Esztergom és Vidéke, 1893

1893-05-07 / 37.szám

Az eddig előadottak Igazolják ennek szükségét, igazolják azon visszás helyzeteket, melyek az állami önállósággal össze nem egyeztethetők. Valamit tenni keli, a helyzet sürgős orvoslást kivan s ez uem lehet más és uem lehet egyéb célravezető, mint a haladás szellemében tett intézkedés. A törvényhozás időszerűsége éppen ezen helyzetből folyik. Ma hat féle nyelven vezettetnek Magyaiországon az anyakönyrek ! Méltóztassanak csak felvenni ezen állapotot és minden modern ember megbírálhatja, hogy egyik-másik bereghmegyei rabbinus, ungmegyei görög pap Tagy erdélyi román popa anyakönyvrezetése, mily közokirali erővel bírhat állami szempontból ?! És ettől eltekintve, ne akarjuk elhallgatni, hogy egy eszme domiuálja ma az elméket, egy nemzeti cél : az egységes magyar állam. Ez egy oly magasztos cél, amelynek mindenki és minden vallásfelekezet tartozik meghozni a maga áldozatát, még ha az állami hal alom kibocsátása lenne is az. Az egységes, az erős magyar állam lesz a katholikus egyház leghatalmasabb támogatója, mint ahogy egy évezreden át volt. Szomorú sors, szomorú jelenet lenne az tek. M. K., melyben a magyar katholikusokat egy szekér vinné a panslávokkal és román túlzókkal a szabadelvű eszmék elestének diadal ünnepére! Egyébként nem akarom ezen dolgot hosszasabban feszegetni, tessék csak Turóc-szeut-Márton és Arad felé tekinteni és akkor, ha szóval ki nem mondom is, minden gondolatomat, azokat minden magyar embernek bensőleg érezni, ismerni kell. Aki a magyar állam egységéi, a nemzet erejét akarja, annak akarnia kell az eszközöket is! Nem hiszem, hogy Esztergom varmegye, amely 1861-ben a szabadság zászló hordozója volt — és itt melegen köszöntöm a régi zászlótarlót Palkovics Károlyt, akit közel egy félszázad mán ugyanazon zászló alatt találok, — nemhiszem mondom, hogy Esztergom vármegye elhagyja liberális traditioit, hogy akkor amidőn az ország törvényhatóságai, eddigelé kettő kivételével — a szabadelvű irányok mellett megnyilatkoztak, maga megtagadja hozzájárulását oly intézkedéstől, amely jogos is és szükséges is! íme ez a beszéd szószerint, amely a nagy hatás miatt, mit a gyűlés hangulatára, egyes szavazók elhatározására gyakorolt, elsőrendű fontossággal bir megyegyűiéseink történetében. Földváry István világos képet adott a helyzetről, volt bátorsága nyilt, őszinte szavakban, de tárgyilagossággal megmondani nagy közönség előtt, amiről sokau óvatos tekintetek miatt csak suttogva mertek beszélni. Hisz a jeles szónokok nagy hatásának titka épen abban rejlik, hogy olyan eszméknek adnak uj, meglepő és világos formában kifejezést, amit ezerén éreznek homályosan, de ezt az érzésüket tisztán definiálva csak egy kiváló beszéd világító fáklyájánál ismerik meg. Földváry István diadalra segítette Esztergom-megyében az igazi liberalizmus zászlaját és hal árt szabott bizonyos, a középkorból ránk maradt elfogultságok terjedésének. Akkor még Paszúr Gáspárnak nevez tók, mikor én azon a tájon jártam. Ezüst gombos kábáiban járt és aszirakánbőr kucsmát viselt. Emellett szegény adósainak földjét, házát licitál tat ta. Ma kopott gúnyában jár és akaiapja nagyon zsírfoltos, meg aztán három krajcáros kapadohányt szí, - ha ugyan kerül rá. Ma mindenki Paszúr Gazsinak nevezi. Hát nemzetes Paszúr Gáspár uram uzsorás volt még pedig a gonoszabb fajtájából. Jól értette a csínját-bínját, mikópen kell a földhöz ragadt szegény ügyes-bajos emberen ugy segíteni, hogy egy csekélyke haszon neki is kerüljön. Tiz óv alatt vagy 100 hold földet, meg szép négy házat harácsolt össze ilyen úton-módon. Igaz, hogy sok kellemetlensége volt e miatt, de hát a jó üzletekért sokat el lehet viselni. Hogy lépten-nyomon átkozták és átkozzák máig is, azt 6 fel sem veszi. Egy ilyen kellemetlen esetét mondón el Paszúr Gazsi uramnak. Nagyon megszorult pénz dolgában Telkes Péter szekeres gazda. Felesége meghalt, nem volt miből eltemettetnie. Olyan sietve a takarékpénztárból nem kapott kölcsönt, ismerőseinek nem voli. Kénytelenségből Paszúr Gáspárhoz fordult. Paszúr uram szívesen adott neki 80 forintot kölcsön, hisz az ő szive sincs kőből. Megcsinálták az írást, Telkes uram aláirta. MiKor a pénzátadásra került a dolog, Telkes Péter megüi között, hogy Paszúr 60 forintot olvas le neki. — Már iszen az írásban nyolcvanat irt be, szólt megütközve. — Igen, igen kedves Telkes uram ez a kamat volna, már én azt igy előre szoktam lehúzni. — Ez istentelenség í — Ha nem tetszik, Isten hírével ! Telkes Péter szörnyen felháborodom. a gálád eljáráson, a pénzt zsebre tette és eltávozott. Valami két hónap múlva kap a postán egy levelet, melyben Paszúr felszólítja, hogy tarozását fizesse le, különben az ügy törvény elé kerül. Nagyon megmérgelődött erre Telkes. Kapta magát, felkerekedett és elment a városbiróhoz. Beköszöntött tisztességtudással hozzá. — Nos, mibaj Telkes Péter uram ? — Hát egy kis ügyem volna. — Ki vele. Hadd hallom. — A feleségem meghalt és nem volt költségem eltemettetni. Aztán elmentem Paszúr Gáspárhoz, aki 80 forintról csinált irást, de csak 60-at adott. Most meg fenyeget, hogy fizessek, mert különben törvénybe hivat. — Az már baj, de idehivatom a Paszúr Gáspárt is. Hamar megirt egy levelet és a haj duval elküldte Paszúrhoz. Az megjelent a kötelezvénnyel. Az okirat rendesen volt kiállítva — csakhogy 180 forintról. — Telkes uramnak 180 forintot és a kamatokat meg kell fizetni, szólt a biró. — Mit, 180 forintot? — Azt. Az van a kötelezvényben. — Az hamis, nekem csak hatvanat adott és 80-at irtani alá. Ez az ember csaló. — Azt keresse a törvény előtt. Paszúr Gáspár bizonyozott, hogy ő 180 forintot adott Telkesnek, esküdött mindenre. No, megver az Isten érte, szólt Telkes Péter. A bíró elutasította őket. Paszúr Gáspár egy darabig nem perelte be adósát, aztán irt neki egy ujabb sürgeiő levelet. Erre aztán Telkes Péter kieszelte, hogy boszulja meg magát a lelketlen hitelezőn. Estefelé járt az idő, Telkes Péter hcá'iitot.t Paszúr Gáspárhoz: — Egyezzünk ki, Paszúr uram. — Nem bánom; vau készpénze ? — Van. — Mennyi ? — 120 forint. — Az kevés. — Van löbb is. Ezzel előhúzott a zsebé bői egy pisztolyt, amelynek az a tulajdonsága volt, hogy nem sült el. Még a francia futás idejéből való volt. — Nézd Gazsi, folytatta Telkes, ón el vagyok szánva. Meghalok, de meg halsz te is. Ne merj kiáltani, mert lövök. Egyezzünk ! Paszúr Gáspár halálra rémült. Nem tudott szóhoz jutni. — No hamar, végozzknk ! Elő az irást. — Elég lesz Telkes uram 60 foriut, hebegte ijedten. — Azt én mondom meg, mennyi lesz elég. Elő azzal az írással. — Mit akar vele ? Fizesen 50, fizessen 20 forintot ! — Az irást, ha mondom ! És egyet dobbantott a lábával Telkes Péter. Paszúr Gáspár előkereste a kötelezvényt. Félve, remegve tartotta kezében. — Nem bántom, ne félj ; hanem, ha szereted az életedet, edd meg, dörögte Telkes Péter ós felhúzta a pisztoly kakasát. Paszúr könyörögni kezdett. — Semmi szó se legyen! Megteszed vagy meghalsz, fenyegette Telkes. Az uzsorás remegett, mint a kocsonya és elkezdte enni Telkes leült vele szembon ós farkasszemet nézett Vele. Az irást megette. Aztán nagyot kellett innia rá. Mikor mind ennek vége volt, azt mondja neki Telkes Péter urain : — Lásd lelketlen uzsorás, te nálad jóra valóbb emberekot felakasztottak. Ez a pisztoly meg se volt töltve, el so sülne. De tanuld meg ebből te undok pióca, hogy ne zsarrolj szegény embert. Erre Paszúr vérszemet kapott és elkezdte szidni Telkest utónál lónak, rablónak, amire aziáu ugy eldöngette Telkes Péter uram, hogy két hétig nyomta az ágyat. Mikor sok-sok embert könyörtiletlenül kifosztott, akkor elhatározta, hogy miiiden vagyonát nőtestvérének adja. Ezen tiszteletreméltó hölgynél tartózkodik most is szegény. Testvére Bab Jáuosné aszonyság tartja ugyan, de minden falatját felpanaszolja neki, szóval Paszúr Gazsi helyzete igen nehéz. De senki sem sajnálja. Egyszer azt mondta testvérének, hogy kiakarta hivni ezért a tanácsost és csak nagy nehezen sikerült őt lecsillapítani. Akkor bubánatában a buffeibe vonult és ott ugy becsípett, hogy erőnek erejével njra táncnak gyürkőzőtt. Mire Tamás szépen hazavezette lakására. Fel sem ébredt másnap alkonyatig. Judith egész este figyelemmel kisérte Klárát és Kökeszi Tibort. Látnia kellett, bogy a két szerelmes hogyan merül el egymás nézésébe. Tibor állandóan Klára körül volt, jóformán csak is vele táncolt. Nem sokat beszélgettek, de ez a boldog hallgatagság, ez az elmerülés a szerelem tárgyának egyszerű közelléte által okozott gyönyör érzetében : a bál egész közönsége előtt észrevétette viszonyukat. Az ifjú és lány nem tudott már annyira parancsolni magának, hogy titkolózni képesek lettek volna. Milyen pokoli kínokat okoztak evvel Judith nak. Pedig kitartó lovagja volt, a ki kézzellábbal iparkodott öt szórakoztatni: a terrorista király. A lány alig figyelt bókjaira, mig Werner szórta teli marokkal. Meg akarta mutatni a kevély Klárának, hogy azért nem esik kétségbe, ha Visszautasította és most Kőkeszyt nyilvánosan kitünteti. A hideg gavallér akkor már komolyan szerelmes volt Klárába. Egyik pillanatban azt hitte, hogy a múltkori szóharc után gyűlöli, pedig ez nein volt gyűlölet, csak csúfos kudarca miatt érzett boszankodás. Eddigi sikwei elbizakodottá tették, azt hitte, hogy a kis lányt játszva fogja elbolonditani és ime — mi történt ? Épen az ellenkező. A souper utáni csárdásra Judith Alánnal, Klára pedig Tiborral volt foglalkozva. A tánc hevében, mikor már a nagybőgős vonófával veri a húrokat, a jókedv tulcsapongott itt-ott a don'fc határain. Alán közvetlenül a cigány mellett rakta párjával. Daliás táncos volt, sok lánynak megakadt rajta a szeme. Tibor közel az erkélyhez csendesen andalogva, csak ugy öregesen himbálózott a zene ütemeire Klárával. Jóformán nem is tudták, hogy körülöttük mi történik. Ha poéta volnék aztmondanám, hogy valahol a hetedik egekben jártak. A barna muzsikusok pár határozott akkorddal bevégezték az eszeveszett gyors zenét. De nem addig van az: Hogy volt, hogy volt! hangzott minden torokból. Még az üveges-almáriom liqueurös poharai is, a mik már magukhoz tériek az angolflastromos által okozott ijedtségből, azt csilingelték : újra, hogy volt I Na hát igy volt! és újra kezdődött a mulatság. Klára azt mondta Tibornak : —• Nekem már elég a táncból, nem szabad megerőltetni magamat. Nem megyünk inkább az erkélyre friss levegőt szivni ? — Menjünk. De nem fog meghűlni? — Dehogy. Meleg van odaküu is. Senki sem vette észre, hogy a párocska szép csendesen kiosont. Azt mondtam senki? Rosszul mondtam. Judith, ki ai erkéllyel szemközt táncolt, nagyon is látta a visszavonulókat. Alán háttal volt feléjük fordulva. Szerelemnek hatalmas istene ! Te kergettél minden csepp vért dobogó szivébe a szegény rút lánynak e pillanatban, ugy hogy az nem tudott gondolkozni, csak érezni. Érezni kínt, megalázást, fajdalmát. Látnia kellett Tibort, a mint az erkély félhomályában egyediül hiszi magát Klárával. Látott-e még egyebet is? Bizonnyára nem. A szerelmes pár jól tudta, hogy itt nincsenek egész biztonságban a kíváncsi szemek elől. És Judith átizzott agyában mégis megfogant a bűn : Ráuszítani a vérebet az ártatlanra. Milyen kéjes elégtétel lesz ez neki a kiáltott szen\édesekért! Lázasan, szaggatottan suttogá Alánnak : — Nézze ön, Klára és Tibor abban hagyták a táncot ... az erkélyre mentek . . . Azt gondolják, egyedül vannak . . . Most . . . most megcsókolta Tibor KIárát . . . Hazudsz 1 kiáltotta ugyanekkor egy benső hang, de Judith nem hirt már e szózatra hallgatni. Feszülten leste, milyen hatással lesz Wernerre ez a pár szó. Ezt a hatást pedig tollam gyönge leírni. Alán lábai a földbe gyökereztek. Az imént mosolygó arcról az elvakult vadállati düh letörölte az élet minden színét. Hasonló lett egy halott viaszsárga arcához, csak a nyitvafeledett szederjes ajkak vonaglottak fájdalmasan. Aztán a legerősebb felindulás egy kiáltását hallatta, a mi a lány szivében megfagyasztotta a vért. Ki vette volna észre kivüle a nagy zajA faszái Gazsi esett. (TörtéRet.) ban, a jó torkú táncosok vig kurjongatása közt ? Röpke pillanatokig tartott mindez, de épen elég volt, hogy Judith tisztába jöjjön a helyzettel. Meglátta a terrorista-királyt a maga valóságában. Ez az ember immár vérre szomjúhozik . . . Mire ismét Alánra pillantott, ez már mosolygott és jókedvűen fordult hátra: — Ah igazán ? Lássuk csak őket. De épen akkor jött be Tibor és Klára folytatni a táncot. Már semmit sem láthatott. — És való az, a mit előbb mondott ? kérdé nyugodtan Alán. — Esküszöm, hogy igazat szóltam ! fej lelte rá Judith. I Kökes/y és Klára ismét beálltak a táncolók közé. Werner csak ürügyet keresett az összetűzésre. Annyira közel furakodott hozzájuk, hogy a következő forgásnál meglökte Ti-* i bor karját. Ez gondolva, bogy véletlenül | történt, nyugodtan tovább társalgott Klárával. De midőn egy ujabb forgásnál az előbbi karambol ezúttal fokozottabb mérvben ismétlődött, Tibor odaszólt udvarias !hangon : | — Kérem uram, nem szíveskednék tovább menni? igy nem táncolhatunk. I — TJgyauezt én kérdezhetném öntől, , ! mert már kétszer meglökött felelt Werner i hetykén. — Ez nem igaz, ha ezt állítja, akkoron... (Folyt, köv.)