Esztergom és Vidéke, 1892

1892-12-25 / 104.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM. 104. SZÁM. VASÁRNAP, 1892. DECZRMBER 25. • ~~ * Városi és foégm érdekeink közlönye.® Ilir , nr ._.­or .„ " • MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: °'_ . J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. - SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 100­nilMA IITI>7JI AO P7ÍHI tói 200-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. FLOÍÍ^TTÉSTÍR- DUNA-UTCZA 48. SZÁM, . ü _ L i ii i, i uo I tv . hova a lap .szellemi veszet illető kö/lemé'i.yek küldendők. , . • Egész évre ----- 6 frt — kr. ———— MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjulányosab­Fel évre - 3 frt — kr. KIADÓ-HIVATAL: ban közöltetnek. Negyedévre ------ 1 frt 50 kr. 8ZÉOHENYI-T1.R H32, NVTTTTÍR Egy SZám ára 7 kr. hová a lap Imafa'oR és m«gán liird«íósoi, a nyüttéilie szint közle- . JNillii I JkK soia la. £—— . — .— @ menyek, előfizetési pénzek > j s reklámáraitok iii<éV,eiidRk «§ — ' ——— • ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Lapunk 1893. január l-lől tizen­ötödik évfolyamába lép. A tizennégy éves mult nem oly nagy érdem, mint hogy az «Esztergom és Vidéke* ez idő alatt mindig tisztesség­gel megállotta helyét. Irodalmi színvonalon álló, választé­kos izlésü, eleven és gyors szolgálatú lapot fog adni ezentúl is szerkeszt őse­günk hetenként kétszer az olvasók ke­zébe. Miuden helyi érdekű ügynek hű­séges képviselői leszünk, első sorban Esztergom város érdekeinek. A vonal fölött közéletünk nem egy előkelőségé­től hozunk cikkekel, a (árcarovalban elevenen irt, többnyire aktuális dolgo­kat adunk. A legtöbb súlyt természe­tesen a hírek rovatara fektetjük és fő elvünk leszeu első rangú, hiteles for­rásból szerzett eredeti értesüléseinket lehető gyorsan közölni olvasóinkkal. E helyütt szabadjon szerénytelenség nélkül kiemelnünk azt, hogy mig a helybeli sajtónak a legutóbbi időben megszaporodott képviselői hetenként csak egyszer találkoznak olvasóközön­ségünkkel, addig mi hírrovatunkat egy héten kétszer tölihetjük meg és igy már a hét közepén hozzuk azt, mit laptársaink csak négy nappal utánunk közölhetnek. Tizennégyéves multunk alatt terem­tettünk magunknak hű törzsközönséget és a munkatársak nem csekély csapa­tát. Összeköttetésbe jöttüuk a fővárosi napilapok, revuek, szépirodalmi lapok legelőkelőbb rétegeivel, könyvismerie­téseket, sokszor a budapesti lapokat megelőzve hozunk. Az « Esztergom és Vidéke» közönsé­gének érdekeit szolgálja s ezért a szer­kesztés munkájának oroszlánrészét a közönségnek adja át. Minden okos né­zet helyet talál hasábjainkon, még ha a miénkkel ellenkezik is. Mindössze — a hol szükségesnek látjuk - saját felfogásunk utólagos hozzátevését tart­juk fenn magunknak. Nem rontunk doronggal senkinek, de az elismerést mindétig nem tévesztjük össze a hízel­géssel. Különös gondot fordítunk elodább is a szeplőtlen magyarságra, mire nézve elég biztosítékot talál közönségünk mult évfolyamainkban, a hol lapunk stilje a rendes vidéki hírlapirói chab­Iontól nagyon különbözik. Jól és körülményesen értesüllek ipar­kodunk leuni, de a hírlapirói tisztes­séget soha nem tévesztjük szemünk elől. Szóval hivatásunknak komoly mun­kával akarunk megfelelni, de sohasem charlataneriával vagy álszenteskedéssel. Önérzetünket nagyon emeli a tudat, hogy olvasóközönségünk nagysága, mun­katársaink száma, jól értesültsógünk és lapunk szinvonalára nézve elsők va­gyunk laptársaink közölt. Még csak azt kívánjuk itt felemlíteni, hogy kiadó­hivatalunk az uj év első negyedében az «Esztergom és Vidéke* nyomdáját is teljesen újjászervezni fogja, hogy igy lapunk technikai tekinietbeu se essék kifogás alá. Olyan újságot fo­gunk adni a közönség kezébe, mely a vidéki hírlapirodalomnak becsületére fog válni. Ugy hisszük, tovább is körénk cso­portosul a város és megye valódi in­telligenciája, a melynek pártfogása a mi lapunk élete. Karácsonyi gondolatok. Esztergom, dec. 24. Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú em­bereknek ! Ebben az angyali szózatban árasztá ki az ég az emberiségre a mai napon mind amaz érzelmeket, melyekkel a vi­lág várva-várt inogváliójának születését, az.ég hírnökei s a föld jó angyalai fo­gadják annak éven kinti megünneplését az idő végzetéig. Két eszme az, mely a karácsonyi ünnepen szembeötlik. Dicsőség Istennek, - békesség em­bere k n e k. Két oly eszme, mely az emberiség jólétének vagy boldogta­lanságának magyarázalát bírja magában, két oly eszme, mely az emberiségek s az emberi óhajok legpraegnánsabb össze­foglalása. Két oly eszme, mely a po­gányság és kereszténység legjobb illus­tratiója s a nagy világtörténelmi prob­lémák legegyszerűbb megfejtése. Ez eszmék megadlak a sóvárgó sziv nyu­galmát, eloszlatták a lélek aggasztó kételyeit, visszahelyezték az embert te­remtésénél fogva öröklött méltóságába s a zsarnok jogarát kiránták a bitor­lók s ámítók kezéből. Az előre haladt kor tudatához s fen­sőbb műveltségi fokához többé nem illő vallási alakok menthetetlen összeomlá­sának idejében, midőn a vallással a vele szorosan összefüggő poliiikai in­tézmények is elérték sorsukat; azou időben, midőn a vallás ki nem elégít­vén a szivet, a nagy átmeneti korsza­kokkal járó századokon keresztül mind­inkább súlyosbodó polgári viszon­tagságok általánossá tették a val­lás vigasztalása utáni áhitozást, egy oly álmeneti korszakban, melyhez hason­lót a világtörténelem fel nem mutathat, melyben a régi világrend a maga kör­futását bevégzendő, hatalma s ereje minden maradványaival küzd a halál ellen, mig a dolgok uj rendje mindig nagyobb, harcedzettebb, győzelmesebb csapatokat küld a csatamezőre, melyben nap és éj, élet és halál kiongcsztelhet­lon viadalban valáuak: ezen időben monda ki az ur az uj, hatalmas, teremtő «fiat lux — legyen villágosság» szózalát, mely a keresztény felvilágoso­dás diadalát alapifotla meg miudeu időkre ! Nagy volt a sötétség s kevés világosság, hasonlóan a téli napok hosz­szas sötétséghez, melynek szomo­ritó s dermesztő nyűge alatt a termé­szet emberei B is a legrégibb idők óta üunepélyeket rendeztek, hogy ama ti­tokzatos, fensőbb hatalomtól, melyhez lelkünk felemelkedni képleien vala s melyet csak a jobbak titkos sejtelme érzett, sóvárgó fényt, meleget esdjenek. íme mennyi bölcseség rejlik a kará­csony, mint a szellemi fény s éltető meleg bekövetkeztének íncgállapitá­sában. As „EsstergDin és Vidéke" tárcája. NŐKRŐL A NŐKNEK. — Károly főherceg jegyzeteiből. — Minden asszony, a ki uralkodott, nagy volt, különben sem a trónra nem emelke­dett volna, sem azon meg jicnT maradt volna. De valamennyi kicsapongó volt, midőn szabadon átengedhette magát azon szenvedélyeknek^ melyek az ő nemüknél a legtöbb ingert keltik fel s melyek megfé­kezésére nem tanították meg őket. * ' Egy sokat emlegetett közhely arra tanít minket, hogy az asszonyok társasága foly­tán művelődünk, pedig azokban csak ha­szontalan fecsegést tanulunk. * Mikor Kleopátra bájai nem hatottak többé, a kéjhajhászó nő öngyilkosságot kö­vetett el. A mi nőink közül is igen sokan követnék öt, ha nem tudnának kárpótlást találni a pletykában. * ' Több erényes asszony volna a világon, ha nagyobb becsben tartanok erényüket, mert az asszonyok diadala mindig a fér­fiak tetszése. * < * * (Lautenberg Zsigmond, magyar szárma­zású berlini színigazgató kiadta neje nap­lóját, melyben a következő szellemes mon­dások vannak :) Dumas Sándortól: A férfiúnak joga van néha arra, hogy rosszat mondjon a nőkről ; de arra soha sincs joga, hogy bi­zonyos nőről mondjon rosszat. * Sardoutól: Nagy baj az, mikor az okosságot összetévesztik a szellemmel. Is­merek egy sereg embert, a kik szelleme­sen kigúnyolnak mindent, a mi megha­ladja látókörüket és a kik bár szelleme­seknek tartják őket, alapjukban véve még­sem mások, mint — tökhlkók. * Daud ettől: A franciák nagyon is gyorsan élnek. * Meilhactól: Százféle módon lehet az ember ostoba. A buták mindannyian egya­ránt azok, a tóbbi kilenc-kilenc mód az okosak számára van föntartva. * T o c h é t ő 1: Midőn születtem, ezt mond­ták : «Nyolc nap múlva lakbért kell fi­zetni.* Bizony rég meghaltam volna, ha nem vagyok ilyen életvidám. Boy ertől : Ha jót mondanak a nőkről, akkor hencegésnek látszik. Ha rosszat mon­danak, vereséget vallanak be. Legjobb tehát belenyugodni abba, hogy a nők egymást szapulják. • - • • * * 0 h n e 11 ő 1: Az élet első felét a remény világítsa be, a másikat 1 az emlékezés. * ­* * (Arabs aforizmák.) Az ember nem képes a saját lényét sem megérteni. Es meg akarja érteni az istenségét. Isten mondta: «Adj, hogy neked is ad­hassak. » Az a legjobb ember, a ki a világnak legtöbbet használ. * Tanulj mindenkitől. * A gazdagság kevesebbet ér, mint a böl­cseség. Mert a bölcseség megvéd, a gazdag­ságot pedig védeni kell. Csak az emberek közt fordul elő, hogy az egyik többet ér, mint sok ezernyi más. * ... Az embereket s a könyveket mindig ja­vítani kell. * Jobb egyedül, miut rossz társaságban. . .'-v • - ' ! ~" *"jíi. *-'*•(•?'•;víf-w*ti Í'WÍIJ * Ha dühös vagy, ülj le, Ha igazad van, ne ordíts ! * A fal azt mondja a szögnek : Miért fúrsz meg engem ? A szög pedig ezt felelte vissza : Kérdezd attól, ki engem üt. Óvakodjatok a szegények átkatol, mert az a legsúlyosabb teher. Vizsgán. Pistika (szaval) Hadnagy uram. Irta Gyulai Pál. Hadnagy uram, hadnagy uram. (Belesül a mon­dókába, ismétli a verset ) Hadnagy uram, hadnagy uram . . . Tanitó (segiteni akarva) Mi bajod van édes fiam? Pistika. Fáj a gyomrom — rektor uram. A szépséges kis Margheritának ez a tör­ténete : Valahol a kék egű Itáliában született s már jócskán felcseperedett, mikor egy­szer a válaszúton két emberrel találkozott. Az egyiket Beppónak hívták, a másik aem mondta meg a nevét, de nagy úr lehetett, mert az ujjai telistele voltak drágaköves gyűrűkkel s finom ruhát viselt. Beppó pásztorfiu volt, a nyája ott Jegelt az Abruzzok lejtőjén s ő tudott valamennyi társa közt a legszebben tilinkózni. A másik idegenből jött; nem tudni, mi végből ; hanem hogy a kis Margheritát megpillantotta, rajta feledte szemét s el­kezdett neki soha nem hallott csodás dol­gokról beszélni. Azt mondta, hogy o ezermester, aki mindenhez tud. Ismeri a módját, mint le­het eljutni arra a mesés ösvényre, melyen a kisleányokat hír, szerencse kiséri messze fel egész a csillagokig. A mely kislány oda talál, annak az útjában a legszebb vi­rágok ' nyílnak, ölébe mesés drágaságok, karhunkulusok, gyémántok hullanak, mo­solyáért deli princek élnek-halnak. Men­jen hát vele, elvezeti szívesen, meglássa, milyen gyönyörűség, boldogság vár reája. ígyen beszélt az idegen s Margherita úgy hallgatta, mintha öregszülője tündér­országról mesélne neki. Hanem Beppó is ott volt még. — Nézzed, Margherita, szólt a fiú, vé­gig mutatva a verőfényben úszó völgy négy tájékán. Nézzed a mi szülőföldünket, kis falunkat, az én árva hajlékomat é* Lapunk mai számához egy ív melléklet va: csatolva.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom