Esztergom és Vidéke, 1892
1892-12-29 / 105.szám
ESZTERGOM. XIV- ÉVFOLYAM. 105. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. DECZ13 MBEK 29. • Városi < j s megyei érdekeink közlönye* UIDn _ Tí . eri , ~~ MEGJELENIK IIETENKINT KÉTSZER • °' , „ , J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HIRDETÉSEK i s? ót6iioo «fo w kr, íoo„,,.,. „ T „ 7 . „ 0 tol 200-ig 1 frt r >0 kr, 200-tol 300-ig 2 frt 95 kr. r r r^T~~7 i p DUNA UTCZA 48. SZAM, Bélyegdij 30 kr. jUiUKJ/íhifc&i AK: hova a lap wlierai részét iUető közlemények küld«ndők. . , —:— Egész évre 6 frt — hr. —— MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjuiányosabFél évre S frt - kr. KIADÓ-HIVATAL: bau közöli étnek. Negyedévre 1 frt 50 kr. SZÉCHKNYI-TÉR Í13?, NYIT TTlrT? 90 1 r Egy SZátlI ára 7 kr. hová a lap bi'-a'a'os és migáti hintései, a iiyüttérbe szánt kőzle- raiiaiiitt soia w kr. 9 .—. ; © menyek, elMzfftéfi pénzek es reklamálások intézemlők © ——• 1 - 1 9 ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Lapunk 1893. január 1-től tizenötödik évfolyamába lép. A tizennégy éves mult nem oly nagy érdem, mint bogy az «Esztergom ós Vidéke» ez idő alatt mindig tisztességgel megállotta helyét. Irodalmi színvonalon álló, választékos ízlésű, eleven és gyors szolgálatit lapot fog adni ezentúl is szerkeszt ősegünk hetenként kétszer az olvasók kezébe. Minden helyi érdekű ügynek hűséges képviselői leszünk, első sorban Esztergom város érdekeinek. A vonal fölött közéletünk nem egy előkelőségétől hozunk cikkeket, a tárcarovatban elevenen irt, többnyire aktuális dolgokat adunk. A legtöbb súlyt természetesen a hírek rovatára fektetjük és fő elvünk leszen első rangú, hiteles forrásból szerzett eredeti értesüléseinket, lehető gyorsan közölni olvasóinkkal. • E helyütt szabadjon szerénytelenség nélkül kiemelnünk azt, hogy míg a helybeli sajtónak a legutóbbi időben megszaporodott képviselői hetenként csak egyszer találkoznak olvasóközönségünkkel, addig mi hírrovatunkat egy héten kétszer tölthetjük meg és igy már a hét közepén hozzuk azt, mit laptársaink csak négy nappal utánunk Közölhetnek. Tizennégyéves multunk alatt teremtettünk magunknak hű törzsközönséget és a munkatársak nem csekély csapatát. Összeköttetésbe jöttünk a fővárosi napilapok, révnek, szépirodalmi lapok legelőkelőbb rétegeivel, könyvismerietóseket sokszor a budapesti lapokat megelőzve hozunk. Az «Esztergom ós Vidéké* közönségének érdekeit szolgálja s ezért a szerkesztés munkájának oroszlánrészét a közönségnek adja át. Minden okos nézet helyet talál hasábjainkon, még ha a miénkkel ellenkezik is. Mindössze — a hol szükségesnek látjuk - saját felfogásunk utólagos hozzál evését tartjuk fenn magunknak. Nem rontunk doronggal senkinek, de az elismerést, mindétig nem tévesztjük össze a hizolgéssel. Különös gondot fordítunk elodább is a szeplőtlen magyarságra, mire nézve elég biztosítékot talál közönségünk mult évfolyamainkban, a hol lapunk stílje a rendes vidéki hírlapiról' chablontól nagyon különbözik. Jól és körülményesen értesüllek iparkodunk lenni, de a hírlapírói tisztes-' séget soha nem tévesztjük szemünk elől. Szóval hivatásunknak komoly munkával akarunk megfelelni, de sohasem charlataneriával vagy álszonteskodéssel. önérzetünket nagyon emeli a tudat, hogy olvasóközönségünk nagysága, munkatársaink száma, jól értesülIségünk ós lapunk színvonalára nézve elsők vagyunk laptársaink közölt. Még csak azt kívánjuk itt felemlíteni, hogy kíadóhivalalunk az uj év első negyedében az «Esztergom és Vidéke* nyomdáját is teljesen újjászervezni fogja, hogy igy lnpunk technikai tekintetben se essék kifogás alá. Olyan újságot fogunk adni a közönség kezébe, mely a vidéki hírlapirodalomnak becsületére fog válni. Ugy hisszük, tovább is körénk csoportosul a város és megye valódi intelligenciája, a melynek pártfogása a mi lapunk élete. Munkára fel! ii. Tág mező, bő tér az, melyre Esztergom jövő munkásságának ki kell terjeszkednie, ha nemcsak a történetben kíván szerepelni, hanem a jelenben is számottevő fényező gyanáut óhajt elismertetni. Kulturális és közgazdászat! szempontból egyaránt fontos teendők állanak a város elölt. Kulturális tekintetben különösen óhajtandónak tartjuk mindenekelőtt a reáliskolának fejlesztését és egy teljes fő reáliskolává való átalakítását. Tudjuk, hogy a középiskolai oktatás nagy változás küszöbén áll. Az egységes középiskola tárgyában folytatott tanácskozmányok határozottan ez ujitás mellett foglaltak állást. Mindazáltal kevés remény van arra, hogy az eszme rövid idő alatt megvalósuljon. A reáliskola emelése tehát nehezen ütköznék oly akadályokba, a melyet a reform közelsége gördítene eléje. Már pedig ez intézetünk átalakítását sürgősen követelnék a viszonyok. Ugy a városi lakosság, mint a közeli vidék sajnosán nélkülözi e magasabb tanintézet hiányát. Kívánatosnak tartanok még egy szakiskola szervezését Esztergomban. Egy középkereskedelmi iskola, valami ipartauműhely, vagy földművelési iskola oly intézetek, melyek a város jövője t«kintetetéből nagy szerepre volnának hivatva Esztergomban. Karöltve e kulturális törekvésekkel oda kellene a város tevékenységének irányulnia,hogy minél rövidebb idő alatt meghouosittassékkebelében valami gyáripar, melynek fejlődésére a telekviszonyok pl. a füzitői vasút indóházának környékén igen kedvezőek, az uj bpestesztergomi vasút vonal kiépítése pedig oly tényező, mely a gyors és állandó közlekedést biztosítaná a város, illetőleg a gyártelepek számára. Minők legyeuek az iparágak, melyek gyárilag kezeltetnének Esztergomban, arra nézve sokfélék lehetnek a vélemények. Végső elemzésében egyébként tökéletesen mindegy, akárminő gyárak létesülnének is. A fő az, hogy létesüljenek és keresetforrást nyissanak a mindinkább elszegényedő nép számára. Ha mégis a körülményeket figyelembe vesszük, láthatjuk, hogy minden gyáripar nem honosaihat meg körünkben. Nincsenek meg u. i. a fel tótelek, a melyek pl. a czukorgyáraknál eleugedhetlenek. Talajunk legkevésbé sem alkalmas a cukorrépa termesztésére, amely nélkül cukorgyárra gondolni sem lehet, mivel a anyag szállítását távolabbról alig engedik meg a gyártmány folyó árai. Papírgyárra sem kedvezők a viszonyok. Mert ha vaunak is forrásaink, azok fekvése épen nem előnyös a gyártelepek létesítésére. Az „Esztergom és Vidéke" taraija. Szerelmes lett szegény Kari gyerek, Bár csak husz év volt még háta megett. De szentül hitte, hogy a szerelem Igazán csak ifjú szívben terem, § midőn meglátta Rózát, ~- pillanat, És a szivében szerelem fakadt. De tudván, mily „peches'' természete Ügy gondolkozott 5 már eleve, Hogy magába szerettesse a lányt, Nem néz eszközt, csupán célt és irányt. De meglátva, ugy megbámulta üt, Hogy félelmes lett a lányka előtt. Hiába pirult szemfehérig el, Hiába babrált állán kézivel, Hasztalan sóhajtott oly nagyokat, Róza mégis iiideg l'óza maradt. S azt hitte, mert hát olvasott regényt, Regét, beszélyt, románcot, balladát — Hogy meg van csalva, s mert nincs több remény, Mint hőshöz illik megöli magát. De hát hogyan ? Ez volt a fő dolog! . . . Szobájába zárkózott hát legott S küzdött, bogy a halálnemek felett Melynek ítélje az első helyet. Méreg ? S mosolya szánó, kicsinylő; Pisztoly? — inkább regényhőshöz 1116. . . . Hah fásult keblek, kik nevettetek A. titkon érzett szerelmem felett, Mint fogtok majd, igen Istenemre ! Leborulni véres tetememre f S te Róza? . . . Es ő a hideg Róza Elhervadt, mint vihartépett rózsa, S a viharzó orkán gyors karjai Sirhalraomra fogják Őt hajtani, S hamvaink mégis együtt porlanak . . . Igen, igen, én megölöm magamat Jövel pisztoly tehát! S a kezébe Egy régi, s már rozsdás mordályt véve, (Wa «Mjpl a homlokának. S bár megremeg, arca sápad — Uj erőt merítvén önmagába, Kemény szívvel néz a hallba. — De mégsem lett győztes „pechje" fölött, Mert szólt a mordály, — de csütörtököt. Másnap olvasá a biilapokba, Hogy egy szinész-nóv nem volt kinyomva Bár megismerte már a hírnevet, Mégis a gyalázatba sülyedett. S hogy kimentse családját belőle, Önmagát méreggel megölte. Több se kellet Karinak, szegénynek, Eltökélte: legyen tehát méreg ! Tudva azt, bogy atyja fiók ában Méreggel telt üveg akárhány van, — Mert hát az atyja chemikus vala — A fiókhoz kulcsot csináltata. S kilesvén a legjobb pillanatot Midőn az öreg künn sétálgatott, Szobájába ment s e mérgek felett — Melyik lesz jobb — tartott ítéletet. Volt méreg dobozban, poharakban Egyrészben big, mázrészt por alakban, A big nem kellett, mert egyetlen egy Eszméje az, hogy majd orrába megy, S a porhoz nyuir,. Egy jó nagy adagot Nedves ostyába megcsavargatott, S aztán e szavakkal „Coki élet" ! A göngyöleg a szájába mélyedt . . . De a győztes ismét csak „pech"-je lett, Mert konyhasót nyelt el méreg helyett. Bár mindig prózainak találta, Nem maradt más, csak a kötél há'ra S mióta ez eszme megszületve lett, Mindenhol kutatott egy kctelet De a „pech" csak „pech" marad, Szegény Nem lelt kötelet nz egész ház terén. Hanem azért Kari nem csügged' el, Várt és remélt megrögzött kebellel Félve, tűrve, és remélve várta, Mikor kezdett anyja nagymosásba, Mert akkor, mik most ekevödtenek, Újra megkerülnek a kötelek Persze, hogy a padlás fészer alatt Rajta majd ruhákat szárítsanak. De Kari elmés s hozzá még ravasz, Tudja, oly módon mért óhajtja azt. Nagymosás is megjött. É« Kari legott Egy darabot azokból ellopott, S inig egyik végét a szeghez hurkolá, Másikat a nyaka körül foná, S azzal, meglóbálván a termetét, . . . Érzi, hogy körüle minden setét . . . . . . De a győztes ismét „pech"-je maradt. Mert a kötél, hogy, hogy nem — elszakadt. T11URNER JÓZSEF. A llilllT VZSOBÁS. (Rajz.) Azt a férfiút, a kiről ez a történet szól, Dvorzsák Jánosnak hívják. A vidéknek legtekintélyesebb telkesgazdája volt és zordon nagyralátó természetéről ismerték. Egykor beállít a paplakba. — Fiam született — szólt; szeretném, ha megkeresztelnék. — Mi legyen a neve ? — Mátyás. Atyámat is igy hivták. — Kik a keresztszülők ? Dvorzsák erre megnevezte a vidék legelőkelőbb férfiúit és asszonyait, — Kell még valami ? — Semmi. A gazda ujjai közt forgatta kalapját mintha menni készülne. Ekkor felkelt a pap. Még egyet — monda és Dvorzsák felé közeledve, megragadta kezét. — Adja Isten, hogy áldásodra szolgáljon fiad. Tizenhat évvel e nap után Dvorzsák ismét beköszöntött a lelkészlakba. — Jól érzed magadat, bogy olyan jó színben látlak. Mitsem változtál. — Nincs is semmi bajom, ; szólt a gazda. A pap hallgatott. Kis idő múlva azonban ismét megszólalt. Mit kívánsz — monda. — Fiam dolgában jövök ; holnap konfirmálják. Okos gyerek. Nem akartam előbb megfizetni a dijat, mig meg nem tudtam, hogy milyen száma lesz a templomban. — Az első, válaszola a pap. — Jól van ; itt a tiz forint a lelkész urnák. — Kívánsz még valamit ? kérdezte a pap, mialatt Dvorzsákra nézett, — Semmit. Ismét eltelt nyolc év ; aztán zaj hallatszott a paplak udvarán. Sok ember jött élükön Dvorzsákkal. A lelkész feltekintett és azonnal ráismert. — Nagy kísérettel jösz ma este. — Kérném, hogy hirdesse ki a fiamat* Elveszi az öreg Szedres leányát. — Hisz az a vidék leggazdagabb embere. — Ugy mondják — viszonzá Dvorzsák — haját simogatva. A lelkész gondolatokba mélyedten megállt; nem felelt semmit, de feljegyezte a neveket. A férfiak aláiratkoztak és Dvorzsák három forintot tett az asztalra. — Csak egy jár nekem, jegyzé meg a lelkész. — Tudom, de hát egyetlen a fiam és szeretném, ha jól menne, a dolog. A tisztelendő ur elfogadta a pénzt. — Harmadszor vagy nálam a fiad ügyében.
