Esztergom és Vidéke, 1892

1892-10-30 / 88.szám

— Dr, Sziklai János az országos nevü regényíró és publiczista lapunk mai számát az ünnepi alkalomból vezér­közleményny el tisztelte meg. Bírjuk a jeles író ígéretéi, hogy ezeniul, miut lapunk munkatársa többször is föl fog keresni bennünket. — A reáliskola uj tanára Nógrádi Jenő holnapután kedden fogja elfoglalni tanszékét. Ez alkalommal Kőrösy László dr. is részt vesz az ünnepi bemutatóu s egyszersmind elbúcsúzik régi tanár­társaitól s tanulóitól. — Tanitók gyűlése. A nagyszom­bati helynökség területén lakó tanitók, Boltizár József püspök elnöklete alatt okt. 27-én tartották Nagy Szombaton évi rendes közgyűlésüket. A gyűlésen nagy lelkesedést kellett Komióssy Fe­rencz dr. főtan felügyelő ama jelentése, hogy Vaszary herczegprimás ötszáz ko­rona dijat tűzött ama tanitók megju­talmazására, kik legsikeresebben tanít­ják a magyar nyelvet s száz koronát Baross G-ábor életrajzának népiskolai könyvek számára való megírására. — A ma esti hangverseny élénk érdeklődés tárgyát képezi városszerte. Az előkelő estélyt ugy az ünnepi al­kalom, mint a kitűzött czél s az élve­zetek magasabb mivolta egyaránt ne­vezetessé teszik. Dr. Hampel József egye­temi tanár ma délelőtt érkezik váro­sunkba s a rendezőség fogja fogadni. Az estélyre jegyeket Brutsy Gyula üzle­tében válthatni s este a «Fürdő ven­déglőben.* — Adók-bérlete. A fogyasztási il­letve italadók bérletére vonatkozólag végtére kölcsönös engedmények utján kincstár és város között, tegnapelőtt ok­tóber 28-án Boka József titkár veze­tése alatt megtartott tárgyaláson létre jött. az egyessóg. E szerint bor, sör, hus, ezukor és szesz fogyasztási adók czi­men az egyesült városok 72500 frtot fognak 1893 ik évben fizetni, ha a p. ü. miniszter az egyességet végleg meg­erősíti. Reméljük, hogy ez nem fog el­maradni, mert a mai rosz viszonyok mellett a tétel még mindig igen föl van «srófolva». — Kegyeletes ünnepély. Tanitó-képző intézetünk önképző köre f. ó. október 29-én d. e. 8 órakor az intézeti helyiségben Fő­magasságú Vaszary Kolos bíbo­ros herczegprimás és érsek úr dicső név­ünnepe alkalmával ünnepélyt rendezett, melynek a következő tárgysorozata volt : 1. «Szózat.» Vörösmarty Mihály tói. — Előadta : az intézeti énekkar, 2. «Ü d­vözlŐ beszéd.» — Mondta : Ven­czell János III. é. n. 3. «H e g e d ü s o 1 o.» Marchet P.-töl. — Előadta ; Dubrovay Já­nos III. é. n. 4. Ünnepi óda. Sza­valta Vrána Ferencz IIT. é. n. 5. M a­z u r k a. Előadta az intézeti zenekar. 6. A kereszténység felvételének hatása Őseink társadalmi éle­tére, alkotmányára ós művelt­ségére. Fölolvasta Ambrózy Béla III. é. n. 7. A dalnok r e g é n y d a 1 a. Kovách Károlytól; b; riton solo, harmónium kiséret mellett. Énekelte Venczell János III. é. n. 8, D a 1 la m - f ű z é r. Előadta az intézeti zenekar. — Az ünnepély végén dr. Walter Gyula igazgató a követ­kező beszédet mondotta: «Tisztelt tanári kar, kedves növendékek ! A kegyelet és hála nyilvánítása azon kötelességek közé tartozik, a melyeknek teljesítése elől ne­mesebben érző sziv el nem zárkózhatik soha. Ha azonban van valaki, kinek sze­mélye iránt intézetünk a legőszintébb tisz­telet, a legmélyebb hála és odaadó ragasz­kodás érzelmeinek adójával tartozik : akkor kegyelmes Föpásztorunk, a főméi tóságu és főtisztelendő herczegprimás és Érsek ur legelső sorban az, kinek nevét mindenkor a legbensőbb hála hangján kell említenünk, magas személyét a rajongó tisztelet és lángoló szeretet koszorújával öveznünk. Nemcsak intézetünk nagylelkű fenntartója a kegyelmes herczegprimás, hanem a tan­ügynek általában is oly nemeskeblü pártfo­gója, oly áldozatkész jótevője, a kinek leghőbb óhaját e magasztos ügy felvirágoztatása, munkásai megelégedésének, jólétének bizto­sítása képezi.Ne is legyen ennélfogva pillanat életünkben, a melyben a magas személye iránt köteles háláról megfeledkezhetnénk; ne legyen nap, a melyen imáinkba ne fog­lalnék azon buzgó fobászt, bogy a jóságos Ég ő herczegségének drága életét egyhá­zunk és hazánk javára, mindnyájunk örö­mére és vigaszára az emberi életkor leg­távolabbi határáig boldogul megőrizni ke­gyeskednék. Éljen \» — Halottak estéje. A legszomo­rúbb ünnepek köszöntenek ránk, az el­múlásnak, az emberi végességnek Őszi ünnepei. A temetők csillogó, világító pompába öltöznek s a sziveket fekete gyász szállja meg. A virág készít Ők és temetkezési egyesületek gyártják nagyban a koszorúkat, a melyekkel fölékesítjük halói tahiknak sírhantjai. Künn a temetőkben már folyik a szo­morú dekoráczió s kivált a városi te­metőben nagy az előkészület. A fő­gymnáziumí ifjúság az idén is lerója kegyelete adóját elhalt tanárai sírjánál s a gyászszónoklatot, esti 6 órakor, Baross János VII. o. t. fogja mondani. A fŐgymn. dalogyesület pedig Schedl Arnulf tanár vezetése alatt két gyász­dalt fog zengeni. — Negyvennégy. Ennyi városi kép­viselő irta alá azt az indítványt, mely a herczegprimás diszpolgárságát hozta ajánlatba. Több oldalról intéztek hoz­zánk kérdést, hogy miért ennyien, csak ennyien írták alá a rendkívüli közgyűlést kérő ivet. Törvény szerint a képviselő-testület egyharmadának ké­relme szükséges ahhoz, hogy rendkí­vüli közgyűlés lartassék s igy ez a szám felelt meg a törvényes formának. Fölösleges megjegyezni, hogy a kép­viselő-testület minden tagja is aláirta volna, ha az aláírást gyűjtők a törvényes számon tul akartak volna menni. — Meghívó. Az «Esztergom-Járási Kath. Tanitó-Egyesület» 1892. év nov. hó 8-án d. e. 9 órakor tartandó közgyűlésére a tan­ügy barátait tisztelettel mephivjaaz elnökség. — A megyei járványbizottság f. hó 27-én d. u. 4 órakor Kruplanicz Kálmán alispán elnöklete alatt a tagok élénk ér­deklődése mellett tartotta ülését. 1.) Elnöklő alispán mindenekelőtt csodálkozásának ad kifejezést hogy Esztergom sz. k. város fő­orvosa, kinek törvényszerű kötelessége a járványbizottság ülésein részt venni, követ­kezetesen elmarad «talán fél, hogy itt meg­kaphatja acholerát ?». 2.) Dr. Mátrayjelenti, hogy Táth községben eddig 18 cholera eset lett konstatálva — ajánlja tekintet­tel arra, hogy a községben orvos nem la­kik alkalmaztassák a járvány idejére egy kisegítő járvány orvos kinek különösen fe­ladatát képezze a fertőtlenítés ellenőrzése. Ezen inditvány elfogadtatott. 3.) Élénk esz­mecserére adott alkalmat az Esztergom sz. k. város területén előfordult cholera esetek, amennyiben dr. Berényi Gyula okt 22-én jelentette a polgármesteri hivatalban, hogy Árok-sor 214. sz. házban Holop Józsefné choleragyanus tünetek közt betegedett meg. A polgármester kiküldötte dr. Haugh vá­rosi alorvost ki jelentette, hogy ezen eset­ben cholera ki van zárva. TJgyauazon na­pon dr. Lipthay J. megyei főorvos is látta ezen beteget a gyógykezelő orvos kóris­méjét helyben hagyta. Dr. Berényi Gyula a kételyek eloszlatása végett a beteg ürü­lékéből küldött dr. Pertik Ottó egyetemi tanárnak bacteriologikus vizsgálat . ezé íjá­ból. Dr. Pertik távirati ufcon értesítette a polgármesteri hivatalt, hogy az ázsiai cho­lera esete forgott fenn. Ebből kifolyólag dr. Helcz Antal polgármester incorrektnek találja dr. Berényi eljárását, hogy háfcmö­gött az ö tudta nélkül, kereste meg Pet­iik egyetemi tanárt, mire dr. Berényi az­zal védekezett, hogy ő a város érdekében cselekedett akkor, midőn azt tette, mit a városi szakközegek megtenni elmulasztottak. 4.) Dr. Aldory jelenti, hogy Kenyérmezőn is fordult elő halálos kimenetelű cholera eset. A járványbizofctság kifogásolja, hogy a cholera bulla a városba szállíttatott, és elrendeli, hogy ajövőben ott kell az eltemet­tetésnek megtörténnie. 5.) A párkányi vá­sár megtartására vonatkozólag számos ag­gály merült fel, végül Frey Ferencz or­szággyűlési képviselő indítványára a jár­ványbizottság elhatározta a minisztériumot megkeresni, engedélyezze a vásárt nov, 13-án megtartani ; ha időközben a járvány terjedne, mindig újból be lehetne szüntetni. — A kolera- Mig a beállott hűvös időjárás a fővárosban meghökkentette a pusziitó járványt, nálunk nap-nap után nagyobb ós nagyobb aggodalmakra ad okot. A megyéből olyan hirek ér­keznek, a melyek kétségtelenné teszik, hogy a betegség járva nyszerüleg lépett föl. Tát hon csak magán a teg­napi napon újból h a t e s e t fordult e 1 ő. A következőkben ad­juk a járvány hivatalos kinin látását : Megbetegedés : Halálozás : Dömösöu 5 « 2 Lábatlanon 1 « 1 Bari hon 1 « 1 Tál hon 18 « 6 Esztergomban 2 « 1 Szenttamáson 2 « 1 Vízivároson 1 « 1 Szenlgyörgymezőn 1 « 1 összesen : 31 összesen : 14 — Néhány fővárosi lapban a pén­teki rendkívüli közgyűlésről közölt tudósításában azt irja, hogy a diszpol­gárság körüli mozgalomnak Bártfay Géza volt a «vezetője*. Bárlfay ur fölkért bennünket annak kijelentésére, [hogy ő mint ilyen nem óhajtott szere­pelni, annál kevésbé, mert e mozgal­mat nem kellett vezérelni, mert ahhoz szívvel-lélekkel csatlakozott e város míu­den polgára. — Téli estélyek. A keieskedőifjak egyesülete november hó 6-án tartja 2-ik rendes havi felolvasó estély ét, mely­nek műsora olyau élvezetes pontokat tartalmaz, hogy a siker minden kétsé­gen fölül való. A derék egyesület es­téiyére külön is felhívjuk a figyelmet. Az estély műsorát a kővetkezőkben állapította meg a rendezőség : I. Nyi­tány Dopplerfői, játszák : Szalkay Ma­riska és Bellovits Segler Karolin úr­nők, II. Dal, énekli Perónyi Margit urnő, III. Petróczi Katalin költőnő élete, irta és felolvassa főt. Récsey Vietor ur, IV. Nocturne hegedűn, játsza F. J. ur, V. Az anya, szavalat, VI. a) Volsc chromotique Lesehefitzkyról, b) A pititrang Schuberttel zongorán, előadja Bellovits Karolin kisasszony. Meghívót az egyesület nem bocsájt ki, hanem tagjain kivül az egyesület min­den barátját családjával együtt szívesen látott vendége gyanánt fogadja. — A sajtó ördöge. Hogy micsoda galibákat csinál olykor-olykor egy a. sorok közé csúszott apró sajtó-hibácska is, arról legtöbbet tudnának panaszkodni maguk az újságírók. De hogy micsoda k lakk hu (.eszeket szül néha az újságírói elbirtolenkedés, annak egyik szép pél­dányát mutatta be egyik fővárosi napi lap, mely tegnapi számában a követ­kező újdonságot bocsájtotta világgá : — Felolvasó eslé'y. S z e nt-L íi r i n e z közön­sége e hónap 30-án az ottani templom ásatási költ­ségének fedezésére, es a most alakuló eszteriíoin­megyei törteuiilmi társulat alaptőkéje javára a szent­lŐrinezi „Ifiirdö' szálló termeiben hangverseny nyel egybekötött felolvasó egiót rendez. A niŰüor érdeke­sebb pontjai ; Hampel József dr. értekezése Eszter­gom régós/eti jelentőségéről és Eécsey Viktor fel­olvasása a s/.ent-lörineai templom történetéről és kiásott, emlékeit öl. A nyilván «kŐnyoimitos» újdonság­gal szemben a legkomolyabban kije­lenthetjük, hogy Esztergom és Szent­Ló'rincz között — van egy kis kü­lömbség. — Nyilvános beszámolás. Az aradi ti­zenhárom vértannért minden év október 6-ik napján tartandó gyász Istentisztelet örök alapítványára eddig t kövekezö ada­kozások történtek : Dr. Helcz Antal 1 frt, Kollár Károly 1 frt, Niedermann József 1 frt, dr, F. 1 frt, M. J. 1 frt, Eudolf Mihály 1 frt, Frey Ferencz 1 frt, Brenner József 50, kr Helcz Kálmán 1 frt, Meszéna Kál­mán 1 frt, Meszéna testvérek 1 frt, Iva­nies István 1 frt, Mibalik Bálint 1 frt, Éried Arnold 1 frt, Fleisehman Ignácz 30 kr, Brunner Ferencz 1 frt, Zsiga Zsig­mond 1 frt, Schvarz Samu 30 kr, Müller Gyula 50 kr, dr. Földváry István 1 frt, Niedermann Pál 1 frt, Paikovics Károly 1 frt, Nagy Pál 1 frt, Brutsy János 1 frt, Szilágyi F. Lajos 50 kr, Obiutfc Jukab 1 frt, P. N* 50 kr, Bellovits Ferencz 40 kr, Neumayer Károly 30 kr, Buzárovits G.-né 50 kr, Verseghy József 50 kr, Sternfeld Rezső 50 kr, Heischmann Ferencz 50 kr, Mezey Ferencz 50 kr, Scheü>er József és fia 50 kr, Jedlicska Rezső 50 kr, Kitczin­gerJózsef 50 kr, S. 30 kr, N. K. 50 kr, Schön­beck Mihály 1 frt, Burány János 1 frt, Szilva Ignácz 50 kr, Schuller Pál 50 kr, Mórász József 1 frt, Mattyasóvszky Vilmos 1 frt, Kollár Mihály 50 kr, Kaan János 50 kr, Horn ' Adolf 50 kr, T. J. 30 kr, Eggenhoffer József 1 fit, Brutsy Gyula 1 frt Dóczy Antal 50 kr. Trántsik Gyula 1 frt, Az Esztergomi «Tarkaság» 5 frt, Nozdroviczky Miklós 1 frt, Keményfi Já­nos 1 frt, dr. Burián János 1 frt, Sinka Ferencz 1 frt, Pfalcz József 1 frt, Herte­lendy Gyula 1 frt, Ridly István 1 frt, dr. Paikovics Jenő 1 frt, Milánóvits An­tal 50 kr, Halina Lnjos 1 frt dr. Hutt Ár­pád 1 frt. dr. Aldory Mór 1 frt, Jancsó Kálmán 1 frt, Wanitsek Rezső 50 kr, Ma­gyary László 50 kr, Eggenhffer Lipót 1 frt, Rensz József 1 frt, Benes Gyula 1 frt, Radig Károly 2 frt, Kardos Mathild 1 frt, Kollár Antal 1 frt, Az esztergomi keres­kedelmi és iparbank 5 frt. összesen 70 frt. A gyűjtéseket Kollár Károly városi al­jegyző eszközölte, a ki ez uton is további adakozásra kéri föl a közönséget a haza­fias czél érdekében ; a mennyiben a mise alap teljességéhez a begyült összegen fö­lül még 55 frtra van szükség. — Névünnepély a papnöveldében. A szeretelt főpásztor főméifóságú ós fő­tisztelendő Vaszary Kolos herczegpri­más ós esztergomi érsek urnák névnapja ünnepelve a sz. István királyról neve­zett esztergomi ősrégi papnevelő-inté­zetben 1892. október 29-óu délután 5 és fél órakor. Sorrend. 1. «Pápai hymnus.» Seyler Ká­rolytól. Előadta az énekkar. 2, « Meg nyitó beszéd.» Mondta Székesváry Béla IV. éves hittanhallgató. 3. «örömny itány.» Weber Károly Máriától. Zongorán 4 kézre. Elő­adták Labuda Ferencz és Sikray-ííolmár Imre III. éves hittanhallgatók. 4. «Üd­vözlő beszéd.* Mondta Janics Ferencz III. éves hittanhallgató. 5. «Valse de Sálon.* Irta Thomas «Mignon» cz. dalmüvének motívumai után Burgmülier Ferencz. Elő­adta a zenekar. 6. «S i o n ünnepé n.» Irtás s zavalta Szem le r Fe­rencz III. éves hittanhallgató 7. «Morceau brillant.* Cziterára irta We­solovszky M. Előadta Valnitsek Béla III. éves hittanbalIgató; '8. »A folyondár. Irta Coppée. Fordította Radó Antal. Szavalta Erdösi Károly I. éves hittan hal Igató. 9. «Air du Sfcabat Mater de Rossinb. Liszt Ferencztől. Előadták: hegedűn Hacskajló Mihály I. éves, zongorán, Demény Dezső IV. éves, harmoniumon Sikray-Kalmár Imre III. hittanhalgatók. 10. «Szent Imréhez*. Kardal ének kísérettel. Demény Dezsőtől. Előadta az ének- és zenekar. Az ünnepség a főkáptalan, primási udvar, szemináriumi és benczés főgyrnn. tanári kar nagy rész­véte mellett folyt le. — Megszűnt behozatali tilalom. A belügyminiszter értesítette a ható­ságokat, hogy a gaíicziai és bukovinai árukra elrendelt behozatali tilalmat beszüntette, mert ott már teljesen meg­szűnt a kolera. — A győri kereskedelmi és ipar­kamara £ évi október 31-én d. u. 3 órakor hív. helyiségében (Király-uteza 8. sz. II. em.) rendes közgyűlést tart, melyre a t. kamarai tag urat meghívja az elnökség. —- Felvidéki szinkerület. A felvidéki; szinikerület megalapítására eddig kilencz város hatósága szerződött Veszprémy Jenő igazgatóval s ujabban Trencsén csatlakozott aszinikerülethez. A társaságot mely legutóbb városunkban mükö dött, most Beszfcerczebányán látják szívesen, innen Nyitrára, Trencsén be, majd Lőcsére megy, hol szinpártoló egyesületek alakulnak. *) Kovács és Mezey a legnagyobb budapesti be­vásárlási ezég, thea tn:n, cognac és kávéáruk ban. A ezég e téren szerzett, számos tapasztalataik után, átvették a már évek óta ismert Bieber-fóle export­üzletet. Alkalom nyílt már megízlelni a Kovács ós Mezey ezég különféle minőségű thea, rum, eo<4nae és kávé ezikkeit és általánosan, sót gourmandok véleménye szerint is ezen áruk mind a legfinomab­bak, tiszták ós valódiak, miután a ezég összes kész­leteit első bevásárlási helyekről a. m. Peclcin g London stb. hozatja, ajánlatos volna t. olvasóink nak ezen ezég részletes árjegyzékét meghozatni. FELELŐS SZERKESZTŐ; KÖRÖSI LÁSZLÓ dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom