Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 82. szám
híján majd meghalnak a vakparádéért. Mikor ünnepiesen megborotvált képpel, kifeszitett mellel s magasra emelt fejjel jelennek meg a tömegben s ngy tesznek, mintha mind az öt világrész sorsa tőlük függne. Mások ismét nem óriási némaságukkal tündökölnek a vakparádékon, hanem szópazarlásukkal, a mit nálunk még mindig szónokiásnak mondanak. Lázas izgatottsággal gyártják ezek az urak vakparádés dikcziói- kat, melyeket még azon nap el fuj a szól. A vakparádé különben rendesen egyes kabátoknak szokott használni, melyeket, hogy szebben fessenek* valami czifrasággal tüntetnek ki. Két tervrajzot is kaptunk a napokben a •csehországi bombarobbanások ügyében. Mind a kettőt félretettük, mert azt hiszszük, hogy Esztergom mégse arra való, hogy ország-világ előtt komikussá váljék, mikor az igazi hűség, mely kevesebbet beszél, de annál többet érez, nem vakparádékkal, hanem csöndes imával áldoz ama bizonyos nap emlékének. — Fizetésemelés ügyében fog a reáliskolai tanári kar az idén kérvényt benyújtani a városi képviselőtestülethez. A kérvényt már évtizedek előtt kellett volna beadni, mert kevés községi középiskola van az országban, a hol olyan szükkebliiséggel fizetnék a tanárokat, mint Esztergomban. A város elég humánusan már felemelte tanítói és tisztviselői fizetését. Most már a méltányosság következetességénél fogva is meg kellene adni a reáltanárok huszonöt százalékos fizetésemelését. Erős kvalifikációt és sok muakát követel az állam a középiskolai tanártól, előkelő pozicziót követel a társadalom, sok gondot ró reá az élet s igy csak szégyenére szolgálna kultúránknak, ha a reál tanárok fizetés- emelését megtagadnák. — Gyümölcstermelésünk érdekében a földmivelésiügyi miniszter kiküldte hozzánk Molnár István gyiimöl- csészeti miniszteri biztost, hogy gyümölcstermelésünk viszonyait tanulmányozza s azokról további intézkedések végett a kormányt értesítse. — Budapesti szőlő van az esztergomi piaczon, mert a mi gáliczos termékünk nem igen kelendő. A szüret mindenütt megkezdődött. A legtöbb szőlőtulajdonos kalapjában vihette haza az ide termést. — A győri kamarából a következő közzétételeket kaptak: I. 27B7/1891. sz. A cs. és kir. közös hadügyminisztériumnak f. évi szeptember hó 25-én 3271. sz. alatt kelt leirata alapján közzéteszi e kamara, hogy a nevezett minisztérium a katonai akadémiák és reáliskolák, valamint a katonai árvaház részére izükséglendő posztó- és gyapjúszövetek beszerzésének biztosítása végett az 1892. évi január 1.-től 1897. évi deczember 31-ig terjedő 6 évi időtartamra ajánlati verseuytágyalást hirdet. A kellőleg felszerelt bélyeges ajánlatok közvetlenül a cs. és kir. közös hadügyminisztériumhoz legkésőbb f. é. november 30. napjának déli 12 órájáig nyújtandók be. A szállítás tárgyát képező szövetek mintái a brüuni 1. sz. egyenruha-raktárban megtekinthetők és a beszerzési ár lefizetése mellett 15% kezelési költség hozzászámitásával meg- taphatók. A feltételek egyéb részlegeiről, valamint a megkötendő szerződés pontozatairól a kamarai iroda nyújt felvilágosítást. II. 2685/i89i- sz. Közzéteszi továbbá ö kamara, hogy az 1891. XIV. t. ez. VIII. fejezete alatt tárgyalt vállalati és gyári betegsegélyző(l) pénztárak megalakítása, illetve a már létező hasouló pénztárak alakítása tárgyában a keres- Kodelemügyi m. kir. miniszter ur által f. évi augusztus 19-én 46144. sz. a. valamennyi magyarországi II. fokú iparhatósághoz intézett körrendelet, valamint az e tárgyban elkészített minta alapszabály a »Központi Értesítő« f. évi 78. számának mellékleteként külön lenyomatban megjelent s hogy azt a nevezett lap szerkesztősége (Budapest, II. Láuczhid-utcza 3.) az érdekeltek kérésére ingyen fogja az illetőknek megküldeni. Győrött, 1891. szept 30. A kerületi kereskedelmi és iparkamara nevében : Jerfy Antal s. k., elnök. Szávay Gyula s. k., titkár. III. 27%1891. sz. A m. kir. államvasutak igazgatóságának f. évi szept. 30-án 12752. sz. a. kelt átirata alapján közóteszi e kamara, hogy a nevezett igazgatóság vezetése alatt álló diósgyőri vas- és aczélgyár részére a jövő évben szükséges mintegy 10,000 mm. bükkfaszén szállításának biztosítása iránt teendő zárt Írásbeli ajánlatok f. évi november hó 15-ig nyújtandók be. A közelebbi részletek és feltételek e kamarai irodában megtudhatók. IV. 28S0/1891. sz. Közzéteszi továbbá e kamara, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a m. k. távirda(!) és távbeszélő (!) hálózat kibővítése és átalakítása folytán az 1892. és 1893. évek folyamán szükséges távirdaépitési(l) anyagok, távirdai- és távbeszélő-gépek (!) és felszerelési tárgyak szállításának biztosítására pályázatot hirdet. Az 50 kros bélyeggel ellátott s magyar nyelven szerkesztett, lepecsételt ajánlatok a kereskedelemügyi m. kir. minisztérium segédhivatali igazgatóságához f. évi november 1. napjának déli 12 órájáig nyújtandók be. A beszerzendő anyagok minősége, mennyisége s egyéb részletek és feltételek tekintetében a kamarai iroda nyújt felvilágosítást. Győrött, 1891, okt. 7-óu. A kerül, keresk. és iparkamara nevében Jerfy Antal s. ki, elnök. Szávay Gyula s. k., titkár. — Tudományos ásatások. A szt- királyi földeken található árpádkori épületmaradványok kiásatása rendkívül tanulságos leletek kitárására adna alkalmat s országos hálával jutalmaznák azt, a ki áldozatkészségével az ásatásokat lehetővé tenné. Némethy Lajos vízivárosi plébános már fölhívta a Nemzeti Muzeum figyelmét a szt-királyi földek alá temetett régiségekre, de a Muzeum nem küldhetett ez idő szerint megfelelő anyagi segítséget. Bármely csekély adakozást is szívesen fogadnánk és nyilvánosan nyugtatnék azt. — Zendülö medve. Egy naplopó oláh legénykének adott a napokban a rendőrség ismét engedélyt, hogy néhány napra megiut falusi élvezetekkel trak- tálja a várost. A vén medve idom- talan szájkosárral ugrándozott esetlenül a dudanótára s a külsővárosi utczák el voltak ragadtatva a vén maczkó otromba mozdulataitól Az oláh legényke bőségesen ellátta hű kenyérkeresőjét ütlegekkel, de nem igen tékozolta reá a legszükségesebb napi lénungot. Már pedig az omnivor medve éppen nem válogatós s a dinnyebajtól egész a szemétdombra került czipőig jó étvágy- gyal falatozza az olcsóbb eledeleket. Egy délután már sok rézpénz és bűn nyomta az oláh legényke zsebét és szivét s ezen az öreg medve annyira elkeseredett, hogy korgó beudője miatt haragra lobanva strikelni s azután zendülni kezdett. Eleinte néma megadással tűrte a hatalmas ütlegeket, de csakhamar dühös lett, gazdájára rontott s úgy megczibálta, hogy alig bírták kiszabadítani hatalmasan lesoványodott karjai közül. Az oláh legényke a rendkívüli numerus után végigjárta a publikumot s a beszedett könyöradományokat azounal a zendülő medve háborgó gyomra csillapítására fordította. Azóta az oláh legénybe a szomszéd falukon kószál, de olyan mostoha műpártolásban részesül, hogy maholnap nem a medve gazdáját, hanem a legényke fogja medvéjét fölfa! ii i. — A zóna vendégei. A napokban egy idetelepedett, művirágkészitŐ család volt kénytelen tovább zónázui, mert mesterségek tövises részével teljesen jóllaktak. Egyetlen növendékük sem jelentkezett s igy tovább zónáztak. Most Thurzó Gerő táuczmesler került zátonyra, aki még csütörtökön szerette volna megkezdeni a saisont, de nem akadt tanítványa. — Mindenszentek és a munkaszünet. Mindenszentek napja az idén vasárnapra esik. A kereskedelmi miniszter ennek folytán e napra vonatkozólag az ipartanács előterjesztése alapján kivételes intézkedéseket tett. Meg fogja engedni, hogy a sírok díszítésére szolgáló czikkek előállítása november elsején szabad ; hasonlóképpen szabad lesz a temető környékén e czik- keket elárusítani, a sírok helyreállításra vonatkozó ipari munkát (még ha ez aszfaltozó-, bádogos- vagy lakatos- munka volna is) teljesíteni, sőt a temető környékén élelmi- és üdítő czikkeket is árusitai. A városban azok az üzletek, melyek sirkoszorukat, sir- lámpákat s egyáltalán a Mindenszentek napján divó kegyelet által fogyazztott czikeket tartanak, e napon szintén nyitva lehetnek ; más czikkeket azonban elárusitaniok nem szabad. Természetes, hogy e kivételes engedély az egész országra kiterjed. — A kis Duna miazmái. A Duna fölfelé folydogál, ha ugyan egyáltalán nem aHolttengert szimulálná. A vágóhíd piros vize egyenesen az uszóházba gyü- lemlik össze s a vizen díszes mocsár- növények kezdenek fejlődni. A város levegője megromlik s a végzetes vízállás miatt nemsokára járványos betegségek kelettkeznek. Itt volna az ideje, hogy az el rekeszt ő zátonyokat keresztültörjék, mert ha a viz szabad folyást nem kap, az egész város megsínyli a miazmatikus mocsár veszélyét. — Uj bankók. Az egyes, ötös és ötvenes bankjegyekben egy idő óta nagy hiány mutatkozik s ez okból a közös pénzügyminiszter az osztrák és a magyar kormányok hozzájárulásával elhatározta, hogy a jövő évben több uj államjegyet fog nyomatni és pedig : 59 millió db egyforintost 1472 millió ötforintost és egy millió db ötvenforin- tost. A bankjegyek előállítása 762.800 forintba kerül. Ebből Magyarországra esik 238.140 forint. — A hazai kisiparért. A vallás- és közoktatásügyi miuiszter a hazai kisiparosok érdekében rendeletet intézet valamennyi tanfelügyelőséghez. Ebben utasítja a tanfelügyelőségeket és az alája rendelt tanintézeteket, hogy a berendezésükhöz szükséges egyes bútordarabokat és egyéb tárgyakat az egyes hazai kiállításokon szerezzék be. Ezáltal — úgymond a rendelet — azok a többnyire szegény iparosok, kik a kiállításokon részt vesznek és a haladás és iparkodás tanujelét adják, további működésükre és a verseny folytatására hatalmas buzdítást látnának abban ha a hatóságok ilyen vásárlásokat tesznek. Ismételten utasítja a miuiszter a tanfelügyelőségeket, hogy ezen a hazai iparnak és különösen a kisiparnak buzdítására és fejlesztésére alkalmasnak látszó módozat realizálását okvetlenül kisértse meg. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. A temesvári kiállításról. A temesvári kiállítás, mely legnagyobb és legjobban sikerült az eddig Magyarország vidéki városaiban rendezett kiállítások közt, immár bezáródásához közeledik. Minthogy pedig nem lehetett alkalma az országban mindenkinek Temesvárra indulni a kiállítást megnézni, ez utón ismertetjük nagyobb vonásaiban az ott feltűnést keltett, s köztudomásra is méltó tárgyakat és csoportokat. Geittner és Rausch budapesti tűzoltó- szer és gépgyáros, ismert kitűnő és czélszerű szerkezetű, megszokott csínnal és Ízléssel kiállított tűzoltósági, nemkülönben a községi kisebb nagyobb fecskendőit állította ki, egy egész tűzoltó-park berendezéssel, melyek mellé méltán sorakozik a legkülönbözőbb czélokra szolgáló szivattyúk és kutak csoportja. E ezég egy uj, hazánkban eddig nem miveit ággal gyarapította gyáriparát, s ez a tűzoltó egyéni felszerelések, sisakok, balták, övék, jelvények előállítása megvetve ezzel annak alapját, hogy adandó alkalommal a hadsereg hasonló felszerelési tárgyai is hazánkban készülhessenek. Ezen uj gyártmányok is igen gazdag és szép csoportban vannak bemutatva, s örvendetes bizonyságai annak, hogy uj vállalatok létesítésével is járul a hazai ipar terének megnagyobitásához. A kiállítás i bíráló bizottsága a ezég gyártmányait a legnagyobb kitüntetésre — a díszoklevélre — méltatta. AKeglevich Istvá n-féle C o g- n a c-g yár Promontorból igen Ízléses szép csoportosításban mutatta be terményeit, úgy hogy az Ő Felsége szept. 16-iki látogatása alkalmával legmagasabb figyelmét lekötötte, s azt megszemlélvén, Deschán alispán által bemutattatta magának a gyár vezérigazgatóját, Gombó Arnold urat. »Sokszor hallottam már emlegetni a Keglevich-féle cognacot« mondá Ő felsége, s látszólag gyönyörködött a szép csoportban. A Kpglevich-féle cognacgyár 1881- ben alapittatott, a legnagyobb monarchiánkban, s az innen kereskedelembe hozott cognac a legjobb franczia eognak- kal egyenértékűnek tekintik. A gyár eddig még miuden kiállításon a legelső kitüntetéseket nyerte, s a többek között a brüs- seli kiállításon 1888-ban, valamint a múlt évi bécsi gazdasági kiállításon díszoklevéllel lett kitüntetve, s a temesvári kiállítás juryje is a legelső rendű éremmel tüntette ki. Lédeczy Sándor zongoragyáros Budapesten egy rövid szárnyzongorát és egy pianinot állított ki. A szárnyzongora modern készitményű, igen szép hangszerkezettel ; különösen nagy előnye, hogy a billentyűk sohasem romlanak, miután a kalapácskák nem a billentyűkre vannak építve, minek folytán arra saját súlyúkkal nincsenek befolyással, Az ily módoni készítésnek azon előnye is van, hogy még a leggyorsabb játszásnál sem maradhat ki egy hang sem. A pianino hasonló szerkezetű. A kiállítás juryje a díszoklevéllel tüntette ki Lédeczy Sándort. A Krayer és társa budapesti festék és kencze-gyár kiállítása a vegyi ipar csoportban igen gazdagon mutatja be a gyár terményeit. E ezég 10 évi fenállása alatt oda törekedett, hogy az eddig külföldről behozott vegyi festékek, lakkok, stb. saját gyártmányában állítassanak elő, mi úgy minőség mint szépség tekintetében annyira sikerült neki, hogy készítményeit gépgyárak, vasutak, hajógyárak igazgatóságai, vasbutorgyárak használják és ismerik el kitűnőséget, melyből tetemes mennyiséget exportál is. Festékei igen változatos szinárnya és éléuk tüze s a lakkok meglepő fénye és tartósságuk által tűnnek ki. A kiállítás bíráló bizottsága a kiállítási arany éremmel tüntette ki. A kiállítás egyik legérdekesebb látványossága SchundaV. J. cs. és királyi haugszergyáros (Budapest, magyar-uteza) meglepő szép fülkéje, az iparcsarnok főbejáratának baloldali szárnyán ; ily gazdag választékban és impozánsan még nem lett hazánkban a hangszergyártmány bemutatva : minden képzelhető hangszer, fa-, réz-, fúvó, vonó, ütő- és verő-szerkezettel látható itt, melyek mind oly kitűnő készítmények, mint a Schunda-féle országszerte ismert pedálos czimbalmok, melyek speciálitását képezik. A hangszergyártás terén való magas szakképzettségének legnagyobb elismerés?, hogy a kiállítás hangszer-csoportjának jury-elnökévé Schunda