Esztergom és Vidéke, 1892

1892-07-07 / 55.szám

alatt vendéglökbe, kávéházakba és egyéb nyilvános mulató helyekre való vitelét még pórázon is azonnal tiltsák he. Végül fel­hívom a kapitányi hivatalt, valamint a fő­szolgabíró urat, bogy a mennyiben kir. táros, vagy az azzal szomszédos községek­ben ujabb Veszettség! eset fordulna elő, azt bozzám haladéktalanul jelentsék be. Esz­tergom, 1892. julius hó 4. Alispán meg­bízásából Barta Ármin tb. főjegyző. — Állandó híd. A komáromi állandó híd elkészülése után, még a nyár derekán az esztergomi vashidra kerül a sor. Baross Grábor az uj prímással való eisö találko­zása után kijelentette, hogy tervei közé tartozik az esztergomi vashíd, melyről a napokban Vekerle miniszter is ugy nyilat­kozott, hogy legközelebb hozzáfognak. Az uj vashid rendkivül fontos lesz nemcsak hadi és közlekedési szempontokból, hanem azért is, mert a télvíz idején hónapokra elszigetelt érseki székvárost állandóan be­lefoglalja a forgalomba. Vaszary Kolozs herezegprimás, a fökáptalan s maga a nagy közönség élénken érdeklődik a vashid mie­lőbb való kiépítése iránt. Az általános érdeklődésre Eruplanicz Kálmán kir. tan. alispán — vasárnap — értekezletet hívott össze a közönség köréből. Az értekezle­ten elhatározták, hogy nemcsak a vashid mielőbb való kiépítését fogják kérni a kormánytól, hanem azt is, hogy a töl­tésekhez szükséges földanyagot a téli ki­kötőnek alkalmas kis Dunaág medréből ásattassák. Esztergom kis Dunaága bősé­ges melegvíz forrásainál és alkalmas fekvésénél fogva már régóta téli kikötő lehetne, ha medrét kikotornák. Az uj vas­hid építése minden valószínűség szerint a holt ágat is értékessé fogja tenni. Az ér­tekezlet elhatározta, hogy memorandum alakjában fogja a kormány figyelmét az uj téli kikötő megteremtésére felhívni. — Hadgyakorlatok Esztergomban. A nyári hadgyakorlatok programmját és anya­gát már megállapították. Hivatalos adatok­ból közöljük a következőket. Aug. 16-ától aug. 26-áig részt fog venni az esztergomi hadgyakorlatokban a 65. gyalogdandár egy tábornokkal, két főtiszttel, öt emberrel és 6 lóval. A 12. gyalogezred 3 zászlóalja egy ezredessel, négy törzstiszttel, tizenhárom kapitány, 48 tiszt, 900 ember és 27 ló. A hadosztály törzs kilenczedik ezredétől 3 század egy törzstiszttel, 3 századossal, 12 tiszttel, ötszáz emberrel és 468 lóval. A nehéz ütegosztályból 1 törzstiszt, 4 kapi­tány, 10 tiszt, 322 ember, 136 ló, 12 ágyú és 15 szekér. Az egészségügyi csa­patosztály 1 tiszttel, 20 emberrel, 16 ló­val, 4 kocsival. Ezekhez jönnek augusztus 27-étöl szept. 7-éig : a 33. hadosztálytörzs 1 altábornagygyal, 1 törzstiszttel, 2 kapi­tánynyal, 10 emberrel, 14 lóval. A 66, gyalogdandár 1 tábornokkal, két főtiszttel, őt emberrel és 6 lóval. A 48. gyalogezred négy zászlóalja egy ezredessel, öt törzs­tiszttel,^ 17 kapitánynyal, 51 tiszttel, 1756 emberrel és 34 lóval. A 19. gyalogezred egy zászlóalja 1 törzstiszttel, 4 kapitány­nyal, 13 tiszttel, 424 emberrel és 7 lóval. Ezred- és lovasosztály törzsön kivül a 9. huszárezred három százada Ferencz Ferdinánd cs. és kir. föherczeg ő fenségé­vel, egy törzstiszt, 3 százados, 15 tiszt, 510 ember, 482 ló. Egy lovasütegosztály, 1 törzstiszttel, 2 kapitáuynyal 9 tiszttel, 257 emberrel, 226 lóval, 12 ágyúval és 6 szekérrel. Egy egészségügyi csapatosztály 1 tiszttel, 20 emberrel, 16 lóval, 4 kocsi­val. A 12. és 26. ezredhez jön még aug. 23-án 440 lezervista. A 12. és 26. ezre­den kivül lesz tehát Esztergomban 1 fö­herczeg, 2 tábornok, 1 altábornagy, 2 ezredes, 15 törzstiszt, 4 főtiszt, 48 kapitány, 160 tiszt, 5196 ember, 955 ló, 24 ágyú és 29 szekér. A nagy tömegek alkalmas elhelyezésére a helybeli ezredparancsnok­ság tárgyalást folytat a megyével és a vá­rossal. A gyakorlatok anyagából ki fog jutni Esztergomnak, Szt.-Györgymezönek, szt.-Tamásnak, Vízivárosnak, Doroghnak, Táthnak, Kenyérmezőnek, Párkánynak, Nánának és Ebednek. A prezumitiv trón­örökösnek, Ferencz Ferdinánd főherczeg­nek méltó fogadására is intézkedések tör­ténnek. — Komáromi epilog. Komáromban a napokban egy régóta húzódó lovagias ügy ért végat, melynek oka a lefolyt választási mozgalmakban keresendő. Mike Károly ügyvéd ós Bátor Mór dr. ügyvéd állottak egymással szemben. Bátor dr. a Nagy-Igmáudon történt személyes sértés után párbajra szólí­totta Mike ügyvédet, ki segódekül G-aal Gyula dr. ügyvédet s komáromi lap­szerkesztőt és Leth János századost nevezte meg. Bátor dr. Konkoly Th. Balázs dr. ügyvéd ós Feszty Béla me­gyei aljegyző magánúton nyert infor­máezíók alapján kifogásokat emeltek Mike párbaj képessége ellen, mire a két fél segédei egyetórtőleg becsület­bíróság alakításában állapodtak meg. A biróság elnökéül Bolgár Ferencz orsz. képviselőt kérték fel, de Bolgár nem fogadhatta el a megbízást. A be­esül etbirósági elnök megválasztása a felek és azok segédei közt ujabb súr­lódásokra adott okot és csak nagyso­kára alakíthatták meg a becsületbiró­ságot, mely Mike Károlyt teljesen re­habilitálta s igy a párbajnak meg kel­lett volna történni. Mike előbb a fe­lükkel egyetórtőleg sértő segédeket, — minthogy az ő párbaj képességét meg­támadták, — t. i. Konkoly doktort és Fesztyt hivatta ki, de ezek téves in­formácziók alapján emelt kifogásaikat bocsánatkéréssel visszavonták; majd Bátor Mór dr. került a sorra, a kinek most már a becsületbíróság határozata alapján párbajt kellett volna vívnia Mikével. De Bátor ezt nem tette s a bocsánatkérést is megtagadta, hanem 15 napi meggondolást időt kért, a mit Mike segédei meg nem adtak s az ügyet fel tik részéről befejezettnek jelentették ki. Az ügy elintézése alkalmából Mike Károlynak tisztelői fáklyászenét ren­deztek. A komáromi affair részletesebb ismertetésére közöljük a hozzánk be­küldött következő jegyzőkönyvet. Jegy­zőkönyv. Felvétetett 1892. évi június hó 29-én 9 óra 15 perczkor Mike Ká­roly ur és dr. Bátor Mór ur közt fennforgó kölcsöuös becsületbeli ügy­ben. Alulírottak, mint dr. Bátor Mór ur megbízottai, tegnapi napon 6 ós negyed órakor megjelentünk Mike Ká­roly urnái, hogy tőle, tekintettel a megbízónknak tegnap délután 5 és fél órakor kézbesített becsüietbirósági íté­letre, lovagias elégtételt kérünk azért, hogy Mike Károly ur megbízónkat folyó hó 10 ón a nagy igmándi járásbíróság tárgyaló termében azon sértő kifejezés­sel illette : « markírozni foglak.» Teg­nap este fél 8 órakor felkerestek beu­uüuket Soós Károly lakásán, Leth Já­nos cs. ós kir. százados ós dr. Gaál Gyula urak, mint Mike Károly ur meg­bízottai és ekkor, valamint ugyancsak leguap este 10 órakor dr. Vásárhelyi Domonkos lakásán és ma reggel 8 óra­kor a komáromi casinó helyiségében tartott három összejövetelünk után, az utolsó alkalmával Mike Károly ur meg­bízottai hosszas tanácskozás után ki­jelentették, hogy Mike Károly ur nem köteles Bátor Mór árnak elégtételt, adni a nagy-igmándi sértésért, meri Bátor Mór ur segédeit 24 óra óra alatt ol nem küldötte s a Feszty Béla és dr. Konkoly Balázs urak által kiállított nyilatkozatot csak folyó hó 14-ó'n kapta. Ellenben ők e nyilatkozatnak Mike Károly és a nagy-igmándi járásbiró urakhoz szóló elküldéséért elégtételt kö­vetelnek ós pedig kardpárbajt a harcz­képtelenségig vagy bocsánatkérést utó­lag kijelentették a megbízott urak ál­Í8, hogy nem ellenzik, hogy megbízó­juk és megbízónk kölcsönös ügye együt­tesen elintéztessék, de ennek módjául kijelölik a pisztolypárbajt és közvet­lenül utána a párbajt a harczképtelen­sógig. Mi megbízónk nevében kijelentet­tük, hogy ő Konkoly Balázs ós Feszti Béla urakat még június 10-ón megbízta azzal, hogy lovagias elégtételt kérje­nek Mike Károly úrtól. Miután ezen kifogástalan lovagiasságu urak ismere­tes nyilatkozatot kiállították, megbízónk ezen urak tényét s az ügynek ilyetén elintézést helyesnek elismerni lovagias kötelességének tartotta s a kihívás iránt csak a beesület-biróságuakdöutő ítélete után intézkedhetett újra. 0 tehát mint először sértett fél agyét vagy Mike Ká­roly ur részéről történendő bocsá­natkéréssel vagy a mai napon elinté­zendő pisztoly-párbajjal, melynek ideje ma délelőtt 11 és fél órától szánitva délután 5 ós fél óráig bezárólag volna megállapítandó, kívánja elintézni. A mi a Mike Károly ur által kórt e'ógtételt illeti, kijelentettük felünk nevében, hogy ő a kihívást elkésettnek tartja ugyan, mert az a 14-én vett nyilat­kozattal szemben csak lG-án délben történt ; továbbá, hogy a nyilatkozat beküldése részéről sértést nem képez, mert azon ügy a nyilatkozat kiállítói és Mike Károly ur között már oliutóz­tett s a becsülot-birósági ítélet által, melyet megbízónk tiszteletben tart, továbbá azon tény által, hogy ő Mike Károly úrtól lovagias elégtételt kért, tárgytalauná vált, mindamellett meg­bízónk magát azon elégtételadásra, melylyel Mike Károly ur nyilatko­zat kiállítói részéről megelégedett, kész­nek nyilványitja, többel ő sem tartoz­hatik. — Ha mindezek daczára Mike Károly ur fegyveres elégtételhez ragasz­kodik, kijelentettük, hogy megbízónk kész a pisztoly-párbaj után karddal is megverekedni, de mi ezen esetre, te­kintettel arra, hogy megbízónk a kard­vívásban teljesen járatlan, kötelessé­günknek tartottuk legalább 14 napi halasztást (a pisztoly párbajtól számítva) kérni, hogy némileg vivni megtanuljon. Minthogy Mike Károly ur megbí­zottai ismételve és a két ügy elinté­zése czimón ragaszkodtak ahhoz, hogy ma fél 12 órakor délelőtt a pisztoly­párbaj s ennek eredménytelensége esetén a kard-párbaj harczképtelenségig nyom­ban utána megtörténjék s más elinté­zési módot elfoglalni vonakodtak, mi a vitás kórdésekuek, t. i. l-ször tartozik-e Mike Károly ur Bátor Mór urnák a nagy-igmándi sértésért elégtételt adni, 2-szor köteles-e Bátor Mór ur az is­meretes nyilatkozatért annak kiállítói részéről tőrtónt elintézése utáu elégté­telt adni ós ha igen melyet ? 3-szor : a második kórdós igenlő eldöntése ós kardpárbaj megállapítása esetén meg­adaudó-e a kért halasztás? eldöntése végett bírósági, becsület- vagy fegyver­bírósági eljárást javasoltunk azzal, hogy a pisztoly-párbajt miut elégtételt mára rniudenesetée elfogadjuk. Mike Károly ur megbízottai ezen javaslatunkat vissza­utasították ós az általunk kért jegyző­könyvi felvételeit, mint szerintök feles­legeset, megtagad iák s a tárgyalást megszakították. Kmf. Soós Kárly ügy­véd. Dr. Vásárhelyi Domonkos ügyvéd. Folytatólag felvétett 1892. június bó 29-ón 12 óra 15 peczkor délután. Alulírottak 11 óra 30 perczkor ismé­telve felerestük Leth János cs. és kir. százados és dr. Gaál Gyula urakat, mint Mike Károly ur megbízottait ós megkisérlctük a fennforgó ügyek elin­tézést. Minthogy a nevezett urak ra­gaszkodtak az előbbi jegyzőkönyvben kifejlett álláspontjukhoz és sem azon ajánlatott, hogy a pisztoly-párbaj tör­ténjen meg ma, sem az előbbi jogyző­könyvbeli ismételt ajánlatainkat el nem fogadták, arra kértük őket, hogy tanácskozásunk eredményét közös jegyző­könyvbe foglaljuk, miután azt is meg­támadták, mi a tárgyalást részünkről eredménytelennek jelentjük ki. Kmf. Soós K. ügyvéd. Vásárhelyi D. ügyvéd. — A reáliskolai tanárok irodalmi működéséről a vezérközlemónyünkben felsorolt adatok kiegészítéséről a prog­ramúi következő jeleutósót közöljük: «A tanárok irodalmi működésénél fel­említhetjük, hogy Obermayer György igazgató tanár az idei értesitőbeu Epi­kus népköltés cz. értekezést közölt. Dr. Körösi László tanár tovább szerkesz­tette a heten kint kétszer megjelenő Esztergom ós Vidéke C2. helyiérdekű lapot; több- aesthetikai és szépirodalmi czikket irt a fővárosi folyóiratokba ós napilapokba; Woerl Leowürzbui'gí kiadó felhívására megírta Esztergom ismer­tetését ; kőnyomatban kiadta az építé­szet, a szobrászat éa festészet műtörté­netéi; ; Vaszary Kolos herezegprimás szókfoglalója ünnepére Magyarország Öröme cz emléklapot szerkesztett; sajtó alá rendezett egy kötetrevaló gondola­tot a nőkről s azok hivatásáról ; ál­landó munkatársa ós képviselője volt a Nemzet, Magyar Újság, Pestér Lloyd, Magyar Hírlap, Budapesti Hírlap ós a Budapest cz. napilapoknak.* — Turisták érkeztek Vasárnap vá­rosunkba Budapestről. Az előkelő ven­dégeket Burány János és lapunk szer­kesztője fogadta. A főszékesegyházi kincstárat Czibutka Nándor apátkano­nok ur volt szives bemutatni nemcsak tartalmas magyarázattal, de annyi elő­zékenységgel, melyet a vendégek alig győztek eléggé megköszönni. — Halálozás. MátrayJ. primási nyug* főerdész f. hó 5-ón 65. évében elhunyt. — Bérlet biztosítás a katonaság ré­szére. Mai számunk hirdetési rovatában az érdekeltek figyelmét felhívjuk a bérleti hirdetményre, széna, szalma, ágyszalma, tűzifa és kőszén szállítása tárgyában Ko­márom, Győr-Szabadhegy, Esztergom állo­másokon 1892. szeptember 1-tŐl 1893. augusztus 31-ig Közelebbi feltételek a ko­máromi cs. és kir. katonai élelmezés rak­táránál jul. 14-ig, mely napon nyilvános ajánlat tárgyalás tartatik, megtudhatók és a feltételek füzetei ott 4 krért megvehetők. FELELŐS SZERKESZTŐ; KŐRÖS! LÁSZLÓ dr. Hirdet é s e k. Dr, Popp-ii Ésipap vegyelemezve s Európa számtalan gyógy­szerészeti és orvosi tekintélye által mint a bőrre nézve a legmegbízhatóbb és leg­jobbnak elismerve s mindennemű bör­küteg el fen s kiváltképen bőrviszketeg, sömör, kosz, a fej- és szakáll-korpa, fagydag, lábizzadás és var ellen már 18 éve a legnagyobb sikerrel alkalmazva. — Ára 30 kr. Dr, Popp J. G. urnák Bécs, I. ker., Bognergasse No. 2. Miután egy küteget 6 éven át visel­tem, mely ellen 4 orvos gyógykezelt a nélkül, hogy azt elveszítettem volna, annálfogva menedéket az ön növónyszan­panában kerestem, mert az valóban jó­nak is bizonyult s én n <m vagyok ké­pes hálámat elegendőkepen kifejezni. Egyenesen önhöz fordulok, mert a gyógyszertárakból többféle fajtát kap­tam, még pedig épp ugy csomagolva, mint az öné, de mindazáltal ugy véle­kedtem, hogy az mégis csak hamisítás, mert az én kedves, szép, sötétszürke szappanomat csak öntől reménylem meg­szerezhetni. Az idemellékelt Összeg erejéig felké­rem önt, szíveskedjék részemre az ön gyógyhatásos növény szappanéból kül­deni. Mély tisztelettel Franz Emília, Prerau (Morvaország.) Kapható Esztergomban : Mayer S., Zsiga Zs. és Hulényi P. gyógyszertá­raiban, Scheiber J.. és Fia, Brutsy Gy. és Tábor Adolt kereskedéseiben, úgy­szintén visegrádi, szeut-endrei, dorogi, váczi, párkányi, nagymarosi és Magyar­ország minden gyógyszertárában, gyógy­fűszer és illatszer kereskedéseiben. Kérjük határozottan dr. POPP gyárt­mányait és ne fogadjunk el máfokü! Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság,.mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Magurányi József esztergomi ügyvéd végrehajtatóuak Stegmár Teréz német­szölgyéni lakos végrehajtást szenvedi* elleni 200 frt tőkekövetelés éfs jár. iránti végrehajtási ügyében az erzter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom