Esztergom és Vidéke, 1893

1893-04-23 / 33.szám

riadnak. A melyek pedig uem hagynak tárva egyetlen rejtekajtót sem a bér 16 javára, sem a bérbeadó javára, sem a bizonytalan jövŐ esélyeit illetőleg. Az érseki birtokok, ha bérbeadatnak, rövid időre ki uem adhatók és igy a jövő esélyeivel is számolni kell. Ezekhez járul, liogy az esztergomi érsekség mai viszonyai még különösen speciális akadályokat is hordoznak magukban. Ezek egyike a kiváló egészségnek örvendő tisztikar nyugdíjaztatása, továbbá a fundus instruktusnak a törzsvagyonból törtónt megváltása. A megboldogult Simor János volt hercegprímás által alkotott nyugdíjszabályzat ő felsége által jóváhagyatott, tigy, hogy a nyugdijszabály az utódokra is kötelező erővel bír. De ha nem ugy volna is alkotva, hogy az utódokra is kötelező, Vaszary Kolos hercegprímás szivjósága teljes biztosítékot nyújt arra, hogy a birtokok bérbeadása folytán szélnek eresztett tisztek tisztességes módon lennének nyugdíjazva. Az alkalmazva lévő tisztek nyugdija a töns vagyonból legkevesebb egy millió forintnak egész jövedelmét átlag 30 évre teljesen felemésztené. A törzsvagyonból tehát 30 évre egy millió forint holt tőkévé változnék át s igy a javadalmas főpásztor jövedelme jeleutókenyeu megfogyna. Épen ily hátrány fogja érni a törzsvagyont, vagy a javadalmas főpásztor!, akként, a mint e kétes kérdést megoldják a fundus instrukus megváltásának jelenlegi stádiumából. A vallásügyi minisztériumnak elve ós főtörekvése az, bogy az ország első főpapjának s állásméltóságának fentartására hivatott törzsvagyon a kor igényei által is indokoltan folyton nagyobbittassék. A miniszternek ezen törekvése .'innál indokoltabb, mivel az érseki törzsvagyon szaporítására, növesztésére külön tényezők nem igen hatnak közre. A törvényhozásnak sem áll többé módjában semmiféle oly intézkedés vagy adományozás, mely a törzsvagyont növesztené. A törzsvagyon jövedelme kizárólag a javadal inast illeti ; az önmagától nem növekedhet ik, ha csak maga a javadalmas nem növeli, vagy az ő sérelmére irányuló intézkedés folytán nem növelik. Scilovszky János volt hercegprímás gazdasági felszerelvényekre 30,000 forintot hagyományozott az érsekségnek. A főpapi hagyatékok elkülönítésére kiadott rendelet a 21 frtoii aluli értékeket az érsekség javára ingyen visszabagyandónak rendeli. Mindez azonban kevés változást időzött elő a törzsvagyon mérlegénél. A szóküresedés idejében a vallásalap élvezi a jövedelmet s igy a vagyon szaporulat akkor sem áll be. Az esztergomi érsekek roppant sok vagyont fektettek a bazilikába, képtárba, kincstárba, könyvtárba. Ezek az óriási befektetések kétségtelenül gyarapították a törzsvagyon állagát, de gazdaságilag véve improduktív módon, mert ezek értéke után anyagi hasznot a javadalmas nem huz. A vallásügyi minisztérium gondoskodott, hogy produktív módon gyarapodjon a törzsvagyon, melyhez az első lépés az volt, hogy az urbér-reudezós, szólődézsma. vállságt 8 hasonló költségek viselésére a javadalmast kötelezte s nem engedte, hogy ezek a költségek a törzsvagyon terhére írattassanak. Ezen intézkedés folytán a törzsvagyon az ő rendezett birtokaihoz, szólovai Isági, maradék föld váltsági s egyéb kötvényeihez és tengernyi készpénzéhez ingyen jutott hozzá. A produktív gyarapítást képezte a birtok rendezések folytán nyert puszta telkeknek gazdasági épületekkel törtónt ellátása. Az építkezésre a megboldogult Scilovszky hercegprímás a törzsvagyonból négyszáznegyvenezer frtot kapott ugyan, de ugy, hogy Ő és utódai a kölcsön kapott összeget 40 év alatt visszafizessék. Az amorlizációnális kölcsön utolsó részletét Vaszary Kolos hercegprímás fizette le. Simor János azon felül, hogy elődje által fölvett kölcsönt törlesztette, az építkezéseket folytatta, de az építkezésekre a kormánytól sem engedélyt, sem kölcsönt nem kért. Az esztergomi primási palotát is kormány engedély nélkül építette. Az építkezéseket újólag elismerték s részére 300,000 frtot kiutalványoztak oly kikötéssel mégis, hogy jövőre ezen összeget is építkezésekre fordítsa, ami azonban nem történt meg. A kiutalás előtti időben egy millió frtot jóval meghaladó építkezései szintén ingyen mentek a törzsvagyon tulajdonába, miáltal produktív gyarapodás állt be. Szitovszky és Simor ily körülmények között a birtok rendezéseket, megváltásokat ós építkezéseket csaknem teljesen befejezték, ezután léhát megszűnt a gyarapítási alap s igy Vaszary Kolos hercegprimássága ideje alatt megletetett a legnevezetesebb intézkedés, a produktív gyarapításra :a fundus instruktusnak a törzsvagyonból 700,000 frttal Ortént megváltásával, oly módon, hogy a vételár, mint amorlizációnális összeg Vaszary Kolos és utódai által 40—50 év alatt befizettessék, vagyis, hogy ennyi idő múlva a törzsvagyon 700,000 frt értékű fundus instrukiust természetben is bírjon tulajdonul, de ugyanezen összeg, mint kölcsön, kós*péuzbeu is visszatérdIjön a törzsvagyonba. A törzsvagyonnak az ily módon való gyarapítása nem uj találmány. Simor János tervezte már ezt s ide vonatkozólag egy nagyszabású tervet is készi'ett, de hogy meg nem valósul', egyedül a közte és a kormány között fennállott politikai feszültségnek tulajdonítják. A megboldogult hercegprímás által készített ezen nagyszabású elaborátum a primási birtokok bérbeadásánál rendkívül nagy akadályul szolgál és igen valószínű, hogy meg is fogja akadályozni. Simor különben azt óhajtotta elérni, hogy az érseki birloKok haszonbérbe adását lehetetlenné tegye. A meghiúsult első haszonbérleti szerződésre a legfőbb nehézség s a jóváhagyás elmaradásának egyik főindoka az volt, hogy a haszonbérlőknak átadandó fundus iustrnklus vételára nem illetheti a hercegprímást, hanem az összeg a törzsvagyonba befizetendő. Ámde, ha a primási birtokok haszonbérbe adatnak s a fundus instruktus teljes vételárát a törzsvagyonba befizetik, az a fontos kérdés merül föl, hogy miért fizesse a mostani prímás egész életén át, még módja is a fundus instrukiusra kiutalt amorlizációnális kölcsönt a törzsvagyonba, ha a bérlők a gazdasági fölszerelés árát már úgyis odafizetik. Mindezek oly nagy és figyelmen kivül nem hagyható nehézségek, hogy ezeket, a haszonbérlet jóváhagyására hivatott vallásügyi miniszter minden körülmények között szem előtt kénytelen tartani, mert ezek figyelmen kivül hagyása, ha a bérlet ténnyé válik, vagy a javadalmasra, vagy a törzsvagyonra kiszámíthatatlan kárt okozna. Az utóbbi időben igen kiváló egyéneket emlegettek bérlőkként, de a «fényes nevek» ebben az ügyben nem bírnak semmi nyomatókkal, mert az itt felsorolt nehézségekre a vallásügyi minisztériumban nagyon is nagy figyelem lesz fordítva és épen ez az oka, hogy a haszonbérlet kérdése annyira vajúdik és aligha válik ténnyé. B Y G-A. A «Magyar Hirlap* viselt dolgaiból. Tehát megint felsült ez a jeles újság. Nagyhangú vezércikket pöndöritett annak idején a hercegprímás ellen, mert — szerinte — elutasította a honvédemlék koszorúzó hölgyeit. Volt persze szó ebben a cikkben magyaréi leuosségről, hazafiatlanságról, 8 más ilyen válogatott, kulimászokról, amit egyszerre az ország első főpapjához kent a M. H. Jeles cikkének megjelenése utáni napon kiderült, hogy az egészből egy szó sem igaz, merő koholmány ; és csak a M. H. gondolta ki, mert a trafikokban aznap jobban kel az újság, mikor hazaáruló hercegprímásokról vezércikkezik. A pose, a tudatlan nagyképűsködés mindenkor fő erénye volt a Magyar Hírlapnak. Nagyon jól emlékezünk mindnyájan, hogy mikor megkezdte dicső pályafutását, mindjárt azzal akart imponálni, hogy kitűzött száz arany pályadijat egy novellára és ötven aranyat egy tárcára. A beavatottak azt állítják, hogy nem volt még idő, amikor a M. H. pénztárából százötven aranyal; lehetett volna kipréselni, mert a M. H. kasszájában többnyire az üresség szokott legtöbb lenni. Persze ez öreg hiba. ,Már most mit csináljon a M. H., hogy kifizethesse a kitűzött pályadijakat, mikor nincs miből ? Képzelem, hogy vakarták a fülök tövét azok a máskor olyan furfangos urak a szerkesztőségben . . . Hej, nagy nevetség lenne ebből! . . . De hát, uem hagyta őket cserben a találékonyságuk. A tárca 50 aranyát kiadták Kóbor Tamásnak, aki a M. Hírlappal belső lábon áll és bizonyosan elengedte az ötven aranyat, és megelégedett a pályád íj nyerés kikürtölt dicsőségével. A száz aranyos növelladijnál már nem akadt ilyen emberük, akivel kiegyezkedhettek volna, elhatározták hát, hogy el fogják tussolui a pályázatot. A bíráló bizottság ki fogja mondani egyhangúlag, hogy a beadott hatvanöt mű kivétel nélkül kritikán alól á I 1. (Megjegyzem, hogy a bírálók egyetlen művet sem olvaslak át.) Teellenállhatlannak találták ezt az arckifejezést, minek bizonyságául Alán sok érdekes történetkét tudna elmondani. Ugy hívták Alánt, hogy a cterroristák királya.* Nem egészen találó elnevezés, mert társaságnak csak elnöke van. Alán t. L a «terroristák társaságának* első gavallérja volt. Mi volt az a terroristák társasága ? Krakélerek klubja, alapszabályok és gyűlések nélkül, egy csomó taggal, kiket a sors véletlen szeszélye hozott együvé. Volt köztük ősjogász, elzüllött mágnás, a holdbeli telekkönyvekbe intabulált jószágú gentry, vidéki derék apáknak a fővárosban uraskodó léha fiai, kik index aláíráskor az egyetemet is fölkeresték. A foglalkozás egyre ment, csak gavallérnak kellett lenniök, ez volt a fő, persze az Alán által magyarázott értelemben. Rettegett hősök gyanánt óhajtván szerepelni, céljuk volt a terrorizálás, légynek sem ártó jámbor polgárok inzultálása, 8 párbajra hivás nevetséges csekélylég miatt. Párbaj. Álljunk meg e szónál egy pillanatra. A párbaj szükséges rossz. Eszményi társadalomban nem lenne párbajra szükség, csakhogy ilyen társadalom nem létezik sehol. Gyarló, húsból és vérből alkotott halandók vagyunk, kiket a büntető törvény nem elégíthet ki, mikor még tettleges bántalmazásért is csak pénzbírságra ítéli a meggyalázót. A becsületről mindenkinek saját fogalma lehet, de korunk közvéleményének az az ember, kit miután areul Ütöttek, a bíróhoz megy panaszra, ngy tűnik fői, mint a kis gyerek, kit elver a pajtása s aztán sirva panaszkodik az anyjának. Ha Péternek volt bátorsága megsérteni Pált, s ez őt arcul üti, legyen bátorsága életét is {kockáztatni a rehabilitációjáért, a férfibecsületéit, mely többet ér az életnél. Herder mondása : «a bátor sem nem keresi, sem nem kerüli a halált*, találó fotográfiáját adja a fin de siécle gentlemanének. De a terroristák azt tartották : a párbaj szük s éges jó, s ez alapon a lovagiasság leple alatt a legkönyelmübb gyilkolásokat követték el. A közvélemény nem mert velők szembeszálni, mert fél tőlük. — Ab itt jönnek a fiuk, — szólt egy nap Werner, hatalmas kocogást hallva ajtaján. A klub négy tagja lépett a szobába. Werner kezet fogott valamennyivel, s aztán bemutatta nekik Tamást. — Osgyán Tamás, terrorista-növendék, polgári foglalkozásra nézve harmadéves jogász. Fogadjátok őt szeretettel. Az első, valami exszinósz, a ki állandóan alkalmaztatás után mászkál a fővárosban, de eddig még egy állást sem sikerült kapnia, megrázta a Tamás kezét. — örülök, Nagyon örülök. Vagy mint harmadik Rikhárd mondja Shakesperenél: feléd lobognak szivgerjedelmeim! (Ez ugyan az egész Shakespereben nem fordul elö, hanem Sólyomy Sándor szeret idézni a klaszikusokból, mivel színi iskolai növendék is volt valalia.) A többiek kellő hidegséggel és megvetéssel fogtak vele kezet. Egy mordképü fickó, névleg Kelevéz | János, a kinek uu

r

y állt fölfelé rövidre nyirt üstöke, mintba nem is bajttói, banem acéisodronyokbói volna összeszerkesztve, azt kérdezte tőle: — Tudsz-e fixirozni, lőni, vivni, boxolni, henteslegényeket legyűrni ? Tamás szégyenkezve vallotta be, hogy e nagy dolgokról mindössze is — ugy véli — csak az elsőben járatos, de a többit is iparkodni fog majd megtanulni. A harmadik volt köztük a legnagyobb ur, a ki botján hét águ koronát viselt, s a kit a többiek tiszteletteljesen Niki bárónak szólítottak. Ennek a lionnak a bankja teljességgel nem illett a testalkatához. Cingár volt és hosszú, a hangja pedig vastag, ugy hogy valahányszor megszólalt, az ember kétkedett rajta, vájjon ez a bögésszerü hang abból a sovány emberből kerül e ki ? különben elismert párbajtekintély, a ki könyvnélkül tudja a Chappon paragrafusait. A negyedik terroristával nem sok veszödségünk lesz. Száz közül is rá fogunk ismerni arról a nagy darab angolflastromról, melyet a gyöngébb szivüek elrettentésére állandóan az orrán viselt. — Te Alán, — kezdó Niki báró, — tegnap famóz kis esetünk volt. Még ma is nevetnem kell, ha rágondolok. Nemde fiuk ? Azok, hogy bebizonyítsák, mennyire nevetséges volt ez a tegnapi eset, Nikivel együtt nagy hahotázást csaptak. Csak ugy dülöngtek jobbra-balra a jókedvtől. — Hallgasd meg csak. No ne nevessetek már, én nem tudok szóhoz jutni ! — Pszt, csend legyen, én, a báró, nem tud szóhoz jutni! — A Hangliban ülünk,én, Sanyi, Jancsi, szóval mi négyen, a hogy itt vagyunk. A szomszéd asztalhoz magyar csizmákba bujt ősz íiliszter telepedik le három lányával. Vidéki atyafi lehetett. Leülnek, fagylaltot rendelnek. A kicsinykék közül az egyik különösen csinos bakfis volt, fitos orrocskával, nevető fekete szemekkel. Talán tudjátok, hogy én imádom a halat, de valamennyi közt legjobban szeretem a «Backfisch»-okat. Szóval nekem mégtetszett. S ha nekem valaki tetszik, akkor azt meg is nézem. Ugy lett, fixirozni kezdtem. A kis lány észrevette, elpirult a füle hegyéig, s valamit súghatott az öregnek, mert az dühös pillantásokat vetett felém. — No nézd a vén ostobát, még ő mer dühösködni, a mért nekem a lánya tetszik ! Fölkelek és mivel éppen akkor jött arra Nusi gróf, ez elé sietek, hogy asztalunkhoz hívjam. Közben rálépek az öreg kinyújtott lábára. Csak ezt akartam. — Jó uram, — mond ő, — nem lenne szives vigyázni, bogy hova lép? — Mi köze ahhoz, — mondom én, — oda lépek, a hova nekem tetszik. — De legalább pardont kérhetne, ha a lábamra tetszik lépni; ezt kívánja az illendőség. — ön nem fog tanítani engem az illemszabályokra. Ez vakmerőség, kiáltom én, s ekkor már az egész közönség kezd oda figyelni. (Folyt, köv.) mmm