Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-06 / 54.szám

Tanév végén Nem a napilapok hasábjain ily cim alatt közölt cikkek nagy tömege, nem a kedvező alkalom, banális hasonlatok •összebalmozására iratja Telünk e sorokat. A mult számunkban közölt megdöbbentő esemény, hogy egy fiatal, életerős ifjú véget vet életének, eldobja magától azt, a mihez minden-, még oly szerencsétlen ember is ragaszkodik s teszi ezt éppen a tanév * végével, az elért kedvezőtleu eredmény nwatt, ez eléggé indokolja, hogy ily «ksépelt tárgygyal foglalkozzunk lapunk élén. Hogy a bukás úgyszólván gyermekeket tenget a halálba, hogy kedvezőtlen classificaiio miatt évről-évre többen s többen dobják el maguktól az életet melyet még alig ismernek, igazolja azt, hogy még mindég nem felesleges egy-két szót intézni a szülőkhöz, hogy gyermekeik nevelésénél ne a hiúság, hanem az érett megfontolás, a gyermekek hajlama, természetes képességei szabják meg az irányt. Sajnos, a hiúság második természetünkké vált, ennek áldozunk fel mindent, ennek kielégítése, vagy inkább • csak az erre irányzott akarat foszt meg vagyonúnktól, gyermekeinktől. A legtöbb esetben a szülők minden számítás nélkül, anyagi erőik túlbecsülésé vol, pusztán hiúságból a gyermekeket oly pályára kényszerítik, a melyhez semmi kedvük. A képesség, természetes hajlam, ez számba sem jön, mert gyakran a gyermek még meg sem született s a túlságos szülői szeretet már doktorrá avatja fít. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a szülő a gyermeket belelovalja azon hitbe, hogy már születése által megszerezte magának a jogcímet bizonyos tudományos fokhoz s a gyermek ezen hitben nem nagyon erőlteti meg magát a tanulásban és ha az eredmény kedvezőtlen, szülő ós gyermek szentül meg vannak győződve, hogy mindennek a profeszszor az oka, a ki nem tudom mi okból, ki akarja a gyereket forgatni jussából. Ezen meggyőződéssé vált téves hit szoktatja a gyermeket hanyagságra, a melyet a szülők dúsan táplálnak és végeredményében oda vezet, hogy a gyermek vagy életének vet véget, vagy pedig a bukott zsenik osztályába, a pályatévesztettek nagy gárdájába jut, a kik valóságos átkát képezik az emberiségnek, a társadalom heréi, mert hanyagsághoz szokva, minden munkára képtelenek, de munkára, nekik megfelelő munkára nem is vállalkoznak, mert az nekik derogál. A félemberek túlságos elszaporodása szomorú bizonyítéka annak, hogy a szülők mily könnyelműen járnak el gyermekeik nevelésénél, jövője megállapításánál és ezen félemberek nagy sokasága hiteti el velünk, hogy a tudományos pályák tul vannak zsufolva ; a tanulók évről-évre növekedő száma oly rendszabályokat léptet életbe, a melyek a tanulás megnehezítését célozzák, végeredményben pedig oda vezetnek, hogy a vad zsenik száma szaporodik. A tudományos pályán nincs tulproductio s ha volna is, ez is csak előnyére válnék az emberiségnek, mert az általános miveltsógi niveau emelkednék s a miveltebb szülő, az iskolát végzett atya jobban meg tudná fontolni, mérlegelni, hogy mitévő legyen gyermekével. Veszélyes csak az, hogy ezen iskolázott emberek miud a könnyű életmódot szeretik, csekély ismeretük után kivannak megélni s a bajok kisebbiké közé lehet sorolni, ha elérik ezt, mert akkor csak náluknál érdemesebb elől veszik el a kenyeret, mig ba alkalmazást nem nyernek, társadalmi téren rendkívüli károkat okoznak. Épen azért, most az óv végével, midőn minden szülő előtt ott fekszik a fokmérő, hogy gyermekük mily tehetséget, mihez való hajlamot árul el, mennyi kedvet mutat, mennyi szorgalmat fejt ki a tanulásnál, most vau itt az ideje, hogy minden szülő fontolja meg mit tesz gyermekével, mily pályára szánja, ha nem akarja, hogy gyermekét szerencsétlenné tegye, jövőjót aláássa és gyermekeiben vetett reménye teljesedését óhajtja. Induljunk a külföld, különösen Németország példáján, a hol nem akar minden áron, miuden ember gyermekéből tudományos foglalkozású embert nevelni, hanem ezen passziót még a legvagyonosabb emberek is esak akkor engedik meg maguknak, ha gyermekük, kiváló hajlamot, előszeretetet tanúsít a tudományos pálya iránt ós azt ernyeddleA szorgalommal d o k u m 0 u t á 1 j a. Kövessük a külföld, külöuösen Németország példáját, ne vonjuk el zsenge korban a gyermeket a tanuláslólj no elégedjünk meg azzal, hogy a gyermek négy elemit jól-rosszul elvégzett, hanemha gyermekünket iparosnak, vagy épéit kereskedőnek szánjuk végeztessünk vele legalább né§y középiskolai osztályt s csak akkor menjen a gyermek inasnak* mert a mai korban ennyi ismeret iá nagyon csekély, hogy valaki mint iparos, vagy épen kereskedő megállja helyét, — A külföldön, különösen Németországban azok legtöbbje, a kik kereskedői vagy iparos pályára lépnek* először a megfelelő előismeret után kereskedelmi szakoktatást nyernek és csak azután lépnek be nagyobb gyárakba* üzletekbe, hogy a kellő gyakorlati ismeretet is megszerezzék. Magunk iá ismerünk több ilyen uton képesített s nálunk letelepedett külföldit, a kik épen ismeretük ós szakképzettségüknél fogva, szerény kezdetből nagyiparosokká, gyárosokká, nagykereskedőkbe nőtték ki magukat ós ezt csak szülőik körültekintő gondoskodásának köszönhetik, a kik korán átlátva, hogy gyermekük a tudományos pálya iránt —- nem értve alatta a könyü megélhetés utáni so* várgást — a kellő előszeretettel* az ehhez megkívántató szorgalom és kitartással nem bír* iparkodtak, hogy gyermekük a ma már múlhatatlanul szükséges általános műveltséget, az elméleti készültséget megszerezze és az alatt kiismerve' a gyermek természetes hajIrta: Korosy László dr. I. Midőn a mai aesthetikaí nevelés határtalan fogyatékosságával, s ennek végzetes hatásával foglal^ kozom, első kötelességem kijelenteni, hogy igen szerény javaslattal, s nem hangzatos tanterv-reformmal iparkodom a legaktuálisabb kérdést rokonszenvessé tenni. Nem bolygatok tehát semmiféle tantervet, nem fődözök fel uj és merész elméletet, s óvatosan kerülöm az anélkül is jó formán túlterhelt tanulók ujabb kulturterhekkel való megadóztatását. Mindenekelőtt sajnálattal konstatálom, hogy a középiskolai és egyetemi képzettségű úgynevezett intelligens társaságok aesthetikaí műveltsége megdöbbentően hiányos. Vádam élő képviselői első sorban is a hazai művészek. Megszólaltatom tehát a vádlókat sor szerint. A magyar építőművész igy sopánkodik : — Nem stílszerű palotákra, hanem sallangos bérházakra kapunk megrendeléseket rohamosan gyarapodó fővárosunkban. A háziurak hasznos lakáskaszárnyákat akarnak. Legyen az épület szedett-vedett motívumokból tákolt konglomerátum, de az udvart értékesíteni kell, s a szellős folyosók helyett inkább több sötét reklám mellékhelyiségeket csapjunk az úgynevezett modern lakáshoz. Az élőfák, cserjék és pázsitszőnyegek épen semmitsem jövedelmező poézisét majd az uj szalonok falára csempészi a kárpitos különféle zöldre mázolt papirosok fölragasztásával. Ez az illúzió legalább jövedelmez. De az uj palotára mutatós torony is kell, a mely rendesen a háziurak Ízléseinek koronája. Igy kerül a tucat-«renaissance» épületre «gofchikus» torony, vagy «barokk» kupola, a mi tökéletesen mindegy, csak nagyon mutatós és nagyon olcsó legyen. A harminc esztendőre kifundált szörnyeteg-palotában azután nincsen faragott kő, nincsen kovácsolt vas, nincsen keményfa ; hanem van vakolat cifraságokkal elfödött sivár olcsó tégla, néhány öntöttvas-sin és tölgyszinben hazudozó, puhafából készült, fölszines fölszerelés. Hanem azért harminc esztendőre mégis elég csábitó külsőséggel. Az utolsó kőműves távozása után bevonul az első lakó. A legtöbb háziúr parvenü, s ezt szükségtelen ráírni modern palotájára. A legkevesebb építtetőnek van aesthetikaí nevelése, de ez azután valóban üdito oázis a torz épületek sivár Saharájában. Nincsenek elegendő aesthetikaí műveltségű megrendelőink, azért kallódik el ambíciónk, snem teremtünk, hanem csak k Ő m ü v esk edünk, Az építőművész építőmesterré fajul, s az építkezés művészete ízetlen, de hasznos ; jutányos, de jövedelmező épitő iparossággá degenerálódik. Ilyen mostoha körülmények között még egy milléniumra lesz szükségünk, míg az építő-művészetben magyar-stíl fog kifejlődni. Mert ezzel már csakugyan ezer esztendő óta adósak maradtunk. A magyar képfaragó művész panasza ez: — Annyi a Bécsből, Münchenből, Parisból és Olaszországból hazaszármazott szobrász Magyarországon, hogy Budapest összes szabad terére akár eleven szoborcsoportozatokat állithatnánk velők, s a milléniumra még minden nagyobb vidéki városba juttathatnánk közülök néhány eleven szobrot, ha már műveikre nincsen szükség. De azért sem székes fővárosunkon, sem előkelő vidéki nagy városainkon nem látszik meg, hogy van már erősen népes magyar képfaragó gárdánk is. A képfaragás első Maecenása az építőművészet. Phidias a Parthenon építője és Michel angelo a római szt. Péter legnagyobb művésze épitŐ és képfaragó művész volt egyszerre. Architektúrától elszigetelt, közterekre száműzött szobrokat és csoportozatokat alig ismert a classicus művészet. A dombormű kőbe faragott képírás volt. Olyan lényeges, s az épület legnemesebb anyagába forrasztott díszítés, akárcsak az oszlop, az oromdisz, vagy a párkány faragott remekei. Az akropolis csodája, a fP art heno n egyenesen Zeus krizelephantin szobrának méltó elhelyezésére épült. De nem homokkőből, mint a mi monumentális épületeink, hanem drága himettoszi és pentelikoszi márványból, A legfönségesebb célokra szolgáló építkezésekhez a véghetetlen idők örök mesterei a legnemesebb anyagot használták. Az első renaissance templom, a firenzei dom, s a milanói fölséges olasz góth-temp 1 o m mesterei az anyag és cél párhuza* mos fönséget nemcsak ismerték* de gyak0» rolták is. Hanem maradjunk Budapestén* Mosoda kenyere van itt a magyar képfaragó-művésznek ? Van minden évtizedben egy-két nyilvános szobórmű-pályázatüiikt Egy-két lelkesebb vidéki város is észrö-veszi óriási adósságát valamelyik nagy szülöttje emléke iránt, s bronz-áldozattal siet leróni régi mulasztását. Minden üj szoboí óriási esemény. A lapok 'hónapokon keresztül foglalkoznak egy-egy uj föltámadt jelesünk szoborművének ismertetésével. Rendkívüli, de nem természetes még a mi kultuszunk a plastikai művészet iránt, Az úgynevezett modem paloták szobordiszitései és faragott ékítményei nem eredetiek, hanem gyári sokszorosítások. A képfaragó művésznél megrendelik a modellt; a jelszó az* hogy hatásos és olcsó legyen, A többi a a gipszöntők és agyagiparosok dolga, Igy születnek azután ezerszámra az örökös ikernemzetiségű komoly kariatidák, a ká

j véházak fölött mosolygój hülye g o r g ófejek, az étkezőhelyiségek fölé husz^harminc terrakottában kiégetett G- a m b r in u s z-á b r á z a t ok, sőt bizonyos palotákon bizonyos külföldi történeti jelenetek gyakran tucatszámra ismétlődő domborműves képei. Az összes oszlopfőkhöz elég egy eredeti minta. Elzt a szegény kőfaragó művésznél rendelik. A több ezer terrakotta másolat azután már az agyagipa* rosság kemencéinek remeke* Eseményszámba megyén* ha egy jóizlésü építtető maga áll szóba a képfaragóművészszeL Mert rendé* seu a pallér szokta a plasztikai szükségig* Esztergom, XV. évfolyam. U. szám. Csütörtök, 1893, Miife ^ — — - — —- - - ^ t • VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.*" ———- ——— f MEGJRLENIK HETENKINT KÉTSZER: . HIRDETÉSEK: V A S Á R N A P É S C S Ü T Ö R T Ö K Ö N. S 1 fzÉCHENY^TER 332* G HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 W, 100- ! hova a lap szellemi részét illett közlemények küldendők. tó1 m

'

1

S 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉSI ÁR-. —r Bely

egd.j d

O kr. Bgéw évre - 6 frt - kr. K 'JA?'"! L : i MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodna szerint legjütátvyosatrFélévre 3 frt - kr. BZBCHKNYI-TEU « . bau küzölieinek. Negyed évre - - - - - 1 frt 50 kr- kova lap hiva'a'os es magán hirdetései, a nyiliterbe szánt kozle- . Egy SZám ára 7 kr. menyek, előfize

tési pénzek és reklamál

ások iat

ézendSk. NYILTTER sora 20 kr. I é — 9 ÜtfSr 27. Telefonszám. 9 . m Az aesthetikaí nevelésről.