Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 16. szám

Cs&ky gróf, űr olv tényt, n mely nők to­vábbi fenntartásálioz a megszokáson és a történeti hagyományon kívül egyetlen érvet sem lehet fölhozni. Az okokat, a melyek a herczegpri­mási székhely áttétele mellett szólnak, a cwltwsmmisztor eorrectül összegezte abban a kijelentésben, hogy az áthe­lyezés érdekében áll úgy az államnak, mint a kalholikus egyháznak. S az át­helyezés kivitelére nézve épp ily cor- reefcséggel mondotta, hogy a primási szék megiiresodéso a legalkalmasabb időpont arra; mert ily időpont semmi­féle személyes motívum nem járulhat a közügy elintézéséhez. A katholikns egyháznak azért áll érdekében az áthelyezés, mert a mint az egész országnak, ngy a katholikus egyháznak is természetes központjává lett a főváros ; az egyház fejének ter­mészetszerűleg az ország és az egyház központján kell állandóan tartózkodnia. Megkövetelhetik n katholikus egyház hivei, hogy főpásztoruk ott legyen, hol a hívek legnagyobb számban laknak együtt; mert a főpásztor, magas egy­házi rangja mellett is szolgája az egy­háznak s egyszerű apostola a vallásnak. Do viszont a herczegprimási méltóság külső fénye is megköveteli, hogy ne húzódjék félre e méltóság viselője az ország geographiai, politikai és társa­dalmi gócpontjától. Ha az esztergomi érsek Budapesten tartózkodik, több al­kalma nyílik a közélet egyházpolitikai nyíl vaníliásaira befolyást gyakorolni akár a főrendiházban, akár azon kívül. Nem kívánjuk mi a herczegprimási méltóságot a napi politika küzdelmeibe keverni, sőt azt tartjuk, hogy bemocs­kolná e tisztet as, a ki ezt akarná; de nem tudjuk elképzelni az egyház­politikai kérdések egészséges és termé­szetes kifejlődését a közvéleményben, ha az egyház feje a közvéleménytől tá­vol él s nem hallgatja folyton a nem­zet szívverését, itt a főváros kebe­lében. Budapesti Hirlap. A Budapesti Hírlap csütörtöki vezér- czikkében igy nyilatkozik : A. nemzeti szempont követelő erővel sürgeti a mai nemzedéktől, hogy Ma­gyarországból nemzeti államot alkosson, melynek élő hatalmas szerve a főváros : Budapest legyen. E programul a nem­zeti kultúra minden tényezőjére rászo­rul 8 a katholikus egyház közremun­kálását nem nélkülözheti, mply kultu­rális életünkben kétségbe vouhatatlanul hatalmas tényező. Hazánk azóta szá­mit a modern nemzetállamok sorában, mióta életműködését a fővárosba cen­tralizálni sikerült és szükségleteiről in­nen gondoskodnak. Nagy arányokban tágultak ez életműködés méretei, mióta Széchenyi megkezdte, Kossuth, Deák és Audrássy folytatták a politikai és kul­turális központosítás munkáját. De a feladat megoldása ma is hézagos még: Budapest királyi és kormányszékhely, parlamenti, tudományos, gazdasági és társas középpont lett, — kereteiből mégis hiányzik két fontos tényező : a fejedelmi udvartartás s az egyházi hierarhia. Másfél száz évvel ezelőtt mindenünk szerte szórva volt ; a ko­ronát Bécshöl, a kormányt s ország- gyűlést Pozsonyból, az egyetemet. Nagy­szombatból, az ari.sztokrácziáf, a kül­földről, a középnemességet a vidékről kellett Budapestre hoznunk s mindez kemény küzdelembe került, de az ered­mény megérte az áldozatokat. A fővá­ros emelése érdekében a centralizáczió nem állhatta meg : ez országos és nem­zeti középpont most már hatalmas erő­vel vonzza magához ama tényezőket is, melyek az országos és nemzeti rep- rezenláczió lényeges tagjai s mégse a fővárosban székelnek, hanem ott, hova csak a régi kor hagyományai kö­tik őket az uj idők követelése el lené­ben. Ilyen az ország herczegprimása. Elismerjük a hagyomány érijét, tisz­teljük moiivnmait, de eldöntődnek te-1 kiüljük a liarczo , a hányszor a korszel-1 lem követelésével S'.áll peibe : a nyertes mindig az utóbbi szükségképp. A pri- mási szék kérdésében kilonczszáz éves hagyománynyal áll szemközt, Budapest. S mégis, ki ragaszkodnék hozzá, ha bebizonyult, hogy az élei forrás e ka­pocsból kiveszett s ha el nem szakít­ják, magától szakadoznék el, holt kötés gyanánt. Idő kérdése csak, hogy a1 herczegpriinást a főváros közélete, az egyházpolitikai érdekek, a kormánynyal való érintkezés folytonossága arra fog­ják utalni, hogy Budapesten állandó udvart tartson, az év nagy részét itt töltse és esztergomi érsek csak névleg maradjon meg. Régi királyaink azért jelölték székhelyéül Esztergomot, mert akkor ott volt az országos középpont, — sä prímások tényleges székhelyü­ket száz évekon át ismételve változ­tatok a szerint, a hogy a királyi és kormányszékhely, a közélet hullámmoz­gása Budára, Pozsonyba, Nagy-Szom­batba vagy éppen Bécsbe vonzották őket. Most a vonzás törvénye Buda­pestre utalja a herczegpriinást 8 előre látó, bölcs rendelkezés az, mely e tör­vény nyel számot vet és annak szelle­mében cselekszik. Esztergom megmaradhat primási szál­lóhelynek, bazilikája egy érseki hely- nök székesegyháza nagy káptalannal és sírboltja a prímások temetkező helyé­nek. De a fővárosnak van arra igénye, hogy az ország dúsgazdagon dotált fő­papja itt tartsa állandóan udvarát, idő helyezze át Pozsonyból, vagy Nagy- Szombatból a társas káptalant s legyen lelkes részese, előmozdítója az itt fej­lődő nemzeti közművelődésnek, őrzője erkölcsi alapjainak és személyes lelki, jellembeli, luzufias tulajdonságaival tár­igya a köztiszteletnek, oszlopa a köz- | tekintélynek. A fényes hivatásnak, mely a her- iczegprimásra ezúttal néz, mikor székét az alkotmányos korszak óta először van mód s alkalom a nemzeti aspirácziók közepet!, s a közvélemény igényeihez mérten betölteni, az uj prímás csak e hatalmasan fejlődő főváros keretében folelhot meg méltón. Az Egyetértés. Az Egyetértés Írja : Nem könnyű a kérdés. Azt az érsekségei, melylyel a pri- másság egybe vau kapcsolva, közel ki- lenczszáz évnek történetes minden szent hagyománya köti Esztergomhoz. így rendelte az országnak első bölcs és szent királya. így volt megnyugodva az ország népe s a magyar nemzet, a magyar kereszténység kezdete óta. Ha­zánkban a kereszténységnek, a római székhez való csatlakozásnak s a nyu- goti miveltségnek kilonczszáz éves tör­ténete szentesíti Esztergomban az esz­tergomi érsekséget. Felette nehéz békességes időben ily intézményt ily múlt után helyéből ki­mozdítani. Nagy forradalom és győző ellenség támadása előidézheti, de békés időknek bármily nyomatékos érvelése ily eredményt nem szokott könnyedén előidézni. S mégis megtörténhetik s mégis meg kell ennek történni napjainkban. A miniszter azt mondja : meggyőző­dése az, hogy Budapestre áthelyezni czélszerű volna az esztergomi érseksé­get. Es azt uioudjd: legkönnyebbel megtörténhetik ez, ha mikor — miül most — üresedésben van az érseki szék. Egyetértünk mindkét kijelentés­sel. Végül azt mondja: megkezdette már a kérdés tanulmányozását, hogy miként lehelne a czélt elérni leggyor­sabban. Őszinte ürömmel helyeseljük e kezdeményezést. Nézzük a nehézségeket. Honnan tá­madhatnak azok 8 minő sulylyal bírnak. Első a korona jóváhagyása. Ezt megnyerni, ha a kabinet kitar­tással s nyomatékosan óhajtja, lehető­nek tartjuk. A király a legfőbb kegyur. Tőle függ első sorban alakilag is az ügy efféle [rendezése, ö a legfőbb hű­bérin*, kinek jogelődei adományozták az érseki és primási javadalmakat, 8 meg is szüntetheti e javadalmak ha­szonélvezetét. Nagy joga és nagy ha­talma van ahhoz, hogy székhelyét át­tegye az ország fővárosába. Fő dolog a római szentszéknek, a pápának beleegyezése is. Ezt is lehető­nek tartjuk, ha a magyar király 8 a magyar püspöki kar így óhajtja. A Habsburgok nagy befolyással bírnak a Vatikánban. A magyar király mindig hű fia volt, a kúriának. A pápára és a bibornoki kollégiumra nézve csak az a fő érdek, hogy az esztergomi ér­seknek s Magyarország prímásának se javadalmai, so egyházi és közjogi jogai csorbát ne szenvejednek. Az áthelye­zéssel nem szenvednének, sőt hatásköre és befolyása növekednék, oly mérvben, mely egyelőre meg sem mérhető. Meg kell nyerni az esztergomi és pozsonyi káptalanok helyeslését is. A püspöki szék vakancziája esetén a szé­kes káptalan őrködik úgy az egyház­nak, mint az országnak alkotmánya szerint a püspökség minden jogának és viszonyának sérthet ellensége fölött. S e kérdés annyival is inkább érdekli az esztergomi káptalant, mert a szék­hely áttétele az ó viszonyaiban is gyö­keres változást idézne elő. Mert a szék­hely áttételével a káptalannak is vagy egészben v;igy nagyobb részben át kellene költözni Budapestre. S ez sok irányban nagy nehézségekkel, vagy leg­alább nagy áldozatokkal jár. Ez áldo­zatokból az államnak is, a fővárosnak is, a káptalannak is ki kell venni a maga részét. Meg kell nyerni a püspöki karnak helyeslését is. Az esztergomi érseki tartományhoz kilencz római és két gö­az imént minden nép szerves fejlődésének természetes talajaként jelöltünk meg. A tespedésükben önmaguknak tetsző elemek káros hatása ellen a társadalmi egészségtan óvószereihez kell folyamodnunk. Ezek között nem utolsósorban áll a sajtó : az értelmi felvilágosodás annyi diadalmas csatán kipróbált fegyvere, s ezzel az anyagi jólét s a rajta alapuló erkölcsi rend leg- hathatósb emeltyűje, — melylyel mindig csak ideig-óráig sikerült visszaélniük a sö­tétség terjesztőinek. A lenyűgözött szellem előbb-utóbb felriad zsibbadásából s fegy­vert kováosol összetört bilincseiből. A sztagnácziót a fenálló viszonyok di­cséretével legyezgetö sajtó ellen, ismét a sajtó ideális czéljait hiven és odaadással szolgáló irodalmi mozgalomra van szüksé­günk. Ily mozgalomnak azonban csak ngy lehet a társadalmi életre maradandó s mé­lyebb hatása, ha ez az élettel benső szoros kapcsolatban állva, annak minden követe­lését nemcsak megérti, hanem e követelé­seknek, a mennyiben a nemzetélet egész­séges fejlődésére ozóloznak, érvényt is tud szerezni. A nemzetélet pedig, mely annyi külön­böző eredetű forrásból táplálkozik, csak akkor mondható egészségesnek s csak úgy ígérhet biztató jövőt, ha a tudománynak, művészetnek és szépirodalomnak csakúgy, mint a közgazdaság- és politikának minden jelensége és erőnyilatkozata: a társadalom hullámzó mozgásának minden lüktetése — az osztatlan egységgé forrott nemzettest megannyi érverésként, a testet éltető me­leggel átható sziv egy dobbanásaként érzik az égész szervezet .minden izében. A múlt századvégén megindult s tovább fejlődésével a jelennek első tizedeit betöltő irodalmi mozgalomnak, akkor még rendi alapon állott nemzeti társadalmunk szűkebb körében legalább, a melyből kiindult s a melybe legnagyobbrészt szorítkozott, — meg volt ezen az akkori nemzettest egészét átmelegitö, éltető és lelkesítő hatása. Meg­maradt e hatás a harminczas és negyvenes évek doktrinär nemzedékének csak gondol- kozási formájára nézve idegen, — gondol­kozásában és érzésében a közelmúlténál és a jelennél magyarabb irodalmában is. Hamu alatt égő parázsként élt és hevített a nem­zeti érzés őszintesége az elnyomatás kor­szakán át, — s.csak a kiegyezés után elég hamar hekövetkezett elernyedés és lanyhu­lás éveiben hagyott alább jótékony melege. Az utóbbi busz év alatt, egyfelől az elért relativ sikerek némileg megnyugtató, másrészt talán a tulcsigázott várakozások nem-teljesülésének lesújtó hatása következ­tében, a kedélyek bizonyos sivársága, az opportunizmus mindenütt csak az egyéni és a szűkebb érintkezési kör érdekeit látó szinvaksága, az ideális törekvések és érté­kek általános hanyatlása lépett — a rövid ideig tartott általános felpezsdülés helyébe. A most férfikorát élő, vagy annak kü­szöbére lépett nemzedék ifjnsága, az égése életre leginkább kiható benyomások iránt legfogékonyabb kora, egy kulturális alko­tásokban merő külsőségekkel bíbelődő kor­mányrendszer meddő éveibe esik. Iskoláink­ban ez évek alatt a hazafias szellem és az egyéni erők ápolása és fejlesztése terén megdöbbentő a hátramaradás, az iskolázás külső föltételeinek némi javulásához képest. Az általános föl lend itő hatás, melyet az alkotmányos kormányzat restitucz ióját.ól méltán remélt a nemzet, mindeddig csak a állami élet felszínét éiintő intézményekben mutatkozik A közélet mélyebben fekvő s maradandó hatások iránt fogékonyabb ré­tegeit még nem igen érintették az uj kor­szak áldásai. Szépirodalmunk csak alig, művészetünk már valamivel érezhetőbb mértékben, tudományosságunk csak bizo­ny os szűk körre szorítkozó elszigeteltség­ben mutat némely jelenségével arra, hogy a magyar nemzet huszonhárom év óta megint ur valamennyire a maga honában. Ha ma tán többet beszélnek hazánkban magyarul, mint húsz esztendővel ezelőtt, az még nem bizonyítéka annak, hogy a magyar állameszme s ennek éltető eleme : a nemzeti szellem is mély gyökeret vert a nyelvükben megmagyarosodott elemek tu­datában. Volt idő s elég soká tartott, mikor ez állameszmét török és tatár koponyák Le­verésével kellett őseinknek dokumentálniok. Jött utána egy más korszak, a melyben az evangélium volt a nemzeti szellem leg­erősebb fegyvere, a tridenti káté mögött lappangó beolvasztási törekvések ellen. A latin nyelv rozsdás fringiája s a »nem adózunk« jelszóval suhogtatott megyei füty­kösök és fokosok is jó szolgálatot tettek a maguk idején. Csak a modern verseny kétélű fegyverével, a nyugati czivilizáczió anyagi és szellemi vívmányainak a kellő­kép elő nem készített talajra való átülte­tésével, vallottunk eddig nem egy téren kudarezot. Hiába igyekeztünk eddigelé akár a jóakarata, akár a ezélzatosan rossz hírün­ket költő külföldnek újabb időben tett nagy haladásunkat demonstrálni. Még min­dig csak azok az »érdekes félvadak« va­gyunk legjobb barátaink szemében is, a kiken Coppée, a jeles franczia költő, még mai is csak a czifra szűrt meg a többi exotikus furcsaságot tartja jelemzetesnek ét Nyugat-Európa érdeklődésére méltónak. Pedig — a mint Brandes a nagy iro­dalomtörténetiró helyesen megjegyzi — a népek életében a romantikus és szentimen­tális vezérelveknél van egy magasabb is, a melynek követése fennmaradásukat és fejlődésüket minden egyébnél hathatósab­ban biztosítja. Ez a létükért küzdő nem­zetek azon őszinte igyekezete, hogy rájuk irigy vagy szánakozó szemmel tekintő ver­senytársaikat imponáló szellemi és anyagi haladásukkal, mennyiségben gyarapodó ós minőségben egvre javuló munkájukkal kényszerítsék létjoguk elismerésére. Ennek a vezérelvnek szolgálatába sze­gődik folyóiratunk, mely programmját kí­vánja jelezni rövid czimével, — a mennyi­ben az irodalmi és művészeti, tudományos társadalmi élet folytonos változó, fejlődő jelenségeinek és követeléseinek tolmácsa akar lenni. — Nagy mozgalmak foglalkoz­tatják korunkat. A szellemi világ minden terén csatára kelnek a mindenféle irányok és szembe szállnak egymással az irodalom­ban és művészetben, a tudományban és társadalomban. Küzdőtért nyitunk azoknak, a kik nálunk részt akarnak venni e harci­ban és lehetőleg támogatni akarjuk, hogy a vállvetett küzdelemben eredményesekké tegyük azon törekvéseket, melyek nemze­tünk anyagi és szellemi életének gyarapo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom