Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-10 / 91.szám

említendő azon i m e 1 y í sirJelet, a melynek feltalálásánál az illeti őskori embernek fegyverzetét éé Mzirszámait találták. Ezek után áttért azon korra, melyben már a rómaiak foglalták el vidékünket. A rómaiak már másodízben vették hatalmukba Esztergom vidékét, mikor a népek nagyobb konflagrácioja arra kényszeritetlók, hogy Pannóniának keleti határait a Dunáig kiterjesszék. Ezen időnek emlékei azou római telepek és utak, melyek megyénkben Pilismaróttói Csérig kasztrnmok és utak alakjában találhatók. TJgyauezen korból két oly feliratos emléket bir Esztergom, melyet hazánk bármely római telepe méltán irigyelhetne tőle. Ezek közül az egyik oly foutosságu, mint akár valamely épület alapköve, melyre rá van vésve ki és mikor építette azt az épületet ? Az egyik a primási residentia udvarán látható, a másik eltűnt. Mind a két feliratos emlék az esztergomi burgusról illetőleg őrtoronyról szól, a mely S a 1 v a-nak meghálál ozására szolgál. Ezen Salva alatt Esztergomnak római ka ló ni áj át kell értenünk, a melynél a várhegy szöglete római felfogás szeriut kiválóan alkalmai inas volt Őrtorony építésére. Mind a két emlék Kr. u. a 4. század bau kelt. Az egyik 365. és 367. között. Valeus és Valentinian idejében tönkre ment várnak a helyreállításáról szól. Tehát azou korról, midőn a hunok délkeleten már Európába törtek és kevés vártatva a római civilisáeiónak minden emlékét raegsemisitették. A másik emlék, csak Bonfiuiusnál olvasható és C r u m e r u m r ó l szól, a mely valószínűleg commertium- (commerce)ból származtálaudó ós kereskedelmi góczpontot jelent. Ez utóbbi felirat azt mondja, hogy a két fennebbi császárhoz Gratiamus császár is csatlakozott a burgus felépítésénél. Nagy sietséggel kellett megépíteniük, mert 48 nap alatt elkészültek vele. A római uralom idején történt egy nevezetes esemény e vidéken. A quádok és markomauuok t. i. nagyobb támadást intéztek a rómaiak ollenóben. Márk Aurél császár iniu'leu hadi erejét összeszedte, hogy birodalmának ha

1 árait ezen hatalmas invázió ellen biztosítsa. Ezen ütközet színhelye a Garam-folyó partjai ós ugyanitt táborozott maga a császár is és ebben a táborban irta meg bölcseleti munkáját (melyből a-m, t. hallgatóság sok bölcseletet nem igen fog tanulni.) Ezen üiközet alkalmával történt az a nagy c*oda is, melyet a keresztény ok a maguk istenének, a rómaiak pedig saját isteneiknek tulajdonítottak. Az egyik- fél kapta a dus záport ós pajzsaikkal fogták föl az ivóvizet, a másiknak jutott száraz villámcsapások alakjában az istennyila. Ez a jelenei meg van Örökítve Eómában a Trajáu oszlopán, melynek megtekintését az előadó minden vidéke iránt érdeklődő esztergomi hallgatójának melegen ajánl. Ezután következik egy oly korszak, melyről nagyon keveset tudunk. Népek jönnek, népek mennek, de nincs bennök köszönot. E^en időnek tulajdonítják a béuyi sánezokat, de az előadó eze-{ ket nem tartja avar népek alkotásának (avar riughknek). Az avarok szerinte nem bírtuk történeti érzékkel, nem alkotlak maradandót és az oly nép, mely uem csinálja a történetet, arról a tör tónet is hallgat. Azért tudunk oly kevesott magokról az avarokról is. Az óriási sánezokat Bénybon az előadó in kább azon hatalmas összeütközésnek idejéből származtatja, melyet a föunebb emiitett germán népek részéről a rómaiaknak vissza kellett verniök. Tehát inkább a quidok ós markomauuok hatalmas erődítményeinek tokinti. Ezek n án következtek vidékünkön a frankok, kiknek krónikáiban már Esztergomnak novót is mf'gtaláljuk. Mim legkeletibb földvár, Ostringheu (Ostrihom, Stringooium) nevet adtak neki és ebből származtatható le legtermészetesebben Esztergomnak neve. Ez után ismét nagy ugrást kell tenni a magyarok bejöveteléig, mert ezen korról egész hazánkra vonatkozólag sem tudunk sokat. A kereszténység hazánkban nemcsak szt. Istvánnal veszi kezdetét., mert tudjuk, hogy már azelőtt első izbon a rómaiak alatt, másod izbeu a frankok uralma alatt (passani ós szalczburgi püspökség) ós csak harmadízben szt. István alatt történ tok térítések. Az archeológusok feladata lesz felkutatni, miért választotta szt. István Esztergomot egyházának központjául hazánkban ? Habár sok mindenfélét tu dunk szt. Istvánról, a mi az Ő államférfiúi ós uralkodói. Lölesességót dicséri, még több oly körülmény ismeretlen előttünk ; a mely hivatva lesz nevét, hazánk történetében még ragyo* gobbá tenni. Ismeretes dolog, hogy minden nép oly helyeken építkezett, a melyekeu már előbb emberi aikoíások, illetőleg erődít menyek nyomait találta. Annál általánosabb az a meggyőződés, hogy a keresztények azon helyeken, a hol már valamikor templom, vagy bárcsak kis kápolna állott, már egyházi törvény szerint is ismét, ujjat építettek fel. Ha bizonyos tehát, hogy magyarhoni városaink legnagyobbb része oly helyeken épültek, a hol már az ó-korban létez!ek községek, ugy annál elfogadhatóbb, hogy szt. István is oly helyeket választott ki püspökségei számára, i melyek már előbb is nevezetesebb pontok vollak. Azért fontos a várhegyen levő szt. István kápolnájának kérdése is, melynek meghatározása az archeológusoknak egyik legérdekesebb feladata lesz. A szt. István által harmadízben alapított ke reménység inüiMnlókeit nálunk nagyobb részt az olaszok építették meg. Nem áll az, hogy Árpádházi első királyaink németek által terjesztették volna a kuliurát hazánkban. A szerzetesek kolostoraikba mindenféle szomszédos országból vették föl tagjaikat és igy több olasz, mint német hittérítő fordultmeg hazánkban. E>seu olasz szerzetesek értettek az építészethez, szobrászathoz és festészethez és az elŐ-tdó talán nem csalatkozik, midőn azt állítja, hogy Esztergomban a számos kolostor lakói eajltók középkori műemlékeinket. Talán épen ezeknek tulajdonitható azou XII. századbeli palota a mellette levő romáti ízlésű kápolnával, melyet csak a minap kutatott föl K u a u z N án do fi országoshirii történetírónk. Es az A k u s nemzetségének ezen régi emléke vonzotta az előadót is Esztergomba, ajánlja is minden, killgasójának, hogy azt megtekinteni el ne mulassza, inert középkori palotaii a k romjait hazánkban eddig még nem ismerünk. Ugyanezen szerzetes művészeknek tulajdonilhaljuk a uem rég uapvilágra jött szt. L Ő r i n c z-t e ni pl om első alapjait, melyek épen a vicus Latinorum (contrada Latinomra!.) azaz az olaszok városrészében állott. Ily olasz iparosok telepítéséről más magyar városokban is van tudomásunk. Hogy ismét nagyobb ugrással tovább haladjunk, oda kell mutatnunk a kis-b'Miyi góth ízlósür templomra is, melynél értékesebb építészeti műkincset az egész megyében nem bírunk. Az erre vonatkozó képeket az előadó magával hozta, hogy azok is, a kik a templomot magát nem látták volna legalább képben szemlélhessék. Mint az esztergomi bencés-, cisztercita-, domonkos-és lovagrendi szerzetesek, ugy a bényi praemontroi prépostság tagjai oly műértő olaszok lehettek, a kik maguk építették meg szép templomukat. Az építési korszakot folytatván bebizonyított tény, hogy Magyarország volt egyike azon első országoknak, a hol a renaissance műizlés divatba jött. És ezen müizlésnek legszebb emléke hazánkban a várhegyi Bakács kápolna. Szerencsére ez az egyetlen keresztény építészei i emlékünk, mely a török pusztítástól egész .tökéletességben megmenekült (a törökök mecsetül használták). Következett a török hódoltság kora és nemcsak ez, hanem 1683. után a visszahódító és szabadságharezos hadjáratok is el puszi kották, a ini még fenn maradt. Ezen korszakról alapos tájékozást szerezhetni Villányi S % an i s z l ó Esztergom .történet-írójának könyveiből, melyeknek nem volna szabad hiányozniok egy müveit esztergomi lakosnak asztaláról sem, E'»eu elpusztult emlékeknek felkutatására szükséges épen Esztergomban, vállvetett működés, melyet csak egy régészeti és történelmi társulat képes eszközölni. Előadó nem vádol senkit, hogy ez mind ekkoráig nem létesült, de azt hiszi, ideje már, hogy ez minél előbb létrejöjjön, a mi annál könnyebb, mert oly lelkes miivelői vannak e tudományszakoknak városunkban, mint első sorban* az országszerte kedvelt V a s z a r y Kolos herczegprimás történetíró, mint K n n ii z Nándor püspök és oly nagy helyi befolyású főpapok, mint az országosan tisztelt István bácsi ő méltósága, kinek naptárából tanultak meg sokan őseink emlékét megbecsülni (élénk éljenzés). A hol olyan kincstára van a műemlékeknek mint Esztergomban, ott a múltnak emlékeit meg kell becsülniük. Nem akarom ugyan, föltenni, hogy az esztergomi főszékesegyház világhírű kincstárát m. t. hallgatóim uem ismernék, de azért emlékeztetőül elhoztam azon fényképeket, melyeket a boldog emlékű Simor János bibornok meghagyásából Daukó J. kanonok kiadott. Ezekből láthatják, hogy el nem maradhat a rét geszetet ós történetet művelők egyesülete oly városból, mely történetünk minden korszakáról oly nevezetes emlékeket rejt magában. Esztergomban van a legmüvésziesebb magyar románca. Esztergomban van a legszebb magyar egyházi ékszer. Esztergomban van a legértékesebb régi casula. Esztergomban van a legdrágább brüszeü csipke. Ajánlom tehát újból az esztergomi régészeti és történelmi társulat megalapítását. *) HÍREK. — A minisztérium lemodása, melynek hírét mult lapunkban csak föutartással közölhettük, immár bofejezett ténynyé vált. 0 felsége november hó 7-ón kelt legfelsőbb elhatározásával, mely Szapáry Gyula gróf miniszterelnökkel írásban közöltetett, az egész Szapáry-minisztérium lemondását végleg elfogadta s az nj kabinet megalakításáig az egyes minisztereket megbízta az ügyek ideiglenes tovább vezetésével. Szapáry Gyula gróf miniszterelnök az országgyűlés mindkét házá6' meg nem aVart menni. Az asszonyka makacskodott, nem engedett. Külömbea is rossz kedve volt, valami hirtelen felgerjedésnek engedve, kapta sapkáját, hogy eltávozzék. — Hova mégy ? — kérdezte az asszonyka megijedve. — Hova ? . . . Juüához ... Az nem fog elküldeni magától. A feleség felvonta a vállát. — Hát csak menj ! Mit bánom én 1 . . . de a szájaeskája már sírásra ferdült s a karja önkénytelenül visszahivólag tárult ki. Zoltán mégis elment. Kimondotta tehát meg is tette. Egyszerre csak Jurkovichné előszobájában találta magát. Nem vonulhatott már vissza. A roppantul csodálkozó ezüsthajú, öreg inas már átvette névjegyét. Csak most jutott eszébe, hogy tulajdonképen nagy bolondot cselekedett. Mivel fogja indokolni látogatását. Júlia sohasem fogadót férfiakat ; bizott benne, hogy öt sem dogadja el. Csalódott, elfogadta. A langyos, rózsaszínű, kaczár kis boudovba vezették. Júlia pipacspiros, lángoló arczczal jött elébe. Zavart volt, rendes kimért szertartásos modorából egészen kiesett. Szólt valamit, de értelmetlenül. Igen diszes, értékes, fényűző pongyolát viselt. Látogatót aligha várt, bizonyára csak a maga kedvéért öltözködött ki igy. A szép özvegy üres, színtelen, meddő napjaiban nagyon ábrándozó, tunya életmódot folytatott. Legalább minden erre mutatott körülötte. A nehéz illatú, buja, exotikus flóra, a neszfogó, süppedő szőnyegek, a bi/.arr alakú hintaszékek, a szóles, alacsony török kerevetek egyaránt. A szép, izgatott asszony felséges szeme még mindig habozva, tágra nyíltan tapadt az arczára. — Hogy kerül ön hozzám, Csejte ? Zoltánnak kellett valamit felelnie. — Bocsásson meg, asszonyom. Merészség mindenesetre oda tolakodni, ahová sohasem hivták az embert. De már régóta készültem ennek a merészségnek elkövetésére. A lábam minduntalan az őn kapujáig vezetett, ma meg felhozott egészen. Itt vagyok dobasson ki kérem. Az özvegy csendesen, mosolyogva megingatta fejét. Lassú mozdulattal nyújtotta kezét. Hangja lágy volt hízelgő. — Nem dobom ki, kedves Zoltán. Üljön le. Egy óra múlva — bizonyára egyik sem tudta, hogyan — Júlia Csejte karjaiban pihent. A jégasszony felolvadt. És az alatt a csalóka, áttörhetetlennek látszó jégpánczél alatt hatalmas, emésztő tűz lobogott. Elfulladva, reszketve, búgva, sugdosta a férfi fülébe : — Sohasem szerettem mást kívüled. Máigyermekkoromban szerettelek. A szentek között voltál, akikhez a zárdában mindennap imádkoztam. Tied volt minden gonlatom, tied lesz minden gondolatom. Rólad álmadozva éltem eddig, veled akarok élni ezután. Olyan boldog vagyok, hogy szeretnék azonnal meghalni, vagy örökké élni. Szeretlek, szeretlek, szeretlek . . . A hirtelen keletkezett mámort persze gyors, rettenetes kijózanodás követte. A nyilt jellemű, antik becsületességü katona, aki feleségét a mézeshetek rajongó mámorával szerette, kimondhatatlanul szenvedett. Már az első vétkezés után lehajtott fővel, szégyentől égő arczczal, szinte lopva suhant be a szobájába. Sírni szeretett volna az erőslelkü férfi. De a szenvedélyében őrjöngő asszonnyal nem tudott szakítani. .Hiába igyekezett hideg, ügyelmetlen, sőt ; utóbb kíméletlen is lenni. Az asszony csó| kokkal felelt sértő szavaira. Egy napon végre eléje állott és nyersen a szemébe vágta : j — Nem kellesz nekem. Nem hazudom tovább. Nem csalok egy angyalt éretted. Hagyj békében magamra. | Júlia irtózatos haragra gerjedt szavaira. Arcza elvesztette minden emberi formáját. JHa fegyver akad a kezébe bizonyára ha• hozás nélkül megöli őt. Minden izében görcsösen reszketve, szikrázó szemmel taI szította kifelé : — Takarodjál ! De egy óra múlva már kezei között I volt könyörgő, alázatos, kétségbeesett levele, összegyűrte, daru bokra tépte és el! tiporta. (Folyt, köv.) MUNKÁCSY KÁLMÁN. — A gyorsírás terjesztése. A budapesti magyar gyorsíró-egyesület a mult évben azzal a kéréssel fordu t a közoktatásügyi miniszterhez, hogy az iskolákban karolja fel a gyorsírás ügyét. A miniszter most egyik rendeletében meg is hagyta a rendelkezése alatt álló középiskoláknak és egyetemeknek, hogy a gyorsírás tanítására és terjesztésére súlyt fektessenek.