Esztergom és Vidéke, 1892

1892-03-06 / 20.szám

ESZTtiUGOM XIV. ÉVFOLYAM. 20. SZÁM. • VASÁRNAP, 1892. MÁKCZIÜS fi. '< 3S S Z ^TEifJ/Jy Hlü VH^Ei^£ •~ ~~ ~° Városi m morféi érdekeink közlönye.°~ mnnr _^ oirt/ MlflGJIOLKNIfMIfCI liN[{[NT KRTSZER: " HIRDETÉSEK : VAQÁRNAP PQ P Q Í! T n R T ri fi N SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HJRDKTKHKK I s/.ótót i.ao i«r, tou­A lí H A r Eb tU SU I Un I UKUN. PFALZ-IIÁZ, FÖLDSZINT. » 1 frt 50 kr, -200-Lól HOolig 2 fn 95 kr. EliŐIí'IZlOTKKI ÁR* ' 10Vi ' a ,a,J s,ie " ei "' r « Bir ** t illölS közlemények kiitdemlífk. Bélyegdij 30 kr. ligétfz évre • 6 frt — kr u | A n fí u i \# A T A 1 • MAGÁN IÍIRDKTKSEK megállapodás szerint legjuíányosab­Fél évre 3 Irt - kr íVlrtuu-niVM HL. bltlt közöltetnek. Neg 3 edév ltí . . . . 1 frt 50 kr SZBCIIKNyi-TKR 331, írvrf'íASto Fgy szám ára 7 kr. ' ,ova 1,1 ' a P nivafalo« és iimgánhirduíései, a iiyijttárbe szánt kfialo- WíJLllfijIt soia ZU ki. 0 , . -ft menyek, előfizetési pénzek éa reklamálások iiitézendíílí. @— ——— —Q Vidéki muzeumok. Budit pest, mároz. 5. A mult évben, mikor a képviselőház közigazgatási bizottsága Szapáry küz­igazgnzgatási reformjavnsiatát tárgyalia, a sajlóban is fölmerült a vármegyei levéltárnokok ügye s a miniszterelnök kijelentette, hogy a levéltárnok i állást a vármegyéknél meg fogja hagyni. Már akkor fölvetettük nzt az eszmét, hogy a megyei levél (árakban sok helyüti megtaláliiaijuk egy-egy vármegyei mú­zeumnak magvát s azért sem kell eltö­rölni a levél tárnokokat, mert ők talán első sorban lehelnek hivatva, hogy segédkezett nyújtsanak abban a törek­vésben mely lehetőleg minden vár­megye székhelyén egy vidéki muzeumot óhajt létesíteni. A közigazgatási reform­mal újra napirendre kerül e kérdés és nagyon óhajtandó volna, hogy egyfelől a vármegyéknél, másfelől pedig múze­umi szakkötökben foglalkozzanak vele A muzeumok szaporítása ugy a fő­városban, mint a vidéken nem nj kér­dés és megoldása annál gyorsabbau fog bekövetkezni, minél inkább belátjuk, hogy a muzeumok lélesitése első sorban nem. pénz-kérdés, hanem munka-kérdés : mert előszűr nagy munkával össze kell gyűjteni a muzeumot s csak azu­tán kell hozzá költséges palotát épiteni. A legelső dolog tehát az, hogy ne takarékoskodjunk a munkával. A fővárosban a közoktatási kormány már foglalkozik a nemzeti múzeum deczentralizácziójával, do ez már kizá­rólag pénzkérdés ós mogofdása nagy áldozaiokba fog kerülni. A mi egyelőre a fővárosban kizárólag munka-kérdés volna, az a speczialis fővárosi múzeum, a melynek érdekében azonban több mint egy évtizede, hiába izgatjuk a fő­város lanáesát és közönségét. A vidéken, különösen tudományos és irodalmi egyesületek itt-ott létesí­tettek már muzeumokat, melyek gondos és szakszerű felügyelet alatt állanak ; de ezek száma és színvonala még min­dig nagyon alatta áll annak a foknak, melyet Magyarország kultúrájának ezen a térou is el kell érnie. Minthogy a vidék intelligeneneziáját még ma is legnagyobb mértékben a vármegye egyesíti, öiikénteleuül tolul föl az a megoldási mód, hogy a vidéki muzeumokat is a vármegyék létesítsék, mivel ezeknek területe különben is egy-egy vármegyére leged ki. Egy-egy múzeum ugyanis az illető vármegye kultúrai fejlődésének lenne hű képe, históriai emlékeinek megőrizőjo, termé­szetrajzi tárgyainak és néprajzi adatai­nak összegyűjtője s irodalmi termékei­nek könyvtára. A külföld példáját mi nem követ­hetjük ebben a kérdésbeu sem : mert külföldön a muzeumok legnagyobb része főúri donácziókból, családi gyűjtemények átengedéséből keletkezett, a hol pedig ilyennem volt, ott összeállta polgári­as a lateiner-elem, csinált múzeum egyleteket s ezek maguk hozták össze az egész muzeumot, melyhez aztán a törvényhatóság csak ingyen telekkel vagy épülettel s az állami évi segély­lyel járult. Nálunk e két faktorra csak nagyon kis mértékben lehet számítani s a tu­dományosságnak azokat az intézeteit is, melyeket másutt a társadalom létesit a társadalom számára, — nálunk még ezeket is félig-meddig hivatalos uton kell megterem leni. A vármegyéktől kell tehát várnunk, hogy vármegyei, vagy esetleg a váro­soktól, hogy városi muzeumok létesí­tésé re az első lépést megtegyék. Ez az első lépés ugyanis nem egyéb, mint gondos összegyűjtése és megőrzése (a vármegyeház vagy városház egy szo­bájában) mindazoknak a tárgyaknak, melyek az illető törvényhatóságra vo­natkoznak s melyek vagy már most bírnak történeti becscsel, vagy öltehető, hogy az utókorra nézve fognak birni. Ezt a teendőt elvégezheti egyelőre a törvényhatóság levél tárnoka, ki a reá bízott levéltárból könnyen kiválogat­hatja a történeti becscsel biró okirato­kat is.. Ha már most a helybeli közép­iskola egyik tanára vállalkozik arra, hogy részben a diákokkal, részben tanár­társai közreműködésével összegyűjti a vármegye faunáját, flóráját és ásvány­világának jellemző adatait ; azután ha találkozik a vármegye hölgyei között egy Oyarmathy Zsigáné, a ki érdeklő­dik a nép varrottasai iránt ; igy lassan­ként — számba sem jövő csokély pénzáldozattal — összegyűl a múzeum­nak egész anyaga. Ha most a vármegye összes nyomdászai kötelezik magukat, hogy a nyomdájukból kikerülő minden nyomtatványnak egy példányát bekül­dik, nemcsak a nemzeti múzeumnak, — a melyre kötelezve vaunak — ha­nem a vármegye múzeumának is, akkor kis idő múlva egy könyvtár támad a múzeumban. Egyébként a nyomtatványoknak vár­megyénként való összegyűjtése czóljá­ból, a köteles példányok boszolgálatása iránt lehet kormányrendeletet vagy esetleg törvényhozási intézkedést is kérni és remélni ; mert az valóban fontos érdek volna, ha a nyomtatványok nem­csak egyetlen egy helyen, a budapesti nemzeti múzeumban őriztetnének meg egyetlenegy példányban, hanem egy példány eltétetnék azon vármegye mú­zeumában is, a melynek területén az illető nyomda fennáll. Az egyes vidéki muzeumok jellegét természetesen előre nem lehetne meg­jelölni, mert ez csak később, évek multán domborodnék ki, magából a gyűjtemények természetéből s bár a szerzet valamennyiben egyenlő lenne, majdnem mindenik más szinezettel s más jelentőséggel bírna ; mert inig. az egyik helyen a történelmi emlékek ós régiségek gazdasága históriai jelég­gel ruházná fel a muzeumot ; má­sutt ismét inkább ethnografiai mú­zeum lenne az; a harmadik helyen pedig jóformán csak egyszerű könyvtár lenne, melyet azonban a közönség egész szabadon használhatna. Ha igy a vidék minden nagyobb városában, minden vármegye székhelyén a tudomány óságnak egy kis várat emelhetnénk, könnyebben terjedne a közművelődés, uem lenne az a nagy különbség a főváros és a vidék általa­IzJsÉrpíslfiiíkelárczíja. 3STe vádoljuk egymást, galambom, Szerelmünk, hogy igy véget ért, Ki ütköznék meg ily kalandon ? Csak csendesen, az Istenért ! Szép csöndesen köszöntsük egymást, Te jobbra, én meg balra át ; Nem hull egy könnyem éitted, meglásd Ugy válunk, mint két jó barát. Hogy összetépted legszebb álmom, Ki tudja azt e földtekén ? Hogy üdvösségemtől kell válnom, Ki bánja azt ? — Csak én, csak én. Vig czimborák közé, ha járok Elmúlnak majd a bús napok, És én csak egyre várok, várok . . . Mig eljő esküvő-napod. E nagy napon, mint illik : vígan . Isten házába elmegyek, . A «holtomiglan-holtodiglan» -t Hogy halljam, én is ott leszek. S az ünneplők közé vegyülve Megbámulom selyemruhád És térdre hullva, porba dűlve Áldást könyörgök majd reád. És nem vádollak én, galambom, Szerelmünk, hogy igy véget ért, Ki ütköznék meg ily kalandon ? — Egy összezúzott életért. LÁNYI ADOLÁR. ÁB!ATLAIÜL EUTÉLVB. Elbeszélés. — Hol van kocsisom? — szakitá meg a csendet Mr. Smith. — Hazament, hogy másik kocsival el­jöjjön önért. Rövid idő múlva megérkezett a kocsis az uj fogattal, beleültették Mr. Smithet az orvos is helyet foglalt mellette és haza­kisértette. Otthon újra megvizsgálta a se­bet és kijelenté, miszerint semmi veszély nem forog fenn ; de csak maradjon egy­két napig az ágyban és tartózkodjék a be­szélgetéstől, különösen a felhevüléstől. Mr. Smith követte az orvos tanácsát és meg­parancsolta szolgájának, hogy senkit be ne bocsásson hozzá, még fiát sem. Mr Smith betegsége, mely csak két na­pig tartott, roppant izgatottságot és szo­morúságot okozott sok embernek ; első sor­ban fiának jutott sok keserűség és fájda­lom. Mint tudjuk, Gyula elhatározta, mi­szerint következő reggel kitárja szivét atyja előtt és midőn ezt megteendő, atyjához akart menni, nagy fájdalommal értesült atyja szerencsétlenségéről. Iszonyú két nap volt ez reá nézve ; iszonyú gondolatok és sejtelmek gyötörték szerelmes szivét, parázs­tűzként marczangolta szivét azon gondo­lat : Hátha atyám mégis elutasít kérésem­mel és megtiltja a Nellyvel való találko­zást ; hátha a rang, a gazdagság utáni vágy felülkerekedik a gyermeki szeretet érzete fölött és atyai jogánál fogva kényszeríteni fog, hogy elvegyem Mr. Black leányát . . . Különben — fűzé tovább gondolatait — van-e teljes hatalma egy atyának huszonöt éves fia fölött is ? Vájjon korlátlan hatalma van-e atyámnak fölöttem oly dologban is, melytől jövőm, boldogságom sőt életem függ ! . . . Vájjon csak neki van joga aka­ratát végrehajtani rajtam és nekem nem volna jogom védekezni, midőn boldogsá­gom, életem ellen tör ! — Nem, nem le­szek olyan, mint az áldozatul vitt bárány, nem áldoztatom fel magam atyám nagy­ravágyásának oltárára ; nem nézem tétle­nül, miként tör atyám életem ellen ! . . . Nem ? — és vájjon mit tehetek ? Miben rejlik erőm, hogy atyámnak háborút izen­jek és miképen győzhetem le ? Ha mint engedetlen fiút, elűz, vájjon ki lesz mel­lettem, ki fog nekem, az engedetlen fiú­nak, segédkezet nyújtani, hogy atyám ellen harczoljak ? . . . Nelly sem könyö­rülhet rajtam, hisz neki is parancsolnak szülei és ezek csak vagyonom után áhí­toznak és ha atyám eltaszít magától — Oh, mit tegyek, hova legyek ! Hogy a fájdalom méregpohara csordul­tig megteljék, eszébejutott az 500 dollár, melyeket Henrytől fölvett. Már több ba­rátjahoz és ismerőséhez fordult, kölcsönöz­nék neki ezen összeget ; és érkezett is mindeniktől — de nem pénz, hanem — men^ tegetödzó válasz. — Hah ! — gondola — mért szenvedjen szegény jó barátom mi­attam ? Mért éljek vissza jóságával, a ben­nem helyezett bizalmával ? miért tegyem tönkre barátomnak, ezen igazán becsületes' fiatal embernek jövőjét ? És mégis, ha to­vább is ellenszegülök atyám akaratának és ha a hónap elsején leszámol Heníyvel és észreveszi a hiányt, nemcsak hogy elbo­csátja szolgálatából, hanem hitvány gazem­bernek, sikkasztónak fogja tekinteni és .ha. nem is adandja át a törvényinek, a jövő­jét mégis tönreteszi azáltal, mert sikkasz­tót senki sem fogad házába. — És mi okozta a szegény fiu bukását ? A bennem helye­zett bizalma, jóhiszeműsége ... Ki ra­bolta meg becsületét? Én, a kivel ő csat jót lett . . . Oh, mily rettenetes, elviselj hetién az én helyzetem: . . Amott meg imádott Nellymnek szemrehányását hal­lom : Mért raboltad el fiatal eveimet, mért hitegettél, csalogattál szerelmeddel, mért ölted el fiatal lelkemet, még mielőtt a vi­lág gyönyöreit élveztem volna ? Mért ra­boltad meg bátyám becsületét, jövőjét, mért tetted öt földönfutóvá ? Mért hoztál egész "családomra ily iszonyú csapást? . . . Ob» te gyilkos, gyilkos '. . . . Ily borzasztó gondolái ok és lelkifurda­lásokkal tölte el Gyula ezen két napot.— És miss Nelly is eltűnt ama végzetes est óta. Anyja, miután a fiatal Smithet elbo­csálá, egyedül Iért vissza hoz?á. Hol van Gyula — kérdé a lányka anyjától — csak nem távozott búcsúzás nélkül ! — Eltávozott — feleié nyugodtan anyja — és nem is fogod többé őt látni, — Mit mondasz, anyám ? — vágott közbe

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom