Esztergom és Vidéke, 1892

1892-12-08 / 99.szám

ESZTERfiOM, XIV. ÉVFOLYAM. 99. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. DECZÜMBER 8." ^E^S^T Hí fi ff ItH VI^BIKE # ; • Városi és megv^i órdek&iük közlönye. *~ ~ „ , „ • ZZ ±' ^ ,/ :

~* MEGJELENIK HETENKTNT KÉTSZER: °" . J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG j HIVATALOS HUNIETÉSEK I ../ótól g» w

óíg 75 kr, íooKr ÖSSMSTÍI DüflA-ÜTCZA 48. SZAlfl. « *** 1 f

'" 8 " " 1 ft&i AU: hova alap elférni reszel. iiletff közlemények küldendők. , . Egész övre 6 fr* — l<r. ~————-— MAGÁN HIRDETIÍSEK megállapodás szerint legjuJányosabFel évre 3 frt - kr. KIADO-HIVATAL: ban közüliéinek. Negyed évre 1 frt 50 far. SZÉOHENYI-TJ3U 832, 1 T Egy SZám-ára 7 kr. hová a lap hiva'a'os ós m.gán in"i'lMíései, a iiyilitéthe «z>fnt közlő- NYILTTER sora 20 kf. • — 9 menyek; elmlzetétd pénzek <»í reklamá'ánok iniézen<iíík £ —— ___ —-—. Félszázados érdemek. Esztergora, decz. 7. (K. L. dr.) Nem régiben egy átutazó paczieus megrovási kalandját adiuk ki a közkórházi főorvos ellen. Azután mindjárt a tetejébe megjelent ogy vezérczikkféle, mely dr. Feichtingor Sándor érdemes városi főorvost jól megérdemelt nyugalomba küldi. Nem akarunk annak bírálásába bocsálkőzni, vájjon igaza vo1t-e az átutazó pacziensnek vagy annak a czikkirónak, a ki Feichiingert megtámadja. A nyilvánosság sokra följogosít s a nyilvánosság embereinek legszebb erénye, ha nem túlérzékenyek.' Feichtinger Sándor dr. főorvossal azonban nem lehet és nem szabad olyan kegyetlenül végezni, .mint a t. czikkiró ur kezdte. Mert olyan férfin, a ki félszázadnál tovább a város összes kulturális ügyeinek igazi előcsatára volt, a ki a kor Szellemétől soha el nem maradt, a ki sok veszendő ügyet megmentett, a kiben soha rossziikarat és ármány nem lakózott, a ki irigység nélkül örült, kortársai emelkedésének, a ki hivatásának pontos és dicsőséges teljesítéséért élvezte nemcsak a koronás király kitüntetéseit, do Esztergom osztatlan háláját és elismerését: Feichtinger Sándor dr. uem vonulhat vissza a közügyektől Esztergom érdekeinek súlyos megkárosítása nélkül. " Adja Isten, hogy még nagyon sokáig járjon elől. Kórházi orvost százával is találhatunk, ha keresünk; de Feichtinger Sándorokat, ezer orvos közül is alig találunk. Szolgáljon elégtételül neki Esztergom hálás kegyelete ! Fővárosi tanárok peticzlója. Esztergom, decz. 7. (N.) «A fővárosi tisztviselők nemrég mozgalmat indítottak oly czélból, hogy fizetésüknek rendezését és javítását kérjék. Kérvényüknek volt is sikere, mert a fővárosi közgyűlés — amely ügyüket tárgyalta - azt a határozatot hozta, hogy a fővárosi tanács hat hét alatt tegyen javaslatot a tisztviselők fizetésének rendezése tárgyában, és azt terjeszsze a közgyűlés elé. A tisztviselőknek ez a sikere felbátorította a főváros községi reáliskoláiban alkalmazott tanárokat aira, hogy adják tudtára ők is a fővárosnak régi óhajtásaikat. A napokban nyújtották bo a reáliskolai tanárok a tanácshoz kórvényüket, amelyben a következőket kérik : 1. A fő- és székvárosi községi reáliskolákban alkalmazott I. II. és III. osztályú tanárok fize'ése és lakbére legyen egyenlő az I. II. ós III. osztályú jegyzők fizetésével. 2. Az igazgatók fizetése 500 írttal legyen több, mint a legmagasabb fokú tanároké. 3. Ötödéves korpótlókképpen az emelkedő fizetésnek tiz százalékát kívánják. A kérelem indokolásában felemiitik a tanárok, hogy csak ugy tudják fentartani a családjukat, ha van mellékkeresetük ; szét kell tehát forgácsolniok az erejüket, nem tarihatják ezt fenn tisztán az iskola szániára. Hivatkoznak arra, hogy most emeli fel az állam is a tanárai fizetését, minden nagyobb külföldi városban a községi tanárok fizetése nagyobb mint az állami tanároké, bár kulifinben egy rangban vannak is ; és ez méltányos, mert az állami tanárok, akik nagyobb statust képeznek, számíthatnak előléptetésre. De mindez okoktól eltekintve, a reáliskolai tanárok azt emelik ki kérvényükben, hogy ők ugy tanulmányaiknál, mint társadalmi állásuknál fogva jogosan kívánhatják, hogy egy rangba sorozzák őket a tanácsjegyzőkkel és olyan javadalmazást adjanak nekik, amilyent azok kapnak. A tanácsjegyzők megkapják munkájuk és törekvésük jutalmát, ha előléptetik Őket, a tanárok egyetlen vigasza a korpótlók, hogy majd azáltal tartja fenn növekvő családját. Méltányos tehát, hogy a korpótlék az akkori fizetésnek tiz perczentje legyen. Végül hivatkoznak külföldi nagy városok példájára. Berlinre, ahol a középiskolai tanár 27 évi szolgálat után 5500, a személyes pótlókkal együtt 6400 márkát kap s Bécsre, ahol 3220 forintra növekedik a tanár fizetése. A kérvényt, amelyet a reáliskolai tanárok nevében Felsmann József, a VIII. ker. reáliskola igazgatója és Báthory Nándor, a IV. ker. reáliskola igazgatója írlak alá, a fővárosi tanács legközelebb veszi tárgyalás a!á.» Ezt a czikket pedig írták vala Budapesten az úr 1892-ik esztendejében, deczemberbeu. Mi változatlanul vettük át egy előkelő fővárosi napilapból, anynyira talál helybeli viszonyainkra. Csak tessék mindenütt «Esziergoin»-ot tenni «Buda,pest» helyett. A meglepő hasonlatot ezúttal nem akarjuk bővebb magyarázattal kísérni, de alkalom adtán a tárgyra még visszatérünk. Közoktatásunk reformja. Irta VARASOY LAJOS, kir. tanfelügyelő. I. Azon tárgyilagos és bölcs magatartás, mit gróf Csáky Albin miniszter ur az egységes középiskolai kérdésekben, «hogy minden vélemény nyilvánul hasson,•» az értekezleten tartolt beszédei mellett az által is tanúsított, hogy az ott résztvuvő kitüuőségok nyilatkozatainak egy külön füzetben való kiadásáról intézkedett s igy a nagy közönség elé vitellel a tanulmányozást mindenkinek lehetővé tette: ösztönözte fel bennem a honfiúi kötelesség és a jelzett nagy erény iránti hódolati érzetet, hogy elmondjam ujabban is nézeteimet, mint olyau, ki hivatalos állásából kifolyólag a helyzet kénytelensógón kivül a lélek belső vonzalmából is már hosszabb idő óta foglalkozik az értekezlet részéről letárgyalt kérdésekkel. Gróf Csáky Albinnak az egységes középiskolai értekezleten tartott megnyitó beszéde, «hogy a középiskolai oktatásnak mai nap fennálló merev kettéválasztása nem felel meg nemzetünk társadalmi szükségletének, hogy a kettéválasztás sok oly bajnak a szülő oka, a melyeket okvetlenül meg kell szüntetnünk, hogy a mai merev kettéváNÉPDAL. -EL a nap, forrón süt le sugara, Megkérdezem a legénytől, mi baja? Elsenyveszti erejét tán a világ, Vagy elhervadt kalapjánál a virág? Nem bánt engem a rósz világ s nap heve, Kis kunyhóm is megótalmaz ellene, Hej, de az fáj, elsenyvesztve az éget, Hogy nem (Űz rám tüze rózsám szemének. Szép galambom, hogyha szived hü volna, Feleségül eljönnél a kunyhómba: S'/olgám volna egész világ napos

1 ul S itt nyilnók a legszebb virág azontúl. PERES SÁNDOR. -+->0©0<-H A 8I6ÍBY-CLYASÁSBQL. Irta: OKANYIK LAJOS.*) I. A régi közmondás azt tartja, hogy ne tovább a kaptafánál és igy egyelőre is elképzelem, hogy mily gondolatok támadhatnak a t. halig, közönség lelkületében, midőn látják, hogy én, ki nemcsak hogy kötet számra terjedő regényt nem írtam, hanem még a regényesség kis keretében mozgó apró idyllikus eseményt sem biztam a tollra, hogy merészelek én, a nagy idióta, *) Felolvasta az esztergomi kereskedö-iljak egyesületének f, hó 4-én tartott estélyen. foglalkozni egy oly reám nézve talán komoly, de különben pedig oly kedves dologgal ? Hisz ha kérdem, különösen a regényolvasás legfőbb kedvelőjét a diszes hölgy közönség bármely tagját, vájjon nem emlékezik-e azon órára, midőn talán a tanitó vagy tanítónő tudta nélkül lapozgatta át az első regény lapjait s midőn talán a tanitó vizsga tekintete reá esett, mily remegve dugdosta a pad alá, félvén, hogy az a szívtelen és kegyetlen elméleti paedagot>us kezei közé keriti ? Borzasztó, egy ily lelketlen, egy ily szívtelen ember kezébe kerítheti azon könyvet, melyben a szeretet oly édes hangon szól, a hol mindnyájan oly boldogok. Kérdem, nem emlékeznek-e ezen pillanatokra s kérem gondoljanak vissza azon érzelmekre, melyeket akkor éreztek. A regény szerencsés hősnőjében látták saját személyiségüket, a diadalmas hősében saját ideáljukat, vele éltek, vele gondolkoztak s ez töltó be egész lényüket. Azonban nem csak a gyöngéd nem vádolható a belletristikai irodalom oly mohó szeretetével, de még az aranyos fiatalság is, sőt bátran merem állítani s nem félek, hogy messze járok az igazságtól, ha) azt állítom, hogy a mostani művelt társadalom legnagyobb része ennek tökéletes befolyása alatt áll, s mohón nyúl minden e fajtájú mű után. Hogy a regényolvasás sokszor egész szenvedélylyé válhatik, ennek bizonyításába bocsátkozni fölösleges dolognak tartom, a mindennapi tapasztalat igazolja eléggé állításomat. Es éppen ez az, a mi már régen figyelmemet fölkeltette és arra irányozta, hogy kutassam, mily összefüggésben van a regény az emberi élettel ? Köztudomású dolog, hogy a regény az élet tükre, vagyis a létezőt ugy kell, vagy jobban mondva kellene vázolnia, a hogy az valóban van. S mégis, ha a végeredményt tekintem, bátran állítom, hogy a regény irodalomnak befolyása az emberi életre sokkal nagyobb mint viszont. A regény költőnek föladata az emberiség erényeit, bűneit, haladását s tévedéseit felölelni s méltányolni, és segítségül hiva a tudományt, művészetet és a természetei, ugy ábrázolni ezeket, mint a hogy ezek valóban léteznek ; és ebben rejlik a regény igazi művészete, de egyúttal a veszedelme is. Aszerint a mint fölfogja a költő \ az életet és a társadalmi és szoozialis zűrzavarokban és a lelki törekvések összeütközésében a vezérlő örök igazság osztó vagy büntető szellemét szerepelteti, vagy pedig ezt tagadván, az ember bukását vagy fölemelkedését a kérlelhetlen fatumnak tulajdonítja, a szerint vezet jóra vagy rosszra. A mult század közepe óta, mióta a kutatás fáradh;itlan szelleme ismeretlen erőkkel és eszközökkel uj utakat nyitott a tudósok és művészek, az állam ós művelődés számára, — azóta óriási változás állott be ugy az emberi életben, mint a regényirodalomban. Honunk küzdelmei, az emberi ellentétek élet-halál harcza és a fölizgatott szenvedélyek hullámcsapásai tükröződnek vissza az nj-kor megszámlálhat lan regényeiben. A mily erős a törekvés az anyagiak után, épp ugy lelohadt a vágy az eszményitett, de mégis tiszta való iránt; a iyra kedves dalai lassan-lassan elnémulnak és helyet engednek a regénynek, ugy, hogy a regényirodalom valódi gomba saisonját éli. Lássuk már most ezeket a divatos regényeket. A regényírók egyik osztálya, mely a mai irodalmi termékek létrehozásában hangadó vezérszerepet játszik, realistának vagy naturalistának mondja magát, mert állítása szerint a való életet, a letérőt minden idealizálás nélkül ugy festi, a mint az van. Ámde kérem, a való élet az, melyet pl. egy Sue, Scorra vagy Zola műveiben találunk ? Ha azt véljük, ugy keserűen csalódunk ; hisz akkor, — tekintve a regéuy feladatát, hogy az életet hiven vissza kell tükröznie — ai egész emberiség csupa bolondokból, gazemberekből és elzülötfc existenciákból állana és azt hiszem, hogy ez ellen már csak mindnyájan tiltakozunk. Midőn egy ily fajtájú regényt olvastam, eszembe jutottak némely politikai napilapok képei, melyek egy amerikai szerencsétlenséget vagy rémgyilkosságot megtörténte utáni napon tálalnak föl a hűséges olvasó közönségnek, ezek az alakok ép ugy felelnek meg a valóságnak, mint az ily regény alakjai," hősei. Az én véleményééin nem az, mintha az irónak nem volna szabad a valóságot, a szomorú életviszonyok tiszta valóságát lefestenie és igaz néven neveznie, hisz a regény az élet tükre, de a mai naturalizmus nem áll másban, mint az emberi elfajzott individuumok nyomorának ós erkölcsi sülyedésének, hü és detailirozott leírásában a íróikul, hogy az iró fáradságot venne