Esztergom és Vidéke, 1892

1892-01-01 / 1.szám

Ad-ilAItUUul eS UVHILL 0 « Városi és megyei érdekeink közlöny^ 0 * MEflJELKNJKHKTENKTNT KÉTSZER: OJ _ i HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: ^^^^^^'^í^ m ~ > _ PFALZ-HAZ, FÖLDSZINT, ^ l ^00-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 fit 95 kr. ELŐFIZETÉST ÁTÍ * ^ 0Vf * a * a P flze " e "^ részét illető közlemények küldendők. Bély egdij 3 0 kr. Biiéy. évre • 6 fit — kr V I á n (i u i u A T A I • MAGÁN HIP.BETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­píl étre 3 t'rt - kr M « U U - n I V fl I ft L . bait . közöltetnek. Negyedévre 1 frt 50 kr SZECHKNYI-TBR 331, Fny szám ára 7 kr. * i0V * a ' a P hivatalos és magánhirdetéBei, a nyUtt&rbe szánt kfizlo- JNil_i_-i_K soia 4V Kr. I|. . , Q) menyek, előfizetési poiizek é8 reklamálások mtézendűk. % ______—__ — . -0 T. OLVASÓINKHOZ. Az uj esztendő* küszöbén minden hírlap elmondja röviden, hogy milyen jelszavak alatt akar tovább haladni s minden olvasó eldönli, hogy milyen lapokra fizeseu elő. Sok ilyenkor a nagy szó s a csengő ígéret. Mi nem ígérünk egyebet, mint a mennyit az adott viszonyok közt be­vallani képesek vagyunk. Irodalmi színvonalon álló, választékos izlésü, eleven és gyors szolgálatú la­pot. Mindeu helyi érdekű ügynek hűséges képviselői akarván maradni, minden számunkban esztergomi érdekű vezérközleményt adunk. Tárczáinkban a mulatságost és az oktatót elegye­sen adjuk, minden nagyobb irodalmi eseményt megismertelünk, de a selejt­től is óvjuk az olvasókat. Újdonsá­gainkban kerüljük a felfujt koholnia­Kjojutt épen ugy, miut az allrttó régi­ségeket. Minthogy szerkesztőségünk több fővárosi napilapot is kiszolgál, olvasóinknak fölösleges bővebben bizo­nyítanunk, hogy lapunk stílje külön­bözik a rendes vidéki hírlapírói sültől. Az előkelő gondolkozásnintelligenczia szolgálatában, mindig magasabbra tö­rekedő ízlést akarunk teremteni s Esztergomot a mezővárosi igényekből nagyvárosi előkelőség felé fejleszteni. Minden érdemnek megadjuk az elis­merést hizelgés nélkül ; minden kér­désben elfogadjuk az eliérő nézeteket is ,de a magunk véleményének feláldo­zása nélkül. Szóval hírlapírói hivatásunknak be­csületesen, tiszteségesen és minden tehetségünk szerint meg akarunk fe­lelni, ha tovább is körülöttünk csopor­losul a város és megye iutelligen­cziája, melynek pártfogása a mi la­punk élete. Boldog újévet! Esztergom, jan. 1. Az egész világot egy kis röpke üd­vözlet járja be. Boldog újévet kivan egymásnak mindenki. Jelentőséges kivá­jnál, ha nemcsak mondjuk, de teszünk jis érte valamit. Hiszen egymástól függ ja mi boldogságunk; mindenki boldoggá Iteheti jizokat, a kik czirkulusai hatá-i ;rába közelednek. És nem kel l 4 hozzá | semmi egyéb, esak egy kis sziv. j A dölyf az ostobaság ruhája, a feu­héjázás, a gyarló egyéniség csalfa fcul­taksálása, az önzés, a korlátlan maga­szeretet s a rosszindulat, a lélek mérge rontja el legtöbb ember boldogságát. Minden embernek, még a legutolsó koldusnak is olyan testi és lelki szer­vezete van, mint a vezérlő oszlopos férfiaknak. Az őstermészet közös jogo­kat is adott mindenkinek. Ezeket a közös emberi jogokat mi forgattuk ki s gyarló eszünkkel routottuk meg a mi javunkra és bizonyos embertársaink ká­rára. Mert meg vau bennünk az a démoni sugalat, hogy szeretünk ember­társaink rovására, sőt elliprásával emel­kedni, minél magasabbra, minél több közönséges alak fölé. A műveltség külsőségei ugyan lát­szólag elsimítják az ember és ember között való óriási különbségeket, de nagy sziv és erős filozófiai érettség kell hozzá, hogy tökéletesen tiszlában legyünk gya rióságunk kai és a mások kiválóságaival. Ismerjük be hibánkat és embertár­saink erényeit. Ezen kezdődik az ember­szeretet hit vallása. Iparkodjunk mindenkit fölemelni, jobbá és nemesebbé tenni ; gyűlöljük a hibát, de bocsássunk meg a hibás em­bertársnak, ha meg van benne a javu­lás szándéka. Ne harácsoljunk össze javakat a má­sok romlására. Ne nézzük le a szegény­séget. Mert minden gazdagság csak eset­legesség. Sőt a szellemi tehetségekkel kevésbé megáldott jóindulatú ember­társakat se vessük meg. Mert a tehet­ség is csak esetlegesség. Szerencsésebb agyszerkezet és előnyösebb kiművelés eredménye. Embertársaink boldogitására töre­kedjünk. Ez az életczél. Ez a legmagasztosabb programra. Ez a mai üdvözletek magva, jelen­tősége ós malasztja. Különben csak a frázisok milliárdjait szaporítjuk, ha az újévi banális aprópénzeket forgalomba hozzuk. * « Gazdasági érdekeink. Esztergom, decz. 31. Bármiként is vélekedjenek némelyek, hogy a vasút nem abban az irányban épült ki, a mely irányban, talán az ! általános közérdeknek megfelelőbb lelt ! volna ; bármiként is állitják azt, hogy jUgy lett volna helyes, ha a vasúti ál­I lomás a városhoz közelebb hozatott I volna : mi azt hisszük, hogy az ezen | kérdések feletti vitatkozásra ma már kár az időt pazarolni, hanem vitatkoz­zunk iukúbb a felett, vájjon a készen jálló Vasutat, miként volna lehetséges érdekeinknek legmegfelelőbben kihasz­; nálni. | Egy oly eszköznek jutottunk birto­kába, a melynek felhasználásával anyagi I erőnket gyarapíthatják, a melyre pedig | különösen a jövőt tekintve nagyon is nagy szükségünk van. Hogy ezt az anyagi gyarapodást el­érhessük, nézeteink szerint két faktor­nak kell közremunkálni, az egyik maga a társadalom, a másik a városi ha­tóság, ezen két faktornak együtj működése, az erőknek egy közös czól elérésére való együvé hozása, meg kell, hogy teremtse azon alapot, a mely a haladás legbiztosabb oázisát fogja képezni. Az ugyan kétségtelen és senki által el nem vitatható tény, hogy minél kö­zelebb jutunk a fővároshoz, annál kö­vesbe remélhetjük, hogy Esztergom­ban valaha virágzó ipart és kereske­delmet teremtsünk. A fővárosnak hoz­zánk vaió közelségénél fogva, már ré­gebben is tapasztalhattuk, hogy lakó s­Í2„Eszt6rpésfíiík6 <f iárczíja. A Jó barátok. Sima szóval, hízelegve Szorongatják kezemet, De én tudom, de én érzem £ hizelgés mit ér nékem 8 tőlük vámom mit lehet I A szemembe oly kedvesek Ajkuk bókot, bókra szór, Be én tudom, de én érzem, Hogy a mint alkalmuk lészen Valamennyi jól megszól! LITHVAY VIKTÓEIA. MABTIR. (Jelenei.) Megfésülte sorban a három szőke fejecs­két és eligazította a nyúlánk kis testeken a szép uj ruhát. A legöregebb leányka göndör haja makranczosan kunkorodott föl­felé; azt le kellett kötni egy kék szalag­gal. Mikor mind a hárman készek voltak, anyjok még egy gyönyöiködö pillantással mustrálta őket végig, aztán az irodába küldte őket: — Mutassátok meg magatokat az éde3 apának. A három kis jószág ragyogó arczczal nyitott be az irodába, de az ügyvéd ur, rosszkedvűen mordult rájuk : • — Eh, menjetek csak ! Nem vagyok én gyerek dajka, hogy anyátok a nyakamra küld benneteket. — De, édes apa, vizsgára megyünk[! — rebegte a legkisebbik elpityeredő ajakkal. — Gondoltuk, talán megnéznéd az uj ruhánkat — mondta a legnagyobbik el­szontyorodva. — Hát mire való az anyátok? Annak kell tudni, jól áll-e vagy sem. Menjetek esak ! A három kis leány, — mint a megreb­bent madárfiák — csöndesen húzódott vissza. Édes anyjok az ajtó előtt várt reájuk. — Édes apa nem törődik velünk — ma­gyarázta a középső. A fiatal asszony nem szólt semmit, csak melegen magához szorította egy Öleléssel a három kis teremtést. — Csak jól feleljetek! — súgta bátorí­tólag. — Ne féljetek ám attól a sok néni­től, meg bácsitól, i kik ott lesznek. Azok nem bántanak benneteket. Csak hangosan, bátran feleljetek. Aztán bele ne sülj ám az előszóba, Ilonka! — Oh ne félj, édes mamácskám, ugy tudom, mint a viz. De te ott leszel ugy-e, hogy halljad?! — Ott leszek, aranyom. Csak menjetek szépen. — Hát az édes apa eljön-e ? — kérdezte a legkisebb, az ajtóból visszafordulva. — Majd talán eljön ő is. Csak menj szivecském. A három kis leány ünnepélyes arczczal távozott, vissza-visszatekintve édes anyjukra, a ki utánuk nézett. Mikor a saroknál befordultak, még utol­jára intettek szőke kis fejőkkel visszafelé, édes pillantással búcsúzva el anyjuktól. Ez sóhajtva csukta be az ablakot és rá­hajolt újra arra a kis ruhára, melyre fol­tot vetett. A nevelőnŐ-kisasszony nyitotta be robaj­jal az ajtót, egyik lábát papucsban húzva maga után. — Már nem fáj a lábam, — mondta kényeskedve. — A bővebbik czipőmet fel­húzhatnám, az nem nyomja ós elmegyek a vizsgára, hogy lássam, mit tudnak a gyerekek. Még is csak kíváncsi vagyok rajok. — A hogy tetszik, kisasszony, — felelt a fiatal asszony halkan és tovább varrt. A nevelőnő pedig sietett a tükörhöz és megkezdte öltözködését. Negyedóra múlva az ügyvédné Is félre­tette varrását és magára vette egyszerű fekete selyem ruháját. Dus, barna haját lesimította, mely formás fejé n vastag fo­natba volt körülcsavarva és szép, nyilt homlokát szabadon hagyta. Olyan egyszerű, csinos, fiatalos rolt, mint ha nem is három kis leánynak az anyja volna. Az ügyvéd ur is benyitott a lakásba. — Nos készütŐdöl? — kérdezte egy­kedvűen. — Készülődöm. Nem jönnél el te is, édes apjuk? — mondta félénken esdő pil­lantást vetve a mogorva emberre. — Mi a manónak! — szólt a nyers felelet. — Szegény kicsinyek ugy örülnének... Az ügyvéd közönyösen vont vállal. Ezalatt berontott a nevelőnő teljes'disz­ben, fölparádézva, kaczér kis kalappal fel­sütögetett haján. — Ügyvéd ur nem jön ? — kérdezte kaczér szelídséggel és alattomban rámosoly­gott a torzonborz emberre. — De . . . talán . . . igen . . . bizo­nyosan — felelt az megszelídülve. Fél óra múlva ott ült az asszony a ven­dégségek sorában, édes-bus mosolygással integetve három kis szőke leányának. A nevelőnő a terem másik oldalára hú­zódott és jóízű csevegésbe merült egy fia­tal leánynyal. Ezalatt megkezdődött a vizsga, a leg­nagyobb leányka üdvözlő beszédével. A gyermek félénk szorongó szeme egy dara­big az apját kereste a sokaságban, de nem talált rá; aztán anyjára fordította meleg tekintetét és mig reszkető hangon, felig izgatottsággal elmondta a beszédet, folyton gyűrte egyik kis, remegő kezével a ruha csipkéjét és oda figyelt édes anyja arczára, mintha a bátorítás erőt adó forrását ta­lálná ottan. Csinosan, hiba nélkül mondta el és a tanfelügyelő ur meg is dicsérte érte, mit ő pirulva fogadott és lopva éde3 anyjára nézett, hogy mit szól az hozzá? De annak két ragyogó könnycsepp égett a szemében. Később bejött az ügyvéd ur is és leült az esperes mellé. Minderi ismerősével jó­ízűen beszélgetett, de a feleségére egy pil­lantást se vetett. Nem is üdvözölte, mint jha az <T számára nem is léteznék. Pedig az többször arra nézett, hogy egy barát­Jságos pillantást ellessen a szeméből, $e hiába. Öh, milyen boldog az a szegóny gé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom