Esztergom és Vidéke, 1892
1892-06-09 / 47.szám
A szent korona története tulajdonképen a királyi hatalom története Magyarországon. A ki a hatalomra törekedett, mindenekelőtt a koronát akarla megkeríteni és azzal tényleg oly tekintélyre tett szert, a melylyel ügyét félig nyertnek tekinthette. Kapzsi és pénz-sovár emberekre nézve a korona birtoka jövedelmi forrás lön, mert a nemzet semmi áldozattól sem riadt vissza, \o«akbogy az ősi ereklyét méltatlan kezekből kiszabadítsa. Százharmincz évig azután, hogy a római és görög (mai alakjában felső és alsó) koronákból egyetlen lett, nyugodtan pihent a korna, • miglen 1204-ben Imre király •özvegye féltvén kiskorú fia hatalmát, Ausztriába vitte Erényes Lipóthoz, kitol csak a következő évben került vissza. Ott érte a tatárjárás, mely elől IV. Béla király Spa latóba rejtette. Ezek a szent korona viszontagságai az Árpádok alatt; csendes történet ama mozgalmas évekhez képest, melyek 1801-ben kezdődtek. Az Árpádok kihaltával más volt a pápa, más a nemzet zömének király-jelöltje. A pápa Róbert Károlyt akarta, a nemzeti pápaellenes párt pedig, melyhez a püspökök nugy része is tartozott, eseb Vencelt, kinél' fiát, ifjabbik Venczelt meg is koronáztak, iévén a korona a nemzeti pártiak kezében. De Venezel és a nemzet csakhamar kölcsönösen elidegenedtek egymástól, a mit az idösbik Venezel azzal torolt meg, itogy fiát is, a koronát is kivitte magával az országból. A koronának ilyetén csel által való megkaparitása általános elkeseredést szült a nemzetben, mely e merénylet hírére kibékült és egyesülten harczolt a koronáért. A nemzeti part ugyan nem kapta meg a koronát, de visszanyerése reményében bajor Oltót választolta meg királylyá, kinek javára Venezel lemondott és a ki tényleg) kt-zei közölt tartotta a koronázó kincseket, ültő el is jött, de csak lop vast és félve Köbeit Karoly cselhányásaitól. Útközben el is vesztette a koronát, melyet alig bírtuk egy mocsárból kihalászni. Kedvezőtlen jelnek tekintette ezt mindenki, mely később be is teljesedett. A főurak nem sokat tőrudtek a királyival, ki félt nyíltan országába bejönni. A történet Csák Mátét említi csupán, de valósággal mindenik főúr játszotta .a kis királyt. A ravaszok legravaszabb]a Apor 'erdélyi vajda volt, kit a király hasztalan akart azzal a maga részére hódítani, hogy feleségül kérte a leányát. A . vajda c^aiv addig látta szívesen a íeánynézö kiruijt, míg ez a koronát is el hozta, akkor aztán vasra verette, a korouát pedig megtartotta magának. S Apor oly szívósan rugaszkodott, hogy csak az ügyes pápai követ tudta azt a nemzetnek visszaszerelni. Legjobban Róbert Károly király örült enuck és hogy a kincset a maga és utódai számara nyugodtan bírhassa, az ujon épült Visegrád várába helyezte el, a hol 1440-ig nyugodtan pihent, kivéve amaz ötszöri kiemelést, mikor öt magyar királynak lejére tették. 1440-ben Albert király özvegye, Erzsébet tette, illetőleg tétette kezét a koronára. A rendek ugyanis Ulászló lengyel királyt választottak magyar királya, azzal a. feltételle,, hugy Krzsébetet nóül vegye. Erre a királyné is hajlandó volt, de csak ama kikötéssel, ha méhben hagyott gyermeke nem lesz hu. Eiőre lálva azt, hogy esetleg nem lesz képes gyermeke jogát megvédeni, elhatározta, hogy a koronát, melyet akkor már koronaölök gondjaira bizotta nemzet, magához veszi. E veszélyes és merész játékra a királynő egyik udvarhölgye Kottaner Hona vállalkozott,, kinek emlékiratai szerint a koronát egy bársonypáruába rejtve vitték Ausztriába, a hova a Kiraiyne rokona, Czillei Ulrik tanácsára menekült, hogy ott adjon gyermekének életet. Az utazás ezer veszély és félelem között a befagyott Duna jegén történt és a korona egy alkalommal Kapuvár közelében egy odvas fűzfában is el volt rejtve. De a merész játék sikerült, a koronát Kottauer Ilona ugyanazon az éjjel adta át Erzsébetnek, melyen a gyermek megszületett, kit 1440. május 16-án V. László néven mag\ ar kiralylyá koronáztak. "Ámde László, a gyermek, nem versenyezhetett a hatalmas párttal, mely Ulászlót akarta királyul. Lattá ezt Erzsébet, ugyanazért idejekorán Ausztriába menekült, imigával fivért — még pedig a kis király | j bölcsőjébe rejtve — a szent koronát, melyet később, pénzszükségben lévén, III. Frigyes császárnál elzálogosított. Ez elzálogosítás folytán a szent ereklye nem kevesebb, mint huszonhárom évig maradt idegen kézben s csak Corvin Mátyás alatt került vissza hatalmas váltságdíj mellett. Ekkor az 1493-iki III. t.-czikkben rendelték el, hogy a korona mellett állandóan őrökre van szükség, nehogy az ország a korona elidegenítése által ismét pótolhatatlan károkat szenvedjen. A koronaörök számát utólag kettőre szabták. Igy. maradt a korona tekintélyes főurak védelme alatt Visegrádon a mohácsi vészig. A mohácsi vész után a koronával, anyagi haszon végett, visszaéltek, egymásután, de csaknem egy időben két fejedelmet koronáztak ugyanarra a trónra, szent István székére. Perényi Péter, az egyik koronaőr, előbb a nemzeti párt jelöltének szolgáltatta ki a koronát, utóbb a külföldi fejedelmet kívánóknak ; először Szapolyai Jánosnak, utána pedig I. Ferdinándnak így lett egyszerre két törvényes--király. Csakhogy Perényi a koronával még tovább is alkudozott, mi által újból Szapolyaihoz került, sőt egy ideig török kézre is. Hasztalan követett el Ferdinánd mindent, hogy a nemzeti ereklyéhez hozzájusson, csak. Izabellától kaphatta azt vissza. Ekkorra azonban annyira elvesztette bizalmát a koronaörök iráni, hogy alig várta be fiának, Miksának megkoi'onáztatását s utána szent István koronázását a fennálló törvények ellenére Prágába vitte, a hol egy félszázadnál tovább volt és csak egy izben, Rudolf koronázásakor járt ismét magyar földön. Idehaza mély fájdalommal érezték a magyar szent korona távollétét. A bécsi béke negyedik pontjában a rendek «esdőleg* kérik, hogy Rudolf küldje nekik vissza a koronát, a mit azonban astrologiai álmaiba elmerült és akkor már beteg fejedelem nem teljesített. Máskép tön Mátyás, a k-i nemcsak hogy magyar földre hozhatta a magyar szent koronát, hanem ez örvendetes esemény alkalmából még külön érmeket is veretett. Ezentúl a koronát Pozsonyban őrizték, de megint nemsokáig. Tizenegy évvel később, Pozsony várának eifoglalásakor Forgách Zsigmond nádor révén Bethlen Gábor fejedelem kezébe került a korona, a ki azt időközben Zólyomban Őri/tette, azonban híveinek ismételt sürgetései daczára sem akarta fejére tétetni. A törvényhozás a nikolsburgi béke alapján visszakerült nemzeti ereklyének újból Pozsonyt rendelte őrizete helyéül, egyúttal meghagyván, hogy a koronát kétszáz, külön e czélra hivatott katona őrizze és utóbb (1715.) azt is, hogy csak a legnagyobb veszély esetén szabad azt Pozsonyból eltávolítani. Igy pihent Szent István királyi diadémja a híres koronázó városban, a mikor az események menete ujabb vándorútra kényszerítené. II. József, a ki magát nemcsak hogy meg nem koronáztatta, hanem országunk összes nemzeti hagyományaival szakítani akart és szakított is, a magyar helytartótanács minden ellenkezése daczára 1782-ben Bécsbe vitette a koronát. A nemzet nem hallgatott e sérelmes eljárás miatt és a megyék minden törvényes eszközt megragadtak, hogy a szent ereklyét visszakaphassák. Sopronmegye nyíltan kimondja, hogy a koronaőröknek nem kellett volna a korona elszállításába beleegyezniük, Tenies pedig tovább menve, figyelmeztette az uralkodót, hogy koronáztassa is meg magát. «Mert — úgymond a jellemző felirat — bármi legyen is oka annak, hogy az ország a szent korona iránt oly aggodalmas gonddal viseltetik, akár, mivel magát e szentséges ereklyét tiszteli ; akár, mivel általa jelenteni akarja, hogy a legfőbb országhatalom a király és a rendek között megosztva van ; akár, mivel azt oly kötelékül tekinti, mely a királyt a nemzet- j tel összefűzi : annyi bizonyos, hogy mind eleink magok úgy éreztek, mint nekünk, kik utódaik vagyunk, Örökségül hagyták < hátra, hogy arra lelki üdvösségünknél is nagyobb gondot viseljünk. Tudjuk ugyan, s hiszszük és eleink is tudták és hitték, , miképen a király és az alattvalók közti | polgári kapcsolatnak szentsége és ereje tiem külső jelekben létezik ; de bizonyos az is, hogy miután érzelmeiket az emberek ' tegyed ül k üljelek által nyilváníthatják, s a i köteles hőséget még Isten iránt is, ki a ] réseket vizsgálja, Csak küljelek ált.il kell j ^ebizonyitaniok : a korona Örökké szent és , ilaltvalói hűségünknek örök jelképe maraiand ulöttünk.» * A feliratok eredménytelenek lévén, a £ nemzet elkeseredése csöndes fájdalommá majd megadássá változott ; ám annál han gosabban nyilatkozott az öröm, midőn Í korona nyolez év múlva visszakerült és i törvényhozás Budát jelölte ki örizete he lyéül. Midőn a nemzeti kincset ünnepélyesen elhelzezték, kiki azt hittte, hogy ; ezze a korona vándorutja véget ért. Ám E végzet könyvében más volt megírva. 1848-ban, Windischgrátz herczeg közeledtének hírére, Kossuth Lajos a koronái lehozatta Debreezenbe és ezentúl a közvélemény előtt nyoma veszett, mindaddig, Í mig ismeretlen egyéneik révén kitudódott hogy Szent István koronája a többi koronázó jelvényekkel egyetemben, az Allionhegy alján, Orsova közeiében van elásva A helyszínén eszközölt terjedelmes kutatások végre felfedezésére vezettek, a korom azután Budán őriztetvén, 1867. jun. 8-dikár Felséges Urunkat, I. Ferencz József királyt Magyarország törvényes uralkodójává avatta. LATKÓCZY MIHÁLY. Ssstergem Miolata 1867-ben. Följegyzésekből és szemtanuktól tud juk, hogy a koronázás ünnepén, negyedszázad előtt Esztergom vármegye és városa, mint szent István szülőhelyének kegyeletes fiai, méltóan vettek részt a magasztos nemzeti ünnepen. Budán ós Pesten volt akkor Simor János herczegprimás, a király xnegkorouázója lóháton. Vele Lipovniezky kanonok, ki az apostoli keresztet vitte. Forgách Ágoston gróf Esztergom főispánja szintén lóháton jelent meg. Esztergom vármegye és városa a koronázó dombhoz szent István szülőhelyéről földet küldött. A vármegye uri lovasai voltak Kovács Pál megyei pénztáros zászlótartó vezetése alatt Kruplaniez Kálmán, mint első aljegyző, Palkovies László, mint másod aljegyző, Kobek István földbirtokos és Andrássy Gyula földbirtokos. Simor primás lova az eskü téren a katonák sorlüzótől megriadva kirúgott ós Haynald kalocsai érsek lovászát súlyosan megsértette. Ekkor nagy riadalom támadt s a primás leszállva lováról, nem is ült vissza többé nyergébe. Esstergostmegye höiolaU. Felséges császár és apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk ! Huszonöt év folyt le azóta, a midőn szent István koronája Felségednek dicső homlokát érintet. Rövid pillanat egy állam életében, egy csepp a végtelenség tengerében. De történelmünk ezredéves könyvében egy kor, a lázas munkának, a nagy alkotásoknak és fényes eredményeknek kora ! Mert a fölséged dicsőséges megkoronáztat ását követő negyedszázad, az a mely nemzetünok időt és alkalmat nyújtott arra, hogy a béke és Felséged leghűségesebb őrködése mellett biztosított alkotmányunk üdítő árnyékában kifejleszthesse mindazon szellemi és anyagi tehetségeit, a melyek virágsásra | hoznak egy országot, megszilárdítják annak belviszonyait és feljogosítják annak királyát döntő szóval fölléphetni a világ fejedelmei tanácsában ! Mint a házaspár a boldogságban síért ezüst raenyekzőjén, elfogódott kebellel gondol az eskü szavára s pillantása az elmúlt idők eredményein átroiianva mogpihen az oltár küszöbén: ugy rajzik vissza nemzetünk emlékezete, a [efoíyt negyedszázad évein, s hódolva jorul felséged esküttartó trónja elé, )uzgó imát küldve a királyok királyához, logy felségeddel neki igy megélni en-. £edé ezen ünnepet! | i, És a mig sok nagy szomszédunk * trónja remeg önszaggatta rom s füs* tölgő düledék környezi fenyegetve — a világ e talpalatnyitnyi területén, so- kat szenvedett nemzetünk, századok ol1 vasztó tüzében tömörül megállva térdre a borul s újra egy hangon kiáltja a hazát védő «M o r i a m u r» -t és könyörgő t szóval, kulcsolt kezekkei rebegi : - «T a r t s d meg Isten Kirái 1 y u n k a t! » Mi is jövünk léhát, országunk leg; kisebb vármegyéje, hogy nomzetünknek e mai kegyeletes ünnepén Felséged lá. baihoz tegyük jobbágyi hódolat unkát s % kérjük a. magyarok Istenét, hogy Fel1 séged drága életét hűséges népei, imá' dott hazánk és a küzködő emberiség javára derült boldogságban és örömben még igen sokáig megőrizni kegyeskedjék. Kik egyébiránt alattvalói legmélyebb hódolattal maradtunk Felségednek, Esztergomban, 1892. évi Szgyörgy hava 29-én tartott rendes közgyűlésünkből, logalázatosabb szolgái: * Esztergom vármegye k ö3 z ö n s é g e. t -*«H§(B§HHA koronázás szertartásánál egyik • legfontosabb szerepe az ország főpapjá" nak jutott mindenha. Ez tette a szent korouát a nádorral a király fejére, kente " meg a királyt szentelt olajjal, ő olvasta ; fel az eskümintát, s vezettte a koro[ uázási küldöttséget a királyhoz és 5 1 köszöntötte fel a díszlakomán a királyt. ' Simor herczegprimás fontos szerepe » a koronázási bitlevél átnyújtásavai kezi dődött, a mit követett a megerősített, 'aláirt hitlevél átvétele, mikor is a prímás mindig az ország ue yóben szóit a ' királyhoz. ; Midőn a koronázási szertartás megkezdődött, a primás fogadta a királyt a templombau s végozte a már megállapított czerimóniát. A koronázás végeztével a várpalota nagytermében, midőn a király és király né asztalhoz akarlak ülni : Ancirássy Gyula egy medenczében vizet vitt v a királyhoz, a melyben kezét megmosta ós a prímás törülte meg a király kezét. Az étkezés előtt rövid imát Ő mondott s ekkor elhelyezkedtek az asztalnál a király, királyné, a prímás, Andrássy ós a pápai követ Falcinelli. Az országgyűlés mindkét házából egy erre választott küldöttség szolgált föl e rövid étkezésnél a királynak és kevés számú környezetének. Eeresegpriiaiaiiiiik kitüntetési. Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése foly ián az egyház ós a közügyek terén kifejtett kiváló ós hazafias működés elismeréséül Vaszary Kolos Ferencz, Magyarország herczegprimásának ós esztergomi érseknek, valamint Samassa József egri érseknek Szent István-rendem nagykeresztjét, továbbá Vancsa János balázsfalvi görögkatholikus érsek és metropolitának Lipót-rendem n agy ke resztjót díjmentesen adományozom. Kelt Laiuzban, 1892. évi június hó 1-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Szügyény László s. k. PBIjJiliÖB SZKHKlíSZTÖ: KÖRÖSI LÁSZLÓ dr.