Esztergom és Vidéke, 1892

1892-09-25 / 78.szám

ff • " "® Városi megvi érdekeink közlönye. # ~ ' , „' e T ± ft _ „ ~~ # MEGJKLENIK HE'l ENKINT KÉTSZER: J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK I szótól 100 szóig 75 kr, íoo­^_ £ PPALZ-HiZ, FÖLDSZINT, TÓ1 *»* 1 « %!&Sffi " * * ^ ELŐFIZETÉSI AR: hová a lap Kellemi r&A il|et« közlemények kttldendoTt. y s J Egész évre 6 frt — kr » _ 7,— MAGÍN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­Fel évre .'! frt — i<r KIADÜ-HIVATAL: • ban közöltetnek. Negyed évre - 1 frt 50 kr. ^ZÉi :H KNYI-TÉIí íS32, 7­Egy 8Záni ára 7 kr. hová a fop hna'a'os <•» m-gán hirdetései, a nyilltérbe sz-ínt közle- NYILTTER sora 20 kr. ^_ . . , . : _ #R i?vf»!< o!">fÍ7if. ; JÍ i>ÓT!7.ek *>s r(il(lai»á'ápok intézendíík m—— 1 • ~- & „Tedd hüvelyéoe kardodat. 4 ' Budapest, szept. 24. Mig a katholikusoknak higgadt­ságot ajánl a béke apostola s azt mondja a felzúdult közvéleménynek: «tedd hüvelyébe kardodat» : addig a reformátusok országszerte háborognak, zúgolódnak és pallost ragadva kiro­hannak. Moesáry Lajos kirohanása a legfrisebh. A Dunántúl után felgyújtja a Tiszán­inneut. Vaszary Kolos heves megtámadásával kezdi a harezot. «Azt mondja prímás, — kezdi Moesáry — hogy ő nem félti egyházát, hanem félti hazáját. Egy­háza örökkévaló, de hazája mulandó s igy könnyen veszélybe dönthetik. Ha a prímás olyan nagyon szereti a hazáját, mint ahogy minduntalan ismétli, minek idézi fel az ádáz harezot, mely hazáját vészbe döntheti, minek buzdítja maga a papságát izgalmakra, midőn jogos fel­háborodásról beszél. 0 be sem várta, a aaig a papság felháborodása nyilvánul, 6 maga festette falra az ördögöt, 6 maga adta ki a jelszól, hogy azokból a komáromi tökéletesen jogosult s a kellő szinvouaiou inkább alul maradi, mint fölemelkedett nyilatkozatokból eri­men laese alkottassák. A prímás maga­tartása nem tanúsítja azt a böles mér­sékletet, mely egy nagy testület kor­mányzójától elvárható s az ilyen eljá­rás inkább egy fanatikus barát mo­dorára vall.» És a többi. Ilyen hangon csak az oktalan gyű­lölet beszélhet, mely annál visszata­sz itóbb, mert Vaszary Kolos solia rá nem szolgált. Mocsárin ismert firma a népszerűtlen eszmék szolgálatában. Kirohanása épen azért inkább keltett felháborodást, mint hasznot. Az oláh szivü férfin se mint magyar politikus, se mint magánember nem lehet illetékes Vaszary Kolos eszményi hazafiságának és hozzáférhetően magáu­életének raegbi rálására. Maga a herczegprimás nem szorul védelemre. Megtámadott eticziklikája olyau esemény, melyet a gondolatok drága gyöngyeiért meg fog emlegetni még a jövendő is. De Moesáry és hozzá méltó társainak a gyűlöletes elfogultság mocsarából merített iszapja csak azokat a kezeket mocskolhatja be, melyek ilyen anyaggal dolgoznak és ehhez hasonló matériának tapsolnak. A primási javak bérbeadása. A primási javak bérbeadásáról meg­indult vitának egyik folyománya a z összes p r i m a c z i á 1 i s t i s z t i­k a r által aláirt alábbi nyilatkozat: Az «Esztergomi Közlöny» mult hó 20-áu megjelent 34-ik számában a Ka­posvárott megjelenő «Kaposvár» ezimű lap 33-ik számának vezérczikkét rep­rodukálja ily czim alatt : «A magyar bérlő-osztály* : s teszi ezt saját szavai szerint annak igazolására, hogy a pri­mási javak gazdálkodásában czélba vett rendszerváltozás országszerte mennyi rokonszenvvel ós érdeklődéssel tárgyal­tatik. A hivatkozott vezórczikk azon ala­pon, hogy «egy nagy birtok, mely a fő- és székváros és Bécs között az or­szág közforgalmának fővonalán holdan­ként 4 forintot jövedelmezett*, a kö­vetkező sértő szavakkal ítéli el a pri­mási tisztséget : «hát ez fel tótlenül le­hetetlen gazdálkodás, melyet nem in­dokol bat egy főpap elnézése, hanem köz­botránykozás tárgyát képezi, mert min­den gondolkodó ember előtt világos, hogy az ily nagybirtok melegágya a kor­rupczióuak, melyet Magyarország her­czegprimásának minden jószivüsóge mel­let sincs joga tenyészteni.* Mi alulírottak, kik meghallgatásunk nélkül orvul megtámadtattunk a nyil­vánosság előtt, kénytelenek , vagyunk ugyanezen fórum elibe vinni ügyünket s kérjük a tekintetes szerkesztőséget, hogy arezpiruiás nélkül el nem tűr­hetvén legyaláztatásunkat, visszautasító felszólalásunknak becses lapja hasáb­jain helyet adni méltóztassék, hiszen az emberi jogok védelme a sajtónak [egyik legkitűnőbb feladata, mely még a bűnös részére is'követeli a meghall­gattatás jogát. Mi pedig önérzetes, hü napszámosai vagyunk a meghallgatásunk nélkül el­itólt ügynek, a kik a beismerés gya­núja nélkül, hallgatva nem tűrhetjük, hogy becsületes munkával kiérdemelt polgári tisztességünket s magunk és családjainknak ezen függő legszentebb érdekeit, a beavatottságot teljesen nél­külözők s csak önérdekeiket hajhászok, merész kézzel beszennyezzék ! Bizton számítunk herczegprimásunk­nak a «Kaposvár» czikkirója által méltatlan helyen profanáit nemes jó­szívűségére is, hogy szívesen veend ke­gyes tudomást tisztjeinek oly lépéséről, melylyel saját legszentebb érdekeiken felül azon ügynek is tartoznak, mely uem alkalmas arra, hogy benne kétes czélzatu törekvések turkálódjanak, ért­jük a primási gazdaságok ügyeit, me­lyek az Ő magas és igazságos megíté­lésének lévén fen tartva, addig is azok részéről, kikre bízattak, hivatásszerűen védendők. El akarunk itt minden egyébtől te­kinteni, a mi a primási birtokok bér­beadásának kérdése körül a lapok­ban hetek óta korpoltátatik, hanem csak azt kérdezzük, megezáfolte-e bárki is a «Köztelek» f. évi 65-ik számában garantirozott számadatokat, melyek ki­mutatják, hogy a primacziális gazda­ság produktív területe 10 évi átlag­ban holdanként hét forint tiszta jö­vedelmet hajtott ? Nem ! Mert ezen ki­mutatás és igazolás teljes érvényben fennáll ós meg nem dönthető, mert számadásokból van a primási szék­üresedés idején eljárt átvevő állami küldöttség közi>eujöttévei kivonva és hitelesítve. Miért emlití a kaposvári ezikk írója, hogy «egy nagy birtok, mely a fő- és székváros és Bécs között az ország köz­forgalmának fővonalán fekszik», holott a primási birtokok tetemes része ezen fővonaltól igen távol van, hogy mást ne mondjunk, ilyen az egész drégelyi uradalom, mostoha talajviszonyaival. De mennél többet mondhatnánk, an­Az^Esitcrgom és Vidske^tárczája. (Mutatványok egy sajtó alatt levő uj kötetből.) I. Nem kértem én sokat . . . IEM kértem én sokat áldó Istenemtől, C8»k egy csendes fészket, A hol lelkem, testem kifáradva baji)a, E világi zajt)a Nyugalomra térhet. Jó kis feleséget! örök mosoly, kedvvel, Ki vidítsa lelkem, A kiben szivemnek édes hasonmását, Mintegy folytatását, Szebbik felét leljem. Kicsiny rengő bölcsöt, egy pihenő angyalt, Gondnak édes terhét; Öröm és bánatban két Összenőtt szívnek, ÖWeforrt léleknek i'íegifjult szerelmét! Nem kértem én sokat! jaj, dehogy nem kértem, Most tudom csak, érzem! Hogy remegő kézzel kebelemre zárom Egész kis családom: Miuden üdvösségem! vjjpfi ,wtáwpmsiíliífcjU gi ^éai'í'íh ftz én szerencsém. Picziny lóhert, négyes levéllel, Találtam lenn, az útfelén. TJgy örültem, hiszen azt mondják: Ki ilyet lel: boldog leszen. Sorsom bizony sokat dobált már, Bőven férne áldás reám; Mégis, mégis — ugy eltűnődtem S a kis virágot otthagy ám. Oh mert nekem, hogy boldog legyek, Ezer szerencse kellene ; S hátha akad, kinek egy elég: Nem fosztom meg ! — szakitea le ! BODNÁR ISTVÁN. • <—><3®C1>4**~> JQSÁS FALI HEGEDŰJE. — Nekrológ. — Irta: D'APRA. „A világ csak hangulat," Itt heversz előttem, romokban, össze­zúzva szörnyen, te erkölcsrontó száraz fa­darab, hogy vesztél volna az erdőben. A jól végzett munka gyönyörétől ittasan bámulom kicsi göndör fejed, fekete kravát­lis, hosszú nyakadat s teljes önelégültség­gel tapogatom törött bordáidat, melyek hivatva valának hajdanában elhegedülni annyi szivet, hogy hü oldalborda váljék belőlük. De hajh! nem csábit immár szózatos fád: zengő húrjaid lepattogtalak. Kéjes érzelem fut végig idegeimen, a mint ron­csolt tetemeden révedezve legeltetem sze­meimet. Végtelen boldog vagyok, — de elisme­rem,' t*r háládatlan. *i Aranyba keltett volna foglaltatni téged, én meg barbár kezekkel levettelek az éji­rendről: nem bolygatod többé nyugalmát senki ember fiának s nem sírod-rívod ezen­túl kaczér Évák ablaka alatt a kesergőt; nem közvetíted báli szünórákon a szerel­mes szivek izenetét és miképen nem bok­rosodik immár gyújtó nótádtól a leány, azonképen a legénynek sem bontod meg eszét a soupé csárdás alatt, de esküvőre sem fogod kisérni többé másnak á babá­ját : kiérdemelt tragikus sorsod ért csupán utol, midőn apró szilánkok képében röpült szét bűnös lelked a pezsgőtől ázott ab­roszon. Épp azért ne sirj Pali, ne sirj! Igy kell ennek lenni. Lásd, az egyszeri korsó is addig járt a kútra, mig el nem törött. Ez a nemezig keze. Isten veled hát te hü barát, te drága, drága czimbora. Aludj békés, örök álmot a kiérdemelt babérokon ! Szerettelek. Ha szétterjesztő fölöttem holló szár­nyait a bánat és szivemen rágódott va­lami keserűség, ha a hideg világ meg­hűté lelkemet, te voltál az, a ki kien­gesztelt vele, a ki felmelegité véremet. S oh! hány pohara, palaczkja bánta ezt Schleiffernek, hány szék és lámpa boldo­gult ilyenkor tüzes accordjaidban ? Ennek Isten a megmondhatója; hogy azonban mennyi átvirrasztott éjszaka tapad néhai nagy nevedhez, — annak már mások is. Teszem azt, midőn a holdvilág fürdött az éj tengerében s mi botunkra támaszkodva lestük, mikor zendíted rá a gyanútlanul szendergő kis leány virágos ablakánál: Ez az én szeretőm! Vajha ne tudnád meg soha, hányan át­koztak meg ezért a szomszédságban, hány fogfájós, migraines fainilia etetett a feué­vel s hány álmából felriasztott kuvasz és csecsemő visított versenyt veled az éjszaka nagyobb gyönyörűségére. Szegény Lörincz­utczabeliek, bizonnyára ti szenvedtetek leg­többet ott, abban az éu széplányos ut­czámban. De hát ki törődött akkor mindezekkel ? Te szóltál — s a sziv sajgott. Csak egy kis lány voit a világon ! Brrr! — Hazudtál ... és én megutál­talak ! Keserű emlékek is kötöttek hozzád, pusz­tulnod kellett hát, hogy könnyítsék ma­gamon. Mindig bántott, ha éhen halt szerelmem dalait, a melyeket oly nagy ékesszólással te tolmácsoltál Neki először, — másnak is muzsikáltad s tigris körmök között éreztem szivemet, ha az ón fülembe sírtad azokat: terhemre voltál mindenképen; szabadnl­nom kellett tőled. Most már csendes vagy. Bús halálra válva pihened' százados fá­radalmaid. Nincs az a csodatévő kéz, mely egy édes hangot kicsaljon belőled s nincs, aki szítsa rajtad a bánatos magyar csüg­gedő kedvét. Többé soha, soha, sohasem! Már' nem csiklandozod a talpat, nem andalítod, a fület, s nem.zengesz bájos dalt nekünk a szerelemről, az esztelen bálvány­mádásról, mely rabul ejti az emberi szi­vet, hogy üdvözítsen vagy romboljon benne. Á lázas vér olthatatlan vágya feláldoz ol­tárán mindent s van ereje mosolyogva nézni az áldozati lángot, a mint szive, lelke legdrágább'javait emészti^ mert nem ismer más istenséget sem égben, sem föl­dön, csak azt, a kit ölelésre tárt karokkal imád, hogy üdvözítse.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom