Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 92. szám
ESZTERGOM, XI1L ÉVFOLYAM. 92, SZÁM. VASÁRNAP 1891. NOVEMRE MEGJELENI ív HETEN KINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI AH : Eiié-sz övre.............................• .................................6 frt — kr E-íl évre.........................................................................3 Irt — kr Neg\tíil évre....................................................................1 Irt 50 kr Egy szám ára 7 kr. Városi ás megyei érdekeink közlönye. SZERKEH TŐSÉG: PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT, hov4 a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADl ”v ATAL: SZEGEI . i-TÉR 33J, hová a lap hivatalos és magái dőlései, a nyiltte'rbe szánt közlemények, előlizetési pénzéit és reklamálások iutózendők. HIRDETÉSEK: HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 7ő kr, 100- tól 200-ig 1 fit 50 kr, 200-tól 30ü-ig 2 írt 95 kr. Bélyegdij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabban közöltéinek. NYILTTER sora 20 kr. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Esztergom, nov. 14. Becses lopja egyik legközelebbi számában, az újdonságok rovatában arról volt szó, hogy Esztergom nég.v város egyesítése, a megvalósuláshoz közeleg, és gróf Szapáry Gyula miniszterelnök., s belügyminiszter ur oda nyilatkozott volna, hogy ez irányban hozzá juttatandó kérelem esetén, kész az egyesítést foganatosítani. Annyi sok tinta és papiros pazaroltatok el már e kérdés megvitatásával, a módok és eszközöknek oly nagy tömege lett a közönség elé feltálalva, a! melyek a siker biztosítására alapos j szer gyanánt kinállattak, hogy való-1 sággal Ariadiie-fonalát kellene he-i ziinkbe venni, ha ebből a labirintus-, hói, ebből a sok jó orvosságból a legjobbat ki akarnánk választani. Igazán sajátságos helyzetben vagyunk mi ezzol az egyesítés kérdésével. A közönség, a folyton együtt élő polgárság érzi a különállás hátrányát. Az iparos osztály harczban áll egymással s minden alkalmat megragad arra nézve, hogy a szomszéd városi iparos- társa szájából kiragadja a mindennapi kenyeret. A szomszédos községek országos vásárjain megdorongolják egymást csak azért, mert az egyik a királyi városban, a másik szent Tamáson lakik, a kir. városi kereskedőt eszi a méreg, hogy a kanonokok meg a primatia nem ő tőle vásárol, hanem a vízivárosi vagy szent tamási kereskedőnél vásárolja be szükségleiét. A Ozill egy sem bátorkodott azt az ügyet, — mely valójában létkérdésnek teli inthető, — a felszínre hozni, s illetékes helyen a meg valósi tás stádiumába terelni, ez igazán sajátságos. A községi törvény 149. §-ának 2. bekezdése igy szól : «Ha valamely község vagy rendezett tanácsú várossal összefüggő területrésznek a közelében fekvő község- vagy városhoz való csatolását magasabb közigazgatási, kivált pedig rendőri tekintetek követelik : ezt a belügyminiszter az illetékes törvényhatóság meghallgatása után a 148. §. a) pontja alatt foglalt feltétéi hiányában is elrendelheti.» Mint a törvénynek ezen intézkedó- ből kitűnik, Esztergom négy város egyesítéséhez teljesen fölösleges az évek sorára húzódó tanulmányozás, valamely fényes és briIlians memorandum, avagy száz tagból álló deputatio, mely a mmistert a kérdés minden oldaláról felvilágosítsa. Kézen fekvő dolgok itt minálunk a magasabb közigazgatási, kivált pedig rendőri tekintetek s ezt lehetetlen, hogy be ne lássa maga a törvényhatóság. Ezek oly világosak és közismeret tárgyai, hogy azokkal nem akarunk bővebben foglalkozni és csak néhányat sorolunk fel, mely talán a kérdés tisztázására szolgálhat. Alig néhány hét választ el attól a boldog pillanattól, hogy ő főmagasságát Magyarország Herczeg Prímását érseki székében a logtiszteletre méltóbb módon üdvözölni szerencsések lehetünk; és ime a mi állapotunk közt melyik lesz az a í közigazgatási hatóság illetve tisztelgő küldötség, mely az egész város közönségének örömét tolmácsolhatja? Megjelenik majd ott mind a négy város küldöttsége, mind a négy város szónoka Eszlergom város lakosságának örömét fogja tolmácsolni, és mégis a mi benne a sajátságos az lesz, hogy a kegyet a kitüntetést mindegyik magának kívánja megtartani. Elgondolni is nehéz, hogy ott hol Magyarország legnagyobb méltósága székel, négy közgazdasági hatóság létezzék. Lóiezik-e tehát magasabb közigazgatási tekintet valahol, a hol az egyesítés praegnánsabb kifejezésre jutna, | mint mm álunk? ; Vagy a magasabb rendőri tekintetet I említsük ? i Szinte csudálatos, hogy a rablók és tolvajok nem nálunk ütik fel tanyájukat és csak a helyi ismeret hiányának kell betudni, hogy olyan párisi féle tolvaj banda Esztergom székhelyei még eddig nem szervezkedett. Ott hol Magyarország egyház fejedelme lakik, ott hol az ország első fő- káptalana annyi tiszteletre méltó tagot számlál, ott hol annyi történelmi ereklye és kincs őriztetik, kót-kót szál ferlálymester tartja fenn a személy és vagyonbiztonságot, képviseli a helyi rendőrséget. Mulasson valaki Magyarország pro- vincziális városai közül csak egyet is fel, a hol a rendőrség egységes szervezése és vezeiésére nagyobb tekintetei kellene lenni, mint miuálunk. i^EsiíspssIiislárösája, , ANYAM SÍRJÁNItt állok összetett kezekkel Szerényke sirhalmod felett, S mig az arany betűket nézem Szivem sebét vérezni érzem A mint reám ragyog neved ! Sok év előtt, igy álltam épen S hallottam hullni a rögöt Kis egyszerű fakoporsódra Búsan, rémesen és azóta Lelkem mély gyászba öltözött! Sok éve már, hogy átölelve Engem utolszor csókold!, S hogy vetve lön e siri ágyad A melyből elhagyott leányod, Hogy visszatérsz, hiába vár ! Sok éve már, hogy tört kebellel Járok hozzád e helyre im, S elmondom a mi fáj, itt sírva De úgy találom, hogy a sírba Nem jutnak az én könyeim ! Nem juthat panaszom odáig, Sírod oh vajmi mély lehet, Mert hogyha tudnád szenvedésem, Már rég eljöttél volna értem S elvittél volna éngémet 1 LITHVAY VIKTÓRIA. Séta* a primásl mosbaa.* ii. Esztergom,, okt. 29. Kedves Bertalan ur ! „Olvastam, ivótárs, olvastam levelét S nagy az én lelkemnek a gyönyörűsége,, Valóban nagy ; fogadja érette köszönete- met. Egy szürke ossziáni napomat derítette fel vele. Ön köny sajtó ló tormát akart az esztergomi publikum orra alá reszelni, de mi — csodálatos! — prüszkölés helyett mosolyogni kezdtünk, ön keserű igazságokat akart feltálalni nekünk czukros lében, de e helyett czukros bohóságokat szervírozott szörnyen kesernyés (á la Wellington) vad-sauceban. Engedje meg, kedves uram, hogy fel- lebbentsem maszkját. Lássa, én tudom, hogy manapság az Írónak az aktuálitáson kell kapni s a primásváró Esztergom hogyne volna aktuális ! ön tehát, (ugyebár igy volt?) budapesti szobácskájábán** vette piczikét vastagon fogó R-tollát és — kissé felületes és egyoldalú informácziók alapján — megírt egy esztergomi levelet. Mert, bocsásson meg, de én már csak azt hiszem, hogy ön, aki épen oly élénk tollal, mint élénk fantáziával látszik megáldva lenni, * A D»’ Bertalan Géza aláírással megjelent múltkori szellemes o/ikltre ez a nem kevésbbó érdekes replika érkezett hozzánk, melynek szinten készséggel helyet, adunk, kijelentvén azon bau, hogy az ügy további fejtegetésébe nem bocsátkozunk. A „Hét’1 szerk. ** Ön téved. A levél direkt Esztergomból érkezett hozzánk. A „Hét“ szerk. bármennyire rokonszenvez is az olcsó zónatarifával, Esztergomba csak fantáziája zónavonatán, tett kirándulást, a mely mindenesetre még jutányosabb és veszélytelenebb utazás. S igy igazán sajnálhatjuk, hogy a jó Theurietre való ügyes hivatkozással lemondott Esztergom külső leírásáról, mert azt hiszem, hogy igen mulatságos Tissotiadákban gyönyörködhettünk volna. Nem akarok az ön tréfás levelére komoly hangon replikázni, hiszen ön csak vaktöltéssel flóbertezett reánk, csupán néhány rövidke megjegyzést fogok becses engedelmével hozzája fűzni. Mert bár a nagy közönség ; már tudja,hogy a XIX. század egyszersmind I a finomult blague százada, még mindig I akadnak naiv emberek, akik a nyomtatott j betű igazságában még feltétlenül bíznak s | az ön D’Artagnan Pál barátja gascognei izü I mondásait nagyon a szivükre találták venni. Ne vegyük ezt is lelkünkre. Azokkal kezdeni tehát, akikkel öu a legkegyetlenebül végzett: a mi szép leányainkkal. Ugy bánt el velők, mint az utezai ílaneurök a gyermekekkel. Hamis aranyat nyomnak a kezükbe, hogy megfoszthassák őket ezüst húszasaiktól. Ön is először megczirógatta őket, hogy azután annál váratlanabbul arczul üthesse. Ez, uram, nem volt cheva- leresque dolog ! Be kell ismernem, hogy az esztergomi leányok nem szépek, de nincs szükségünk az ön «Bild ohne Gnaden»- féle megtiszteltetésére. Csupán fessek, csinosak valamennyien, mert velük született ízlésüket öntudatosan és folytonosén fejlesztik. Ugyan mondjon kérem vidéki várost, ahol felnőtt leányok a megszólási kávé-uzsouák és a léha esti korzó-séták helyeit aesthetikai előadásokat hallgatnak, madame de Tencin nyelvén és szelemével szövik a causerieket s az «is-is-is» nóta kiviil Lasseii és Schubert dalaival is megbirkóznak ? Az ön által idézett Krasewszki- féle leányok tulajdonságaiból egygyel mindenesetre bírnak, amely az ön tollában benrugadt: a szellemességgel. S ugyancsak Szilágyinak kell lennünk, hogy a mi kis Apponyicskáinknak megfelelni tudjunk. Egy adoma forog mostanság közkézen, amely nemrégiben egy pesti gavallérral esett meg, aki egy szépünknek élet-halálra udvarolt. — Micsoda szempár ! — suttogta édesen Artaban lovag. — Valóságos ibolyák hómezön. Igazi Chaplin szemek. A kis aestlietikus leány reá nézett. — Meglep, uram. Én eddig ugy tudtam, hogy Chaplin csak baruaszemű női tauul- mányfejeket festett! . . . Ugyan súgja meg, édes uram, nem ön volt az a szerencsétlen, aki ezt a bókfiaskót megoselekedte ? S h igy je meg azt is, hogy azok a szemrevaló takaros köntöskék, a melyek a mi leányainkat irigyen takarják, az 5 tulajdon fehér ujjaikuak a produktumai. Valahol olvastam, hogy minden női kézimunka az illető nő naplója-e a melybe gondolatait beleöltögeti, nos ha az igaz, akkor a mi hölgyeink még Jókainál is termékenyebb irók, bizonysággul csak azt hozom fel a múlt évi rendőrkapitánysági jelentésből, hogy három varróleány ivott marólúgot — keresethiány miatt. Levele további részeiben már több az társadalomnak még kiválóbb eleme félszemmel néznek egymásra, azért, mert nem egy községnek lakosai. Szóval, mindenütt ellentétet lát az ember, a hova csak tekint. És mégis mit tapasztalunk, azt, hogy az egyesítés kérdése nem akar napfényre kerülni. A nagy közönség elégedetlen a jelenlegi állapottal, s bátran merjük állítani, hogy megelégelték már ezt a szomszéd-városbeli polgárok is. Hát mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ennek az állapotnak az a bibéje, miszerint az illetékes faktorok nem akarnak vele foglalkozni. És itt térünk rá arra, a mi ebben a dologban sajátságos. Hem emlékszünk arra, hogy ennek a négy városnak egyesítését csak egy országgyűlési képviselőnk is 'programm- jába fel merte volna venni, sőt, mint a legutóbbi képviselő-választásnál történi, a mérsékelt-ellenzéki, most már nemzeti pártiak egyenesen tiltakoztak ellene. Tehát az a kérdés, mely haladásunk legfőbb tényezőjét képezi, mely országos érdekkel semmi módon nincs ellentétben, a S'/iécheuyi-téren soha — legalább tudomásunk szerint — szellőztetve, vila tárgyává nem lett. Értjük mi ezt a mély hallgatást, — a múltban fenálloítt viszonyok mellett — a képviselő-választás előtt, hanem hogy a választás után ; kézben a mandátummal ; midőn a megválasztott országgyűlési képviselő, — utasítás nélkül — tetteiért saját lel kiismernének felelős, hogy mégis a sok