Esztergom és Vidéke, 1892

1892-10-09 / 82.szám

egy füstemésztóvel van ellátva. A hŐmérsék a kemenezében 400—600° C. A telep nem sok helyet igényel ; ujabban még a felvontató utakat se használják ; minthogy a kocsiszekrényeket elevátorok által felvonják ós tartalmukat a kemenczébe fordítják. London környékén 7—8 ilyen telep vau, részben a külvárosokban a házak között, Whitechapel külvárosban például egy ily kemencze a közeli ház falától csak 5 méternyire van, a nélkül, hogy a ház lakóit zavarná. Ily telep legalább 24 angol városban van, néhol már több, mint 15 éve. 15 más városban ilyen telepek tervbe vannak véve vagy már befejezésükhöz közelednek. Hollandiában és Amerikában is kezdik már alkalmazni. Egy ily kemencze eléget hetenként (vasárnapot kivéve) 24—35 tonnát, vagyis körülbelül 30,000 kgot. Az eljárás költségei egy kissé egyenletlenek; Angliában ugy számítják, hogy 1 tonna elégetése körülbelül 60 krba kerül, pedig igen sok esetben csak 25—30 krra rug egy tonna elógetési költsége. Az elégési termények sokféle technikai czólra használtatnak: habarcsot és köveket készítenek belőlük házépítéshez, az elégésnél származó hót tovább használják pl. léguyomási berendezések hajtására villamos világításra stb. Némely angol város ily módon a hulladékok utján lesz villamosan világítva. A mi az ily kemenczóknek Magyarországban való meghonosítását illeti, arra nézve megjegyezzük, hogy sokan azt állítják, miszerint a continensvásároknak hulladéka nem olyan mint az angol városoké, minthogy Angliában a szén nagy mértékben használtatik. Ez ellenében szakemberek azt állítják, hogy sok olyan angol városban, mely nem fekszik az ipartelepek közelében és igy szénben aránylag szegény, — még nyáron is égetnek el hulladékokat. Különben a mi a városi hulladék lerakó helyeinek utálatos szaga eléggé bizonyítja, hogy a hulladékokban bőségesen vau szerves, tehát eléghető anyag és azért az ily telepeknek Magyarországban, különösen a fővárosban való meghonosításának kérdésére csak igennel felelhetünk. Szilárd János Magyarország herczegprimásának fejedelmi dus javadalmai kőzt a legismertebbek egyike : a bajcsi uradalom, mint a primások kedvencz tartózkodási helye, s e minden tekintetben mintagazdászatnak ós dohánytermeléséről is méltán hires uradalomnak köztiszteletben álló felügyelője, a legkitűnőbb magyar gazdák egyike s az okszerű dohánytermelésnek elismert tekintélye: Szilárd János. 1832. május 24. Esztergomban született, hol gymnasiumi tanulmányait is végezte. Ifjú korábau az egyházi pályára készült, s mint pipnövedók végezte a philosophiát, a pozsonyi Emericaniumban, — de közbejött a szabadságharcz, s a 16 évét alig betöltött lelkes klerikus, a reverendát a honvéd attilával cserélte fel s mint az Ujházy vadász-zászlóalj ujoncza küzdötte végig a szabadságharczot, egész a világosi fegverletótelig, amely után néhány befolyásos jóakarója utján szerencsésen kikerülte a császári hadseregbe való besoroz tatást. A fiatal pap katonát a jólelkű Seitovszky herezegprimás fogadta atyai gondjaiba, s kárpótlásul a talárért : már 1849. deczember 1-ón uradalmi tisztségében adott neki alkalmazást. Azóta szakadatlanul a primási uradalmat szolgálja. — Önállóan először mint puszta-cseukei ispán, Esztergom megyében, mely időbeu 5 éven át volt titkára az «Esztergomvidéki gazdasági egyesületinek s az egylet által kezdeményezett első kiállítást, eke ós aratóversenyt nagyrészt ő rendezte. Az okszerű gazdászat terén kifejtett sokoldalú buzgalmának elismeréséül, Grorove István — akkori földművelés- ipar- ós kereskedelmi miniszter — elismerő oklevéllel tüntette ki, melyben különösen a kopár területek befásitása körül elért sikereit emelte ki kiváló érdeméül, — s midőn 1871-ben, mint a drégelyi uradalom tiszttartója Hej tárra helyeztetett át; a gazdásági egyesület jegyzőkönyvileg örökitó meg érdemeit s az egylet érdekében kifejtett tevékenysége iránti hálás elismerését, melynek jeléül, őt az egylet választmányi tagjai közt tovább is meghagyni határozta. Mint dejtári tiszttartó : első hozta be a dohánytermelést a primási uradalomba, melyet azóta egész szenvedélylyel, folytonos tanulmány nyal ós ritka szakértelemmel üz. Szélesebb működési köre nyilt e téren 1875-ben, midőn az egyesitett ér-, sekujvár-verebély ós pozsonyi uradalmak felügyelőjévé neveztetett ki. Látván, hogy a szomszédos Bagota, Gryaila és Vek községek, a bajcsival azonos talajokon mily finom dohányt produkálnak : nem nyugodott meg addig, mig egy 10 holdas termelési engedélyt kí nem eszközölt. A 10 holdból fokozatosan 140 hold lett, s a régi Bajoshoz egy uj —• amerikai siylü telep járult, a feles kertészek kolóniája. — A minőség ós mennyiségileg egyaránt kitűnő eredményű termelés sikerei, a tudományos és okszerű alapon folytatott kísérletek, a csempészet legszigorúbb ellenőrzése : széles körben ismertté teve a telepet, mely iránt a boldog emlékezetű Simor János herezegprimás is állandó érdeklődéssel viseltetett, akinek tudvalevőleg Bajcs volt legkedvenczebb tartózkodási helye. Szilárd J. személyes felügyelete alatt, az uradalom Bojtáron szamosháti, Bajcsou rétháti fajta dohányt termel legnagyobb mennyiségben s oly ritka szép anyagi eredmény nyel, hogy például a mult évben, Bajcson dohányban 1098. kilogramm és pénzben 255 frt 94 ós fél kr-, Dej táron pedig dohányban 915 klgrm, ós pénzben 202 frt 57 kr volt egy katasztrális hold átlagos jövedelme ; — e mellett kitartó kísérletezést folytat egyéb, különösen muskotály fajokkal is. A kitűnő gazda és jeles dohányügyi szakfórfi, nemcsak gyakorlatilag, de irodalmi téren is tekintélyes névvel szerepel. Szilárd János — a magyar gazdatiszti osztálynak egyik typikus alakja, —s igazi felvilágosult, tudományosan képzett, s nem üres elméleteket kergető, de mindig a dolog gyakorlati oldalát szerencsésen érvényesíteni tudó, hivatásának magaslatán álló s annak egész szenvedólylyel és nemes becsvágygyal ólö, érdemekben gazdag előkelő tagja. HÍREK. — A király és a primás. E czim alatt jelentőségteljes tudósítást közöl a M. H., melyből a következőket veszszük át: Vaszary Kolos herezegprimás nem hagyja el budavári palotáját, mert legközelebb fontos kihallgatásra készül a király h o z*. Az egyházfejedelem szórói-szóra veszi kineveztetése oklevelét, melyben egész határozottan meg van írva a királynak az az óhaja, hogy az udvar Budapesten tartózjkoáása alatt számítani fognak a herezegprimás jelenlétére. Innen-onnan egy esztendeje lesz Vaszary Kolos herezegprimás kíné veztetésó/íek, de még egyetlen egyszer sem történt, hogy a királyi udvar itthon tartózkodása alatt a herezegprimás — otthon maradt volna. A mint a király a német császárt Bécsben fogadta, nemsokára visszatér Budapestre s ekkor fogadja a prímást. Az el keresztelés ügye válság előtt áll. A harmadfél év óta napirenden levő kérdés annyira élére vau állítva, hogy a válság rövid idő alatt elkerülhetetlenül be fog következni. A herezegprimás, mióta Budapesien van, folytonosan az elkeresztelÓs ügyében tárgyal, tanulmányoz és dolgozik. Ez a kérdés annyira lefoglalja mindea idejét, hogy a nagy egyházmegye folyó ügyeit a kanczelláriára s a kérelmi ügyeket titkárára bizza. Érdekes forgalom van a primás magántitkára irodájában. Több száz kórvény érkezik havoukiut, többnyire segítséget kérve, ugy, hogy a primás kincstára teljesen megüresednék, ha valaraenuyi óhajt teljesítene. Vaszary Kolos herezegprimás sokat tárgyait Csáky Albin miniszterrel, a ki' már szintén szeretne az izgalmas kórdós végére járni. A vallás- ós közoktatásügyi miniszternek szintén nincs ez idő szerint súlyosabb témája az elkeresztelÓs rendezésénél. A herezegprimás — rendes elfogadó napját kivéve — tökéletes visszavonultságbau egész nap a vallásos béke helyreállításán dolgozik s nem fogad mást, mint Csáky Albint. A minisztertanács határozatai aligha egyengették az elkeresztelÓs kérdésének útját, mert a herezegprimás a király legfelső akaratától várja a fordulatot. Az elkeresztelÓs ügye tehát a király elé került. Október tizennegyedike ntán fogadja a király a prU mást, a ki teljes apparátussal fog megjelenni. Okióber közepén válik el a régóta vajúdó ügy sorsa. A megoldás a primás informácziói s a minisztertanács jelentései után egyenesen a tróa számára vau föntartva. — A reáliskolai tanári állásra hirdetett pályázat tegnap délután járt le. A pályázók Nógrádi Jenő ós Siuka Ferencz Pá). A választás a hó közepe táján tartandó közgyűlésen fog megejtetni. Feléje közeledtem . . . Ő megállott. ' — Ki vagy ? Mit kívánsz ? Koldusaszszony vagy ? — Alamizsnát kérsz tőlem t

1 Az öreg nem felelt. Fölé hajoltam és észrevettem, miszerint mindkét szeme olyan félig áttetsző, fehéres hólyaggal van födve, mint némely madaraknál ez szemeit a vakító világosságtól óvja meg. Azonban az öregnél ez a hályog mozdulatlan volt és szemcsillagait is befödte, miből azt következtettem, hogy vak. — Alamizsnát kérsz ? — kérdem őt még egyszer. Miért követsz engem ? Az öreg még mindig nem Válaszolt, — alig észrevehetően összerezzent. Elfordultam tőle és folytattam az utamat. Ekkor mögöttem ismét hallottam ezeket a lassú, kimért lépteket Már megint ez az asszony, — gondoltam — miért is követhet engem ? De csakhamar tovább szőttem gondolataimat — talán, mintán vak, eltévedt és most lépteim zajára figyelve, halad nyomomban, hogy velem együtt egy lakott helyre érkezzék. — Igen, igen, ngy lesz. Ennek daczára sajátságos nyughafcatlanság vett rajtam erőt; nekem ngy tűnt fel, mintha az öreg engem nem csak követne hanem vezetne is, s hol jobbra, hol balra taszítana és mintha neki okvetlen engedelmeskednem kellene. Tovább mentem ... Az nton hirtelen egy mindinkább nagyobbodó pontot vettem észre . . . Ugy nézett ki, mint egy gödör . . .Egy sir! villant keresztül agyamban. — Ah, tehát oda akar ő engem taszítani ? ! Gyorsan megfordulok. Az öreg ismét előttem áll . . . de most már Ját: Nagy, gonosz és rosszatsejtő szemeivel reám tekint, akár egy vérengző madár ... Erősen néztem arczába és szemeibe . . . Ismét az a zavaros hályog, ismét az élettelen, tompa vonások . . . — Ah, — gondolám — az én sorsom azon sors, mely elöl nincs menekvés. — Semmi menekvés ? Nincs menekvés ? Ez Őrültség ! . . . Meg kell kisérlenem ... Más Ösvényre térek, más irányt veszek. Gyorsan tovább haladok. Azonban mint eddig, most is hallom mögöttem a könnyű csoszogó lépteket ; mind közelebb, közelebb hallatszanak. És előttem ismételten megjelenik a sötét gödör. Másfelé térek. Mögöttem megint ugyanaz a csoszogás és előttem a fenyegető pont. Bármerre is fordnljak, mint egy űzött nyul, mind nem használ semmit, semmit. Hohó, — gondolám. — Megcsalom őt. Maradok ott, hol vagyok 1 — és rögtön a földre ültem. Az öreg pár lépésre mögöttem megállt. Nem hallottam öt, de jelenlétét érzem. Hirtelen a messzeségben feltűnik a fekete pont — úszik, csúszik felém. Ah Istenem ! Körültekintek ... Az öreg mereven tekint reám —fognélküli száját gúnyos mosoly torzítja el. Nincs menekvés. IV. A világ vége. Álmomban Oroszország távoli zugában, egy elhagyott parasztházban voltam. A háromablaku szoba nagy és alacsony, a falak fehérre vannak meszelve, — minden bútor hiányzik. A ház előtt kopár, gyöngén lejtős síkság vonul el. Az egyszínű szürke ég, mint egy óriási vászondarab terül el fölötte. Nem vágok egyedül. Körülbelül tiz, egyszerűen, közönségesen öltözött ember tartózkodik a szobában. Halk csoszogó léptekkel járkálnak le és föl, kitérnek egymás elől, de aggódó tekintetük mégis miuduntalan találkozik. Egyik sem tudja, miként jutott e házba, egyik sem ismeri társait. Nyugtalanság és rettegés ül mindenik arczán. Mindnyájan, egyik a másik után, az ablakhoz lépkednek és fürkészve tekintenek ki, mintha kívülről várnának valamit. Azután ismét fáradhatatlanul járkálnak le s föl. Egy kicsi fiu van közöttük s vékony hangból nyöszörög időről-időre : «Atyuskák, én félek !» Ez a nyöszörgés aggályos érzelmet költ fel szivemben, én is félni kezdek | ... Mitől ? mitől ? Magam sem tudom, csak érzem: nagy, nagy szerencsétlenség közeleg. A kicsiny folyton csak nyöszörög. Ah, csak elmehetnék e helyről! A megfuladásig tompa ós nyomasztó köröttem minden ! Ah, de a menekvés lehetetlen. Az ég halotti lepelhez hasonló. Szellő sem lebben. S kihalt talán a levegő ? A kicsiny fiu hirtelen az ablakhoz siet és fájdalmas hangból kiáltja: nézzétek csak, nézzétek, a föld elsülyed !» «Mit ? Elsülyedt ?» Valóban ; a ház előtt még az elébb is egy nagy sikság volt, most pedig egy nagy hegy ormán van a ház ! — Az ég leesett — leereszkedett ós közvetlen az épület, előtt meredek, szakadékos, fekete mélység tátong. Mindnyájan az ablakhoz nyomultunk. Szivünk az ijedtségtől megmeredt. <0tt, ott,» — suttogta szomszédom. És ime, a távol földszélen mozgott rálátni, kicsiny gömbölyű dombok emelkedtek és tűntek el a messzeségben. «A tenger !» ezikkázott e szó agyunkon át. Mindjárt elnyel minket . . .De miként is növekedhetik és emelkedh«,tik egészen e meredek magasságba ! És mégis emelkedhetik irtóztató rohamosan . . . Most már nincsenek egyes emelkedések, melyek a távolba le és föl hím bálódnak .... Egyetlen hatalmas összetartó tömeg zúdul az egész láthatáron belül. Sebes árral jön felénk. Jeges szélvihar szárnyain zug mind közelebb, ugy összegomolyodva, miként a pokol sötétsége. S köröttem minden remeg, ott azonban az előzuduló alaktalan tömegben zeng, dörög, hangzik mint egy ezer hangú érez harang, Hah, mily mormolás, mily ordítás ! A föld is jajgat nyöszörög a torzadálytól. Itt van a vége ! A mindennek vége ! Még egyszer felhangzik a kicsiny nyöszörgése. Még társaimra akarok kapaszkodni, azonban attól a koromsötét, jeges dörgő ártól már mindnyájan meg vagyunk fulladva, eltemetve, elnyelve, elsodorva. Sötétség . . . sötétség . . . Alig tudtam lélegzeni, midőn fölébredtem.