző szív, humánus gondolkodás, tudományos ismeret, finom, organisált kedély, finom érzék az illem és szívélyes modor az emberek iránt. Mégis van hozzá az anyag minden emberben, csakhogy sokáig kell azt csiszolni, a mint a gyémántot, hogy fényes legyen, hogy világítson és melegítsen. Az igazi műveltség meghatározása igen rövid, de annál hosszabb az ut, annál nagyobb a fáradság, a melynek árán megszerezhető Pénzen vásárolni nem lehet. Küzdeni kell érte folytonosan. A küzdelem, mely az ember végcélja : a tökéletesség felé vezet, megfogja számunkra hozui a műveltséget is. \ CSARNOK. 1 Gombóc versenyen. Ugy történt, hogy a mult. hónap, i végével a felsőbb hatalmak teljesen megvonták tőlem kegyeiket. A legfőbb baj az volt, melyből a többi szárma- | zott, hogy a tárcámat megkörnyékezte 1 a lapos guta. , Mint okos ember, a betegség diag- , nózisának megállapítása után azonnal \ elkezdtem a megfelelő reuiediumok fe- s lől gondoskodni. Az első pillanatok- í bau azt reméltem, hogy ügyes hitel , műveletekkel segíthetek magamon, j Csakhamar arra a szomorú tapaszta- , latra jutottam, hogy ez a betegség T rosszabb a koleránál, mert a hány emberrel csak érintkezésbe léptem az emiitett célból, azok a leghatározottabb állításuk szerint, szintén az ón bajomban szenvedtek. Mert, mint mou- ^ dották, erre a bajra a legjobb családókból származó emberek is disponál- ' va vannak. Ez a körülmény egyrészt mogvi- ^ gas/Jal, másrészt gondolkozóba ejteti. Haza menteni a csende>, hűvös szo- ^ bániba, egy észszerűnek látszó módszert eszellem ki, melynek segélyével talán megérem a megváltó hónap elsejét. Abban állapodtam meg, hogy a gasztronómiai igényeimet redukálni fogom a minimumra ; tehát lehetőleg tartózkodom az ételektől és italoktól ; ^ minnél többet sétálok különösen reggeli, ebéd és vacsora idején s ha elfáradok leüiök az Erzsébet-téren és jj hallgatom a verebek csicsergését. Az idea annyira meglepett, hogy szinte bámulaiu önmagamat s in ven- ^ cióm eredetiségét. ^ Lemondottam tehát a vendéglőkről, kávéhárakról és egyéb világi örömökről ; csupán apókboltokat kultiváltam ^ ezentúl, ^ Első nap ment minden rendjében. . A másik nap detto. A harmadik nap azonban szerencsétlenségemre a hentesn boltok kirakatait igen megnézhető állapotbau találtam. A gyomrom alat- . tómban fellázadt ellenem s miniszter- j váltság előtt állottam én is. Rösteltem a dolgot nagyon, de végre is kénytelen voltam a gyomromnak igazat adni, mert a gyomor tekintély volt még a ó korban is, tana rá Mae- j nenius Agrippa. ., Hazamentem tehát és újra eszmém ^ támadt. Tapasztalt ócskauemü-üzéreket j hívtam meg lakásomba, hogy szabadon értekezhessen) velük ruhatáram állása, ^ mivolta, lényege és értéke fölött. Az értekezlet folyamán kifejlődött vita a- ü kadémiai színvonalon álott, de gyakor- ^ lati haszna mégis alig-alig volt. Pedig s: már eleve azt ígértem a gyomromnak a igazat adui, hogy a vita után megyünk Szikszayhoz, Gyolcshoz vagy Csalányi- [

J hoz. Hát nem mentünk egyikhez sem, hanem igenis mou tünk »Az fekete sze- ü recsenhöl«. f

1 A terem, vagy mit beszélek . . . Egyébként mindegy. Tehát mondom, az étterem már meglehetősen telve va- í la vendégekkel. Különös összetételű, k meghatározatlan színű pára kóválygott körülöttünk : némelyek köhögtek tőle, n mások tüszköltek. Én valószínűleg tüszköltem, mert a szomszédaim egyre k azt mondogatták, hogy »helfkot.« Mikor az első prüszkölési rohamon u, túlestem, harsány hangon hivtam a pincért. Ugy látszik, imponált uri SÍ fellépésem, mert maga a korcsmáros u jelent meg. — Hozzon egy borjupörköltet — k; moudám neki foghegyről. ej A korcsmáros tetőlől talpig végignézett rajtam, aztán csak ennyit mondott: jj 1 — Kérem- itt ma mindenki lekvá'ros gombócot eszik, mert ma gombócversenyt tartunk. A társaság szörnyen csodálkozott, hogy nekem nincs tudomásom erről a nagy eseményről. Én pedig meg voltam semmisülve. Soha életemben nem szerettein a gombócokat, sőt mindannyiszor fájdalmas emlékek újultak fel bennem, valahányszor gombócokat láttam. Gyerek voltam még, mikor egyszer egy egész tál szilvás gombócot végig guriigaitam a szoba padlóján. Anyám megvert órto nagyon, csak apám vigasztalt, prófétai ihleitséggel kijelentvén, hogy ha mást nem is, de kuglizni és billiárdozni megtanulok. — Nos talán nem tetszik az urnák ? kérdé a korcsmáros, a mint elsavanyodott ábrázatomat meglátta. 7* Nézze az ur, folytatá, s azzal tulajdon testi kezével kivett egyet a szomszéd tányérjából ; nézze milyen nagyok, milyen prózli, milyen aranysárga prézli van rajtuk. Hátha még tudná, micsoda jófajta lekvár van bennök, tudom isten, megnyalja a tiz körmét utánuk. Beláttam, hogy a »Fekete szerecseny«-nek igaza vau. Rendeltein hát az isteni lekváros gombócokból egy adagot. Mikor elhozták, tudakozódtam a verseny feltótelei és dijai után. — Ha uraságod eszik meg legtöbbet, akkor nem számit ok értük sommit, azonkívül kap egy medáliát is a mellére; harmincon fölül pedig mindenki ingyen eszik. A föl világosit ás után a gyomrom némi hajlandóságot . mutatott a gombócok után s igy történi, hogy óu is beálltam a versenyzők közé. Azonban a társaság sokkalta nagyobb animóval dolgozott, mint én, tüneményszerű étvágygyal kebelezték be a gombócokat. Egyik a másikon igyekezett túltenni. Cseszuák ur, viceházmester, valamennyünket bámulatba ejtett táplálkozási talentumával. Nem külőmben Podlupka Vendel mészhabarcs-kezelő és Brenyó András ni. k. rendőr. Határozottan nekik volt a legtöbb chauce-uk a medál iára ós dicsőségre. Gombócok jöttek, gombócok tűntek el* örökre, hihetetlen mennyiségben a három nagy férfi ádáz torkában. Utoljára már csak a triumvirátus evett. Mi többiek, a leggyőzöttek szent borzalommal vegyes álmélkodással néztük a gombócok pusztulását. Nekem az előérzetem megsúgta, hogy uem jó lesz ebből. El akartam monni, de a szomszédaim nem eresztettek a szögletből ; elhatároztam tehát, hogy maradok, mivel úgyis muszáj volt. Egyszerre Brenyó András azt mondta, hogy »reszta!« Beszüntette a táplálkozást. Evett volua még, a mint helyesen megjegyezte, de már nem volt semmi, amit megereszthetett volna terjedelme körül. Hasonló sors érte néhány perc múlva Podlupka Vendelt is, a mészhabarcskezelőt. — Nye da sza, Vendel ! — biztatta néhány földije. — Ale nye mozsem ! — felelt elkeseredteu Vendel. Általános éljenzés üdvözölte Csesznákot, a még mindig evőt . . . De mi ez? Az ünnepelt férfiú elsápadt, a torkához kapott ós levegő után kapkodott. — Ügy kell, komám ! — mondta kárörvendve Brenyó András. Senki se egyék annyit, a mennyi belé nem fér. Podlupka Vendel loyálisabh volt, — Zatraceui! ez a zeinper megfúlja, ha nincsen segíteni. gamat, mert a földön járok. Ahogy leesnem a délibábok, a himes festett légvárak ködös világából, a jótékony koppanás, mit az anyaföldrol kaptam, kijózanított. így járnak a szerelem bolondjai, akik kirúgják a lábaik alól ezt a szép földet. Igy boszulja -meg magát a föld azokon, akik .rögös hantokról ábránd-világba kapaszkodnak fel. I És ha csalódom most józanul, lesz egy

1 vigasztaló emlékem a jövő szamára, hogy szerettem, ho^y szerelmem igaz egészsé-. ges szerelem vala. Ez az ón filozófiám — a másodvirágzás filozófiája. Csendesebb, derültebb, nyugodtabb az elsőnél. Ebben több a józanság, ítélet, akarat, — abban nagyobb az erő, .szilajság és az ifjúság túlzása. * * * Asszonyom, egy kicsit meg vagyok elégedve önmagammal, nem látván magamban a béna beteg lelket, a rosszul működő, enervált idegeket. Szeretek ismét. Ámbátor azt nem tudom, hogyan oldódik meg az én nagy problémám, de ugy érzem magamat, mint egy pörös ember, aki nyugodtan néz ügyének kimenetele elé. En is várom az ítéletet nyugodtan reá bízván magamat a fátumra. Közben nagyokat nevetek magamon már tudniillik azen az énemen, mikor mizantróp voltam; kikacagom a szentirnentálizmust, a romantikát és szerelmes vagyok az emriségbe, a világba, amely nagyon szép, nagyon rózsaszínű. Ez volna az én másod virágzásom históriája. ön pedig nagyságos asszonyom, ne válassza a lemondást a két rossz.közül, ön éljen. Fiatalságának, üde bájának hervalása késő önvádat fog teremteni. A nagy Galeottó argusszemei ne tévesszék Kegyedet; a természeti, emberi törvények szerint nem lehet az életnek, nem lehet lénynek más célja, mint boldogitás és boldogság. Keresse e kettő közt a harmóniát és az — megelégedést szül. Az ön férje médium, ennek elég okos ember. Az ön férje bűnös, akinek bűnhődnie kell: ön ellen vétkezett s ön sohasem vétkezhetik férje ellen. Az Ön nagy igazát belátja mindenki, az ön lassú, de biztos tragédiájának csupán önmaga leendazoka. Mig az én helyzetemben kockázat,— addig Kegyed helyzetében kötelesség a másodvirágzás. Férje ura elég kövér és elég kopasz ahhoz, hogy On, asszonyom elégtételt nyerhessen, különben higyje el: a kövér elhízott urak, csak nagyon ritkán okos emberek is egyúttal. Még egy jó tanácsot bátorkodom adni kegyednek : világfájdalmas, byroni hangulatú poétákat ne olvasson, mert ezek a poéták, mint a poéták egyáltalában, gyomorbajos emberek. Nayyságos asszony apró, fehér kacsóit csókolja ás kegyeibe ajánlja magát igaz tisztelője Uriel. Másolat biteléül HORVÁTH ADORJÁN.