Esztergom és Vidéke, 1892

1892-09-22 / 77.szám

hazánk szellemi fejlődését és tokéjét — a másik polgári foglalkozásával annak anyagi jólétét gyarapítani. Sokan a buj­dosás keserű napjai után sóabad haza­szeretetért nyerve visszasiettek, hogy hátralevő napjaikat e honunk határain belül szentelhessék a közjónak, mig Kossuth Lajos lemondott arról a mi neki legédesebb, a vágyaiuk netovábbja ; hogy magyar földöu, magyar levegői szívhasson. Lemondott hazafiságból, mert ő csak a teljesen szabad ós független Magyarországba ki ván vissza­térni. Tiszteljük az ősz hazafi ezen hatá­rozottságát és erélyét; s habár tárt, karokkal vártuk és várjuk őt mindég haza •— mert hisz' megjelenése elég lenne felrázni milliókat a politikai let­hargiából, amelybe estek, mégis azt kér­dezhetjük, nem a gondviselós-e — mely egy évezreden át védte hazánkat és vódui fogja beiáthatlan időkig — irta elő Kossuth Lajosnak a követendő irányt és magatartását s gyakorolt-e a láugszerü bölcs hazafi sokkal nagyobb befolyást hazánk viszonyainak fejlődé­sére a távolból, mint gyakorolhatott volna itthon. Igen a gondviselés kezében állott és áll ő most is, mert valamint a legmoz­galmasabb állás Isten kegyelméből ér­hető el, ugy Kovssuth Lajos is Isten kegyelméből érte el e magas kort bi­zonyára azért, hogy nemes, magasztos és önfeláldozó példájával buzdítson ben­nünket hazánkat mindenek felett sze­retni. Ünnepeljük tehát meg e mai napot s ha nem világítjuk is ki fellobogózott házainknak ablakait, engedjük lánggal égni sziveinkben a hazaszeretet szén' tüzét, hogy annak fóuye és melege el­hasson odáig, hol a hontalanság ós ág­kor ridegsége uj tavaszt már nem re­mélhet — hogy érezze szivünk dobbaná­sát azon nagy férfin, kinek oly igen­igen sokat köszönhelünk. Avagy nem- egyedül a korszakot al­kotó Kossuth Lajosnak köszönhftjük-e hazánk milliónyi jobbágyának felszaba­dítását ? nem neki köszönhetjük-e a népképviselőiét és sajtószabadságot? miudmeganuyi vívmányt, melyek nélkül Magyarország nem volna a művelt nyu­gati államok közé sorozható. De ón számtalau ós nagy érdemei kö­zött még egy érdemet isniore:u, mely méltón sorakozik az előbbiekhez. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy nálunk a közszellem — bár már nla-| csony fokra alászállott — teljesen meg­semmisült volna, ha Kossuth Lajosnak időnként, különböző alkalmakkor meg­megújuló apostoli kinyilatkoztatásai er­kölcsi hatásukkal a közszellem fokoza­tos sülyedését egy-egy időre meg nem akasztották volna. Szabad-e hát megfeledkeznünk a dicső inalt ez élő nagy alakjáról ? tartozzunk bár azokhoz, kik az ő politikai néze­teit követik, avagy azokhoz, kik — miként csekély személyem is — a vál­tozott viszonyokkal számolva más utou törekszünk hazáukat boldoggá és nagygyá tenni. Nem ! ős ezerszer nem ! s mindazok, kik sziveinkből a hazánk nagyjai iránt érzett tiszteletet, szereletet és ragasz­kodást, ki akarják irtani, nagyon rossz munkát végo/ndí, inert ez utou haladva jutnánk el oda, a hol a nemesebb ér­zelmektől megfosztott uóp előtt, nem lesz többé szent senki és semmi'. Is­ten óvja meg hazánkat ily korszaktól! mely ha bekövetkeznék, számoljanak be érte azok, kik most a fenségest és na­gyot kicsinyítő gondolkozásnak mag­jait elhinteni igyekszenek. De mi bizunk ós reméljük, hogy e mag nem hullhat fogékony talajba, mert a magyar polgárság zömének szive még romlatlan s míg nemes eszmék iránt könnyen lelkesül, az ezekkel nem azonosokat elutasilja magától. Dicsőítsük tehát hazánk nagy fiát, e történeti nagyságot, kire büszkék le­hetünk, hogy magunkénak nevezhetjük s ki daczára, hogy annyi keserűséget ós megaláztatást kell eltűrnie honfi­társaitól, mégis szinte büszke arra, hogy magyar. Diesőitsük őt minden vallásfeleke­zeti, társadalmi állás, foglalkozás és politikai pártkülönbsóg nélkül mind­nyájan, mert csakis igy bírjuk legalább részben leróni larlozásiuikat azon férfiú iránt, ki többet tett; a magyar nemze­tért, mint előtte bárki : mert ő tette szabaddá a népet. Igen, Uraim ! dicsőítsük és szeressük Kossuth Lajost, tanítsuk meg erre gyermekeinket is, mert ennél többet ugy sem nyújthatunk neki és mással nem bizonyíthatjuk hálánkat. De mégis ! Bizonyságot teltünk iránta érzett e szeretetünk ós ragaszkodásunk­ról akkor is, midőn hozzá zarándo­kolva átnyújtottuk a nagy hontalannak I szülőföldje, szülőháza, az ő és a mi szerelelt hazánknak földjét s a midőn távolmaradása fedett bánkódva, igy hangzott fel a költő lantja : Nagy a mi szivünkben a vágy és a bánat, De nemcsak a/, ember sóvárog utánnad, Nézd: eljött tehozzád a hazának földje, Hogy ui át még egyszer lássa, üdvözölje, Hogy megbizonyítsa a régi hűseget. Ha te netn jösz hozzá, ö keres fel téged ! • Egykor hősöket szült ajkad lángszavára, Most csak arra kér, hogy fejedet hajtsd rája. Kossuth Lajos áldólag tette kezeit hazánk szent porára s azt könnyeivel áztatva, susogta : „Jó lesz síromban vaskosul." Mi pedig kérjük buzgón az Egek Urát, hogy ez minél későbben történ­jék meg, s hogy a nagyok nagyját, Kossuth Lajost, Esztergom város dísz­polgárát., még soká, igen soká éltesse. Éljen ! ! ! A lelkes hangon t;trtoí.t, sűrű tet­széssel kísért beszéd utáu dr. H e l c Antal polgármester szólalt föl: Annak akar — ugy mond — ki­fejezést adni, hogy Kossuth Lajos hal­hatatlau nagy hazafiúi érdemei ünnep­lésében Esztergom város polgárai párt­különbség nélkül szívvel-lélekkel vesz­nek részt. Erre őket hazaszeretetük ösztönzi, melynek parancsa az is, hogy a honfiak hálával és kegyelettel em­lékezzenek meg azokról, kik életüket a haza szolgálatának szentelték s an­nak nagyságát ós dicsőségét mozdítot­ták elő. Hazánk ezredéves történeté­nek nagy alakjai közt mindenha a legnagyobbak egyike lesz Kossuth, ki­nek dicső neve a történet ércztábláiba vésve fenumaradand még akkor is, ha e véráztatta föld a jövendő ezredév vérzivatarai közt megszűnnék a magya­rok nevét viselni. Helyesli, hogy az ünnepély rendezői ezt pártpolitikai szí­nezet kizárásával tették, mert Kossuth nagy alakja nem egy párté, hanem J az egész magyar nemzeté s benne és általa történetünk egyik legfényesebb korszakának, az 1848-iki törvények alkotásának és az ezt követő dicsősé­ges szabadsághareznak emlékét ünne­peljük. Ezeket magyar ember soha meg nem tagadhatja, mert a hálátlanság helóták tulajdonsága; hála ós kegyelet a hazafias érdemek iránt s azok uyilt elismerése a szabad polgár erénye. Hogy uemzelüuk mai helyét, a világ népei közt elfoglalhatta, azt az 1848-iki alkotmányos átalakulásnak köszönheijük melyet törvénykönyvünkbe Kossuth keze irt s köszönhetjük az erőfeszítésnek, melylyel az ország ezen törvények ál­tal biztosított állami függetlensége, al­kotmányos szabadsága és uemzeti léte védelmére Kossuth lángszavára talpra állott. E mai ünnepen — ugy vógzi szavait — üritsűk poharunkat arra, ki­nek boldogságáért, nagyságáért ós di­csőségeért szivünk legforróbb kívánsá­gai törnek ég felé s utjokbau bizony­nyara a Kossuth lelkéből fakadó ha­sonló imaszerű kívánattal találkoznak: a szabad magyar hazára és annak mig­e föld áll dicsőséges föumaradására ! Éljen a haza ! A gyújtó hangon tartott szónoklat nem téveszthette el hatását s a pol­gárság lelkesedése meg-megujulva hang­zóit föl. A diszlakoma hivatalos része ezzel véget ért s miután még az ünnepi szó­nokokra hangzott el egy-egy tölköszöutő a Jónás Pali bandája vette át a szót s a társaság még sokáig fesztelen hangu­latban időzött együtt. lilKEK. — A herczegprimás bajcsí pihené­sét hétfőu reggel megszakította s dr. Kohl titkár kíséretében déli egy óra­kor székhelyére érkezett. A primás bajcsi tartózkodása alatt egy ízben berándult Érsekújvárra is, a hol is meglátogatta a plébánia templomot, a szent szüzek kolostorát, a fereuezrendiek kolostorát, a városházát s rokonát Horvát Józsefnó úrnőt. Hazaérkezvén ő herczegsóge, ki­zárólag a foutosabb ügyek elintézésé­vel foglalatoskodik. Az eredeti terv sze­rint a primás az országgyűlés megnyi­tásáig időzött volna székhelyén, de mint értesülünk, már a mai nap folyamán a fővárosba utazik. — Kinevezés és lemondás Csáky Albin gróf vallás- ós közoktatásügyi miniszter Kőrösy László dr. esztergomi reáliskolai tanárt a budapesti V. kö­rüle ti állami főreáliskólához nevezte ki helyettes tanárnak Alexander Ber­nát dr. egyetemi tanárrá lett tanár he­lyébe. Kiuevezletóse napján KŐrösi László dr. a következő lemondást küldte be Esztergom városához: Tekintetes Közgyűlés. Tíz eszteudeje műit, hogj Esztergom városa Tekintetes Képviselőtestülete egyhangú bizalommal városi reáltanár­nak megválasztott. Szerettem hivatásomat, tiszteltem szü­lővárosom bizalmát s igy reámruházott kötelességeimet híven teljesítettem. Régi vágyam valósult meg azonban, midőn ő Excellentiája Csáky Albin gróf közoktatásügyi miniszter nr a budapesti V. kerületi állami főreálískolához tanár­nak kinevezni kegyeskedett, mert most hatványozott mértékben élhetek az iro­dalomnak s a tudományosságnak a ma­gyar szellemi élet tűzhelyén. Azon helyzetbe jutottam tehát, bogy esztergomi tanári állásomról s egyúttal a városi képviselőségről, a Tek. Köz­gyűlés bizalmának forró megköszöuóse mellett lemondjak. Nem mondok le azonban sohasem azon kitűzött életczélomról, hogy ugy irodalmi, mint tanári működésemmel, szülővárosomnak a távolban is javára szolgáljak. Esedezem a Tek. Város to­vábbi jóindulatáért s maradok örökre bálás alázatos szolgájuk KŐRÖSI LÁSZLÓ dr. budapesti állami főreáliskola! tanár, a Magyar Hírlap belső mukatársa. Midőn az országgyűlés Debreczenbe he­lyeztetett át, még többoldalú tevékenysé­get fejtett ki s előkészítette a diadalokat, melyeket az 1849. tavaszi hadjáratban a magyar hadak arattak. E győzelmek ha­tása alatt mondatta ki ápril 14-én az or­szággyűléssel Magyarország állami önálló­ságát s s Habsburg-uralkodóház trón vesz­tességét. Junins 5-én bevonult a felsza­badított Budapestre, de az osztrák-orosz hadak" előnyomulása következtében csak­hamar ismét vidékre ment s a temesvári vesztett esuta után aug. 10. és 11. közti éjjel lemondott a kormányzói állásról s aug. 17-én török területre menekült. Előbb SumIában* azután az osztrák kormány sürgetésére az ázsiai Kiút ah iában inter­náltatott, honnan 1851. augusztusban tá­vozhatott. Angliába ment, hol a lakosság a legnagyobb ovátiókkal fogadta a magyar szabadsághőst; innen az északamerikai Egyesült-államokba ment, hol szintén a legnagyobb kitüntetésekkel fogadták min­denütt. Később Angliában telepedett meg ; felolvasásokat, beszédeket tartott, érintke­zett a politikai pártok vezetőivel, más né­pek emigrátiójával s folyton fenntartotta az érdeklődóst a külföldön a szenvedő magyar nép iránt. Az 1859-iki osztrák háború idején érint­kezésbe lépett IH. Napóleon császárral, Ca­vour gróffal, megalakította Klapkával és Telekivel a Nemzeti Igazgatóságot s midőn a haza felszabadítására irányuló terveit nem valósíthatta, 1861-ben Olaszországban, előbb Oenuában, azután Collegno alBa­racconeban, végül Turinban, hol jelenleg is él, telepedett meg. Az 1867-iki kiegyezést nem fogadta el s számos levélben kárhoztatta. Nyolczvanadik születésnapja alkalmából 1882-ben nagyszerű óvácziókban részesült s majdnem valamennyi törvényhatóság üd­vözölte s díszpolgárrá választotta. Evek óta a hazából sokan tisztelegnek nála, néha tö­meges kirándulók is. Kossuth 1841. szept. 9-én vette nőül Meszlényi Terézt, kivel boldog házasságban élt 1865-ig, midőn hű felesége meghalt s Genuában temettetett el. Házasságukból három gyermek született. Az egyetlen leány, Vilma, született 1843-ban, f 1862-ben. Két fia : Ferencz (szül. 1842-ben) és Lajos Tódor (szül. 1844-ben) Ang­liában tanult, jelenleg olasz állampolgár s előkelő állásban működik. A politika mellett Kossuth mint szónok és író emelkedik ki ; beszédei, melyeket itthon s a külföldön angol, olasz nyelven tartott, szónoki remekek ; a külföldön tar­jtottak egy része magyarul megjelent az Irataim az Emigráczióból munkában ; or­jszággyülési beszédei összegyűjtve egy kö­tetben. Az agg remete, 90 éves korában, élete alkonyán újra a tollhoz, legelső fegyveré­hez nyúlt, hogy megélhessen. Dolgoznia kellett véres verejtékkel a mindennapi kenyérért ; fájó szemmel, ki­| merülten Íróasztalához ülnie s még az emig­Iráczióra és a szabadságharezra vonatkozó j okmányokat is magának kellett Irataihoz má­solgatnia, mert annyira sem telt neki, hogy íródeákot fogadhasson. Igy él a mi jó Kossuth apánk rideg száműzetésben., Nem léphetett honi földre, nem láthatta a szép, viraló, csodás gyor­sasággal fejlődő Budapestet, országunk szi­vét, remek nagyságában, nagyratörő ifjú erejében. De azért senki se higyje ám, hogy Kossuth Lajos ebben az országban el van felejUe. Nem ! Ez a vád nem illetheti a magyar népet. Mert népszerűbb az ő neve min­den királyokénál, diadalmasabb az ő híre minden hösökéoél és a költök megirigyel­hetnék az ö halhatatlanságát. Kossuth Lajos már életében a magyar nemzet prófétája, a magyar szabadság szentje, a magyar nemzeti eszmékért küz­dők zászlaja lett. Milliók szivében él Kossuth Lajos és a népdal gyönyörűen zengi : Esik etsö karikára, Kossuth Lajos kalapjára, A mennyi osepp esik rája, Annyi áldás szálljon rája. Bele van az ő dicső neve a nép költé­szetébe szőve. Országszerte éneklik, hogy «Kossuth Lajos azt üzente*, meg hogy «Ne sírj, ne sírj Kossuth Lajos.» És tudjuk mindnyájan, hogy ez mit je­lent. Jelenti azt, hogy a magyar nép bál­ványa Kossuth ; és jós ihlet szállja meg a költőt, midőn rajongó lelkesedéssel azt énekli, hogy Kossuth: a szabadság ; Kossuth: a dicsfüség ; Kossuth : ez a nemzet ; Kossuth ; a jöv8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom