Esztergom és Vidéke, 1892

1892-10-16 / 84.szám

ESZTERGO

M, XÍV. ÉVFOLYAM. 84. SZÁM

. VASÁj^AP

L

1892. OKTÓBI^ • T ~ Városi és megyei érdekeink közlönye. T7

B „ r T ^ 0 ~f MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: °' ^ HIRDETÉSEK: : VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: mVA

J,

A1

í£

S

.^

R

?Fíf

S

i

EK

^í*L

19

? tl

g 11 í

r

' m

~ — Fí-ufcza 75. szám, a „Fürdő" szállodával szemben. to] m

^ 1 m BéhíJS : o k '

lg '' ELŐFIZETÉSI ÁR: hová a lap szellemi részéi ületfi ködeméujek küldendők. # , 31 . ' Egész évre frt — kr- „ , • „"A—7.'Tw n -r > • MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint, legjulányosabFél évre - - - - a frfc - kr. KIADÓHIVATAL: ban közölietnek. Negyedévre 1 frt 50 kr. .SZÉCHKNYI-TÉR 332, • vi

,, Eüy SZám ára 7 kr. hová a lap hjp'aJos és Tnagáu hirdetései, a nyiIItérbe sz-ínt feözle- MIL1 1ER sóra 20 kr. j) —— . ,—— 1—•-' .• —I ••'ini

1

!!vek. eUHi/.etési pennák *s ifeklamálások ÍMtézendlk g • • j ••• —|—~—-—r——i ——fVj •—9 Béke. Esztergora, okt. 15. A politika ki van zárva lapunk hasábjairól s így a politizálás nem is .lehet kenyerünk. De vaunak kérdések, melyek eldöntése és elhatározása a magasabb politika mezejére tartozik ugyan, de a melyek annyira belenyúlnak a társadalom vérkeringésébe, hogy azok sorsa iránt .érdeklődni minden honpolgár joga és iötelessóge. Jelenleg az egyházpolitika van napirenden. A herczegprimás fővárosi tartózkodása a legnagyobb horderejű tárgy a Iásokkal áll összefüggésben, melyekhez a döntő szót, a legmagasabb faktor, a 'korona lesz hivatva megadni. " Bóke-e, vagy háború ? Csak ennyiről Tan szó és semmivel sem kevesebbről. Megoldhatatlan gyűlölködés marad-e feun, avagy tiszteletreméltó véleményÉti l ömbsógek? Mert ez utóbbiak voltak és lesznek mindenkor, de ebben még semmi veszély sem rejlik. - Ha a hit ügyeiben mindnyájan egy Téleminyen lennénk, akkor nem lennének katholiknsok és a katholikusok, liberálisok, konzervatívok és radikálisok. A dolog, a miről szó van, nem az, hogy líi m i t hisz, hanem az, hogy mint értenek egyet azok, kiket a vallás egymástól elválaszt s igen gyakran egész természetesen egymással ellentétbe állit, mint lehessen a legbiztosabban ismét helyreállítani a megzavart polgári együttélést a hazának különféle feleko/.ofcokhez tartozó gyermekei között. Mindenki érzi szivében, hogy a felekezetek közt, ma létező viszálynak nem szabad tovább fenmaradnia, hogy leggyorsabban meg kell történnie az orvoslásnak. Senki sem akarja fentartani azt az állapotot, a mely egyeseket ama kínos dilemma elé állit, hogy vagy lelkiismerete, vágy a törvényes határozatok ellen vétsen. Csak arról van szó, hogy megegyezés jöjjön létre a felett, mely megoldása a kérdésnek teremtene legkevesebb elégedetlenséget s követelné egyesektől a legkevesebb önmegtagadás!,. Jelenleg a római katholikus egyház bíborosa, a kanon legmagasabb képviselője és a világi jog helytartója, az államhatalom képviselője tárgyalnak egymással a modus vivendik fölött. Es ők azt, a mit hazafias fáradozással koresnek, bizonnyal meg is fogják találni. A nagy főpap felül biztosak vagyunk : Vaszary Kolos sohasem fog megfeled kezűi az oltárról, melyet Ő maga állított ismételten a magyar államélet előterébe, a hazaszeretet amaz oltáráról, a melyen Szent István birodalmának minden polgára testvéries egyetértésben áldozhat. Esztergomi kaleidoszkóp. Hiába minden okoskodás. A kolera lett a legnagyobb ur az országban. Töle félnek leginkább, róla beszélnek legtöbbet s mindenki a szerint cselekszik, mozog, ól ós lehel, a mint ezt az ázsiai hatalmasság parancsolja. Es én nem tehetek róla : ez a hatalmas despofca, ez a rettegett rém bennem éppenséggel nem tud respektust kelteni. Nem félek, még csak nem is undorodom taíe. • Ebbeií az egész kolera-hajszában nekem csak az a bolondos S t a n h o p e imponált, a kí igazi újságíró létére ezt a nyavalyát is az újságja számára értékesítette. Igazán, \ kedvem vol na — elindul ya ezen a példán —- bevenni néhány ko mma-baczillust, hogy legyúrjam itt Esztergomb an az ón újságíró kollégáimat, a kikkel — érzem,— hogy e nélkül nem leszek képes kiállani a versenyt. * S miután már benne vagyok (nem a kolerában, hanem) a mi saját külön újságírói versengésünkben : itt az ideje, hogy végre ón is könnyitsek a lelkemen. Nem állanak a rendelkezésemre se «Szerkesztői üzenetek*, a melyekben elburkolva fenyegetódzhetnék, vagy egy auonym jó-barátommal csevegve mondhatnám el bensőbb gondolataimat, se uem vagyok szerencsés beletartozhatni azokba a klikkekbe és kottériákba, melyeknek a jelszavuk : «egy mindnyájaért és'mindnyája egyért* ; itt állok egyesegyedül ebben az újdonsült rovatban, a melyben adassék meg nékem is az alkalom helylyel-közzel megnyilatkozhatni—kedélyesen, ha lehet; kíméletlenül, .ha kell. Fertőtlenítve! Ez a vastagbőtüs megnyugtató tündöklik ujabban az összes fővárosi napi-lapok homlokán. Mikor kezdetben a versengő «Hirlapok> rukkoltak ki ezzel a szenzácziót kellő föllépéssel, megvallom : tetszett ez a modern üzleti-fogás ; de mikor a komoly, pápaszemes «Nemzefc* is föltette ezt a bódító «gigerli-kalpagoU, önkénytelenül is fölkaczagtam. Hanem azért, ha bolondság is, ne mulaszszuk el ezt is fölhasználni hasznos tanúságul, mint a hogy nincs a világon ostobaság, a melyből valamelyes okosat ki ne lehetne sütni. Fertőtlenítve! Ezt a jelszót írjuk mi is a lapjaink élére esztergomi kollégák ! Karból helyett használjunk irodalmi sfylust, előkelő hangot és uri modort. Legyen a mi kölcsönös viszonyuuk fertőtlenítve minden alacsony áskálódástól, piszkos kenyéririgysógtől. Ne iuficziáljuk a közönséget személyeskedő hauda-bandákkal, a helyett, hogy a közügyet szolgálnók, ne rántsuk le a nyomtatott betű nymbusát a sárba, lelki gyönyörűségére azoknak, a kik kütömbeu csak a «k e z ü k vonyásában» gyönyörködhetnek. Mert előkelő, mi veit város Esztergom, az igaz. De ritkán van egy rakáson annyi fontoskodó, semmitmondó középszerűség is, mint éppen közöttünk. Pedig régi igazság, hogy: «nincsen veszedelmesebb, mint a félműveltség.* Ez a tudákos úrhatnámság, mely pöffeszkedve dölyfös lefelé, maga a LÉPCSŐHÁZBAN*) KAPUIG hozott a vágy, Ugy szomjazom tekinteted. E márványlépcső szinte kér. Lámpátok fénye integet : De nem megyek föl, nem megyek X Kite'pem inkább szivemet, S rálépek itt könyörtelen, De mégis én leszek az úr, Esendő, gyönge érzetem Nem üz játékot én velem. H% életem bal végzetét Magamtól el nem hagyhatom : Hozzád a gyászt én nem viszem, Balsorsom, multam, bánatom Tetőled távol sirhatom. Tisztább, derültebb, jofcb szitei Rendeljen a jövő neked ! Boldogságot nem adhatok, Ne add te sem szerelmedet — Ah, nem megyek föl, nem megyek! ZEMPLÉNI ÁRPÁD. *) Mutatvány seerzőnek es^tó alatt lévő kötetébe. AZ UTOLSÓ TÁRCZA, Itt ülök, éjfél után két órakor «családi tűzhelyem* mellett, .a kis teafőző előtt s átélem újra a hosszú nap izgalmait. Lázas bajszában mainak a napok. Nem jut idő a szeutimeutálizmusra. Pedig sokszor eszembe jut a régi elhagyott tanya, a melynek odaadtam életem legdrágább részét : ifjúságomat. Mintha sohasem lettem volna Esztergomban. A versenyparipa még csak érzi, hogy ünnep vau, a mikor szerepel. De a fiakkerló mindenütt tízennégy napot lót-fufc egy héten. Bolond Istók módjára kukkantottam be a fővárosba. Hitvallásom, rajongásom : Budapest. Éveken keresztül vágyódtam utána, virrasztottam értté, dolgoztam, szenvedtem miatta és hiába volt minden. Odaadtam szülővárosomnak ifjúságomat, lelkesedésemet, illúziómat. Többet nem adhattam. Nem voltam sohase tűzoltó, dalárdista és pinczetulajdonos. Nem is pályáztam hát soha a tömeg tapsára. Zajtalanul, csöndesen rekesztettem be a mult évet. Erős akarattal számoltam le kötelességeimmel s az emberekkel. — Nem élhetek itt tovább hangulataimmal s vágyaimmal. Mert boldog is szeretnék lenni. Bántottak a sarlatánok, a kik mosolyogva csapják be évtizedek óta a közönséget. Izgatott a léha és ostoba, de nagyképű és elismert férfiak talmi-arany korszaka. És sokszor aggodalomba ejtett ez a kérdés : — Van-e foganatja annak, a mit te tz esztendeig műveltél ? Hol a világosság, hol a gyümölcs ? Huszonnégy levelem van Esztergomból, a mit örökre el fogok tenni. A legönzetlenebb gratuláczíók. Családok és egyesek. De valamennyien rokonaim. Nem a vérükből származom, de közös bennünk az eszmék vérkeringése. Es ez az igazi rokonság. Itt mondok köszönetet a kedves levelekért. Útleveleim azok az életbe. Mindig ki tudtam válogatni a legsúlyosabb terheket. Már nagy théma volt Esztergomban születni. Mert az esztergomi benszülöttek közül kevesen vergődnek zöld ágra. Nem próféták szerint számítják idehaza a vértanukat. A ki nem jó jongleur, vagy nem elég szájhős, az veszve van. Babér, dicsőség, népszerűség, mosoly, vagyon, családijólét odahaza sohase terem eszmékért és érzelmekért, hanem bókokért és komákért, Egyedül állok a nagy világban és soha boldogabb nem voltara, mint most. Elértem régi vágyaimat: fővárosi iró és tanár vagyok. Nevetséges programm a nagyobbaknak ; de nekem karrier. Belementem a leglázasabb tevékenységű redakczióba. Belementem az ország legnépesebb iskolájába. Az én napjaim nem nyolcz óráig tartanak, hanem busz óráig. Az a boldog afrikai kényelem, mely polgártársaimat hizlalja, örökre távol fog maradni tőlem. Reggel nyolcztól délután egyig egyhuzamban tanítok fő reáliskolámban s egy főgymnáziumban. Délután jut valami az litthonnak s az Otthonnak. Este nyolcztól éjfélután kettőig a redakczió rabszolgája vagyok. Es mégis boldog, kimondhatatlanul boldog. Elölrül kezdem az életet. Szeretettel dolgozom. Egyetlen egy gyűlöletes arczofc nem ismerek. Mindenkit szeretettel fűzök magamhoz. Mert nincsen dolgom másokkal, mint zseniális gyerekekkel és tanult férfiakkal. Gyönyör velők s érettök dolgozni és virrasztani. Hanem azért Esztergomtól elszakadni sohasem fogok. Ide kötnek születésem, gyermekkorom és ifjúságom legédesebb emlékei. A mivel tartoztam szülővárosomnak: azt leróttam. Nyugodt lélekkel távozhattam. Gyűlölöm a parádét. Azért tűntem el zajtalanul. Minden Írástudó embertől el kellett volna búcsúznom. Azért nem búcsúztam el senkitől. Nekem odahaza még csak egy dolgom van. Elbúcsúzni a haíottaimtól. Az élők úgyse veszik észre távozásomat. De halottaim neheztelnek reám. Viszek magammal az esztergomi temetőből egy, kis földet. Ott' lesz ez a drága taíajmustra mindig az Íróasztalomon s magammal viszem a másvilágra. 1 1 ' Sokat csalódtam szülő városomban, de azért nincs okom neheztelni reá. '• Kalitkában voltam mindig, d,e nem mindig fülemülék közt. Ketreczben, de nem mindig oroszlánketreczben. Most szabad vagyok. A mi keserűség volt bennem, az nem fért el a Tauazky emeletes kocsiábau.