Esztergom és Vidéke, 1893

1893-09-14 / 74.szám

ért-, és ^ezelc a lapok nem itf állanak dicsekedni magyar vollnkkaL Azulái Tannak lapok, amelyek, Ízléstelen kül lőldi műveket közölnek, betett ogy Mi áldozattal eredetit magyar, előkelő i Tótól adhatnának olvasóiknak. Szóljunk e az ízléstelen ,,zöW beritékű" lapokból, melyben erőtlenségeknek, %análií kérdések és feleleteknek nyitnak tért í érdemesek-e az ilyen lapok a vidéki sajtó támogatására ? Azt hisszük, nem, 'Ha viHéki Iaj)kollégáink átolvasvíi a szépirodalmi lapokat azoknak tártaianáröl, kányáról tájékozzák közönségüket, hasonlithatlanul jobb szolgálatot tesznek az irodalomnak, mintha minden -önállóság nélkül, szolgailag köz ik a szépirodalmi lapoknak saját lapjaikról irott, — nagyon természetes, hogy Tiízelgő, — de sokszor, nagyon sokszor téves, hamis bírálataikat. Szeretjük remélni, hogy laptársaink meg fogják szívlelni szerény felszólalásunkat, melynek megírásában nem "érdek, hanem a vidéki sajtó preszii•zsének emlése lebegett szemünk előtt 32zzel több szolgálatot tesznek olvasóiknak is és az irodalomnak is. A «Kis Lap» pályázata. A Kis Lap cimü legszebb és legolcsóbb képes gyermekújság szerkesztője : Forgó Bácsi a következő érdekes pályázatot hirdeti régi ós októbor -elsejével belépő nj előfizetői részére. Kis híveim sorából folyvást számosan Midének be kis dolgozatokat, s -éu ezeket, mint szorgalmuk és haladásuk "bizonyságát, szívesen veszem. -Most azonbau ón hívlak föl mindnyájatokat munkára és v ersenyre : ezennel pályázatot nyitok egy a «Kis Lap»ian köEleirdő dolgozatra. A. ^pályakérdés címe ez : «A hol én lakom.» A címből könnyen kitaláljátok már a tárgyat is, hogy mit kell leírnotok. Mindenki Nja le a holyet, a hol laIrik: a várost, falut, pusztát. A ki nagy városban lakik, pl. Budapesten, annak elég> ha esak azt az utcát irja le, amelyben lakik. Akol történelmi, mondai emlékek fűződnek a helyhez, az is fölemlíthető röviden. Szóval : kiki irja le a maga lakóhelyét oly szépen, érdekesen, amennyire esak tudja. S a szülék vagy a nevelő, tanító urak ogy-egy sornyi aláírással bizonyítsák, hegy a dolgozat valóban a pályázó saját müve. A pályázatban csak a «Kis Lap előfizető olvasói vehetnek részt : dolgozatokhoz tehát a cimszalag mel lékleudő. A három legjobb munka jutalom ban részesül, még pedig értékes juta lomban. Ugy mint: Első jutalom, a legkitűnőbbnek iiél dolgozat szerzőjének: «Az Alhenaeuii Kézi Lexikona* diszkötésbeu (ára H frt.), melyben már a serdülő ifjusáj is rendkívül sok érdekes és értéke: olvasmányt talál és mely évek multa val, felnőtt korábau is becses emlók< lesz a nyertesnek s értékes dambji könyvtárának! Második jutalom, a második legjobb nak ítélt mű szerzője részére, tiz kötet a «Forgó bácsi könyvtáráéból, igazi gazdag gyűjtemény a legérdekesebb elbeszélésekből, számos képpol. diszes kötésben. Harmadik jutalom, a. harmadik helyre méltónak ítélt mü szerzője számára, liz kötet a Hoffmanu válogatott ifjuíági irataiból, díszesen beköive. A jutalom-könyvekre emlékül rá esz nyomva: A «Kis Lap» pályauja. ^ A jutalmat nyert három pályamű a <Kis Lap»-ban meg fog jelenni, A pályamüvek terjedelme legföljebb izáz nyomtatott sor lehet. Hogy egy lyomafcott sor mennyi, azt mindönki [{próbálhatja, ha a «Kis Lap» hói leir légy-öt sort s látja, hogy a saját iráában ez hány sor lett. A pályamüvek beküldésének határdeje 1893, évi október 15-ike. A pálya müvek beérkezése után isiért uevü írókból álló bíráló bízottág fogja a dolgozatokat átvizsgálni s jutalmat odaítélni. Rajta tehát, kis híveim, nyitva a álya ! Nemes versenyben szálljatok ikra. Elismerés vár a buzgó tör ekésre, s hiszem, tömegesen fogtok ez lismerésórt versenyezni. Forgó bácsi. Fenti pályázatban csak a Kis Lap lőfizetői vehotnek részt. A ki október elsejével a Kis Lap lőfizetői sorába lép, részt vehet a párázató n. A Kis Lap előfizetési ára negyedvre 1. frt. A «KIS LAP» kiadóhivatala Budapest, Ferenciek-tere 3. A bátorság próbája. Esztergomból utaztunk Budapeslre H'ttan voltunk, mind a hatan jókedv vig fickók, kiknek nem volt más célj mint mulatni. Az alkalom nem hiány zott, a hajlam is meg volt hozzá, d mindez magában jó kedvet nem ho létre, szükséges móg egy hatalmas erő mely mindent pótol, de a mit nem pó tol semmi : az ital, vulgo : bor. A bor azonban a világon többé neti egzisztál, a nemes szőlő vessző kive szett, de szerencsére föllalálódott j miibor, vagyis az az ital, a mibei minden van csuk bor nincs, ós a mely re mégis azt a nevst ruházták, hogj bor. Megpróbáltuk tehát a műbőrt, egy-két-kilenc üveget kabáljaink mé lyóbó elsülyesztve neki indultunk J Dunának . . . . t. i. a propellernek Helyet foglalunk a födélzetén, kite sztink magunk elé egy üveget tele s gyanús folyadékkal s filozofálni kezdünk A tásalgás csendes, nyugodt de komoly mederben csörgedezett, a mii végre is minden józan ember megun igy történt nálunk is, egyhangúlag m volt az óhajunk, hogy legyünk vigak, igyunk. A legöregebbik kezébe kapj? az üveget, jót húz belőle, s „adtt kézről kézre, had ismerje minden.

4 Megindul az adomázás, de csodálatos, minél vígabbat akar mondani valamelyikünk, annál szomorúbbá csavarodik, 8 midőn a szenior a negyedik üveget útnak akarta bocsátani, a nyugodt komolyság mélázásba ment át sől íllitólag a legfiatalabbnak köny is rezget a szeme pilláján .... Elhatároztuk, hogy búsulni lemegyünk a kajütbe. Alig helyezkedünk íl, mikor mintha villamos ütés ért rolna, mindnyájan fölugrottunk s a cíijttt padialjához kapva fölkiáltánk : egy oriiit! Az volt bizon, egy valódi efőst forint. Képzelhető a nagy öröm íeruzsálemben. Egyszerre megjött a ókedvünk, de ismét elkomorodtunk, nert egy nagy dilemm a veszélyes torja előtt állottunk. Kié legyen ez a forint ? Az első avval állt elő, hogy > fogta megelőször, a misik, hogy ő rolt az első aki megpillantotta, a harnadik először ugrott föl a helyéről, a íegyedik, azt állította, hogy ő taiiáisolta, hogy vonuljunk vissza a kajüt>e, e nélkül — úgymond — sosem ett volna mienk; ez viszont alkalmat adott az ötödiknek, hogy az ö jussát ne hagyja, mert ő volt a budapesti kirándulás torvezője. A hatodik igényei szintén szilárd alapokon nyugodtak : a sógora egy barátjának az unokaöccse pertu volt a csavargőzös vállalat egy tisztviselőjének a keresztfiával. Szerinte hát természetes volt, hogy a forint egyedül az övé lehet és senkié sem másé. A kérdés eldöntetlen maradt, tehát szavazás alá bocsátottuk. De akárhányszor is szavaztunk, az eredmény mindég ugyanaz maradt: a 6 szavazat közül mindenki egyet kapott — a magáét. Eközben a csavargőzős közeledett Kövesd felé, midőn az eső rázendített jó vastag csöppekben. A hajó kikötése után lohalálban kutyagoltunk a váróteremnek csúfolt sötét piszkos helyisé/g felé, melyet már 18 paraszt ós 21 parasztasszony tartott megszálva. A ki jobb helyre kívánkozott, azt a hivatalnoki kar (1 személy) egy fából készült bódéba utasította, melybe az eső mérsékelt mennyiségben szivárgott be. A ki azonban rajongott a szabad természetért, az a zuhogó zápor védő köpenye alá is rejtőzhetett. Mi a váróterembe furakodtunk be, midőn fölülről hatalmas ütések közt kezdték a munkások az épületet rombolni. A parasztság rögtön rohant a kijárat felé s egy pillanat mulva, hatan egyedül maradtunk a «szalonban». Ekkor egy fölsógos ideám támadt, igy szóltam : «Fiuk, figyeljetek ! A forintot letesszük a földre és a ki legtovább itt mer maradni a dülöngő épületben, az lesz a forint szerencsés tulajdonosa. y> Helyes, helyes zúgta öt nyelv. A gondolatot követte nyomban a tett, mindnyájan lekuporodtunk a földre. A téglák hulllak-hulltak, aggodalmasan tekintettünk a kijárás felé, midőn egyszerre megszűnt a téglazápor, s a következő pillanatban már csak négyen voltunk, a két legnyúls/ivübb eltűnt. A valószínűség tehát, hogy ón nyerem meg a forintot a matematika szerint egy negyed volt. A miut szótlanul ülünk, egy dördülés rázza meg a szoba levegőjét, s csak hárman maradtunk. Nemsokára a plafonon is egy hatalmas repedés maradt, a mi a harmadikat is futásra kényszeritette, ugy hogy a forintra csak két koukurrens maradt: a szenior és én. hiszen |ó, jólvan csak az a tégla, malter, <jrdög, pokol ne került volna annyiba. Na, líanem menjünk most már a másik utcába ! Keresi az átjárót, biz az nincs sehol. Kru^inix 1 mi -ez ? Pallér beszél, igy volt, ugy volt, bizony «gy kis hiba esett. Az ördög hitte volna, hogy ezek a bolond kőművesek megfeledkeznek az átjárásról. Hanem sebaj, ngy legalább egy házból lesz kettő; az a kis kerülő pedig nem árt az egészségnek, kivált a pocakos embernek. Spongyát rá ! A bankár azt mondta rá, mégsem ugy verik a cigányt! Vagy bontanak neki egy átjárót, vagy összedönteti az egész «palá-szt»-ot. Inkább kivándorol Mezopotániába, hogysem a tulajdon jószágában kerülgessen, ha nincs belőle haszna. A pallérnak pedig azt ajánlotta, hogy máskor menjen zabot hegyezni, de nem építeni. A pallér megfogadta a szót és elment zabot hegyezni, a kőművesek pedig, hogy a bankárnak ne kelljen elmenni Mezopotoniába, csakugyan vágtak a falba egy szük sikátort, amelyen átjuthatott a másik udvarba, Azonkívül kedvére még azt is megtették, hogy az ablakokat telerakták vasrácscsal, mivelhogy az a tolvajok ellen nagyon használ. Azóta a bankár elment Ábrahám kebelébe, de a palota még most is áll. Körötte ujak, szebbek, cifrábbak, tetszetősebbek emelkedtek, nyakára nőttek, de a régi, vakolatos falaival, rácsos ablakaival, maradi nemtörődömségével, hidegen nézi le a hirtelen felcseperedett, kacér,gyönge bordájú kollégákat. Mikor először léptem át a küszöbén, ugy éreztem, hogy jövevény vagyok, akit minden pillanatban kiűzhetnek belőle a szabad ég alá, a hideg éjszakába. De később tapasztaltara, hogy az a néhány florenus, melyet minden hónap elején leszúrok a házigazdám markába, elég erős kapcsot teremt közöttünk arra nézve, hogy az emiitett kellemetlenségektől tartanom ne kelljen. Apránkint beleszoktam a helyzetbe, kitanultam a szokásokat, alkalmazkodom a házi rendhez s nem félek már többé, hogy nem lesz, hol nyugovóra hajtsam a fejem. Csak arra kell vigyáznom, hogy este tiz órára otthon legyek, mert ha addigra nem visz haza a jó szerencse, ugy kizárnak, mint a karikacsapás. Egyébként az még nem baj, már t. i., ha öt krajcár peneg még a zsebemben; abajcsak az, hogy ugy tiz óra után a krajcárok nagyon szerte kívánkoznak a városba, nehéz akkor ötöt is összetartani. Ha pedig tizenkét óráig maradok el, — az isten ne vegye nekem rossz néven, — akkor már legjobb megvirradni odakünn. Először azért, mert még kevésbbé valószínű, hogy a kérdéses summát össze lehessen keresni; másodszor, mert ha megvolna is, már úgysem elég; harmadszor pedig azért, mert tiz pénz kapunyitásért mégis sok. Ergó, legcélszerűbb az Erzsébet-téren megvirradni. Különben hogy mirólunk, a lakókról is beszéljek valamit, itt van mindjárt a tollam hegyén a mi főcerberusunk. Mondhatom, érdekes ember. Bizonyára nagy tehetség szorult bele, mert azt két irányban is pazarolja. Ő nemcsak a háziúr érdekeit istápolja, hanem ráér a m. kir. posta érdekében is működni. Egyszemélyijén házmester és levélhordó. Értelmes ember és szeretik a lakók, amit kevés házmesterről lehet elmondani. A vicék már más fajtából valók ; gyakorta váltakoznak, tótul, vagy csehül beszélnek, hirtelen természetűek s egyébb nevezetes tulajdonság híján, többnyire részegek. Ez is elég egy vicétől! Mi a tulajdonképpeni lakók a legkülönfélébb, legellentétesebb osztályokba sorakozunk, ugyannyi mesterséget űzünk. Ki a kezével, ki az eszével, már a hogy a sorstól jutott. A földszinti üzletek-, bürók-, anonsz-, irodák- és raktárakba, az emeleti lakáshelyiségekbe sok midenféle nép beszorul, kezdve a gazdag tökepénzestől s katonatiszttől le az utolsó hordárig s zsákhordóig. Mint különösen jellemző sajátságot, érdekesnek tartom kiemelni, hogy öt fiskális lakik a házban egy csomóban. Köztük vau «Perl öcsém* hires principálisával egyetemben. Innen van az, hogy néha a mi kapunk alatt egész sokadalom támad vidékiekből. Olyan kis etnográfiai csődület az ország minden részéből. Egy fezes alak is van ott közte néha; a jó Mardilli, a ki tavaly mogyoruját kereste a jeruzsálemi apáton. Emberséges muzulmán létére egykedvű, keleti fatalizmust tükröző ábrázattal hallgatagon szemlélődik az alföldi zsiros gazdák türelmetlen csoportján. Persze a szögedi meg a göcseji szót nem na, érti, hanem annyit mégis eltanult^ ^ embertől, hogy a jussát ner^f \v nem muszáj. Azért látogat ^ ^ Magyarok vagyunk valamennyien, leg* alább azoknak tartjuk magunkat, mégis g legkevesebben élünk a magyar hiten. Aliakad egy két vastagnyaku kálamista közöt tünk. Nagyobb résznek az Ősei negyven esztendeig sétáltak a pusztában menydörgés és villámlás, valamint más egyéb természetes és természetfőlöttii tünemények között, míg bejuthattak a tejjel és mézzel folyó Kanahánba. A maradékok már csak egy délutánra mennek ki, nem a pusztába, hanem az Erzsébet-térre, hallgatni a katonazenét. Égzengésnek megjárja ez is. Kanahánba pedig nem kívánkoznak többé, csak az éttermekbe, orfeumokba és kávéházakba, a hol megelégesznek a mi csenevész szőlőfürteinkkel is, csak legyen. Különben modern, felvilágosított emberek, akik elhagyogattak, sok cafrangot, avult rítust, babonás szokást, míg a pusztából idáig jutottak. Csak egyet ismerek, egy hordárt, aki nem akar lépést tartani a a többivel, aki megátalkodott orthodoxiájávalaztis kisütötte már, hogy a dohány-utcai templonukálomista zsidó-templom.» Hát nem is megy ó' oda, mert apáinak hitét szűztisztaságában akarja vallani. Igazi bohér, aki meghal éhen, de sertéshúshoz nem nyul és szombaton szalmát sem tesz keresztül. Nem vitatom, tiszteletre méltó vonása ez egy szegény embernek a mi vaJJásfcalanságunk közepette, ilák is ma n ástam ÍM/'