Esztergom és Vidéke, 1892

1892-06-23 / 51.szám

m ~ ~~ " ; ~~ ~? Városi Í ; S meg vei érdekeink közlönye.*" TTTTTTír:;~ * MEftJKLENIK HE l'ENKTNT KÉTSZER : °- f HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG* HIVATALOS HIRDETÉSEK I nóm 100 .«% 75 kr, io>­— I'FAU-HAZ, FÖLDSZINT, ,Ó1 1 FRÍ t&J^^' k 2 ÍH 95 kr ELŐFIZETÉSI AR: hová a lap »x«|l«mi részét illett kövia.nények küldendők. ,v fi J J E ész évre 6 frt — l<r _ ^ ™'"" MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjufányosab­Pél évre 3 frt - »-r K I A D U - H I V A T A L : ban közöl tétnek. Ntígyd évre 1 írt óO kr. HZtfÖHIíNfl-TÉB 332, Egy SZám ára 7 kr. ková a lap hí&Mtaá és aytgáii hird«iései, a nyilftértié színt kósfe- NYJLTTER sora 20 kr. 0- —— — : 9 menyek, előfizetési pénzek es reklamálások intézeniíök. £ — •— 1 : . — —() G r i v i c s i c s. Esztergom, jun. 22. Néhány nap múlva elhagyja Eszter­gomotés az ezrede parancsnokságát Gri­vicsics Dániel lovag ezredes, a kit ő Felsége a lengyel ezredekhez dandár­parancsnoknak nevezett ki. Az esztergomi polgárság búcsú la­komát rendez a válás emlékére s a bú­csúzást őszinte nyilitkozatokra hasz­nálja föl. Grivicsics Dániel a közöshadserog •legjobb katonái s a legelőbbkelő ga­vallérjaihoz tartozik. A mióta Eszter­gomban van, nem volt eset arra, hogy a polgárság és katonaság között félre­értések támadjanak ; de nagyon sok alkalom kínálkozott arra, hogy a két elem egymás társas életének örömeiben megosztozzék s a jó viszonyt meg­erősítse. Ugy adta őt Győr Esztergomnak, mint Esztergom adja Psemislnek. El­búcsúztatta szeretettel s a búcsú órái­ban nyilvánosan elismerte érdemeit a polgárság érdekében. Esztergomnak vesztesége van Grivi­vicsics ezredparancsnok távozása által. Mert nemesak a társas érintkezésben, nemcsak polgári érzelmeink tiszteleté­ben, nemcsak a jóviszony megterem­tésében és föntartásában, de alkotmá­nyos jogaink kultuszában és megbe­csülésében, nemzteti uyeivünk és tra­diczióink tiszteletbeli tartása által a leg­rokonszenvesebb ezredparancsnok volt, ki valaha Esztergomban tartózkodott. Épen azért első sorban és első he­lyen kell megemlékeznünk Grivicsics Dániel távozásáról, ha a közhangulat hű tolmácsai akarunk maradni. A tisztikar s az ezred szollemét a parancsnok állapítja meg. Grivicsics Dániel ez a befolyása rövid idő múlva megszűnik. Működése azonban annyira bevégzett, hogy arról, mint történetről megállapodott véleményt nyilvánítha­tunk s ez nemcsak a derék ezredpa­rancsnoknak, de tisztikarának és ezre­dének is szóló nyilvános elismerés. Ha Grivicsics Dániel lovag üdvösnek bizonyult szelleme nem hagyja el a tisztikarunkat és ezredünket, akkor ez lesz a legszebb emlékes vívmány, melyet visszahagy s mely eredményeiben ós kelteméiben folytonosan jó emiékünkben fogja éltetni az eltávozottat. A párbaj orvossága. Esztergom, jun. 22. Az egész világon nem párbajoznak annyit az emberek mint Magyarorszá­gon. A legtöbb párbajnak azonban uem mindig életbevágó becsületkérdés az iiiditó oka, hanem legtöbször sér­tett hiúság s még többször a divat. Egy kevésbé sikerült párbaj históriá­val sokkal nagyobb feltűnést lehet kelteni Magyarországon, miut valami sikerült érdemmel. A párbaj nemzeti betegség. Orvos­szere még mindig nincs. Csak itt-ott esik néha egy-egy büntetés elriasztásul. A magyar törvényhozók szeretik az angol intézményeket emlegetni s az angol szellem komolyságát példaképül fölállítani. De nem veszik észre, hogy a legmodernebb angol intézményre, a párbajok kiküszöbölésére sokkal na­gyobb ismerelszükségünk volna, mint akárhány bonyolult alkotmányos kér­dés átvételére. Az angol a világ legértelmesebb, legkomolyabb ós legbecsületesebb nem­zete. Uralkodik a tengereken s a vi­lágrészeken. Józan szelleme bölcsesógre s jólétre vezérel. És az angol nem ve­rekszik. Ott is vau ugyan néhány ka­tonatiszt és nagyon sok polgár, a ki gyakran nincs egy véleményen, de azért nem bizzák valami gyilokra az igaz­ságot. A ki Angolországban megve­rekszik, azt nemcsak körülveszi, de bünteti is a törvény s ha az udvar jel­vényeit hordozta, örökre ki vau zárva az udvar köréből. Nálunk még máskép van minden. De rövid idő múlva meg kell változnia a kóros állapotnak. Nemcsak a törvé­nyek őreinek, hanem az ország elöl­járó vezérembereinek kell példát adnia a párbaj kiküszöbölésére. Legyen a példa erélyes, szigorú és a hatás üd­vös lesz. A párbajozás szenvedélyének ki kell pusztulnia társadalmunkból ha törvény­hozásunk is hozzájárul s jobb paragra­phusokat állit össze a becsület védel­mére. Örömmel üdvözöljük ezen a téren is herczegprimásuuk erélyes kezdeménye­zését. Kövessók példáját az ország zász­lós urai és oszlopos főemberei s akkor a párbaj nemsokára el fogja veszteni hamis nimbuszát. Irodalmi levél. (A magyar szópiiodaJom története. A legrégibb időktol Kisfaludy lvá<o yig Irta Kardos Albert. Budapest, az Aí-henaeum r. társulat kiadása 1892. Vászoukölésbeii ára 1 frt 20 kr. Bitkán jelent meg könyv, mely a szakfolyóiratokban ép ugy, mint a napi sajtóban oly általános tetszéssel fogad­tatott, mint Kardos Albert debreczeni fiatal tanárnak tentnevezett irodalom­történeti munkája. Szerző bámulatos ügyességgel oldotta meg műve előszavában jelzett felada­tát, mely abban állott, hogy a magyar müvek olvasó közönségnek, beleszámítva az érettebb tanuló ifjúságot is, oly könyvet adjon kezébe, mely a iskolai rendszeresség nyűgéből kifejtve a szá­raz irodalomtörténeti adatok, évszámok ós könyvczimek ballasztjától megszaba­dítva, könnyed formában, világos elő­adásban tárgyalja a magyar irodalom, főleg a költészet fejlődését, a fejlődés mozgató eszméit és az eszmék kiváló képviselőit. Nagy vonásokban mutatja be a ma­gyar irodalom épületét, nem minden törmelék darabját, hanem csak kimagasló oszlopos alakjait, a kikre egy-egy na­gyobb korszak támaszkodik. Főelőnye az elegáns stylusban, ere­deti gondolataiban és keresztül vitt szer­kezetbon állanak. A mű Kisfaludy Károlyig terjed, de szerző igéri, hogy a jelen század iro­dalmát is hasonló feldolgozásban meg­írja. A könyv külső kiállítását sem hagy­As,,Eatir{iiisTiiíln"tírGzájL §i. <3WStaiSISK3» I. Hegedős Lajos abban a különös szeren­csében részesült, bogy szülői szerfölött el­kényeztették ; különösen anyja szerette őt a bálványozásig s többi gyermekeire nem sok gondot fordított, sőt el is hanyagolta őket. x A tapintatos apa gyakran figyelmeztette feleségét, ho»y a többi gyermekek is ér­demelnek anyai szeretetet, de hiába ! La­joska szent és sérthetetlen volt az anya előtt; Lajoskának minden szabad volt; Lajoska tehette azt, a mit a másik három nem. Lajoska kapott kis lovat, kocsit, szép ruhát, gyürüt, órát, pénzt; szóval mindent. Másik három testvérének persze mindeze­ket nélkülözni kellett volna, ha bátyjuk meg nem osztja velük sajátját. Egyiknek odaadta óráját, a másiknak gyűrűit, a har­madiknak pénzét. Mikor anyjuk visszakövetelte tőlük, La­joska megkérte, hogy ne haragudjék és hogy hagyja öcscseinél, a mit ő már oda­adott, hiszen a jó mama majd vesz neki ujat. A mama engedett és igy jutottak a többi gyerekek valamihez, mert Lajoska kérésének teljesülnie kell. Ha beteg lett, édes anyja a város min­den orvosát elhivatta, lett légyen a baj a legkisebb főfájás; ha minden orvos hideg vizes borogatást rendelt, akkor megnyugo­dott, de ha az egyik antipirint, a másik belladonnát, a harmadik pulzatillát aján­lott, akkor Összeszamarazta az orvosokat és átszaladt a Brigitta nénihez, aki aztán papsajtból, meg kakukfűből olyan orvossá­got rögtönözött, hogy Lajoska nem vette be és mégis meggyógyult. Ha kiment a házból, ami ugyan elég ritkán esett meg, anyja felöltöztette, ki­cziczomázta, össze-vissza ölelte, csókolta és kérte, hogy vigyázzon magára, nehogy va­lami baja történjék. S mig a fiu távol volt, a szerelmes anya folytonosan az olvasót pergette, hogy Lajoskához semmiféle ve­szély ne közeledhessék. Azt szerette volna szegény asszony, hogy mindig vele legyen fia. Fájdalmat okozott neki néhány percznyi távolléte is, beteg volt fia nélkül. Szegény ! Hát az a gondolat micsoda kínokat szült, hogy La­joskának Pestre kell mennie tanulmányait folytatni! Ezzel a gondolattal nem tudott kibékülni. Folyton azon tépelődött, mikép eszközölheti ki azt, hogy együtt lehesse­nek . . . ? Első izben ugy okoskodott, hogy ő is elmegy Pestre . . . Férje azt mondta erre, hogy ezentúl gondoljon többet másik gyerekeire s igy nem fog fájdalmat okozni Lajoska távolléte. Igen ám! de ő meg azt felelte rá, hogy neki semmi köze a többihez, apjuk viselje azoknak gondját, az ő legkedvesebb fia Lajoska. Férjének nem engedett. De mikor Lajoska mondta, hogy lehe­tetlen együtt lenniok, mert az emberek mindkettőjüket kinevetnék, ő pedig nem akarná magát kinevettetni; akkor a sze­relmes anya letett szándékáról, engedett, mivel Lajoska szava szent és sérthetetlen, De azért folytonosan gyötrődött; elvo­nult szobájába és ott sirt, sirt annál töb­bet, minél inkább közeledett a válás. Pedig hát az rohamosan közeledett. El­múlt július, el augusztus, itt volt szep­tember. Lajoskának mennie kellett. Szomorú volt az egész ház, mintha te­metésre készültek volna. A sirásnak se hossza, se vége. Nagyon fájt a fiúnak is, ő is sírt, de azért iparkodott szülőit, test­véreit vigasztalni, hogy gyakran haza jön, a mikor csak tehetni fogja. Ugy szakította ki magát anyja ölelő kar­jaiból s felugrott a vonatra. Egészen felindult volt, könnyei csak ugy omlottak és szerencséje, hogy senki más nem ült abban a kocsiban, mert még utó­végre is kinevették volna, hogy meglett ifjú létére még zokog. Gyorsan repült a vonat. Lassan eltűn­tek a kedves város tornyai, el maga a vá­ros, el annak határa, szóval mindaz el­tűnt, ami ismert volt előtte. Ezekkel együtt eltűntek könnyei, szomorú gondolatai is. Lekötötte figyelmét a változatos tájkép, a leírás után ismert Pest utáni vágy, a hol minden, minden van, a mit az ember szeme-szája kivan. Majd utasok szálltak be, a kiknek furcsa, idegen alakja eléggé szórakoztatta képzele­tét. Kénytelen volt szülőföldjét elfeledni. Hát még mikor beért Pestre. Az volt ám a meglepő! II. Mint aki még sohasem látott embereket, úgy elbámult. Ide szaladt; ezt szerette volna megnézni, azt óhajtotta megvenni. Mindent egyszerre akart, ami már magá­ban is képtelenség. De még nagyobb kép­telenség, mikor az ember azt veszi észre, hogy tárczájában csak egyetlen egy forint maradt. összevásárolt a jó gyerek mindenfélét. Mamájának szegedi papucsot, kalotaszegi varottas kötényt; a papának tajték pipát, ezüst gombos botot ; a gyerekeknek sok­sok apróságot. Mindenkinek vett valamit és magának csak egy forintja maradt. De hát azon is túladott. Elment a postára és haza sürgönyözött édes anyjának, hogy elfogyott a pénze, újra van szüksége. Anyja a helyett, hogy megpirongatta volna, nagyou megörült, hogy Lajoska már az első napon is visszaemlékezik a kedves otthonra, rögtön Pestre sürgönyözte a szükséges pénzt. Most már ismét jó volt minden. Kendbe hozta dolgait beiratkozott aa egyetemre és az orvosi tanfolyamot akarta hallgatni. Persze csak akarta Eleinte csak eljárt volna, de mikor ismerősöket szerzett, sza­porodtak úgynevezett barátai, a munka terhére esett s a zajos mulatságokat szebbe nek találta. Eleinte még szülőihez is el^ rándult vive töméntelen ajándékot és visz­szahozva töméntelen pénzt. Később azon­ban egészen elhagyta, talán azért, mert megunta a bucsuzásokkal együtt járó si­ránkozást ; és csak akkor emlékezett a szülői házra, mikor pénzre volt szüksége, A jó anya pedig küldte szorgalmasan, mert Lajoska kéress szent és sérthetetlen,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom