Esztergom és Vidéke, 1892

1892-10-13 / 83.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM. 83. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. OKT ÓBER 13. ESZTERGOM és TOKÉ * . Városi es megyei érdekeink közlönye.* • MEGJKLEN IK UETENKINT KÉTSZER: °* J. J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖM. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRUEIIÍSEIT 1 wótöi «o szóig ú kr, io»­——— j fNtcza 75. szám, a „FW szállodával szemen. té] m ' ig 1 FRT ^ÍJJ^ 1 í° 2 f,t 95 kr ELŐFIZETÉSI AR: hová a lap BZellémi részét iMet« közlemények küldendők. t } * J ' Egész évre - - - - - - € frt — kr- 1/ i • n hu i w A T A I MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjufányosab­Pél évre ----- 3 frt — kr. K I A ü ü - H I V A T A U : baa közöltetnek. Negyed évre ----------- 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYI-TÉK 832, ~ Efly SZáflíl áfa 7 kr. hová a lap hivatalos és magán hirdetései, a iiyilfférbe színt közte- NYILTlER sora 20 kr. || ! —_ — . — 0 menyek, előfizetési pénzek ég reklamá'ások intézewlfík £ % Legyünk résen! Esztergom, okt 12. (K. 4r.| Országgyűlésnél, delegácziő­tt&l, lóversenynél, premierénél és min­den egyébnél fontosabb mosta kolera­kérdés Budapesten. Az lehet nemsokára Esztergomban is, a hol már bizonyára van néhány megszöktetett baczillus­kisasszony, a kikhez leány nézőbe jön legközelebb néhány baezillus úrfi a székesfővárosról és meg van a kolera generáezió. Mielőtt a hivatalos tintapazarlás meg­kezdődnék, őszintén ajánljuk minden •családnak, bogy mindenekelőtt tisztán tartsa hkását s kergettesse ki a szom­szédházakbói a sertéseket s a többi vadállatokat. Azután igyanak forralt vizet vagy szántóit, a mi még jobh, de semmi­esetre sem inficiált talaj kútvizet A hatóság már most gondoskodjék jégről, mert könnyen ugy járhatnak, Jiogy nem lesz jég az első betegek •számára. Nyilvános jégverem nélkül $edig nagy inség fog támadni a véde­kezés körül. Az összes esztergomi koleratelepek, a njilt kloákák óránkint desinficiá!tás­kának, különben az egész várost nagy veszedelem fenyegeti. Sohase volt a hatóságnak nagyobb felelőssége, mint most, mikor minden elmulasztott intézkedés százak életébe kerülhet Ha az árviz ellen vészbizottságok működnek, működjék a sokkal nagyobb veszedelem ellen a Kruplanicz Kálmán alispáu elnöklete alatt megalakult ál­landó kolera-bizottság serényen és ko­molyan, melybe a megye ós a város összes faktorai meghívandók. Intézkedjünk népkonyhák szervezé­séről, a hol ingyen levest és olcsó eledelt kapna a legszegényebb nép­osztály. A város végén barakk-kórházat kel­lene építeni, mert a betegek gondos elkülönítése a baj terjedésének első kelléke. Koíerás-kocsit is csináltassunk, mert ugy járunk, hogy megint flakke­rok teljesitik a betegek szállítását. Legyen résen a halóság, mert Esz­tergom közegészségének a nélkül is gyarló talaja van s ha a kolera be­fészkelődik, túléli az ország összes ko­lerás eseményeit Az óvatos előintézkedések megnyug­tatják a közönséget s a hatóság szor­galmas munkálkodása mérsékelni fogja az aggodalmakat. Szóval, legyünk ré­sen ; minden órában készülődjünk a csapásra, — mely annál enyhébb és elviselhetőbb lesz, mennél jobban föl­fegyverkezve nézünk a szeme közé. A vidéki színészet. A vidéki magyar színészet ügye év­tizedeken át csekély mértékben gondo­zott ügy volt. Hasonlított egy félig művelt földhöz, melyen csak itt-ott ringott búzakalász, mig a föld nagy részét dudva borította. Tiz-tizenkét esztendőre tehető amaz idő, midőn a vidéki magyar színészet izmosodni, erkölcsi és anyagi ereje női ni kezdett És a kik ezt eszközölték, a kik a magyar vidéki színészet ügyének — odaadó tevékenységükkel és fáradozá­sukkal — lendületet adtak, azok irá­nyában ezúttal is örömmel adózunk a hála érzelmeivel s az elismerés őszinte kijelentésével. A mily örvendetes volt azonban a vidéki színészet érdekében annak ide­jén megindított s néhány éveu át fel­színen tartott actió, épp oly sajnos a stagnálása több oly alapvető kérdések­nek, melyet a szépen megindult tevé­kenység — kitartással és megfelelő consequentiával — már jóval előbbre vihetett volna. Ezen kérdések egyike: a vidéki szí­nészetnek az egész országban osztály­zat szerint s kerületenkint való beosz­tása. Mert, hogy a vidéki színészet mostani szervezetlen állapota, nomád jellege, továbbra is fenntartassék, ez, merŐhen ellenkezik a vidéki színészet érdekeivel, de elleukezik a mindenben haladó kor reformkövetelmónyeivel is. A szinósz-egyesület jelenlegi igaz­gató tanácsa, áthatva az imént mon­dottaktól, a vidéki színészet rendezése érdekében megtette az első lépéseket és reményű, hogy nem nagy idő mul­tán azon kedvező helyzetben lesz, mi­szerint egy — a rendezésre vonatkozó — teljes munkát terjeszthet elő ille­tékes helyen. Egy másik kérdés : hogy mig az or­szágos rendezés bekövetkezik, addig a vidéki színészet, a mostaninál jóval solidabb, erkölcsi és anyagi tekintet­ben megbízhatóbb alapon működjók. Mert az országos rendezésnél a szinósz­egyesület részéről csak azon színigaz­gatók tarthatnak igényt a figyelembe vételre, a kiknél minden kétséget ki­zárólag be lesz igazolva az, hogy meg­feleltek mindazon kívánalmaknak, me­lyek — művészi szempontból és ax egyesület alapszabályaiból kifolyólag— működésükhöz kötvék. Ezt ép ugy hangsúlyozza az egyesü­let igazgató tanáesa, a mint őszintőn, minden tartózkodás nélkül kimondja azt, miszerint lejárt az ideje annak, hogy a vidéki színtársulatok pártolása közjótékonyságot, vagy épen könyörü­letet képezzen; hogy a vidéki színé­szet nagy szavak a hazafias szinészot­tel biró frázisok révén biztosítson sikert egy olyan működésnek, melynek képviseletét nem a méltó jutalmat váró művészet igazi napszámosának, hanem a színészet csupán alamizsnát kérő nyomorékának lehet tekinteni. Ma már a fejlett izlós s a kultúra az ország legkisebb városaiban is jelen­tékeny tért foglalt és bizonyos foka igényeket támaszt még a harmad vagy negyedrendű színtársulatok irányában is. S ezen igény csak ugy nyerhet kielégí­tést, ha az illető igazgatót és társulatát igazi czéltudat, a hivatásnak emelke­dettebb felfogása, nemes ambiczió s mindég és mindenben önérzetes eljárás vezeti működésében. Ma, számtalan a panasz némely igaz­gazgató s társulatának a színészet czége alatt elkövetett visszaélései s köznapi, — sőt botrányos viselkedése miatt. Az M E8ztoTgom és VidíkB"tirozija. Irta: MUNKÁCSY KÁLMÁN. A két hatal ember lecsavarta a gázlán­got a kis márványasztal felett és még egy pohárka cognakot rendelt magának. A hír­lapíró keze közé temette lialavány, kime­rült arezát és mélyen elmerülni látszott valami sötét, vigasztalan gondolatokba. A festő meg. a piafond füstös amorettjeit né­zegetve, méla, elmerülő mosolygással szo­pogatta, a tüzes itat aranyszínű csöppjeit. Majd egyszerre megszólalt Mindenesetre különös történet volt a tied, de amelyet én most el akarok mondani, bizonyára még sokkal különösebb. Tulaj­donképen nem is történt, hiszen mindössze alig öfc perczig tartó párbeszédre terjed ki; egy jelenet csupán, de feledhetetlen jele­net. Hányatott, viiágkóborló életemben sok növel jöttem Össze, —Nanával, Gretcben­nei egyaránt — akikhez hosszabb-rövidebb ideig azok az úgynevezett rózsalánczok fűz­tek, de legtöbbnek még a nevét is elfeled tem. Ugy vagyunk ezekkel a szerelmi vi­szonyokkal, mint a báli toilettekkel. Azon éjjelen, mikor a nŐ viseli, remek, poétikus tündér-köntös és mikor a bár után leveti, tépett, színes rongy esupán. Lassan egy­másután elhalványultak, el is mosódtak lelkemben ezek a rózsaszínű emlékek, az idő pusztító keze fakóvá teszi és csúnyául be­pók hál ózza valamennyit, csak ez az egy maradt meg mindig melegen, színesen, illetetlenül. Abból az időből való ez a történet, mi­kor a franczia fővárosban egy csapásra di­vatba jöttem. A rengeteg nyomdafestéket felfaló Angelus megállapította nevemet és pozicziómat. A jury egy része minden áron nekem akarta odaítélni a sálon nagy ér­mét, chauvinista többség azonban mereven ragaszkodott a paragrafushoz, mely csak belföldi művészt enged feldíszíteni vele. A kisebbségben maradt jury-tagok ekkor — leginkább műépítészek, neves mesterek, bő­kezű amateurök — a leglelkesebb pártfo­góknak, a legönzetlenebb' reklámesinálók­nak csaptak fel. Szinte kifárasztott a túl­ságos ünnep éltetés, a mindenünnen reám omló megrendelésnek meg épenséggel kép­telen voltam eleget tenni. Egy amerikai petroleum-király azonban monceaux-ne­gyedi palotája falfestményeinek elkészítésé­ért olyan horribilis összeget ajánlott meg, hogy ostobaságnak tartottam el nem fo­gadni. Abban egyeztünk meg, hogy a fran­czia népélet köréből vett jelenetekből fo­gom a képeket megkomponálni az öreg Breton modorában. A nábob türelmetlenül sürgette a munkát, meg kellet hát szaki­tanom kellemes trouvillei pihenésmet és még nyár derekán neki indulni az áldat­lan modell-hajszolásnak és helyszíni eroqui­rozásoknak. Rodezba október közepén érkeztem meg. A franczia vasúti hálózat akkor még nem volt olyan kiterjedt. Avignon és Rodez kö­zött csupán pósta-omnibusz összeköttetés állott fenn. Kissé dideregve bár, de hatal­mas orosz bundámban bizakodva kénytelen­kelletlen reászántam magamat ezeu még legelfogadhatóbb alkalmatosság kipróbá­lására. Rodezböl kora hajnalban indultam el Dimitri Oiiöwval, egy huszonöt éves, sürü vérű orosz kollégámmal. A geniális, de földhözragadt szegény fint csak nagy ne­hezen tudtam rábirni, hogy tanulmány­utamban — mint munkatárs — elkísérjen. Az időjárás olyan volt, mint máskor tél kö­zepén. Komor, rideg, fagyos. Már egy órá­val az indulás előtt az állomáson voltunk. Az álmos, lomhán mozgó kocsisok roppant nehézkesen, mamlaszkodva fogtak a befo­gáshoz. Magunk segítettünk nekik a szer­számozásban. Egészen megkönnyebülve ás­tuk be didergő lábunkat a kocsi aljába hin­tett szalma közé, mikor a négy nehéz el­szászi lótól vont bárka végre dübörögve, nyikorogva megindult velünk a csöndes, még álomba merült városka kikopott kö­vezetén. Heten voltunk mindössze utasok. Két vö­rös-kereszt-egyleti ápolónő, akik csak Mil­lau-ig mentek, ahol a tél hirtelen beáltá­vaí roppantul pusztítani kezdett, a hagy­máz. Egy hirtelen szőke, nagyon sovány és nagyon hallgatag, borotvált arczu uri ember, aki szétfeszített könyökkel elsőnek tolakodott fel a kocsiba, belevette magát a legkényelmesebb sarokba s onnan az egész uton ki nem mozdult. Még a reggelijét is ott kapta be. Meg két délvidéki borkeres­kedő, akik már az állomáson annyira lár­máztak és annyi ostobaságot fecsegtek össze, hogy a legkellemesebb kilátá >sal kecsegtet­tek a tizenhat órai együttlét kellemességére nézve. A rosszul tisztított kocsiablakokat hama­rosan befutotta a párázat. A folytonosan kelepelő Tartarin-utódok leheletükkel való­ságos felhőket pipáltak fejünk fölé. Dimitri naiv elragadtatással gyönyörködött a fák csodálatos szépen formálódott jégvirágaiban. Bizonyára északi hazájába képzelte vissza magát. A rozoga jármű nehézkes dübörgése, a négy ló prüszkölő horkolása, az apró csen­gők szakadatlan csilingelése és a kocsis mo­notón, elnyújtott biztatgatásaival összeve­gyülve, valami bizarr, álmosító hangzavarrá szűrődött Össze az ember fülében. Millauig nagyon egyhangú volt az uta­zás, A szőke ismeretlen* le nem vette sze­mét a piros Engelhorn-kötetről, bár fel nem tudtam fogni, hogy a hitvány olaj­lámpa pislogása mellett hogyan képes azo­kat az apró német gyöngy betűket megkü­lönböztetni. A két kereskedő minden ;fói<­órában elővette elemózsiái táskáját, hihe­tetlen mennyiségű pástétomot, sajtot és lepényt pusztított el és sorra ürítgette a bordeauiival telt karcsunyaku üvegeket Később a kegyetlen, emberek már politizálni kezdtek s a republikánus érzelmű roppant hevesen, kézzel-lábbal hadonázva igyeke­zett kapaczitál ni konokul csökönyös roya­lista kollégaját. Le Viganban megreggeliztünk. Kegyet­lenül kiéhezve, összefázva, a sok üléstől egészen elzsibbadva, sokat ettünk, de még többet ittunk. Mikor újra feliudultunk, há­rom óra után sötét volt már egészen odakünn. öt órakor kis, egészen magányosan álló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom