Esztergom és Vidéke, 1893

1893-08-13 / 65.szám

inkább egy adagja a nemzeti érzület tulhajtásának. És végre tessék elhinni, mentül jobban törekedünk a magyarságra, annál inkább bővül, szépül, művelődik nyelvünk s nem kell majd arra hivatkozni, hogy hát a latin, a német, a francia sokkal műveltebb, mint a magyar. B. L. CSAHNOK, Vászon kisasszony, Selyem Laci és Pokróc Pista. (T r a g i k o m e d i a .) Selyem Laci volt a város legelegánsabb fiatal embere. Eleganciájára vonatkozólag elég megjegyeznem, hogy gomblyukából elmaradhatatlan volt a vérpiros szegfű; még akkor is volt szegfűje, ha egy szálért forintot kellett adnia. Termete, arca szintén kifogástalan volt. Csak egyetleu egy dologgal nem rendelkezett Selyem Laci Retenetesen korlátolt volt. Ha feltátotta a száját, csak ugy ömlött belőle a butaság, de a száját sem kellett felfcátani, — sugárzott a szemeiből. Pokróc Pista ellenben egy mákul ányit sem volt elegáns; arcát is kiverte a ragya, dupla pup is nőtt a hátából, de De ha kinyitotta a száját, mindenki el volt ragadtatva. Olyan gyönyörűség volt hallgatni, hogy no! Hallgatta is mindenki szívesen, hallgatták mégha Leibnitz mouasairól beszólt is. Pedig Leibnitz monasai még nem bájoltak el senkit; de Pokróc Pista olyan valamivol tudta fölereszteni ezeket a száraz dolgokat, hogy mindenki élvezhette. Elmondtam Selyem Laci és Pokróc Pista jellemző tulajdonságait, még csak az van hátra, hogy megemlítsem foglalatosságukat, mely abból állott, hogy udvaroltak szakadástalauul a város szép leányainak. A családok nagyon szerették mindkettejüket ; Selyem Lacit eleganciájáért, Pokróc Pistát pedig eszéért. Mind a kettő mindenkor és mindenütt szívesen látóit vendég volt, de ők legszívesebben Vászon dr. ügyvéd házához szerettek járni, akinek olyan szép leányt adott az Isten, hogy hét megyében, de hét országban sem vala párja. Vászon kisasszonyt a város minden hölgye irigyelte a két gavallérért, bá'or nyíltan gúnyolódtak Ízlése fölött, hogy egyik udvarlója ostoba, a másik pedig rut. És nagyon kíváncsiak voltak arra, mit fog végezni Vászon kisasszony Selyem Lacival és Pokróc Pistával ; mert olyas féléket már halottak, hogy három kérőt kikosarazott. Vájjon melyiket fogja most választani ? Vászon kisaszonynak mind a kettő tetszett, de bizony mégis ugy okoskodott, hogy jobb lesz az elegáns gavallér, ha buta is, legalább könyebben meg lehet csalni. És mikor Pokróc Pista megkérte kezét, nem adott határozott választ, hanem előbb elmondta Selyem Lacinak Pokróc házassági ajánlatát remélve, hogy Selyem ur tiltakozni fog ellene. Azonban Selyem Laci nem tiltakozott, hanem föltápászkodott a székről és buta szemeit Vászon kisasszonyra vetette, mintegy várva szavainak okadatolását. — Nos, Selyem ur! kérdezte Vászon kisasszony, mit szól hozzá ? — Én nem szólok semmit nagysád ! Én hallgatok, mert mega megcsalt engem. Azzal aztán megfordult és köszönés nélkül távozott. Vászon kisasszony pedig először egy kis lelki fürdalást érzett, aztán hirtelen Selyem után kiáltotta ; — Nos hát akkor a púpos Pokróc felesége leszek ! Selyem Laci pedig ezt az egész históriát elfecsegte az ő ostoba nyelvével Pokróc Pistának, aki aztán többet nem nézett Vászonéit felé, hanem a cigány mellett duhajkodott Selyem LüCÍval. De hát a dnhajkodást is megunja az ember, ha sok. Először Selyem Laci unta meg és visszament Vászonékhoz udvarolni. Egy darabig udvarolt, mig Vászon kisasszony egészen megbékült és nemsokára megkérte kezét. Vászon kisasszony hajlandó volt szó nélkül beugrani, csak a mamával lett volna valami elintézni való. Da a mama csak négy ezer forint hozományt helyezett ki'.álásba ; Selyem Laciuak pedig a nyakkendő adóssága is kitett anuvit. Hát most is abba maradt a házasság. Mikor ezt megtudta Pokróc Pista szintén megunta a dnhajkodást ós ö is visszatért Vászonékhoz. Ö is udvarolt egy darabig, mig azt hitte, hogy a Vászon kisasszony megbékült, aztán újra ©IIoá 11 ott, házassági terveivel, de a mamánál, akinek kijelentette, hogy ő még négy . ezer forint hozományra sem reflektál, mert nincs rá szorulva. A mamának tetszett az ajánlat, csak Vászon kisasszonnyal kelleti volna megegyezni. Hanem Vászon kisasszony azt mondta : — Maga Pokróc ! már egyszer megcsalt engem ! Nem leszek a felesége. És igy maradt Vászon kisasszony nggszüz, Selyem Laci és Pokróc Pista pedig agglegény. De ezért a két agglegény még ma is udvarol az aggszüznek, csak házassági ajánlatokkal nem ámiiják egymást. CÉRNA ALADÁR. Színház. A d o1o v a i nábob leánya. Egyszerűen, finoman megírt történet. Tarján főhadnagy szereti a dolovai nábob Vilma leányát, de a kaució akadályt képez, miből párbaj, félreértés keletkezik ; de a vége jóra fordul, és Vilma Tarjáné lesz. Meri in pedig, a zsindelyes báró, aki a dolovai nábob birtokát megvette és a ki Vilma fér jenek volt kiszemelve, nőül veszi régi szerelmének tárgyát, özv. Domaházynét, Vüma nagynénjét. Egy igénytelen, de szépen megirt tárcájából csinált Herceg Ferenc egy öt felvonásos színmüvet, melyben legelsőben is eleganciája és pazarul ragyogó szelleme tűnnek ki. A főhős nem a dolovai nábob leánya, hanem Tarján főhadnagy. Az a főhadnagy, aki kissé kön ily ü vérű, de aki föllétlenül gentelman. A ki kelleténél többet foglalkozik az influenzás lovakkal, de aki mindazonáltal komo-, lyan. szerelmes. Annak idején lélektanában bizonyos ellenmondáaekat találtak, de az egészben csak annyi a való, hogy ezeknek a látszólagos ellenmondásoknak mogokolásai nincsenek kellően feltüntetve. Szereti ő Vilmát már akkor is, mikor Lóránt hadnagygyal sorsot vetnek, de hát ez olyan huszáros dolog, beleillik egy könnyű vérű huszár főhadnagy jellemébe, aki nem igen szokott a jövővel törődni. A másik kiváló alakja a darabnak : Szentirmay századosuó. Szereli az egész hadsereget, de csak «ugy» . . . hanem férjét imádja. Mint remeg, mikor megtudja, hogy férje párbajt viv s miut Örül, mikor férjo épen érkezik meg ós micsoda szeretetre méltósággal, micsoda aggodalommal kéri Tarjáut, hogy | ne kössön ám az urába. Valóban, ha csak ez az egy momentum dominálna a darabban, már megnyerné tetszésünket. De ott van Bilicky hadapród is ! Sajnos ! hjgy Dobőók a 3. felvonásból elhagyták azt, ami éppen bemutatná Bilickyt; azt a Bilickyt, aki még egy csúnya leányt is elvenne feleségül Tarján megmentéséért, akinek őseit már az Árpádok alatt megfosztották vagyonuktól, Ezek olleneben meglátszik Herceg birkózása a drámai formával. Kissé unalmas, hosszú beszédéi, jelenetei vannak, hősei közül mindig csak kettő beszélget és hát végre van a darabban valami hatás vadászat is, de ebben is meglátszik Herceg eleganciája. Ami az előadást illeti, csak dicsérettel szólhatunk s a publikum Ka-, ezért (Szentirmayné) ós Lomnicyt (Tarján) többször megtapsolta egyes jelenetek után is. Mind a ketten olyan hűséggel játszottak, hogy a nézőből önkénytelenül kitört : <xmintha igazán ugy volna ! » Lomnicyt még azért is. meg kell dicsérnünk, mert élénkebb volt, mint máskor; de őt is figyelmeztetjük, hogy bizonyos megszokott mozdulatokról szokjék le s legyen katonásabb, feszesebb főhadnagy. Hidassy (Bilicky) nem volt eléggé gyerek és nem volt eléggé katonás; ezt a két vonást nem tudta jól összeolvasztani,, Neki is és másoknaki s melegen ajáuljuk a szerepek rendesebb betanulását. Dobónak pedig azt ajánjuk és egyúttal kérjük sokak nevében, hogy «A dolovai nábob leányá»-t, legalább még" egyszer színre hozza. . * * . - ' Szigethy L u j z a j u talp mj át é ka : A k u r t a szók n y áso k. .•• Mi ugyan előre nem vártunk sokat a Kurta szoknyásoktól s nagyon csodáljuk, hogy a közönség visszatartására, nem volt elég a puszta cím. Mi ugyan nem vagyunk erkölcs-birák, de azért határozottan elitéljük ennek a darabnak .szinrehoza tálát. A p ikantériát még csak eltűrjük, ha szellemes és finom, de a friyolságtól irtózunk és. ha látni akarjuk, orfeumba megyünk, nem pedig színházba. Amily pongyola, semmit-érö a darab, éppen olyan hitvány a technikája, zavaros az előadásmódja.. Nincs benne egy valamire; való gondolat; logikája silány,, nyelvezete köznapi; szóval ócska gyárimunka. Szigethy Lujza sok tapsot kapott szép énekeiért és a nézőközönség megismételtette Dobó kupiéit is; közöttük volt egy, melyik ismét kigúnyolta az esztergomi «világosságot*. Hidassy kifogástalanul játszotta Bordás csizmadia-mester szerepét. Hátra van még megemlítenünk, hogy a szereplőket kissé több komolyságra figyelmeztessük, hogy ne kedélyeskedjenek a színpadon, mert az nem tartozik az előadáshoz. jött iné;'. Tábornok volt, komoly ősz feje, férfias külseje tisztelettel párosult félelemmel tölte el szivét. Mély, ünnepélyes hangon szólalt meg a a tábornok. — Azt mondják, hogy ön szereti a fiamat. Ha szereti igazán, ha szivén viseli a fiu sorsát, adja vissza nekem, adja vissza hivatásának, adja vissza az életnek, örökké hálás leszek érte. Lássa, ön képtelen vele megélni, hiszen ö egész gyermek még. Mondjon le róla. A szerető édes anyjára kérem, kíméljen meg a kétségbeeséstől. Könnyezett a derék atya, könnyezett Ő is a diva s remegv, eifogaitan felelt: — Vigye el a fiat, de tudja meg, hogy szeretni fogom őt mindig . . . mindig! Tovább nem beszélhetett, szavát a sirás akadályozta meg, gondolatát a szerelem kötötte le, alig hallotta a tábornok köszönő szavát. — Lányom az ég áldja meg érte . . . Azóta egy hosszú év folyt le. A fiút atyja utazni küldte és bejárta a fél világot. Ki tudja ssereti-e még öt, nem feledte-e már egészen ? Talán megvetéssel gondol reá, azt hívén, hogy a szakadásnak ő volt az oka. Pedig, ha tudná, hogy ő még mindig szereti, a szive még mindig az övé. Az ünnepelt diva, a legimádottabb szépség nem tudja feledni azt az igazán édes ölelést, azokat a tüzes, forró csókokat, melyekkel imádottja elhalmozta.— A mult «gy szép álom, a melyre mindig legkedvesebben gondol vissza . . . Bedobta a tűzbe az utolsó levelet is, könnyeivel, csókjaival borította utoljára. Ez volt a utolsó emlék tőle, hiszen nem szabad már szeretnie azt, a kit feledni nem tud. — A mult most már igazan csak egy szép, tünedező, kedves álom . . . Mereven, némán bámult a tűzbe. A láng kigúnyolta Őt, most már övé a diva legkedvesebb emléke . . . Kopogtak. Néma borzongás ftitott át tagjain. Hátha ő jött vissza, ha szereti még, ha életénél is többre becsüli! Először azt gondolta, hogy karjaiba veti magát; megmondja neki, hogy nagyon szereti, kérni fogja, hogy maradjon vele, majd fog ő mindketőjökről gondoskodni. De azután visszagondolt arra az ősz fejre, igé rétére és édes anyjára. Nem, nem mutathatja, hogy szereti — elutatasifcja ... Kinyílt az ajtó és belépett ő, a félve várt ifju. Mennyire megváltozott ! Már nem az a becézgetni való kis baba volt; egész férfi lett, de szebb, delibb, elragadóbb. Most érezte igazán a diva, hogy mily nagyon szereti, mily nehéz lesz róla lemondani. ölelő karokkal sietett feléje az ifju, örömmel, kéjesen monda ki e szavakat : — Visszajöttem, szeretlek, tied vagyok! Mikor egy év előtt azt hallottam, hogy nem szeretsz, hogy megcsaltál, hogy csak játsztál velem, azt hittem, hogy meg kell halnom. Atyám buzdításaival megmentett az életnek, és én útra keltem, hogy elfeledjem hűtlenségedet, elfeledjelek téged is. Azt reméltem, hogy az utazás jótékonyan fog hatni sajgó sebemre, hogy meggyógyultan, kiábrándulva fogok hazatérni De csalódtam! Tíem tudlak feledni, nem tudok rólad lemondani. És ez a balgatag sziv avval hiteget, hogy te is szeretsz, hogy csak próbára akartál tenni, midőn elűztél magadtól. Oh szólj hát, ugy-e szeretsz ? Megrezzent a diva; alig tudta felébredt szenvedélyét féken tartani. Csak ki kel! tárnia karjait, hogy befogadja, hogy keblére ölelje az egyedül imádott lényt, hogy azután boldogok, nagyon boldogok legyenek. De legyőzte szenvedélyét, kinyújtotta kezétaz ajtóra mutatva, s remegő hangon igy szólt: — Uram, utoljára nyilt meg ön előtt az ajtó. Távozzék ! Mint a villámcsapás érte az ifjút e hideg fogadás. Ezért küzdött ő, ezért szenvedett, hogy most elutasítsák, kidobják . . Ránézett mégegyszer a divára, de látva annak hideg, könyörtelen arcát az ajtó felé indult, s csak ennyit mondott. — Áldjon meg az Isten. Elment. A diva pedig magára maradva, zokogva vetette magát a pamlagra. Szeretett volna utána kiáltani, hogy jöjjön viszsza, mert szereti és mindig szeretni fogja, hogy e hideg fogadtatás nem volt őszinte, hanem egy felsőbb kérelem, egy ünnepélyes igéret kifolyása. Most már nincs célja életének, önmaga okozta boldogtalanságát, maga utasitá el azt, a kit legjobban, a kit egyedül szeretett. Csengettek. Szobaleánya jött jelenteni, hogy itt az idő, hogy színházba menjenek. Elment a színházba; a «Lemondás»-t adták, övé volt benne a főszerep. Másnap az volt róla a kritika, hogy oly élethűen, oly szépen még sohasem játszott, önmagát multa felül. Senki sem tudta, hogy szívből játszott, hogy átérezte, átszenvedte szerepét. Z. F. HÍREK. — Baross Gábor özvegye volt a napokbau B

városunkban s megnézte a gimnázium épületét melybe a jövő tanévben kis fia, Gábor fog járni. Baross Gábor özvegyét Schédl Arnulf tanár ur kalauzolta az iskolai épülben s megmutatott mindent az özvegynek, ki örömét fejezte ki affelett, hogy fiacskája ilyen tiszta, világos iskolába fog járni Akis Gábor szeptembertől kezdve a gimnázium első osztályába lép és édes auyjáyal együtt fog lakni, ki az előadások megkezdődésével Esztergomba, a Mihalik-fóle házba teszi át lakását.